Obama elnöki kegyelemben részesítette a hálaadási pulykát

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Barack Obama amerikai elnök idén is megkegyelmezett a Fehér Háznak felajánlott hálaadás-napi pulyának és a televíziók által szerdán élőben közvetített szertartáson családjával együtt boldog ünnepet kívánt az amerikaiaknak.

Online szavazás alapján idén a Nemzet Pulykája címet a Popcorn névre keresztelt pulykakakas nyerte el a hosszú válogatás után talpon maradt egyetlen vetélytársával, Caramellel szemben. Az elnöki kegyelem, amelyet Obama a lányai, Sasha és Malia társaságában mondott ki, a hagyományok szerint a "dublőrre" is kiterjed.

A szárnyasok azonban csak rövid ideig örülhetnek a kegyelemnek, a CNN szerdai beszámolója szerint ugyanis az Obama által a korábbi években "futni hagyott" szárnyasok egyike sem él már. A pulykákat az első amerikai elnöknek, George Washingtonnak a virginai Mount Vernonban található, skanzenként hasznosított birtokára szállították, ahol azonban nem bizonyultak hosszú életűnek, mert fogyasztásra, nem pedig háziállatnak tenyésztették őket.

Az amerikai Nemzeti Pulykaszövetség szerint a hálaadásra kitenyésztett, nagy, fehér mellhúsú madarak átlagos várható élettartama 18 hét. Proteinnel táplálják őket és a belső szerveik kisebbek annál, mint amekkorák a nagyra növesztett testük életben tartásához szükségesek. A tepsibe kerülés sorsát 2011-ben elkerülő Peace még 16 hónapig élt a Mount Vernon-i uradalomba való szállítás után és a fajtársi között valóságos matuzsálemként hunyt el.

Cobbler és Gobbler, aki tavaly menekült meg a kés alól, szintén nem él már, a leggondosabb állatorvosi felügyelet ellenére sem. Gobbler február 5-én természetes úton, a betegségbe esett Cobbler pedig eutanázia segítségével költözött át az örök baromfiudvarra.

Az első elnök, aki az asztalára felkínált pulykának a kisfia kérésére megkegyelmezett, a hagyomány szerint Abraham Lincoln volt. Nem világos, hogy ez a gyakorlat a következő évtizedekben hogyan folytatódott. Harry Truman a következő elnök, akiről sejtik, John F. Kennedy pedig az, akikről biztosan tudják, hogy kegyelmet gyakorolva nem a felajánlott pulykát süttette meg.

Popcornt és Caramelt nem Mount Vernonba, hanem a szintén a Virginia állambeli Leesburg történelmi Morven Parkjába szállítják majd, Westmoreland Davis néhai kormányzó (1918-1922) birtokára.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium előrejelzése szerint egyébként idén az ország gazdaságaiban összesen 242 millió pulykát nevelnek fel, 5 százalékkal kevesebbet mint tavaly. Ebből 45 millió minnesotai, 35 millió észak-karolinai 29 millió pedig arkansas-i ketrecekből kerül ki.

Usa-i tagjainknak baratainknak Happy Thanksgiving Day!

pulyka.jpg
 

Schuerue

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért amikor a nagy pulykakegyelemről hírt adnak (és minden évben szembesülök vele valahol), felmerül bennem egy kérdés. Hogy vajon hány elítéltet végeztek ki az évek során azon a napon amikor az aktuális elnök az aktuális pulykán kegyelmet aktualizált, ízé gyakorolt.
Annyira persze nem érdekel, hogy rá is keressek.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Lehet, hogy én nem értek a madarakhoz, de egy pulyka mióta fehér?
Csatolás megtekintése 1117301

Rákérdezhetek? Város, ugye? ;)
Nem a pulykára írták, hogy fehér, hanem a pulyka húsára: "fehér mellhúsú" . Fehér húsnak szokták még a csirkét, kacsát, libát és talán még a halat is nevezni.... bővebb info: http://www.elestar.hu/elelmiszer-lexikon/feher-husok/ Ebből adódóan az igazi kérdés szerintem az lenne, hogy létezik-e fehér mellhúsú pulykán kívül más pulykafajta? Tán vörös mellhúsú pulyka? Mert ha nem akkor miért kell kiemelni külön a fehér mellhúst? Ilyen erővel írhatnánk egy cikket pl: a pasikról és belefogalmazhatnánk azt, hogy azok a pasik akiknek van himbilimijük... pfff...Na ez rossz példa volt, mert esetleg munkahelyi balesetben is el lehet veszteni, attól még pasi ... feladom

A kérdésedre meg válaszolva: a pulyka csak akkor lesz fehér, ha ráesik 2 m hó, vagy ha már megdermedve vesszük ki a mélyhűtőből :D

De egyébként a kérdésedre a magyar parlagi pulyka a helyes megfejtés :)
http://www.biokontroll.hu/cms/images/stories/Biokultura/2007/2007-2_feher_magyar_pulyka.jpg

Ui: kíváncsi lennék, hogy mit tenne Barack, ha a lányai következő évben nem a pulykára kérnének kegyelmet...

Ui2: a cikk egyébként abból a szempontból is érdekes, miszerint ugye a levágásra szánt pulykákat proteinnel nyomják teli... a cikk némi kapcsolatot enged következtetni a túllőtt protein mennyiség és az élettartam között: szóval mi van akkor a body buliderekkel? Akik versenyszerűen építik a testüket?
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ez a feher pulyka "hibrid fele" ami hus pulyka, ezt eszik ezen a kontinensen. Otthoni szurkepulykat nem is lattam persze lehet hogy van azert,de en csak feherrel talalkoztam erre fele.
 

aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Így igaz,a fehér pulyka létezik,falun is vanHIBRID!..Az igazi parlagi pulykát tekintjük klasszikusnak!Róla szól a mondóka:"Szebb a páva ,mint a pulyka, mert a pulyka rút,rút rút...."Szegény!Emlékszem gyerekkoromban sokszor megzavart,nagyon mérges tud lenni!:)
 
P

pacisi

Vendég
Pulykának kegyelmet? Legfeljebb haladékot Mindenki tudja ,hogy nem lesz szép hosszú öregkora.Nem ma de ,valahol vár rá egy meleg sütő!Mindenki elérzékenyül.Ám saját pulykájuk nem kapott.Sem haladékot sem kegyelmet!
 

Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Rákérdezhetek? Város, ugye? ;)
Hát izé. Ez egy falu, amely városi rangot kapott.
De valamit félreértettél először: NEM arra kérdeztem rá, miért fehér a mellye husa, hanem hogy miért fehér maga a pulyka? Aztán megválaszoltátok Melittával együtt, mert ez egy hibrid.
OK, köszönöm a választ.
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Hát izé. Ez egy falu, amely városi rangot kapott.
De valamit félreértettél először: NEM arra kérdeztem rá, miért fehér a mellye husa, hanem hogy miért fehér maga a pulyka? .

Ezzel a város dologgal csak vicceltem :)
Egyik ismerősöm (városi "gyerek") maga 30x-ével megkérdezte, hogy vajon mindegyik tojásból lesz-e kiscsibe? Ő azért nem eszik rántottát, mert fél, hogy amikor feltöri a tojást, akkor egy csirke embriót talál és az már olyan, mintha kinyírt volna egy állatot... én - mivel magam is városi "gyerek " vagyok - próbáltam megmagyarázni, hogy ahhoz kakas is kell, de egyszerűen nem tudtam vele megértetni.... ekkor kérdeztem rá hogy városi gyerek-e, hogy még nem látott tyúkot, meg kakast... erre elkezdi hogy az... na és itt feladtam a dolgot... múltkor elkeveredtünk az állatkertbe... direkt magam mellé húztam, hogy: "nézd: ez egy tyúk, ez meg egy kakas az meg egy kiscsirke" mellettünk állt egy család (2 gyerekkel), de már azok is röhögtek :D rajtunk... azt hitték viccelünk

Hidd el értettem a kérdésedet :) csak olyan viccesnek tűnt ezt így leírni... :) nem akartalak megsérteni ;)

De íme egy másik ennivaló pulyka:
http://lh5.ggpht.com/_zTCbpIKK2Ss/TOP_S7kCHHI/AAAAAAAABSI/fqNh_JckwQA/s800/turkeycookies.jpg
http://www.ritakonyhaja.hu/images/stories/etlap/hidegtalak/sajtos-pulyka-gomb02.jpg
 
P

pacisi

Vendég
Adalék.
Hálát adnak, arra emlékeznek ,nemzeti ünnep! Az első telepeseket egy indián törzs nem hagyta nyomorultul éhen veszni . Hálából kiirtották szinte a teljes indián őslakóságot Ezt valószínű nem ünneplik!
 
A

akakukk

Vendég
Szegény pulyka egész életében arra készült hogy az amerikai elnökkel egyszer bensőséges hangulatba kerüljön és részévé váljon.Most valahol ott kapirgál depressziósan és nem érti miért fosztották meg ettől az élmény(halmány?)-től-tól.Létezik pulykaeuthanázia? Segítsünk neki! Most kénytelen valami hétköznapi halandóval megetetnie magát, amit nagyon nem szeretne, mindezt egy politikai
gesztus-színjáték miatt a népszerűség jegyében hogy humánusnak tűnjön Obama és családja.
 
A

akakukk

Vendég
Most kaptuk a HÍR-t hogy a fekete tollú pulykák petíciót nyújtottak be a fehér háznál mert diszkriminációnak tartják hogy egy Fehér pulykának bezzeg megkegyelmeztek.......!!!
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
A pulykát szerintem nem érdeklik sem az elítéltek, sem az indiánok, sem a vietnamiak, sem a többi pulyka.
Van egy régi történet egy kisfiúról, aki a dagály visszahúzódása után dobálja vissza a partra vetődött tengeri csillagokat a tengerbe. Arra jár egy ember, és azt kérdezi tőle, mi értelme van ennek, hisz alig néhányat tud visszadobni a sok millió kis állatból, akkor meg nem mindegy? A kisfiú azonban azt feleli: annak, amelyiket sikerül visszadobnia, nem mindegy.
Ennek a pulykának se mindegy. Még ha csak haladék, az sem.
 

hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Nem kell érzelgősködni. Azért tenyésztik, hogy megegyék. Mint Te, meg én a csirkét, a sertést,meg a marhahúst. Álszent, aki azt mondja, hogy szegény pulyka. Indiában tízezrek halnak éhen, mert nem eszik meg a tehenet, mert szent. Úgy kell nekik. A világ így működik, vannak ragadozók, és préda állatok. Ez a természet törvénye. És ezt nem kell szocializált, erőltetett emberi törvényekkel felül írni. Ha a természetnek nem tetszik, amit az ember tesz, akkor elpusztítja az embert, meglesz nélküle is, és visszaáll minden a normális állapotba. Akkor nem lesz, aki sajnálja a pulykát, mert a másik ragadozó megeszi.
 
Oldal tetejére