Nincs WC-papír az iskolákban, de fejenként egymillióért üdültet észak-amerikaiakat a kormány

Panaszkodnak a magyar pedagógusok. Nincs kréta, nincs WC-papír és előfordul, hogy fűtés sincs a magyar iskolákban. Későn fizetik a pedagógusok béreit is.

Közben százmilliókat költ a kormány tehetős észak-amerikai fiatalok magyarországi üdültetésére. Kumin Ferenc New York-i főkonzul szerint "elképesztő élmény volt ezeket a fiatal magyar amerikaiakat hallgatni, amikor arról beszéltek, mennyire fontos nekik a magyarságuk.” A ReConnect Hungary programról van szó. (A ReConnect programról angolul.)

Az utaztatás célja, hogy az kanadai és amerikai egyetemista korú fiatalok magyarságtudatát valódi, élményszerű tartalommal töltse meg. "Eddig is tudtam, hogy részben magyarnak lenni menő. Most már azt is tudom miért" - foglalta össze a program egy tavalyi résztvevője. (Kormányzati bejelentés a programról.)

A kéthetes “magyarságtudat” képzés költsége, a New York-Budapest repülőjegyet is beleértve, 4 ezer dollárba kerül. Abból 1500-at fizet a résztvevő és 3500-at a magyar adófizető! Vagyis fejenként legalább 1,1 millió adóforintba kerül minden diák nyári “magyarságképzése”. Az obszcén üdültetésre az utóbbi években többszáz millió forintot költött a magyar költségvetés.




ReConnect Hungary résztvevők Orbán Viktorral 2012-ben.

A fiatalok két hét alatt beutazzák Magyarországot; Tihany, Széchenyi Fürdő, Eger, sőt Szlovákia is szerepelnek a programban. Előadásokat hallgatnak a Preziről és a Graphisoftról, de az utazás fénypontja a fénykép Orbán Viktorral. Közben propaganda műsorok készülnek róluk a helyi médiáknak, ámulhat a magyar publikum hogy mennyit fejlődött „magyarságtudatuk”. (Angol nyelvű promóciós film a ReConnectről.)

Félreértés ne essék, nincsen nekem problémám azzal, hogy ezek a fiatalok Magyarországgal akarnak ismerkedni. Jó dolog az. Nem tetszik viszont, hogy a magyar adófizető fizet a magyar diákoknál sokkal jobbmódú fiatalok nyaralásáért. Fejlesszék „magyarságtudatukat” saját pénzükön!

Amikor a magyar iskolákban nincs pénz papírra a fénymásolókhoz, akkor én arcátlannak tartom ezt a sokmilliós ajándékot az észak-amerikai fiataloknak.




ReConnect látogatás a Dohány utcai zsinagógában.

A szervezők félrevezetik a magyar közvéleményt is amikor azt hirdetik, hogy hasonló program „mindenütt létezik”. Nem igaz. A magyar ReConnect program páratlan. Az izraeli programot magánpénzekből fedezik, az örmény program önkéntesei dolgoznak, ugyanúgy mint a görög programé.

A magyar ReConnect nem más mint szponzorált nyaralás néhány gondosan kiválasztott észak-amerikai fiatalnak. Azt pedig gyomorforgatónak tartom, amikor azzal dicsekszik a kormány, hogy George Pataki egykori New York-i kormányzó fia, Owen, is résztvett az üdültetésben.

A Pataki család multi-milliomos, nincsen szükségük magyar adófizetői támogatásra. (Itt olvashatnak a Pataki család vagyoni helyzetéről.)

Lázár György

fiatalok.jpg
 
Annak orulok,hogy mar ketten aggodunk.
Nana szivemen viselem mert a szivemcsucske a jotet lelek aki ugy osztogatja Canadaba is a lovet mint a megveto asszony.
Mi lenne nelkule az itt tamogatott magyarokkal? mert Gyurcsanyhoz csak nem tudnak menni mert elhajtja oket .......
$milliok azert az ittenieknek is jol jon......penzbol elunk nem ?;)
 
Így van, de a wc papírral nem lehet választást nyerni, hogy nézni ki a Híradó ha csak gurigákat mutogatnának és ezzel büszkélkednének...közröhely. DE ha a mosolygós külföldi hazánk leányai, fiait mutatják nos akkor a választó látja hogy ez a kormány a mi kormányunk.

S, ezt el is hiszik?! Igaz, ha többször mondják és tükörben, akkor magukba mantrázzák. Hiába no, még fejlődnöm kell!
Charly
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,792
Tagok
615,670
Legújabb tagunk
artur220
Oldal tetejére