Nincs tovább pávatánc!

Kilencedik ciklusát kezdi meg jövő héten az Európai Parlament. A következő napokban érdemben tisztulni fog a kép az európai intézmények élére álló vezetők személyét illetően, ahogyan az európai közösség következő években meghatározó legfőbb témái is egyértelművé válnak, irányvonalain is erősebbek lesznek a kontúrok.

Sorsfordító időszak jön, hiszen a soron következő hét éves uniós költségvetés vitája most zajlik, az EU felszámolását célul kitűző erők lefojtása mellett pedig olyan valóban életbevágó ügyekben is konkrét lépéseket kell tennie a közösségnek, mint például a társadalmi krízist okozó gazdasági problémák vagy az életünket közvetlenül fenyegető klímaválság.

Az újonnan felálló Európai Parlamentben – köszönhetően az európai emberek bölcsességének – továbbra is az európai békét és a közösség egyben tartását szorgalmazó erők vannak többségben. Orbán és a Fidesz azzal számolt, hogy némi kuruckodás után zsebre dugott kézzel besasszéznak a brüsszeli folyosókra és az EU-ellenes hazárdjátékosokkal szövetkezve zsarolgatják majd az európai közösséget.

A Fidesz egyik – egyébként épp leköszönő – európai parlamenti képviselője egész nyíltan felvállalta, hogy ha nem az ő szájuk íze szerint történnek majd a dolgok, akkor készek létrehozni az Európa-ellenes szélsőségekkel egy olyan „blokkoló kisebbséget”, amely megakadályozza az új költségvetés elfogadását. Ugyanez a susogómackós seftelés világlik ki minden fideszes döntés mögül. Például, amikor Orbánék azzal magyarázzák az európai klímacélok megvétózását, hogy az EU előbb adjon pénzt, csak utána tárgyalnak róla.



Megállítják ők a migráció után a globális felmelegedést is, csak kellene előtte még egy kastély a gyerekeknek; világos.
Ahogy az Orbán-kormány, úgy a Fidesz EP-képviselői is egyértelműen orosz kottából játszottak az elmúlt években, ha úgy tetszik a ’Putyin-terv’ végrehajtói voltak és vélhetően maradtak. Szinte szóról szóra átvették a civilszervezeteket vegzáló putyini törvényeket, ajtót nyitottak és törvényenkívüliséget garantáltak a szigorú fedésben lévő orosz fejlesztési banknak, EU-ellenes propagandával segítették az Unió gyengítését célzó nagyhatalmi törekvéseket.

Putyin a napokban tette világossá, hogy szerinte a liberális demokrácia halott, helyette a populizmus előretörése az üdvözítő. Bár Orbán nemrég még megszavazta az Európai Néppárt azon kiáltványát, amely a liberális értékrend erősödését szorgalmazta, valójában ő is rendre a putyini kottát mondja fel: a szabadságjogok, az egyenlőség és szolidaritás számára is értelmezhetetlen kifejezések.

Lehet Orbán híressé vált újratemetési beszédét rongyosra játszatni a fesztiválokon, a gépi hang már akkor sem tudja eltakarni az ifjú liberális kafkai átalakulását egy megöregedett tavarissá.
Kilencedik ciklusát kezdi meg az Európai Parlament a napokban. A néppárti közösségből önmagát önként felfüggesztő Fidesz képviselői gerincroppantó időszak előtt állnak: nem tudnak ugyanis újra fejbiccentve megértést kérni a brüsszelező-sorosozó ámokfutások miatt.

Nincs tovább pávatánc. Világos értékválasztás van az európai közösség, benne egy európai Magyarország érdekei és a fékevesztett populizmus, a mindent és mindenkit csakis eurocentekben mérő, ócska rablótempó között. Meglátjuk, figyelni fogjuk melyiket választják. Nekünk az európai Magyarország az első.


Ujhelyi István

upload_2019-6-30_10-15-11.jpeg
 
Húúúúúú! Most aztàn jól megmondták Orbán Viktornak! Nem lennék a helyében... Ahogy Viràg elvtárs mondta Pelikán elvtársnak /persze némileg honosítva a szöveget erre az esetre/

Amúgy hàny Mszp-s képviselő jutott be a legutóbbi választáson? És hány Fideszes?
Szóval a szerző picit ráállhatna a mérlegre mielött hülyeségeket írogat. Örülhet ha nem szűnik meg a pàrtja mire legközelebb hazajön...
 
Nem értem minek van vége?
Eddig is működött amagyar kormányzati uniós politika ezután is fog.
 
Nem kéne egyedül elindulnod sehová mert nem biztos, hogy hazatalálsz. Ez itt nem nem Magyarország, hogy az idiótaságaidat eladd az embereknek viszonyítsd előbb az összes szavazathoz a fideszét és utána pofázzál, hogy mennyire erősek is vagytok azzal a szaros 1,5%-al.

mesélj még.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,238
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére