Nyári Olimpiai játékok 2024. Párizs. Eredmények, érdekességek!

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

A judósok nem teljesítették a szövetség elnökének különösen optimista elvárásait​

Közvetlenül az olimpia előtt nyilatkozott Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnök a várakozásairól. Azt mondta, hogy a párizsi olimpián induló cselgáncscsapat fele éremesélyes.
„Nagyon optimista vagyok. Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is. Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes” - mondta az MTI-nek Tóth László.
Pupp Réka (52 kg) az első meccsén legyőzte a mongol Lkhagvasuren Sosorbaramot, majd kikapott az olimpiai ezüst- és bronzéremmel is rendelkező olasz Odette Giuffridától a negyeddöntőben. A vigaszágon a vb- és Eb-harmadik izraeli Gefen Primo várt rá, akit 46 másodperc alatt ipponnal vert meg. A bronzmeccsen kikapott a francia Amandina Buchardtól, és ötödik lett.
Pongrácz Bence (férfi 66 kg) a 32 között a nigériai Ismael Alhassane-t legyőzte, a 16 között viszont a címvédő - és későbbi győztes - japán Abe Hifumi egy perc alatt lezárta a meccsüket. Helyezetlen lett.


Ungvári Attila (férfi 81 kg) a kazah Abilajhan Zsubanazar legyőzése után a 16 között vereséget szenvedett az olimpiai harmadik, világ- és Európa-bajnok belga Matthias Cassétől. Helyezetlen lett.

Özbas Szofi (női 63 kg) az Európa-bajnoki címvédő cseh Renata Zachovát legyőzte a 32 között, a 16 között a tokiói bronzérmes, világbajnoki második Catherine Beauchemin-Pinard megállította. Helyezetlen lett.

Vég Zsombor (100 kg) az első fordulóban legyőzte az Európa-bajnok szerb Aleksandar Kukoljt, a nyolcaddöntőben vereséget a kétszeres világbajnok spanyol Nikoloz Sherazadishvilivel szemben. Helyezetlen lett.


Gercsák Szabina (női 70 kg) az első mérkőzésén kikapott az ausztrál Aoife Coughlantól. Helyezetlen lett.

Tóth Krisztián (férfi 90 kg) az első mérkőzésén kiesett a 32 között a román Alex Crettel ellen. Helyezetlen lett.

Csapatverseny. Az első meccsen, a 16 közé jutásért a magyar válogatott 4-1-re kikapott Olaszországtól.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Sárkány Zalán nagyon sietett a futamában, mert pisilnie kellett​

Sárkány Zalán 11. lett 1500 méteres gyorsúszásban, így nem jutott be a holnapi döntőbe. Sárkány azonban egyéni csúcsot úszott.
Miután kiszállt a medencéből, az M4 Sportnak azt mondta, nagyon sietett a futamában, mert pisilnie kellett. Ez pedig kicsit elvonta a figyelmét. A futam előtt saját hibájából nem tudott elmenni vécére.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Nagyot harcolt, de pontozással kikapott Hámori Luca az algériai Imane Helif ellen​

  • Végig küzdötte a negyeddöntős meccsét a női ökölvívók 66 kilós súlycsoportjában Hámori Luca algériai Imane Helif ellen
  • Pontozással az algériai nyert
  • Hámori Luca kezet fogott a meccs végén Heliffel
  • Helifet hirdették ki győztesnek. Hámori meghajol mind a ring közepén mind a négy oldalra. Az algériai - akárcsak az olasz ellen - a kötélre ül, hogy tisztelete jeléül kiengedje Hámori. A magyar - szemben az olasszal - elfogadja a gesztust és kezet fog Heliffel.
    • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach elítélte a gyűlöletbeszédet, ami az elmúlt napokban a két sportoló, Lin-ju Ting és a Hámori Lucával bokszoló Helif felé irányult. "Van két női bokszolónk akik nőként születtek, nőként nevelték őket, női irataik vannak, és évek óta nőként versenyeznek. Ez tiszta definíciója a nőnek." Bach szerint ez nem transzkérdés, itt két nőről beszélünk, akik női versenyen vesznek részt.
  • Női olimpia bokszmeccset biztosan nem követett még akkora figyelem, mint Hámori Luca és az algériai Imane Helif szombat délutáni negyeddöntős összecsapását a 66 kilósok között. Az első magyar női bokszoló olimpikon Hámori Luca kiváló teljesítményt nyújtott eddig, kétszer nyert, az ír Grainne Walsh-t és az ausztrál Marissa Williamsont verte.
  • 1722703333304.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Milák Kristóf hatalmas hajrával, az utolsó métereken megelőzve kanadai riválisát nyerte meg a 100 méter pillangóúszás döntőjét. Ezzel úszóklasszisunk kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát
Milák Kristóf 100 méteres pillangóúszásban nyert aranyérmével a 13. helyre jött fel az éremtáblán a magyar csapat szombat este, amely így 3 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzéremmel áll.

Közvetlen előtte a 12. helyen Románia van 3 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel, mögötte pedig 14. helyen Írország található 3 arany- és 2 bronzéremmel.
A szombat esti döntőbe Milák a legjobb idővel kvalifikált, és ő számított a favoritnak az aranyéremre. Persze voltak vetélytársai, kihívói a magyar úszónak, de mindenki aranyérmet várt tőle.

Óvatosabban kezdett Milák, 50-nél negyedikként fordult, de hatalmas hajrával végül megnyerte a futamot. Ideje 49.90.
A második helyet Liendo szerezte meg kilenc századdal lemaradva Miláktól, bronzérmes pedig Kharun lett. Milák ezzel a harmadik magyar úszó lett Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás után, aki két olimpián is aranyérmet szerzett.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A régi időkben, egészen az 1960-as évek közepéig a hivatásos kerékpárversenyzők bevett szokása volt, hogy megálltak a kávézókban, hogy ételt, vizet vagy akár bort szerezzenek, és így kibírják a verseny végéig, mára azonban ez a szokás teljesen kikopott.

Legalábbis azt hittük mindeddig, a szombati mezőnyfutamban – amely végén Valter Attila a negyedik helyen ért célba – azonban a német Nils Politt is hasonló bokszkiállást hajtott végre, amikor megállt a Cafe des Deux Moulins-ban, bár ő kifejezetten azért, hogy igénybe vegye a kávézó WC-jét, nem pedig azért, hogy feltöltődjön...

A 30 éves férfi a Montmartre alján aztán sietősen távozott a helyszínről, átugorta a korlátokat, majd felült a kerékpárra, hogy végül a 70. helyen fejezze be a versenyt, csaknem 20 perccel lemaradva az aranyérmes Remco Evenepoel mögött.

Nem számoltam, mennyi időbe telt a kitérő. Nagyon meleg volt ma, sok vizet ittunk, sok zselét nyomtam magamba, és általában nincs gondom, de ma biztosan gyomorrontásom volt
– magyarázta a futam végén.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Takács Boglárka nem jutott be a döntőbe női 100 méteres síkfutásban szombaton a párizsi olimpián.
Takács a kilences pályán nem kapta el jól a rajtot, a táv második felét már jobban megfutotta, és 11.26 mp-cel a hetedik helyen ért célba.
A futamot Jefferson nyerte 10.99-cel megelőzve Talou-Smitht (11.01). Takács Boglárka vasárnap ismét rajthoz áll, a délelőtti programban a 200 méter előfutamában.
1722713253270.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A 17 éves kanadai Summer McIntosh elképesztő hajrával nyerte a 200 méter vegyes fináléját, méghozzá olimpiai rekorddal (2:06.56.). Második helyen Alex Walsh csapott célba, de az amerikai úszó szabálytalanul fordult, ezért utólag kizárták. Az ezüstérmes így Kate Douglass lett, a harmadik pedig Kaylee McKeown.
1722713342434.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Szombat este Szerbia 15–8-ra legyőzte a házigazda Franciaországot a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornáján, amivel matematikailag is biztossá vált, hogy a magyar válogatott – amely délután kikapott Ausztráliától – ott lesz a legjobb nyolc között.

A magyar csapat hétfőn éppen a kétszeres címvédő szerbekkel játszik.
 

rituevu

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Valter Attila negyedik lett az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében, ami a Giro d'Italia rózsaszín trikója mellett életének egyik legnagyobb eredménye. Az M4 Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy bár egész szezonban erősnek érezte magát, eddig nem jött tőle az átütő eredmény.
Valter azt mondta, tudta, hogy valahol a mezőny elejében lesz, de mivel az olimpián nincs rádiókapcsolat a csapatvezetőkkel, nem olyan könnyű követni, hogy ki hol van. Ezért is emelte a kezét a hajrá után, mert egy pillanatig azt hitte, hogy harmadik lett.
„Azt én sem hittem volna, hogy beférek a legjobb tízbe vagy a legjobb ötbe. Óriásit dob majd ez a magabiztosságomon. Rám fért, ez a szezon jól alakult, de nem tudtam megmutatni, hogy erős vagyok. Most sírhatnékom van, hogy sikerült” – mondta Valter.
Egész nap jól érezte magát, szerinte sokat segített, hogy jól bejárta a pályát a verseny előtt, így gyorsabban telt az idő, és frissebb tudott maradni. A taktikát alaposan átbeszélték Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal, és aztán ott is ment jól, ahol eltervezték.
„Viszonylag könnyen átvettem a támadásokat. Kivárásra játszottam, nem mertem megkockáztatni egy korai támadást, hogy majd elengednek. Próbáltam hinni abban, hogy ott leszek a végjátékban a legjobbak között. Okosan versenyeztem. Egy helyen mehetett volna el a verseny, a szakadás rossz végén voltam, de az utolsó előtti hegyen visszaértem. Az utolsó felfelén olyanok szakadtak le rólam, mint Mads Pedersen (korábbi világbajnok), akkor éreztem, hogy ki lehet kaparni a gesztenyét. A végén is le tudtam még szedni embereket, azért nem mindegy, hogy negyedik vagy tizedik vagy” – nyilatkozta Valter.
Arról is beszélt, hogy élete végéig elkíséri ez az eredmény, és azt példázza számára, hogy sosem kell feladni a reményt.
„Azt is jelképezi, hogy nem kell stresszelni, jön majd egy másik eredmény is, el kell kezdenem jobban élvezni a versenyzést, az életet. Nagyon élveztem az olimpiai falut, hogy magyarokkal vagyok együtt, jó energiát adott az is, hogy jöttek az érmek. Engedtem magamnak átélni az egész hangulatot, de azért azt nem tudtam, hogy ez az eredmény is a lapok között van” – mondta a kerékpáros.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Valter Attila negyedik lett az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében, ami a Giro d'Italia rózsaszín trikója mellett életének egyik legnagyobb eredménye. Az M4 Sportnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy bár egész szezonban erősnek érezte magát, eddig nem jött tőle az átütő eredmény.
Valter azt mondta, tudta, hogy valahol a mezőny elejében lesz, de mivel az olimpián nincs rádiókapcsolat a csapatvezetőkkel, nem olyan könnyű követni, hogy ki hol van. Ezért is emelte a kezét a hajrá után, mert egy pillanatig azt hitte, hogy harmadik lett.
„Azt én sem hittem volna, hogy beférek a legjobb tízbe vagy a legjobb ötbe. Óriásit dob majd ez a magabiztosságomon. Rám fért, ez a szezon jól alakult, de nem tudtam megmutatni, hogy erős vagyok. Most sírhatnékom van, hogy sikerült” – mondta Valter.
Egész nap jól érezte magát, szerinte sokat segített, hogy jól bejárta a pályát a verseny előtt, így gyorsabban telt az idő, és frissebb tudott maradni. A taktikát alaposan átbeszélték Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal, és aztán ott is ment jól, ahol eltervezték.
„Viszonylag könnyen átvettem a támadásokat. Kivárásra játszottam, nem mertem megkockáztatni egy korai támadást, hogy majd elengednek. Próbáltam hinni abban, hogy ott leszek a végjátékban a legjobbak között. Okosan versenyeztem. Egy helyen mehetett volna el a verseny, a szakadás rossz végén voltam, de az utolsó előtti hegyen visszaértem. Az utolsó felfelén olyanok szakadtak le rólam, mint Mads Pedersen (korábbi világbajnok), akkor éreztem, hogy ki lehet kaparni a gesztenyét. A végén is le tudtam még szedni embereket, azért nem mindegy, hogy negyedik vagy tizedik vagy” – nyilatkozta Valter.
Arról is beszélt, hogy élete végéig elkíséri ez az eredmény, és azt példázza számára, hogy sosem kell feladni a reményt.
„Azt is jelképezi, hogy nem kell stresszelni, jön majd egy másik eredmény is, el kell kezdenem jobban élvezni a versenyzést, az életet. Nagyon élveztem az olimpiai falut, hogy magyarokkal vagyok együtt, jó energiát adott az is, hogy jöttek az érmek. Engedtem magamnak átélni az egész hangulatot, de azért azt nem tudtam, hogy ez az eredmény is a lapok között van” – mondta a kerékpáros.
1722714097196.png 1722714191165.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Vas Kata Blanka a negyedik helyen végzett az országúti bringások versenyén​

Az amerikai Faulkner lett az aranyérmes, mögötte óriásit hajrázott a három versenyző, végül a rendkívül szoros befutón a holland Vos lett az ezüstérmes, a belga Kopeckyé a bronz, negyedik Vas Kata Blanka. Hihetetlen szoros volt a vége, centiken múlt.
Vas Kata Blanka ugyanúgy negyedik helyen végzett, ahogy Valter Attila tegnap a férfiak mezőnyében. Mindkettő hatalmas bravúr.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Közel jártunk a bravúrhoz, de kiesett az olimpiáról a férfi kéziválogatott​

A magyar férfi kézilabda-válogatott négygólos vereséget szenvedett a házigazda és címvédő Franciaországtól az olimpián a csoportkör utolsó fordulójában, ezzel nem jutott tovább a negyeddöntőbe.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Zavarba ejtő jelenetsor zajlódott le a férfi rúdugrás szombati futamában, a hazai pályán versenyző francia Anthony Ammiriti ugyanis szemmel is jól látható testi adottságának köszönhetően nem tudott döntőbe jutni a viadalon.
A 21 éves sportoló már két magasságot is teljesített a harmadik, 5,70 méteres ugrása előtt, itt azonban már láthatóan túl magasra rakták neki a lécet, ugyanis annak ellenére, hogy úgy tűnt, ezt is könnyedén megugorja, a lécet végül saját nemi szervével leverte.

A közösségi médiában természetesen nagy derültséget okozott a jelenetsor, és sorra érkeztek a kommentek a hírek alatt. Egyesek azzal viccelődtek, hogy ezúttal túl magasra rakta a mércét, míg mások azon szórakoztak nagyot, hogy ez a legjobb módja a kiesésnek, hiszen amit az élet elvesz valahol, azt máshol visszaadja...
1722791106388.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyar női vízilabda-válogatott szinte végig hátrányból zárkózva 9–9-es döntetlent ért el a rendes játékidőben Ausztrália ellen az olimpiai pólótorna csoportkörének utolsó fordulójában, majd ötméteresekkel kikapott a riválistól.

A meccs után Mihók Attila társkapitányon a keserűség mellett némi feszültséget is lehetett érezni, ő arról beszélt, a lányoknak mihamarabb el kell dönteniük, hogy győzni akarnak, vagy csak várni arra, hogy az ellenfelek megverjék magukat. Utóbbira biztosan nem kerül majd sor az USA-val szemben, így muszáj lesz mentálisan szintet lépnie a csapatnak.

Sajnos nem kezdtünk jól, és várható volt, ha nem mi dominálunk, akkor nagyon nehéz lesz a hajrában akciózni ezzel az ausztrál válogatottal szemben. Sajnos nem is lett jó vége
– fogalmazott a szakember a csoportkört lezáró találkozó után. Hozzátette, még mindig hisz abban, hogy a keret képes elérni azt az alapvető célt, amiért Párizsba utazott, az, hogy ehhez le kell győzni az amerikaiakat, semmin nem változtat.
1722791407956.png
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Kiegészíti a bokszszövetség Hámori Luca pénzdíját, annyit fog kapni, mint ha bronzérmet nyert volna​

Ez azt jelenti, hogy Hámori Luca összesen 31 millió forintot kap a szerepléséért, amelynek egyébként a bokszszövetség adja a nagyobb részét, egészen pontosan 16 millió forintot. A szövetség az erről közzétett posztban nem indokolta meg, hogy miért egészítik ki Hámori pénzdíját, a szintén ötödik helyen végző Kovács Richárd pedig csak egy kiemelt gratulációt kapott.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Erről szól az olimpia, ölében vitte le sérült ellenfelét a brazil kézilabdázó​

Sorsdöntő mérkőzést játszott szombaton ellen Brazília és Angola női kézilabda-válogatottja, hiszen a győztes bejutott a negyeddöntőbe (
A 36. percben, tízgólos brazil vezetésnél próbálkozott még valahogy visszajönni a meccsbe az angolai csapat, amikor Albertina Kassoma egy rossz dobás végén elterült, és a gyors ápolás közben világossá vált, hogy súlyosabb sérülést szenvedett, nem tud visszatérni már a pályára. Az ápolás végén felállt, de egyáltalán nem terhelte a sérült térdét, saját csapatorvosa és a brazil kapus, Gabriela Moreschi segítségével sem nagyon tudott lesántikálni.
Ekkor érkezett oda a rendkívül sportszerű brazil beálló, Tamires Morena de Araujo Frossard, aki ölébe kapta az angolai beállót, hogy levigye a pályáról.
A két játékos egyébként korábból is ismerte egymást, hiszen mindketten a román bajnokságban játszanak. Raádásul mindkettejük anyanyelve portugál, így nagyon könnyen meg tudták vitatni a dolgokat a kispad felé tartva. „Albertina jó barátom, mindketten Romániában játszunk. Fel sem merült, hogy ne segítenék rajta, tudtam, hogy nehezen sántikál majd le a pályáról. Különös szeretettel viseltetem iránta.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Nem elég, hogy aranyérmes lett a kínai tollasozó, rögtön utána a kezét is megkérték​

Kétségtelenül halmozta az örömöket pénteken a kínai tollaslabdacsapat vegyes párosban győztes tagja, Huang Ja-csiong, akinek szintén tollasozó párja, Liu Jü-csen közvetlenül azután kérte meg a kezét, hogy megkapta az aranyérmét.
Huang a lánykérés után azt nyilatkozta, hogy nagyon meglepődött, mert ő nyilván csak a döntőre készült, és amellett, hogy olimpiai bajnok lett, meg is kérték a kezét, ami elég váratlanul érte
1722791993789.png
 
Oldal tetejére