Nyílt levél a Fidesz női országgyűlési képviselőihez

Tisztelt Fideszes Képviselőnők!

Az utóbbi napokban a “nemzeti”, “keresztény-konzervatív”, “jobboldali” “újságírás” korábban soha nem látott mélységekbe merészkedett. A Pesti Srácok a DK kampánynyitó rendezvényén befotózott az eseményen felszólalóként részt vevő diák, Nagy Blanka ruhája alá, majd Pilhál Tamás, a Pesti Srácok “újságírója” a Facebook-on tette közzé a fényképet azzal a szöveggel, hogy “TRÁGÁRKA VILLANT. A magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövetőpártban.”
Nem szeretnék abba belemenni, hogy amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a jobboldalon újságírónak lenni “önmagában morális fölényt jelent”, akkor pontosan erre gondolt-e, de abban biztos vagyok, hogy ilyen eset egy normális, európai országban nem történhet meg következmények nélkül.
Képzeljék el, ha Önökkel történne hasonló a Fidesz egyik rendezvényén és egy ilyen fotóval aláznák meg Önöket női mivoltukban. Képzeljék el, ha édesanyjukkal vagy lányukkal történne ilyesmi, hogy egy “újságíró” a szeretteik fehérneműjén csámcsogna. Ez nem pártpolitika kérdése, ez alapvető emberség és a nők tiszteletének kérdése. Első sorban én sem ellenzéki politikusként fordulok most Önökhöz, hanem nőként és anyaként. Én beleborzongok, ha arra kell gondolnom, hogy ilyen megtörténhet nem csak Nagy Blankával vagy velem, hanem akár a lányommal is, ha kritikus véleménye van a Fideszről és kormányzásáról.
Éppen ezért kezdeményeztem a DK törvénymódosításával, hogy a már létező és alkalmazott brit példa alapján legyen büntethető, ha valakinek a hozzájárulása nélkül, szexuális visszaélés vagy az illető megalázása céljából képet készítenek a ruha alatti fehérneműjéről. Azt szeretném, ha ez soha nem történhetne meg újra, sem Nagy Blankával, sem mással.
Azt kérem Önöktől, hogy győzzék meg a Fidesz-frakciót arról, hogy szavazzák meg a javaslatunkat. Mutassák meg, hogy a Pesti Srácok által elkövetett támadást sem nőként, sem politikusként nem tartják elfogadhatónak!

Budapest, 2019.04.16.

Tisztelettel,
Dobrev Klára

images
 
De minek ha szarul működik nulla hozamos
Szegény Johant csak megvezették vele
Lépjen ki onnan gyorsan jobban jár
Azok közül válaszon amik jobban működnek.
És pont azzal akarta bizonyítani nem működik a nyugdíjbiztosító?
Az működik rosszul

Ujra csak tevedst es olyanrol beszelsz amirol nincs fogalmad.
Az OTP tobb uzletagat mukodtet az ongondoskodas jegyeben.

Ebbbol a novekedesi portfolio egy hosszutavu, relative nagy kockazatu, de ennel fogva siker eseten magas hozamu nyugdijpenztar.

Gondolkodj egy kicsit, mielott negativ reklamot biztositasz valaminek!
A novekedesi portfoliot azok valasszak, akik meg viszonylag fiatalok, de majd a lehetosegek szerint magass hozamot biztosito nyugdijpenztart szeretnenek - egyszer!
A hozam nagysaga es a biztonsag mindig forditott aranyban all egymassal.
Magas hhozam elerese csak viszonylag nagy kockazattal erheto el.
Aki ide fizeti a penzet el kell hogy gondolkodjon azon megeri-e neki

HA valaki ezt vvallalja nyilvan oka van ra.
Kvazi lehhulyezni valakit sak azert mert nemm vagy tisztaban valamivel, az toled itt megszokott dolog, de nem tul elegans
 
Nem. Valószínűleg nem jönnének. De hidd el, hogy az EU megtalálná a módját a megfelelő elosztási mechanizmusok kidolgozásának. Pl. ha nem marad ott, ahová irányítják, akkor kevesebb segély kap, nem vállalhat munkát etc. etc. Most más okból, de ilyen intézkedéseket fontolgatnak a német törvényhozásban.
Azt áruld el nekem tudatlannak, hogy a 3 EU alapjog egyikét (a szabad lakhelyválasztást) hogyan fogják felülírni. Ez ugyanis minden legálisan EU-ban élő alapjoga!
A segély összege ugyanakkora lesz Bulgáriában, min Dániában (már, ha létrejön a központi irányítás e téren). Feltételeket támaszthatnak (pl nyelvtanulás), de ez is egységes kell legyen.
Szóval én nem látok módot arra, hogy a kijelölt helyen tartsák a beengedett menekülteket.
Persze, ha Soros keze beteszi ismét a lábát....
 
Azt áruld el nekem tudatlannak, hogy a 3 EU alapjog egyikét (a szabad lakhelyválasztást) hogyan fogják felülírni. Ez ugyanis minden legálisan EU-ban élő alapjoga!
A segély összege ugyanakkora lesz Bulgáriában, min Dániában (már, ha létrejön a központi irányítás e téren). Feltételeket támaszthatnak (pl nyelvtanulás), de ez is egységes kell legyen.
Szóval én nem látok módot arra, hogy a kijelölt helyen tartsák a beengedett menekülteket.
Persze, ha Soros keze beteszi ismét a lábát....

Azért az kizárt, hogy a segély ugyanakkora legyen Bulgáriában mint Dániában ... kicsit más az életszinvonal (nem véletlenül válogatnak a "menekültek" az EU tagországok közt).
 
Azt áruld el nekem tudatlannak, hogy a 3 EU alapjog egyikét (a szabad lakhelyválasztást) hogyan fogják felülírni. Ez ugyanis minden legálisan EU-ban élő alapjoga!
A segély összege ugyanakkora lesz Bulgáriában, min Dániában (már, ha létrejön a központi irányítás e téren). Feltételeket támaszthatnak (pl nyelvtanulás), de ez is egységes kell legyen.
Szóval én nem látok módot arra, hogy a kijelölt helyen tartsák a beengedett menekülteket.
Persze, ha Soros keze beteszi ismét a lábát....
Na, látod pont ez az! De akkor miért gondolkodnak az EU vezetők a bevándorlók kapcsán ELOSZTÁSI mechanizmusokban? Ennek épp az általad mondottak miatt semmi értelme nem lenne, hacsak úgy nem, hogy különböző eszközökkel korlátozzák az állampolgárságot még el nem nyert emberek szabad mozgását. Ha viszont az utánpótlás folyamatos lesz, márpedig a világtendenciák ezt valószínűsítik, akkor nehezen elképzelhető, hogy az EU nem kényszerül saját alkotmányos alapjai felszámolására. Szerintem ebből is látszik, hogy az alapjogok éthosza normál állapotokra íródott; illetve hogy a bevándorlás bizonyos küszöbérték felett már feltételezhetően kivételes-rendkívüli állapotokat eredményez.
 
Szerintem ebből is látszik, hogy az alapjogok éthosza normál állapotokra íródott; illetve hogy a bevándorlás bizonyos küszöbérték felett már feltételezhetően kivételes-rendkívüli állapotokat eredményez.
a kezdeti jelek már meg is vannak, Ausztria meghosszabbítja a visszaállított határellenőrzést:
https://www.origo.hu/nagyvilag/2019...norzest-magyar-es-szloven-hatarszakaszan.html
az EU -s jogokat, gyorsan át lehet értelmezni
 
Csak azért idézlek mert észrevettem csapatban dolgoznak
Ebéd előtt én beszélgetésben voltam az egyikkel
Mert torz képet akart festeni a nyugdíjpénztárakról.
Akkor jött a váltás amikor kiderült a legrosszabb nyugdíjpénztárat választotta és így érve nem állt meg mint hibás konstrukció lenne a piaci alap egyik nyugdíjláb. Persze ezt nem Orbánék csinálták azért.Azt a szocik kezdték.Mert az 1990-es évek közepén már világszerte jelentkeztek a felosztó-kirovó egylábas nyugdíjrendszer bajai és 1997-98 ban létrejött a modern változat
Ez volt az útkeresés.
Ezt támadják lényegében ketten felváltva csapatban.
Ekkor belépett a váltás hogy az OTP milyen jó.
És tovább így már ketten igyekeztek közvetve támogatni: Nem jó szerintük a nyugdíj akkori módja mikor kitalálták
Most azt látom téged bombáznak felváltva csapatban ugyanaz a kettő.
Csak ennyit akartam mondani feltűnt a csapatmunka.
 
Utoljára módosítva:
Ebbbol a novekedesi portfolio egy hosszutavu, relative nagy kockazatu, de ennel fogva siker eseten magas hozamu nyugdijpenztar.
A többi is pont ilyen csak sikeresebb
Pontosan ez volt a téma
Én semmi jelzőt nem mondtam rá Johann mondta mínuszos a nyugdíjpénztár
Erre én hoztam más nyugdíjpénztárakat amik nyereségesek többszöröse az OTP név alatt futónak
És az ügyfél szempontjából csak ügynöki süketelés hogy te milyen jelzőkkel bizonygatod hány lábon áll és milyen jó
Az ügyfél szempontjából egy számít mínuszos míg a többi 16 sikeres és hozza a 6 % körülit
2017 évben is hozta a 2% körülit.
Ezek után hagyd a becsábító kimagyarázó ügynöki dumát
A hozam az hozam Míg az OTP név alatt fotónál nincs.
Csókoltatom Csányit jól tennéd a dolgodat mondd neki de a pénztárzával nem lehet hazudni
Még becsalni lehet de bent tartani csak akkor ha produkál hozamot
Ágyő akkor lássalak mikor bármilyen ügynököt: kívül tágasabb
 
HA valaki ezt vvallalja nyilvan oka van ra.
Hogy mit választott az engem nem izgat még akkorse ha amit választott nem adott hozamot
De erről panaszkodott és ezt akarta érvként felhasználni a konstrukció ellen
Ez a hazugság
Lejáratni akarta az 1997-98 ban megreformált 2 lábra állított nyugdíjrendszert
Az a gyanúm mindezt politikai vélemény miatt
Holott az egész világ a piaci alapú két lábon álló nyugdíjrendszer felé halad
Aminek egyik lába a piaci alapú nyugdíjkasszák a másik az állami felosztó kiróvó
Sőt 3 lábú konstrukciók is vannak
De mi alapon írt ez:
A kizárólag piaci alapú, kétpilléres nyugdíjrendszer a lehető legrosszabb ötlet volt.
Arra hivatkozott Az OTP név alatt futó nem hozott hozamot
Ez az amikor valaki rosszul érvel, mert rossz mintát nézett.
És ez vagy hozzá nem értés vagy elfogult politika csúsztatás direkt félrevezető adattal
Ha rossz az övé hagyja ott menjen oda ami jó
16 közül választhat mind adott hozamot.
Arról volna inkább érdemes beszélni miért vette el a már alakuló és sikeres nyugdíj biztosítási megtakarításokat Orbán
Hol a pénz? Mert az elkülönített kezelés nincs meg
A pénzt elszórta.Mert állam adósságot nem magánpénzből kell csökkenteni.Azt ki kell gazdálkodni.Nem ellopni magén személyektől.
A vissza reformja logikus érv az volt: az átlépettek gyengítik az államit
Ez igaz, de csak a járulék átirányítottsága miatt a járulék mértékéig.
De nem csak azt tette hogy visszakényszerítette hogy legyen járulék befizető
Azt tette mint nagyobb bűn:

A már összegyűlt megtakarításokat is elvette.
Hárommillió embert csapott be és lopott meg.
a magyar háztartások magán-nyugdíjpénztári vagyona 2010 végéről 2011 elejére egyszer csak eltűnt.
Kivéve persze a magánynyugdíjpénztáraknál önkéntesen maradókat, akiknek a nyugdíjpénztári vagyona ugyanúgy 236 milliárd forinton áll, mint 2011 elején.
2835,4 milliárd forint a követelés 2017 decemberében a lakossági szektornak mint hiányzó pénz(hogy ezt miként kell érteni nem tudom)
https://www.portfolio.hu/finansziro...k-a-magyarok-elvett-nyugdijpenzet.244433.html
 
Utoljára módosítva:
Elindulnak az egyéni számlák az állami nyugdíjrendszerben
Jól hangzik ugye?
Ám az ígéret az volt az elvett magán nyugdíjakat
Egyéni számlán fogják elkülöníteni.
De nem ezt jelenti
az egyéni számla a személyi adatok mellett az idei év eleje után bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatozó, az adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza.
Idei év tehát nem lesz kimutatva kitől mennyit vettek el 2011 ben
Persze hisz azonnal elköltötték
De ezt így kiállva nem merik bevallani.

Ez a bűn végig kíséri a Fidesz életét azt képzelte felejtenek és megússzák
de nem még mindég erodálja a bandát.
Főleg mert most ismét nyugdíjreform készül.Ilyenkor minden felszínre kerül
 
Utoljára módosítva:
Biztos bennem van a hiba. De nem igazán értem min is kellene gondolkozni..
Jámbor Úr keveri a szezont a fazonnal, ahogy itt is egyesek.. .. A kormány média, s jobbára már csak az van Magyarországon, csinált Nagy Blankából politikai figurát... Halált megvető bátorsággal alázták, a magukat újságírónak, a tutit birtoklónak valló megmondó emberei a kormánypártnak...Igen, mert mint mindig, ahogy eddig bármikor, egyszerűbb a közbeszédet elterelni arról, hogy mit is mondanak emberek...ha felállhatnak a pódiumra...
Az pedig, hogy a DK azt gondolja, hogy N.B. talán nemcsak a saját, hanem esetleg kortársai gondolatait is közvetíti, az ő politikai döntésük, kockázatuk s bizony nem közpénzből plakátolják teli országot, nem közpénzekkel tartják életbe propaganda gépezetté silányított közmédiát ahogy most a kormány teszi. S bizony nem demagógia, ha valaki minden fórumon elmondja ez a kormány nem erre kapta a mandátumát , amit most tesz... S még egyszer nem az ellenzéki pártokra kell itt mutogatni, mert végül is a Jobbikon és a DK-n kívül nincs számottevő egységes párt... az embereket kell megszólítani egyenként, megnyerni ahhoz, hogy elszámoltassák a kormányt mire költi az adófizetők pénzét, 9 év kormányzás után mit valósított meg az ígéreteiből.
Nem a pártoknak az embereknek kell összefogni.. Orbán Viktor mondta anno: a haza nem lehet ellenzékben...
Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba ki is a haza, mert ha mindannyian, akkor itt valaki hazudik és folyamatosan évek óta...
Hangzatos azt írni Nagy Blanka jelenség, de Jámbor András érti is azt amiről ír?
Hááát.... ha nem érted, akkor nincs mit magyarázni. De azért megpróbálom: Jámbor szerint elkeserítő, és mélyen elgondolkodtató, hogy a "baloldalon" a piedesztálra emeléshez elég kettő szaftosat káromkodni... Nincs más "friss, energikus" személyiség (a leszerepeltek helyett).
 
Hááát.... ha nem érted, akkor nincs mit magyarázni. De azért megpróbálom: Jámbor szerint elkeserítő, és mélyen elgondolkodtató, hogy a "baloldalon" a piedesztálra emeléshez elég kettő szaftosat káromkodni... Nincs más "friss, energikus" személyiség (a leszerepeltek helyett).

Nos csak azt bizonyítottad Te sem érted, meg Jámbor András is azt hitte fene nagy okosságot hozott össze....
Még egyszer: a kézi vezérelt papagáj média fújta fel a " Nagy Blanka projectet" , azzal, hogy nem a mondandójába kötöttek bele, hanem szokás szerint a személyt kezdték lejáratni.. Annyi hazugságot hordtak össze Róla, hogy utána a mosakodás miatt (bocsánat kérés Fidesz módra) újabb mocskolódás hullámot indítottak... S jött a ráadás, saját hazugságaikra hivatkozva kérdezik, hogy lehet egy ilyen leányzót a pódiumra engedni egy parlamenti párt kampány nyitóján .. Tényleg milyen leányzót? Ki foglakozott vele mit is mond? S akkor megpróbálják nyilvánosan megalázni..
Vegye már észre mindenki, a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.. S N.B. még csak az első lépéseket teszi egy olyan úton , amin korára tekintettel nem is biztos, hogy később haladni fog.. Kitől is tanuljon politikai kultúrát? A Bayer Zsoltoktól, tisztességet Pihál Tamásoktól? Mert ha Ők a mérce, akkor még van hová fejlődnie trágár beszédben, etikában... Minden ellenvéleményt, bírálatot csírájában elfojtani, erkölcsileg megsemmisíteni, elvenni a kedvét azoknak akik fel emelik a szavukat az Orbán féle agymosás ellen... Erről szól ez a történet... A leszerepeltek eddig minden pert megnyertek, nekik papírjuk van róla, hogy nem loptak, nem voltak korruptak, s az hogy ha fentebb elolvasod tagtársunk bejegyzését akkor egyértelmű, a jelenlegi kurzus akadályozta meg, hogy az oktatás, az egészségügy rendezze sorait, ráadásul azokat a beruházásokat is ők hozták, amelyek életben tartják a jelenlegi kurzust...
Talán azon kellene gondolkoznod, kik lesznek azok a friss energikus személyiségek a leszerepelt Orbán csapat után akik a vesztes(bukott) szabadságharc után békét teremtenek... Mert Orbánék ugyan a történelem számos hagyományát alkalmazzák, többek között a hátra felé nyilazást is (még 9 év fölényes többségű kormányzás után is az elődökre lövöldöznek) de azt nem veszik észre aki hátra felé nyilaz az ugyebár menekül..
Na az én kérdésem pedig az: Lesz Nekik hová?...
 
Ez a fiatal lany fontos /tobb is kene belole/mert az o jovojuk felett dontenek a honatya akik mar nem fiatal fideszesek hanem mar nagypapak. A fiatalok igenyeit erdeklodeset es elvarasait mar nem is ismerik. Trotyos nagypapa politikus nem fogja hazacsalni a fiatalokat a komcsi es Horthy dumajaval. Minnel tobb fiatal kellene a politikaba, es nem elijeszteni oket ,megalazni es sertegetni.
Jo lenne ha elovennek a fiatal fideszes fotoikat hogy is neztek ok ki es milyen dumat eresztettek mikor ok voltak az ifjusag. Onkritikaval hadilabon allnak.
 
Ha nem piszkálnák jobbról ezt a lány.
Lehet már rég érdektelenségbe fulladt volna.
A celebséget a jobboldali média adta ajándékba.
Hogy ez a lány nem politikus, arra a nyakam teszem.
Hogy érez és lát bizonyos problémákat az megint biztos.
De eddig még ez nem politikusság.
Ha el képes mondani az akkor már közelít.
Mert ugye akkor lesz egy csoport vezetője valaki.
Ha látja a csoport közös fájdalmait, azt szavakba önti és sokak előtt képviseli elmondja
És ez kap megfelelő nyilvánosságot és ismertséget.
Nos kedves jobboldali médiapiaci munkások.
Ezt megadtátok a Blankának.
És ha okos és politikus véna lappang benne.
Akkor adtak egy új politikust a nemzetnek.
De ehhez még sokat kell fejlődnie ,hisz mint mondtam nem politikus.
De hogy nem lett a szürkeségbe eltűnve azt a jobboldali média emelte hírességgé.
Kontra produktív cselekedet.Agyon támadni egy szürke kisegeret.
 
Hááát.... ha nem érted, akkor nincs mit magyarázni. De azért megpróbálom: Jámbor szerint elkeserítő, és mélyen elgondolkodtató, hogy a "baloldalon" a piedesztálra emeléshez elég kettő szaftosat káromkodni... Nincs más "friss, energikus" személyiség (a leszerepeltek helyett).
Te nem érted hírességre a jobb oldali média emelte.Erkölcsileg pedig senki.Azzá vált abban a pillanatban mikor elkezdte a jobboldali média alázni.
Vagyis a megdicsőülés a népben akkor következett be amikor a mocskolása elkezdődött
Sima celeb lett volna egyébként.
De a gyengét mindég sajnálja ösztönösen mindenki.Ekkor sincs még piedesztán, csak emelkedik.
Ha csepp esze lenne a jobb morálisan roncsban lévőknek.
Nem piszkálnák, ez a szürke senki-politikus (egyelőre) eltűnne az ismeretlenbe.
Ha már fenyegetően naggyá válna önerőből
Ráérne akkor karakter gyilkolni (lejáratni), a morálitását vesztett álkeresztény oldal.
Így most csak ismertségét erősítik.
És egy celebet,hírességet, mindég használ a politika ezt meg tudhatnád
Nem politikusként használta Szili Katalint sem a Fidesz csak egy hírességként.
Se Pozsgay Imrét.
A Chuck Norrissal se azért fotózgat Orbán, mert politikusként van ott a Norris
A Blanka se politikus csak esetlegesen fiatalokat bevonzó arc.
Politikussá válni, az nagy út lenne!
Híressé válttá a jobboldali támadások tették.
Bolond lenne egy celeb arcot nem kihasználni akinek egyébként nincs se kampány pénze se médiája
Köszönik nektek a sajtót.
Tudatán kívül a Bayer is hozzájárul
 
Utoljára módosítva:
Vagyis a megdicsőülés a népben akkor következett be amikor a mocskolása elkezdődött

úgy mondanán a nép egy részében, a nép nagyobbik részének a véleményét a kis hölgyről inkább nem ecsetelném ;)
Szerintem örökre rajta marad a Trágárka becenév, hiszen a stílusától lett elhíresült.
 
úgy mondanán a nép egy részében, a nép nagyobbik részének a véleményét a kis hölgyről inkább nem ecsetelném ;)
Hihetetlen hogy mennyire jó piszkálódni.
Csak arról felejtkeznek el az embrek hogy ha az ő lányukról készülne előnytelen felvétel akkor mit szólnának?
A nép nagyobb részének a véleményéről honnan van tudomásod? Hidd el sokan nem is tudnak róla hogy ki ő.,
Majd ha lesz óriás plakát és nemzeti konzultáció róla akkor majd megismerik, hisz erre van igénye a nagyobb résznek..
 
úgy mondanán a nép egy részében, a nép nagyobbik részének a véleményét a kis hölgyről inkább nem ecsetelném ;)
Szerintem örökre rajta marad a Trágárka becenév, hiszen a stílusától lett elhíresült.
Én szívesen adok igazat annak is aki rossz szándékkal közelít de logikus.
Némi szándékkal írtam hogy a népben
Pedig tudom hogy nem az egészben
Mert függ a politikai árokásottságtól és az egyén a rosszindulatától miként vélekedik.
És válaszd ketté volt az indulás a trágárság
Ez politikai oldaltól függetlenül visszatetszést is kiváltott meg lelkesedést is.
Megszámolni elválasztani képtelenség.
Mert van aki szája íze szerint beszélt és kurva anyátok tüntetés éppen jó.
Mer más nem maradt.
Tetszik O1G mert igaz és más eszköz nem maradt
Ezek körében tetszett az, ahogy kezdte a lány hírességét.Hírhedtséget Ő volt a helyette odamondó
Hisz csak azt mondta ki amit a lefojtott tömeg gondol.
Aztán vannak azok: akik ki nem állhatják racionális okkal ezt a rendszert.
De nem beszélnek úgy

Na azok körében ez nem nyerő.
Megszámolni nem lehet mennyi ilyen van.
És mind két táborban akadnak vegyesen akik ugyanazt gondolják mint amit leírtam.
Megszámolni nem lehet.
Na de ez után jött a kormány túlzó támadása a gyereklány ellen személyében letaposva
Ez kezdte el szélesíteni a Blanka iránti véleményt a részvétet növelve.
Megszámolni nem lehet
Na ezért írtam a népet
Te meg a pártos már tudod azt amit megszámolni nem lehet nagyobbik kisebbik részét
Én meg abból indultam ki nem mindenki begyepesedett, bemerevedett!
És valóban, nem az egész népben lettek egyformán ugyanazok a gondolatok
Ám mivel megszámolni nem lehet, engedtessék meg a népben szóhasználat, arány nélküli megnevezéssel.
 
Utoljára módosítva:
becenév, hiszen a stílusától lett elhíresült.
Erre azt mondom köszönik az ingyen médiát a híressé tételt.
Mert annyi okosság se volt, hogy agyon hallgassák
Tudod mekkora médiát adtak?
4 tv csatorna irtózatosan sok internetfelület
Ezt pénzért megvenni vagyon a faceboknak is adtak enni.Mindezt azért mert nem bírta megállni a teljes pályás letámadást a jó erkölcsös álkeresztény konzervatív oldal.
Muszáj volt ugrálni rajta és személyét kikezdeni a kis pontnak, mert a hírverés nélkül csak egy kis pontocska marad egy diáklány aki nem jobb nem rosszabb de másképp lépett mint ma szokás a diákok között
Nem vett részt semmilyen ma divatos balhéban Ő politikai véleményt nyilvánított ugyanazon stílusúan ahogy korosztálya beszél.
És híres attól lett hogy megalázzák az erkölcsös konzervatívok
Tudod mire emlékeztet? mint amikor a fiatalokat azért rugdosták mert gyalázatos módon öltöztek és a konzervatívok ugráltak rajtuk: huligán börtöntöltelék.
Nem rég múlt zenéje a Ganxsta zolee Zana Zoltán, beceneve Döglégy tudod miként beszél
Az ott járja, az ott az a közönség
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére