Hírek Nyomoz a rendőrség Magyar Péter Ötkertes incidense kapcsán

Sajtóhírek szerint biztonsági emberek vezették ki Magyar Pétert az egyik közismert belvárosi éjszakai klubból péntek hajnalban. Az atv.hu megtudta, hogy a rendőrség nyomozást indított. Magyar Péter a Facebookon reagált a történtekre, „Ember vagyok, hibáztam” – írta, de cáfolta, hogy bárkit zaklatott volna.

A Ripost szerint Magyar Péter az éjszaka folyamán agresszíven, garázda módon viselkedett egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Szemtanúkra hivatkozva azt írják, hogy a Tisza Párt alelnöke több vendégbe belekötött, hangoskodott és egyre minősíthetetlenebbül viselkedett.
A bulvárportál úgy értesült, hogy Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza-párti politikus viselkedését. Egy videót is közzétettek, amin a szórakozóhely biztonsági emberei fizikai erőszakot alkalmazva kivezetik a politikust.
A Tisza Párt alelnöke először Facebookon posztolt a szórakozóhelyen történt incidenséről, de aztán hamar eltűnt a tartalom a közösségi média platformról. A Media1 egyik olvasója azonban még annak eltávolítása előtt megörökítette a tartalmat:

„Jót buliztunk volna, de Tóniék nem szerették volna hagyni, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Hajrá Steve Klorrár, hajrá Megafon…” – írta.
Portálunk megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya a következő tájékoztatást adta:
„A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudunk adni.”
Magyar Péter: Ember vagyok, hibáztam

Magyar Péter a Facebookon reagált a sajtóban megjelent hírekre. „Tegnap este több tucat fiatal társaságában jó hangulatú buliban táncoltunk a belvárosban, amíg egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az esténket. Ez a férfi már a korábbi estéken is követett minket. Egy célja volt, hogy csapdába csaljon. Külön hangsúlyozta, hogy ő lesz az, aki engem tönkre fog tenni” – írta, és hozzátette: a „provokátor” először a pult mellett állt, onnan kamerázott.
„Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt”.
Állítólag Magyar Péterék hiába kérték, hogy hagyja abba és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá. „Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat” – írta, és hangsúlyozta: sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek.
„Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam” – zárul a poszt.

1718980920496.jpeg

csak akkor hiszem el, hogy léteznek elektronok, ha megmutatod őket, és saját szememmel láthatok
Elektronok valószínűleg nem léteznek, legalábbis abban a formában ahogy manapság leírják biztosan nem.

Egy győzelemre törekvő párt viszont elmondhatná a balekjainak, hogy legalább a fontosabb kérdésekről mi a véleménye, és mit tervez, ha véletlenül mégis győzne.
Mint a fidesz az összes lépés előtt memérik, hogy 1,2,X közül mivel nyernek több szavazót?
Ezt a pártot sem érdekli az ország vagy a polgárai sorsa, csak a saját hatalma és a gazdagsága.

A csalók ellen csak csalók nyerhetnek marhaságot is befejezhetnétek.
Mit akartok, lopjon, csaljon, hazudjon már más is?
Csak jobban kellene csinálni, ami nem is lenne olyan nagyon nehéz.
 
Utoljára módosítva:

1. Na ez a hozzászólás abszolúte összefoglalja azt az értetlenséget, amitől itt a falra mászok Hogy ez tényleg értetlenség, helyzet-nemismerésből fakadó naivitás, vagy szándékos terelés, azt nem tudom.
2. Három hónapja létező pártról beszélünk, és komplett hosszútávú programot vársz tőle? Viccnek is nevetséges Hiszen még a tagságot is most szedik össze, szakértőket kell megnyerni nemcsak a programhoz, de a mindennapi működéshez is

3. A csalók ellen csalni kell kitétel szándékos félreértelmezése meg egyenesen rosszindulatú látszat- butaság Ha valaki ismeri orbánék módszereit, és ellenük fordutja, az nem jelenti azt, hogy hatalomra kerülve ugyanolyan rabló, tolvaj, harácsoló lenne mint emezek Dehát érted te ezt, csak negjátszod az értetlent.
 
Jogos Én is csak akkor hiszem el, hogy léteznek elektronok, ha megmutatod őket, és saját szememmel láthatok legalább egyet!!!
Hoppá!
Kicsit még várj!
Az atomot már spéci elektronmikroszkópon keresztül láthatod:

Hamarosan az elektront is meg tudják jeleníteni.
Amúgy te az áramban sem hiszel?
 
Csatolások

  • 0520_ptychography-660x372.jpg
    0520_ptychography-660x372.jpg
    28.4 KB · Olvasás: 9
abszolúte összefoglalja azt az értetlenséget, amitől itt a falra mászok Hogy ez tényleg értetlenség, helyzet-nemismerésből fakadó naivitás, vagy szándékos terelés, azt nem tudom.
Mindez inkább rád és az M. P. hívőkre vonatkozik.
Titeket nem érdekel, hogy szinte semmit nem tudtok róla.
NER lovagként százmilliókat keresett, de most elapadt a forrása.
Tele van emberi hibákkal.
Hazudozik, elhallgat, lehetetlent ígér, hirtelen haragú és azt nem fél sorozatosan közzétenni.
Nem képes leváltani Orbánt.
Ha valakinek sikerülne, néhány hónap után elbukna.
Mert Orbán sokmindent kiszervezett, amivel lehetetlenné tenni a működését.
Visszajönne Orbán négyötöddel.

A csaláshoz, a lopáshoz és a hazudozáshoz sokkal jobb idegek kellenek.
Nem lehet minden apróságon megsértődni.

Orbánt jelenleg csak megszorongatni lehet.
Ha nem tehetné állandóan azt amit akar, talán önként lelépne.
Nekem már ez is elég lenne.
 
1. Na ez a hozzászólás abszolúte összefoglalja azt az értetlenséget, amitől itt a falra mászok Hogy ez tényleg értetlenség, helyzet-nemismerésből fakadó naivitás, vagy szándékos terelés, azt nem tudom.
2. Három hónapja létező pártról beszélünk, és komplett hosszútávú programot vársz tőle? Viccnek is nevetséges Hiszen még a tagságot is most szedik össze, szakértőket kell megnyerni nemcsak a programhoz, de a mindennapi működéshez is

3. A csalók ellen csalni kell kitétel szándékos félreértelmezése meg egyenesen rosszindulatú látszat- butaság Ha valaki ismeri orbánék módszereit, és ellenük fordutja, az nem jelenti azt, hogy hatalomra kerülve ugyanolyan rabló, tolvaj, harácsoló lenne mint emezek Dehát érted te ezt, csak negjátszod az értetlent.
Orbán addig lesz miniszterelnök, ameddig akar.
Ha az Úr váratlanul magához szólítaná, kitörne a káosz.
Ovi szürke bólogató Jánosai összeverekednének a koncon, és
az “ellenzék” is gyilkolná egymást a hatalomért.
 
Pont az "egyszer elfelejtett bologatni és 4 évig nem is volt miniszter" Jánossal én vigyáznék, mert talán ő az aki átlátja a szálakat.
(És mostmár beallt az "enishülyeketmondok"-ok sorába.
 
Akkor mi alapján szavazol rá?
Csak jobb jöhet?
Mint 2010-ben amikor a fideszre szavaztál hasonló alapossággal?
Pontosan.
2010-ben is változás kellett, mert a Bajnai-kormány alkalmatlan volt.
Aki párt-alapon szavaz, függetlenül a teljesítménytől, az szerinted pozitív? Hűség minden áron? Utolsó csatlós szindróma?
 
Legalább elolvastad amit írtál?
Erről van szó.
Nemcsak a teljesítményétől, hanem mindentől is függetlenül bele vagytok zúgva bármit tesz vagy éppen elsunnyog.
Van a fene belezúgva Sosem ülnék le vele sörözni. Látom, nehéz megérteni, hogy nem messiást, Bölcs Vezért keresek, nem példaképet, hamem egy embert, aki talán, remélhetőleg képes lesz megbillenteni az orbán-rendszert. Lehet, hogy nem, de ő legalább megpróbálja Eltérően a balfék ún ,,"ellenzék"-től.
 
Hát jó.
Először is ott volt a Wallis-HajdúBét ügy, nem éppen dicsőséges végkimenetele. Ugye BG a végefelé került bele, de nem mondhatni, hogy pozitív irányba próbálta vinni az ügyet
Aztán, 2006-tól kezdve egyre komolyabb szerepet kapott Fletó kormányában, azaz, a világválság hazai kezelésében már részt vett, nagy sikerrel persze

Aztán, mikor megkapta a gyeplőt, szakértői kormányt ígért, ehhez képest folyamatosan többségben voltak kormányában a pártemberek.
A válság kezelését a szokásos látszatintézkedésekkel kezdte, megszorítások. Jött a 25%-os áfa (bizony), bérmegszorítás, táppénzcsökkentés, nyugdíjkorrekció, már ami ilyenkor szinte automatikus.
Az önkormányzatok pénzének megcsapolása akkor kezdődött
Pl. ami ellen most tiltakozik Paks, Göd, a HIPA elvonása, akkor országosan történt, szégyenszemre a fidesz adta vissza a településeknek.
Ráadásul Feri ott maradt a háta mögött, mint baljós árny.

Magyarul, semmi ötlet, semmi új, a világválság szépen lecsengett, anélkül hogy Mo. bármi érdemlegeset lépett volna.
 
Hát jó.
Először is ott volt a Wallis-HajdúBét ügy, nem éppen dicsőséges végkimenetele.
Elítélték Bajnait?
Tudtommal nem.
Viszont az összes rágalmazási perét megnyerte.
Ugye BG a végefelé került bele, de nem mondhatni, hogy pozitív irányba próbálta vinni az ügyet
A világválságot hogyan oldhatta volna meg?
Aztán, 2006-tól kezdve egyre komolyabb szerepet kapott Fletó kormányában, azaz, a világválság hazai kezelésében már részt vett, nagy sikerrel persze
Ez most hogyan egyeztethető össze az előbbi mondatoddal? Vagy irónia?
Aztán, mikor megkapta a gyeplőt, szakértői kormányt ígért, ehhez képest folyamatosan többségben voltak kormányában a pártemberek.
Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy jobboldali szakembereket kellett volna toboroz is (mint pl. Kuszaszem)?
A válság kezelését a szokásos látszatintézkedésekkel kezdte, megszorítások. Jött a 25%-os áfa
Ezek szerint azóta csak mélyült a válság, mert 27 lett a 25...
(bizony), bérmegszorítás,
Most talán nem? (Kivéve a miniszteri sleppet.)
táppénzcsökkentés, nyugdíjkorrekció, már ami ilyenkor szinte automatikus.
Nem is tudom. Mióta nyugger vagyok, szinte minden évben volt nyugdíjkorrekcio. Volt, hogy háromszor is.
Az önkormányzatok pénzének megcsapolása akkor kezdődött
Pl. ami ellen most tiltakozik Paks, Göd
Azért a meg sapolas meg az elvonás között van hajszálnyi különbség. Főleg úgy, hogy az előbbi minden önkormányzatra vonatkozott, míg az utóbbi csak az ellenzéki vezetesűekre.
, a HIPA elvonása, akkor országosan történt, szégyenszemre a fidesz adta vissza a településeknek.
???
Én úgy tudom, hogy pont a fidesz tiltotta le új helyi adónemek bevezetését.
Ráadásul Feri ott maradt a háta mögött, mint baljós árny.
Én nem nagyon láttam (még a Csillagok háborújaban sem).
Amennyire emlékszem, akkor kezdte el kiszervezni az MSZP-ből azokat akik nem szúrták hátba.
Magyarul, semmi ötlet, semmi új, a világválság szépen lecsengett, anélkül hogy Mo. bármi érdemlegeset lépett volna.
Most nem keresek rá, de maga Orbán is elismerte egy videóban, hogy ha nincs Bajnai, akkor becsődöl az ország.
Mindenesetre nem egyformán látjuk.
Hát ezcsak a szokásos látszat-értetlenkedés, nem vársz Te erre komolyan választ.
Eddig összvissz 2 pártnélküli képviselőről tudok, akik az első szabad ogy választásom jutottak be...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,659
Tagok
619,014
Legújabb tagunk
Timinek
Oldal tetejére