Novák Katalin lett a kormány új szaporodási kabinetjének vezetője

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Október 11.

Melitta - 2018 Október 11, 06:09
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Megalakult a Fidesz-KDNP-frakciószövetség népesedés- és családügyi kabinetje - jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a kabinet első ülése után szerdán Budapesten.
    [​IMG]

    Novák Katalin, a kabinet vezetője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, az első ülésen megerősítették a kormány elköteleződését az iránt, hogy Magyarország jövőjét a magyar gyermekekben látják, a migráció helyett pedig a családok támogatását tartják fontosnak.

    Elmondta, a testületnek 11 tagja van. A Fideszből Bányai Gábor, Dunai Mónika, Kállai Mária, Kovács József, Mátrai Márta, Szatmáry Kristóf, Tapolczai Gergely és Zsigmond Barna, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából pedig Harrach Péter, Juhász Hajnalka és Vejkey Imre vesznek részt a munkában.



    Szó esett a novemberben induló nemzeti konzultációról, amelynek központi témája a demográfia és a családalapítás lesz, és amelyben arról is kikérik az emberek véleményét, hogy a népesedési kihívásra a migrációval vagy a magyar gyerekek születésének támogatásával válaszoljon-e az ország.

    Kitértek az új Nemzeti alaptantervre is, a kabinet azt javasolja, hogy jelenjenek meg benne a népesedési és családügyi szempontok, hogy a gyerekek is megismerkedjenek a jelenlegi demográfiai helyzettel - ismertette Novák Katalin.

    Kiemelte, a kabinet szeretné megtalálni azokat a pontokat, amelyekben még további segítséget tudnak nyújtani a családoknak, ennek érdekében pedig minden témába vágó kérdésnél megfogalmazzák majd a véleményüket.
    MTI
     
    Éva Kismadar és Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Október 11.

    1. setni
      setni
      Alakul ez!!
      Lett már magyarság kutató intézetünk is...
      Kásler bejelentette: felállítják a Magyarságkutató Intézetet
      Ernoe kedveli ezt.
    2. tornando
      tornando
      Nos így működik az Emberi Erőforrások Minisztériuma:

      Nem múlt pénteken kapta az első fejmosást Kásler Miklós
      , a humántárca szórakozott professzora.

      A csupán látszólag egyszerű, valójában nagyon is összetett feladat megoldásához az államtitkárságnak, vagy még feljebb, a Fidesz egészségpolitikusainak kellett volna meghatározniuk a sarokpontokat. Azt kellene tisztázni:

      mi tartozzon az „ingyenes” társadalombiztosítási ellátás körébe és miért lehessen külön pénzt szedni. Az állam szedje-e be vagy magánbiztosítók biznisze legyen?
      kormányzatokon átívelő politikai kérdések, amelyek megválaszolását nem tette könnyebbé a Fidesz vehemens fellépése a vizitdíj és a többbiztosítós modell ellen – még amikor a liberálisok vezették az egészségügyi tárcát. A "lehetetlen küldetés" ismeretében nem csoda, hogy a kórházvezetőként ismert, egészségpolitikusként viszont teljesen tapasztalatlan Nagy Anikó műhelyéből kikerült elaborátummal Kásler leégett a kormányülésen. Az államtitkár azóta megbukott, az Emmiben viszont folytatják a munkát a "kiegészítő biztosításról".
      Utoljára módosítva: 2018 Október 11
      setni kedveli ezt.
    3. johannsebastian
      johannsebastian
      :rohog:"Szaporodási Kabinet" Nagyon jó!
      Legalább annyira mint Fletó "KúrjukEl-nöksége"
      Jártó Róza és Mamzyka kedveli ezt.
    4. gumelig
      gumelig
      “Legyetek termékenyek, és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és győzzétek le, és legyen fennhatóságotok… minden élő lény felett, amely mozog a földön.”

      A Nagyfőnök után, termékenységi vagy sokasodásodi kabinetnek kéne nevezni.
      Mamzyka kedveli ezt.
    5. setni
      setni
      [​IMG]
      sanctieri és gumelig kedveli ezt.
    6. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Mi lesz a munkájuk? Tartják a gyertyát a párok feje felett és bíztatják őket a "szaporításra".... Hihetetlen. Ismét egy olyan munkahely, ahol aktákat tologatnak JÓ PÉNZÉRT, persze hogy a fityesz nyaloncoknak... Amikor olvastam, percekig nevettem :rohog:Hiába no, idióta kormányfőnek - még idiótább az udvartartása is. Mindent megszavaznak, no persze számításból, nehogy túl messzire essenek a mézes(?) áh' a PÉNZES bödöntől, amibe a mi pénzünk (nem sokáig szomorodik), mert EZEK - a jelenlegi kormány vezetői és tagjai - sűrűn kiürítik... Most is ezt teszik egy ilyen intézmény felállításával. Vagy mást is "állítanak"? Nem akarom itt leírni az ötletemet, a sejtéseimet, hogy mit és minek az állításával is foglalkoznak majd?! Aha... :o Még szerencsém, hogy nőből vagyok, no meg túl a fél évszázadon, így ilyen veszély nem fenyeget... mármint "állítgatás" ügyében :dr_24:
      May113 kedveli ezt.
    7. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Így van a cikk írásának a címe, én is EZT olvastam. Annak a cikknek a címe, amiben EZT adták hírül.
    8. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Bármit is írsz, felesleges volt ezt az intézményt így összehozni. Valóban ezek az ügyintézők, majd mit csinálnak? Azon kívül, hogy üléseznek, kávéznak, aktákat tologatnak és idióta téveszmékkel etetik a jó népet, hogy mi okból, miért csináljanak még több gyereket?
      Aztán a családokat magukra hagyják, mint ahogyan a fityesz már többször bizonyítottan nem a határon belüliek életével foglalkozik. Sőt már azokkal sem, akik pontosan az ő kormányzásuk okán hagyták el hazájukat. A fityesz tolja a pénzt külhonba, vásárolnak, építenek, mindezt a határon belüli élőknek a nem javára, de veszteségére. Szomszédainkkal nem békességet, de haragot épít, uszít és nap, mint nap hazugsággal tömi mindazok fejét, akik nem jutnak net közelbe, bármi okból. Így csak a hazai médiából tudják meg azt az "igazat", ami igencsak erősen megkérdőjelezhető.
      May113 kedveli ezt.
    9. Melitta
    10. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Most "gonosz" vagyok, elhatároztam. Elképzelhető, hogy Danielxy örömködne, ha tevőlegesen másznának be hozzá. Ha viszont, csak megfigyelőként, azt viszont hárítaná.
      Az viszont elvitathatatlan tény, hogy a Magyarországon lévő jelenlegi kormány, a népnek, már az ágyában lévő lepedőjén történő "navigálást" (mikor, merre, hová és mibe, mivel és hogyan? de legfőképpen a miért-et) is kormányozni akarja, s ez azért nem mindenkinek tetszik :mad:
    11. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Még két lépés tovább a téma mentén és itt az új Ratkó-korszak.... ahelyett, hogy lenne elég munka rendesen megfizetve, stabil, tervezhető élet, jövő... amíg ez nincs, mire csináljanak gyerekeket a felelősségteljes párok ?
      Georgina Bojana kedveli ezt.
    12. Ernoe
      Ernoe
      Magyarországon a népesség csökkenése 2018-ban napi 86 fö.
      1980 ota évi 27.000 fővel csökken az ország lakossága.
      Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 12 év alatt 324.000-rel lett kevesebb az ország lakossága.
      Számoljuk ehhez nyugodtan a több mind félmillió kenyerét külföldön keresőt is.
      Kilehet számítani melyik generáció lesz az utolsó.

      upload_2018-10-12_18-11-6.png
      -
      Ma 189 gyerek született Magyarországon és 266 főt temettek el.
      Az évnek még nincs vége de már 24.482 fővel zsugorodott az ország.
      -
      upload_2018-10-12_18-11-23.png
      -
      24.482 -vel kevesebb ember azt jelenti mindha egy: Nagykörös, Siofok, Mako, Hajduszoboszlo.. és hasonló nagyságú város tűnt volna el.
      -
      Miben teljesít jobban Magyarország?
      Ide tehetném az idén meggyilkolt nők, édesanyák számát is, rögtön kikeresem a pillanatnyi állást.
      Georgina Bojana kedveli ezt.
    13. csigafi
      csigafi
      Na ez is csak egy rokonoknak vagy szeretőknek való munkahely teremtés semmi értelme az egész megalakulásának :). Jah és egy újabb pénz mosoda, gondolom. Sok fiatal az anyagi szükkősség miatt nem vállal gyereket. meg a túl terhelő munkáltatok miatt, kevés bér, kevés szabadidő stb. Adjanak pár 10 milliót és meglesz a motiváció a kedv az ösztönzés ahhoz hogy gyerekek szülessenek.
      tornando és Ernoe kedveli ezt.
    14. tornando
      tornando
      szaporodási kabinet?
      Mit tud tenni?Bemutat?
    15. tornando
      tornando
      Ez mind igaz de azt mondom: élvezetből, maguk örömére.
    16. tornando
      tornando
      Ha már a Keresztények boltbezárási ön maguk lét-igazolási terve nem jött be.
      Pedig létezünk és önállóak vagyunk.
    17. takan
      takan
      Reméljük, hogy Novák Katalin államtitkár, a demográfia és a családalapítás kérdésében, a három isteni erénynél (hit, a remény és a szeretet) mindenki számára ''megfoghatóbb'' és elérhetőbb lehetőségeket tartalmazó tervezettel áll majd elő, aminek a segítségével a kivándorolt 500000 - fiatal és középkorú - férfi és nő úgy dönt, hogy itthon szeretne családot alapítani.
    18. Melitta
      Melitta
      Van az 600ezernel is tobb akik elhagytak az orszagot , es 80 ezernel tobb azok gyerekek akik kint szulettek.
    19. tornando
      tornando
      Az árja vérvonal megmentésének másik szomorú fordulata az volt, hogy a kelet-európai térségben előrenyomuló katonák elkezdték az árjának tűnő gyermekek összerablását. A szőke gyermekek jelenlétét a nyomokban Kelet-Európában is jelenlévő árja vér jelének tekintették, és a gyermekeket egyszerűen összefogdosták, általában elvették vér szerinti szüleiktől. „Bárhol is van a világon német vér, azt én valóban el akarom lopni és rabolni, ahol csak tudom.” Mondta Himmler már egy 1938-as beszédében.

Megosztás