Novák Katalin: ” Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családtagoknak”

Novák Katalin államtitkár mostani bejelentése megalázó minden családra nézve, hisz mindenkinél találunk nyugdíjas hozzátartozót.

Rendkívüli közleményben olvasott be a családoknak:

” Értetlenül állunk a családok, azon belül a nyugdíjasok elégedetlensége előtt. 2,7%-os nyugdíjemelést kaptak, amivel véleményem szerint többet adtunk, mint kellett volna. Ráadásul nemrég megkapták a prémiumokat is. Mégsem elég nekik semmi. Pedig az idősebb korosztály az, akinek bőven van ideje arra, hogy megkeresse az akciós termékeket, nekik már nem kell új ruhát venniük.
Ők azok, akik gyermekkorukban megtanultak spórolni és felelősen bánni a pénzzel. Egy átlag keresettel rendelkező családnak egyébként is kötelessége segíteni a nyugdíjas embereket. Szomorúan tapasztalom, hogy a magyar családok egyre telhetetlenebbek, ezért bármennyit is emelnénk a béreken, nyugdíjakon, semmi nem lenne elég számukra. Megkérem a magyar családokat ne folytassanak tovább ilyen pocsékoló életmódot, mint inkább átgondoltabban tervezzék meg a családi költségvetést! “

Forrás:https://www.rtl-klub.me/2019/11/novak-katalin-verlazito-nyilatkozata.html

safe_image.php_-1.png
 
NNNa azert ez sem igy van/volt !!
Mert a gyerkoc szepen bemassirozott a hatso szobaba csaladot alapitani .
Oszt beallt a papa melle foldet muvelni a meny pedig az anyos melle haztartast tanulni .
Nem kollott uj haz meg miegymas majd csereltek az oregek mar lassabban eltek es eleg volt a hatso szoba is .
Nem eltartottak a szuloket hanem veluk eltek ,nem nyug volt az oreg hanem csaladtag .
Ez nem is annyira régen, még az én gyerekkoromban is így működött, hogy többnyire 3-4 generáció élt egy fedél alatt.
 
https://www.facebook.com/csaladesifjusag
Csak rákerestem a teljes első mondtara. A 3. találat ez volt.
Nos, rákeresni én is tudtam volna.
Az új tagunk azt reklamálta, hogy fake news a cikk és már feljelentést is tett az államtitkár.
De alátámasztó link nélkül miért az ő szavát higgyük és miért ne a beidézett cikket?
Amúgy a cikk nálunk december 9-án jelent meg és két nap múltán reklamált a tag, de a FB-n még mindig fenn van. Ott vajon miért is nem reklamált?
Hasonlóképp az államtitkár asszony, pontosabban az ő oldalát üzemeltető személyzet sem küldött egyetlen árva e-mailt sem.
Na én ezt hiányolom. Sokkal kultúráltabb lett volna, hogy írnak pár sort, melyben kérik a korrekciót.
Arról nem is szólva, hogy már régen nem a cikkről beszélgetünk, hanem a magyar nyugdíjasokról.
 
Az új tagunk azt reklamálta, hogy fake news a cikk és már feljelentést is tett az államtitkár.
De alátámasztó link nélkül miért az ő szavát higgyük és miért ne a beidézett cikket?

szerintem az új tag nem reklamált semmit, egyszerüen megismételte, a még hétfői hozzászólást (a negyedik) hogy a cikk egy hamisítvány és kiegészítette a politikusnő megjegyzésével.
Arról nem is szólva, hogy már régen nem a cikkről beszélgetünk, hanem a magyar nyugdíjasokról.
Természetesen a cikk csak vitandítónak kellett, kis hangulatkeltőnek...elvégre, " lehet hogy kamu a hír De Novák Katalin már annyi kegyetlen antiempátiás dolgot mondott"
 
Utoljára módosítva:
Nos, rákeresni én is tudtam volna.
Az új tagunk azt reklamálta, hogy fake news a cikk és már feljelentést is tett az államtitkár.
De alátámasztó link nélkül miért az ő szavát higgyük és miért ne a beidézett cikket?
Amúgy a cikk nálunk december 9-án jelent meg és két nap múltán reklamált a tag, de a FB-n még mindig fenn van. Ott vajon miért is nem reklamált?
Hasonlóképp az államtitkár asszony, pontosabban az ő oldalát üzemeltető személyzet sem küldött egyetlen árva e-mailt sem.
Na én ezt hiányolom. Sokkal kultúráltabb lett volna, hogy írnak pár sort, melyben kérik a korrekciót.
Arról nem is szólva, hogy már régen nem a cikkről beszélgetünk, hanem a magyar nyugdíjasokról.

Jó napot kívánok!

Sodovics Kálmánnak hívnak, és szeretnék segíteni önnek. Az rtl-klub.me oldalról még a hvg.hu írt 2015-ben egy cikket. A cikk címe a következő: Itt a nagy átverős lista: weboldalak, melyeknek soha ne higgyen el semmit. https://hvg.hu/tudomany/20150119_atveros_weboldalak
Ebben a cikkben felsorolják azokat az oldalakat, amik kifejezetten átverésre szakosodtak.

Novák Katalin nyilatkozatát az ügyben megtalálja a facebookon, Novák Katalin facebook oldalán.
Remélem tudtam valamelyest segíteni.

Köszönöm a figyelmet! Viszont látásra, minden jót!
 
Kedves Kálmán!
Mint az gup nickű tagunk kifejtette, már a megjelentetés napján többen jelezték, hogy ez (és több magyar nyelvű .me végződésű) oldal kamu.
Ezt az admin tudomásul vette (vitaindító cikket csak az admin tud ide feltenni).
Azonban a cikk maradt, mert rámutat arra a társadalmi elégedetlenségre, hogy míg a bérek átlag 1o%-al emelkednek, addig a nyugdíjak ennek csak negyedével. Vagyis tényleg sok nyugdíjas szorul gyermekei támogatására.
Novák Katalin nyilatkozatát az ügyben megtalálja a facebookon, Novák Katalin facebook oldalán.
Remélem tudtam valamelyest segíteni.
Köszönöm a segítséget, de pl nem mindenki FB tag aki a CanadaHun tagja.
Örvendetes lenne, ha Novák államtitkár asszonyt a CanadaHun tagjai között tudhatnánk, de kötve hiszem, hogy ő eleddig egyáltalán tudott a szájtunk létezéséről.
Nyilván a kormány sajtófigyelő gárdája észlelte, hogy megjelent nálunk is ez a(z ál)hír.
Azonban sem a forrás, sem a FB nem tett lépéseket a cikk eredetijének törlésére, amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy abban az irányban nem tettek lépéseket csak a CanadaHun-t ijesztgetik/vádolják bűnrészességgel.
A normál elintézési mód az lett volna, ha az említett sajtóosztály megkeresi a CH tulajdonosát és felkéri a cikk eltávolítására, annak valótlanság tartalma kapcsán. De nem ez történt...
Köszönöm a figyelmet! Viszont látásra, minden jót!
Remélem, hogy nem csupán a én tájékoztatásom iránti hév indikálta a regisztrációt a CH-ra és nem ez az egyetlen hozzászólása lesz, hanem hosszú távon aktív tagunk marad.
 
Nos, rákeresni én is tudtam volna.
Az új tagunk azt reklamálta, hogy fake news a cikk és már feljelentést is tett az államtitkár.
De alátámasztó link nélkül miért az ő szavát higgyük és miért ne a beidézett cikket?
Amúgy a cikk nálunk december 9-án jelent meg és két nap múltán reklamált a tag, de a FB-n még mindig fenn van. Ott vajon miért is nem reklamált?
Hasonlóképp az államtitkár asszony, pontosabban az ő oldalát üzemeltető személyzet sem küldött egyetlen árva e-mailt sem.
Na én ezt hiányolom. Sokkal kultúráltabb lett volna, hogy írnak pár sort, melyben kérik a korrekciót.
Arról nem is szólva, hogy már régen nem a cikkről beszélgetünk, hanem a magyar nyugdíjasokról.
Nem reklamáltam semmit, csak jeleztem, hogy oltári baromság. De már a domén névnél is látszik hogy kattintásvadász.

Ha ezt hamisítványnak minősíted, akkor ne vedd figyelembe az első 11 és az utolsó 4 szót, és rájössz, hogy a többi a nyers valóság.
meg olvassam hátulról visszafelé úgy, hogy becsukom az egyik szemem

Kedves Kálmán!
Mint az gup nickű tagunk kifejtette, már a megjelentetés napján többen jelezték, hogy ez (és több magyar nyelvű .me végződésű) oldal

Köszönöm a segítséget, de pl nem mindenki FB tag aki a CanadaHun tagja.
Örvendetes lenne, ha Novák államtitkár asszonyt a CanadaHun tagjai között tudhatnánk
.
Kedves Kálmán!
Mint az gup nickű tagunk kifejtette, már a megjelentetés napján többen jelezték, hogy ez (és több magyar nyelvű .me végződésű) oldal kamu.
Ezt az admin tudomásul vette (vitaindító cikket csak az admin tud ide feltenni).
Azonban a cikk maradt, mert rámutat arra a társadalmi elégedetlenségre, hogy míg a bérek átlag 1o%-al emelkednek, addig a nyugdíjak ennek csak negyedével. Vagyis tényleg sok nyugdíjas szorul gyermekei támogatására.

Köszönöm a segítséget, de pl nem mindenki FB tag aki a CanadaHun tagja.
Örvendetes lenne, ha Novák államtitkár asszonyt a CanadaHun tagjai között tudhatnánk, de kötve hiszem, hogy ő eleddig egyáltalán tudott a szájtunk létezéséről.
Nyilván a kormány sajtófigyelő gárdája észlelte, hogy megjelent nálunk is ez a(z ál)hír.
Azonban sem a forrás, sem a FB nem tett lépéseket a cikk eredetijének törlésére, amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy abban az irányban nem tettek lépéseket csak a CanadaHun-t ijesztgetik/vádolják bűnrészességgel.
A normál elintézési mód az lett volna, ha az említett sajtóosztály megkeresi a CH tulajdonosát és felkéri a cikk eltávolítására, annak valótlanság tartalma kapcsán. De nem ez történt...

Remélem, hogy nem csupán a én tájékoztatásom iránti hév indikálta a regisztrációt a CH-ra és nem ez az egyetlen hozzászólása lesz, hanem hosszú távon aktív tagunk marad.

A nyugdíjak – a 2020. januári emeléssel amely 2,8%– 2010-hez képest 38 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nő. Ezen felül a nyugdíjasok 2016-tól 273,5 milliárd forint összegű további juttatásban részesültek a gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A nyugdíjak – a 2020. januári emeléssel amely 2,8%– 2010-hez képest 38 százalékkal emelkednek,
És a fizetések 1o év alatt mennyivel is?
vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nő.
Miközben a zöldségárak 28-67%-al, a húsárak 8- 27%-al...
Ezen felül a nyugdíjasok 2016-tól 273,5 milliárd forint összegű további juttatásban részesültek a gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel.
Azannya! Miközben a svájci indexálás megszüntetésével ennek a dupláját, ha nem tripláját vették el...

Tudod sok itt a nyugdíjas, aki a saját pénztárcáján érzi a kormány "gondoskodását".
 
Lévai: Mivel a magyar nem szorul rá, ezért oda visszük a segélycsomagokat, a határon túlra, ahol kell

Az Ökumenikus Segélyszervezet Marosvásárhelyre vitt több mint négy tonnányi élelmiszer csomagot, hogy
a határon túli magyarokat segítse ezzel.
Lévai Anikót megkérdezték arról, hogy ezt a tartós élelmiszerekből álló csomagot miért nem az itthon élő szegény családok között osztották szét, hiszen számuk meghaladja a 700 ezret.
" Mivel hazánkban nincsenek mélyszegénységben élő családok, ezért úgy gondoltuk, oda visszük a segélycsomagot, ahol igazán hasznát veszik majd, így a határon túli magyarokra esett a választásunk.
A magyar kormány az itthon élő családokat évről-évre egyre nagyobb összegekkel támogatja, ennek köszönhetően a szegénység mint olyan megszűnőben van.
Gondolnunk kell a határon túli társainkra is, akik nem kapnak semmi nemű támogatást az ottani kormánytól. Eddig sem hagytuk őket magukra és ezután sem fogjuk. "

b_okumeni-2291.jpg
 
azt kellene nézned, hogy a magyar nyugdíj mennyiben tudja helyettesíteni a keresetet ...
tudtommal jóval az európai uniós átlag felett van.

a 100 ezer alatti nyugdijakat te europai nyugdijnak mered nevezni ????
van itt olyan aki 40ev munkaviszony utan 65 ezer nyugdijjal dozsol a letminimum alatti letben .
a magas nyugdijak mellett halnak ehen es fagynak meg az idos emberek .
jo csapattarsa lehetnel a levai naggysagosasszonynak
 
azt kellene nézned, hogy a magyar nyugdíj mennyiben tudja helyettesíteni a keresetet ...
Nem barátom!
Azt kell nézni, hogy egy tisztességgel végigdolgozott aktív időszak után jut e a nyugodt öregkorra!
tudtommal jóval az európai uniós átlag felett van. Ja .... és 1000 eurós nyugdíjakat csak az ukránoknak fizetünk.
Már megint. Leírsz valamit, amit a következő mondatoddal cáfolsz.
Mint írtam, ennél többet várok tőled.
(Írhattam volna azt is, hogy kívánom válj magyar átlagnyugdíjassá, de annyira még én sem vagyok rosszindulatú.)
 
Örvendetes lenne, ha Novák államtitkár asszonyt a CanadaHun tagjai között tudhatnánk, de kötve hiszem, hogy ő eleddig egyáltalán tudott a szájtunk létezéséről.
Nyilván a kormány sajtófigyelő gárdája észlelte, hogy megjelent nálunk is ez a(z ál)hír
.
" ..., de kötve hiszem, hogy ő eleddig egyáltalán tudott a szájtunk létezéséről. Nyilván a kormány sajtófigyelő gárdája észlelte ...'

... vagy súgott valaki.
Ám súgjon, ha ezzel kielégül az Orbán és Novák iránti elkötelezettsége.
A nyugdíjak – a 2020. januári emeléssel amely 2,8%– 2010-hez képest 38 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nő. Ezen felül a nyugdíjasok 2016-tól 273,5 milliárd forint összegű további juttatásban részesültek a gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel.
Mennyi a nyugdíjad? Nagyon elégedettnek tűnsz ...

Mondom a negyven évet ledolgozó kollégámét: 160.000 forint. S hétről-hétre kevesebbre elég, mert úgy mennek fel az árak.

"2010-hez képest 38 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal nő..."

Mielőtt túlpörög a fideszes harsona ettől az általad írt adatok miatti földöntúli boldogságtól, az embereket naponta érintő VALÓS adatok, a'la KSH:

upload_2019-12-12_20-26-22.png

Amint látszik, az áremelkedés folyamatos.
Az általad vizionált 10%-os emelkedést 1 év alatt megették az árak (s nem is mentünk vissza a viszonyításban!)

A 160 ezres nyugdíj már csak cipőkanállal elég.
Miből él az, aki 85-100 ezret kap?
Ahhoz, hogy meghaljon sok, ahhoz, hogy megéljen KEVÉS!

Jacht? Saját kikötőváros? 12 milliós karóra? Saját stadion - egy Alcsúton, egy Pesten (tudod, az új Népstadi' - annyira boldog vagyok, hogy én is hozzájárulhattam a családom jóléte árán is nagy vezérünk leszűkült mániájának tárgyiasításához, majd kiugrom a bőrömből!).
Saját Cessna?
Külön repcsi minden meccsre, ami a mi drága Orbánkánkat érdekli?

Demagóg vagyok?????????
Jó!

Új hűtő?
Fűtés télen?
Világítás?
Új ruha?
Javítások, javíttatások?
Fodrász?
Az élelmiszerek összetétele?
Kaja a hónap negyedik hetében? (Reméljük, tészta, krumpli még maradt!)
Gyógyszerek? (Mindegyik?)
Új szemüveg?

Nem vagyok demagóg!
Vegetáló nyugdíjasokat látok.

Persze nem várom, hogy felfogd.
Nem, nem!
Már erre sem tartom érdemesnek azt, aki mások nyomorúságán is a Fidesz-propagandát tolja.

Novák Katalin meg elmehet a fenébe! Ezt is írd meg neki!
 
a 100 ezer alatti nyugdijakat te europai nyugdijnak mered nevezni ????
Az olvasott szöveget meg kellene érteni.
A magyar nyugdíj mennyiben tudja helyettesíteni a keresetet?Tehát mennyit keres egy dolgozó és mennyit kap egy nyugdíjas az arány a lényeges.
Szerinted egy németországi nyugdíjas aki 2000 eurót keresett, 2000 eurós nyugdíjat fog kapni?

Na ez az arány jobb Magyarországon kb. 6 % -al mint az EU -s átlag.
 
Mondom a negyven évet ledolgozó kollégámét: 160.000 forint. S hétről-hétre kevesebbre elég, mert úgy mennek fel az árak.

ez van ... mit gondolsz mennyi bruttót kell keressen egy húszéves, hogy 160.000 nettóval maradjon?
Ennyit tud az ország, elhiszem, hogy jó lenne 300000 -es nyugdíj...de ez akkor lehetséges, ha a dolgozó kb. bruttó 600000 -et kap, ennyit meg csak a budapesti főpolgármester helyetteseinek a tanácsadói kapnak.
 
Utoljára módosítva:
ez van ... mit gondolsz mennyi bruttót kell keressen egy húszéves, hogy 160.000 nettóval maradjon?
22 éves az a fiatal és 1.3 milliót keres. Ja nem az államtitkár leányra gondoltál? (Asszonyt kellett volna írnom, de 22 éves egyetemisták ritkán azok .)

Ennyit tud az ország.
Most neked higgyünk vagy a kormánynak, amely azt harsogja, hogy "Magyarország jobban teljesít!"?
De bármily fura én a kormánynak hiszek, hisz épp most vesznek pl. a Porche Hungáriától 6o milliárdért (nem millió, milliárd) autókat.
 
A normál elintézési mód az lett volna, ha az említett sajtóosztály megkeresi a CH tulajdonosát és felkéri a cikk eltávolítására, annak valótlanság tartalma kapcsán. De nem ez történt...
Kedves Flamingo, ha a több száz élő kamuoldal heti több ezer kamucikkére reagálna minden érintett politikusunk, akkor a nap 24 órája sem volna elég erre a tevékenységre. Beláthatjuk, hogy ez abszolút reménytelen vállalkozás.
 
Tehát vegyük megtiszteltetésnek, hogy az államtitkár az eredetivel és a FB bejegyzéssel nem, de velünk foglalkozott?
 
22 éves az a fiatal és 1.3 milliót keres. Ja nem az államtitkár leányra gondoltál? (Asszonyt kellett volna írnom, de 22 éves egyetemisták ritkán azok .)

lehet tehetséges .... de ez kb. egy főpolgármester helyettes fizetése, ha egy polgármester helyettesenek (melleseleg van vagy öt helyettes) nem sok, akkor egy államtitkárnak sem sok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,884
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére