Okos hozzászolások

jullan témája a 'Humoros írások' fórumban , 2004 Október 14.

  1. Chippolino

    Chippolino Állandó Tag

    Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:

    - Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.
    - Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.

    De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:

    - Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

    A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:

    - Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

    Megharagudott erre a török császár.

    - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba.

    A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:

    - Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.

    A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.

    - Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

    Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:

    - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.

    A szolgáló megint megfogta a kis kakast, az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:

    - Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet!

    Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba.

    - Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

    Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.

    - Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak.

    A szolgáló belévetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:

    - Szídd fel begyem a darázst; szídd fel begyem a darázst!

    Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.

    - Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

    Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.

    - Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.

    Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.
    Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:

    - Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát!

    A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.

    - Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját.

    Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga mondókáját:

    - Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt! - Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.
     
  2. Chippolino

    Chippolino Állandó Tag

    Három diákról meg egy parasztemberről mondok mesét. A diákok nagy szakállas legények voltak már mind a hárman, s egyszer mit gondoltak, mit nem, elindultak országot, világot látni, szerencsét próbálni. Amint mennek, mendegélnek, egy faluba érnek. szembe jő velük egy parasztember. Az egyik diák nagy hetykén megszólítja:

    - Hány hét a világ, bácsi?
    - Mával is kevesebb, uram - mondotta a paraszt, s tisztességtudással megemelintette a kalapját.
    - Hát a jó erkölcs hol terem? - kérdi a diák.
    - Megterem a virág a gazban is.
    - No, ez ügyes felelet volt - mondja a diák. - Még egyet kérdek kendtől. Mi van a paraszt kalapja alatt?
    - Jöjjenek be az urak a kocsmába, ott majd megmondom.

    A diákok összenéznek, egy rézgaras sem volt a zsebükben, de azért bementek. Hanem a paraszt előrement, s megsúgta a kocsmárosnak, hogy csak mérje a bort, ameddig öt forint árát kimér.
    Letelepednek az asztal mellé, a kocsmáros hordja a bort, isznak, jókedvük kerekedik. Hanem mikor öt forint árát megittak, a kocsmáros nem hozott több bort, azt mondta:

    - Most már fizessenek az urak!

    Az ám, fizettek volna, ha lett volna miből. Kotorásztak a zsebükben, kifordították, befordították: fordíthatták, egy krajcár nem sok, annyi sem fordult ki.

    - Hát majd megfizet ez a kalap - mondja a paraszt.

    Azzal lekapja fejéről a kalapot, megrázintja, s egy fényes tallér esett ki belőle.

    - No, látják az urak, ez van a paraszt kalapja alatt.

    Tyű, nagyot néztek a diákok, szerették volna megszerezni a kalapot. Milyen nagy urak lennének, ha övék lenne az a kalap. Csak megrázintanák, s hullana ki belőle a csengő tallér.
    Közrefogják a parasztot, adja el nekik a kalapot, amit kér, azt kér, a föld alól is előteremtik az árát.

    - Jól van - mondja a paraszt -, én már úgyis öregember vagyok, ötszáz forint elég halálom napjáig, ennyiért az uraknak adom.

    Elmennek a diákok a földesúrhoz, kérnek írásra ötszáz forint, az uraság - mit gondolt, mit nem - adott is, s a parasztnak lefizették a pénzt. Továbbmentek nagy örömmel a diákok, s ahogy az első faluba értek, betértek a kocsmába, rendeltek ételt, italt, ettek, ittak, vígan voltak.

    - Bort ide, kocsmáros, bort!

    Mikor aztán fizetésre került a sor, megrázintották a kalapot, de csak egy tallér hullott ki a kalapból, pedig ötre volt szükség.
    Hát most mit csináljanak? Nem tudtak fizetni, ott maradtak a kocsmárosnál, míg ledolgozzák az adósságot. Mikor aztán a kocsmárostól megszabadultak, indultak egyenest abba a faluba, ahol a parasztembertől a kalapot vették. Mennek, mendegélnek, egy nagy erdőbe érnek, s hát éppen ott dolgozott a paraszt. Ez már jó messziről meglátta a diákokat, s mi jutott eszébe, mi nem, egy fűrész volt nála, s azzal nagy hirtelen egy nagy tölgyfát elkezdett fűrészelni.

    Aztán elkezdett kiabálni:

    - Hamar ide, hamar, segítsenek, mert reám dől ez a fa! - s a vállát jó erősen a fának vetette, mintha csakugyan tartaná, nehogy ledőljön.

    Odaszaladnak a diákok, s mondja a paraszt:

    - No, az isten hozta az urakat ide, mert úgy tudják meg, hogy e fa alatt kincs van. Hogy könnyebben kiáshassam, előbb le akartam fűrészelni, de mélyebben találtam befűrészelni, s ha elállok innét, reám dől a fa. Álljanak ide az urak, tartsák a fát. Majd kötelet hozok ki a faluból, felmászok a fára, a fa felső ágára rákötöm a kötelet, s annál fogvást nyugot felé döntöm, mert hát a kincs kelet felé van.
    A diákok meg sem ismerték a parasztot, mert jóformán meg sem nézték, nekidőltek a fának, a paraszt meg szaladott be a faluba kötélért.
    Az ám, kötélért? Esze ágában sem volt, hogy kötelet hozzon. A szegény diákok vártak ebédig, vártak uzsonnáig, vártak vacsoráig, majd megszakadtak, úgy kínlódtak, nehogy a fa rájuk essen.
    Hát nem várhattak ítéletnapjáig, nagy hirtelen elugrottak a fa mellől, s íme, a fa ott állott szépen, bizony nem dőlt el.

    - Fiúk - mondja az egyik diák -, nekem úgy tetszik, hogy megint megcsúfoltak, mégpedig az a paraszt csúfolt meg, akitől a talléros kalapot kaptuk. Gyerünk csak be a faluba, majd így meg úgy, megemlegeti a paraszt, hogy diákokat csúfolt meg.
    Eközben a paraszt nem találta otthon a helyét, ide bújt, oda bújt, aztán kerestette magát a feleségével, vajon megtalálja-e. De akárhová bújt, a felesége mindenütt megtalálta.

    Azt mondja az asszony:
    - Hallja-e, ne bujkáljon kend, jobb, ha úgy tesz, mintha meghalt volna. Feküdjék le szépen, én szemfedővel beborítom, akkor aztán jöhetnek a diákok, holt emberrel semmit sem csinálhatnak.
    - Ez igaz, feleség - mondja a paraszt.
     
  3. Chippolino

    Chippolino Állandó Tag

    Lakott egy országnak két szegletében, messze egymástól két gazdag ember. Egyiknek fia lett, a másiknak leánya. Mind a ketten meghívták egymást komának, s a keresztelőben arra egyeztek, hogy a gyermekeiket összeházasítják.

    Nőttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy megnőttek, őket össze is házasították.

    Csakhamar meghalt mind a kettőnek apja, anyja, s ők magukra maradtak. A világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tudtak. A földjük mind megburjánosodott, a búzáskas mind kiürült, s elkezdtek szegényedni.

    Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba, mert ő az apjától is úgy látta. Elindult hát a vásárba, s elhajtotta egy pár szép fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal, s annak így köszönt:

    - Isten őrizze meg kigyelmeteket az ilyen szomorú változástól, s a megszomorodottaknak adjon vigasztalást!

    Mert ő ezt az apjától egyszer a halottas házban így hallotta. Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok, mert egy kicsit jó vérükben voltak, már illogattak egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják neki:

    - Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod végébe, s mondd azt, hogy: Ujujujujujuju, sose halunk meg!"

    Továbbmegy, s egy erdő széliben találkozik valami mészárosokkal, akik kövér disznókat hajtottak. Kapja a kalapját, s feltűzi a bot végébe s rákezdi:

    - Ujujujujujujuju, sose halunk meg!

    A disznók megijedtek, s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdőbe.

    A mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:

    - Máskor, ha ilyen dolgot látsz, mondjad: "Az isten áldja, meg egy helyett kettővel!"

    Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától s a burjántól tisztogatja, s köszön:

    - Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettővel!

    Az az ember, hogy amúgy is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi a mi emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:

    - Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts vagy egyet kitépni!

    Megy tovább, s találkozik két emberrel, akik egymás haját tépték. Ő is odamegy, s tépázni kezdi hol az egyiket, hol a másikat. Hagyják azok egymást, s őt jól megtépik.

    Így ért el valamiképpen a vásárba. Ott széjjelnéz, s meglátja, hogy árulnak egy egészen fakó szekeret. Eszébe jut, hogy az apja szekérrel járogatott az erdőre. Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért nem adná-e neki oda a szekeret. Az ember előbb megneheztelt reá, de mikor átta, hogy az ökrösgazdánál nincsenek otthon, a cserét megcsinálták.

    Az ifjú gazdának most már szekere volt, s ökre nem volt hozzá. Maga húzogatta hát a szekeret elébb-elébb a vásárban. Rátalált egy kovácsra, s avval elcserélte a szekeret egy fejszéért. A fejszét pedig odaadta egy kaszafenőkőért, s mint aki a dolgát legjobban eligazította, megindult hazafelé.

    A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét, közükbe dobta a fenőkövet. A fenőkő belemerült a tóba, s a vadrécék elrepültek, mind egyig. Levetkezett, s csórén belement a tóba, hogy a fenőkövet keresse meg, s addig az egyet-mását a tó partjáról ellopták. Úgy kellett hazamenjen a vásárról, szégyenszemre, anyaszült mezítelen.

    A felesége nem volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú gazda kivett az asztalfiából egy sarkalat kenyeret, s avval lement a pincébe. Amíg a hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a kenyeret letette a pinceküszöbre. Ahogy ereszti a bort, visszanéz, hát látja, hogy a kutya a kenyerét éppen akkor kapja el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya a kenyérrel elfut, a bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfolyik.

    Volt a pincében egy zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást észre ne vegye, azt mind ráhintette. Egy lúd ott kotlott, s amíg ő dolgozott, sziszegett. Az ifjú gazda azt gondolta, hogy azt mondja, hogy őt a feleségének beárulja. Kétszer-háromszor is megkérdezte:

    - Beárulsz-e?

    De a lúd még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát, s jól a földhöz sújtotta, hogy a lúd ottmaradt. Arra még jobban megijedt, s hogy helyrehozza a hibát, a ludat megkopasztotta, a lisztes sárban meghengergőzött, azután a tolluban, s ráült a fészekre kotolni.

    Hazajön a felesége, s látja, hogy nyitva a pinceajtó. Lemegy. Az ifjú gazda a fészken ül, s sziszeg, mint a lúd. Észreveszi a felesége, hogy ki van ott, kap egy darab fát, nekimegy, s azt mondja:

    - Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm agyon!

    Az ifjú gazda a fészekről felszökik, s nagy ijedve azt mondja:

    - Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.

    A felesége számon kéri, hogy mit vásárolt. Ő mindent töredelmesen elmondott úgy, ahogy volt. A felesége jól lehordta. Az ember meg elszégyellte magát, és nekilátott, hogy megtanulja, amit legénykorában elmulasztott
    .
     
  4. Chippolino

    Chippolino Állandó Tag

    Élt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a hangyaboly. A gyermekek sokszor harmadnapig sem kaptak egy falat kenyeret, olyan nagy szükség volt a háznál. A szegény ember azért elindult, hogy valami kevés ennivalót keressen a gyermekei számára. Amint megy egy erdős helyen, eleibe áll az ördög ember képében, s azt kérdi tőle:
    - Hova mész, te szegény ember?
    - Én megyek, hogy egy kis élelmet szerezzek a gyermekeimnek, ha valamihez nem fogok, mind meghalnak étlen - feleli a szegény ember.
    Arra azt mondja az ördög:
    - Azért egy tapodtat se menj tovább, majd én adok neked egy olyan portékát, amit ha okosan használsz, gazdag leszel, s nem lesz soha szükség a házadnál. Nesze ez a kicsi dió, ennek az a tulajdonsága, hogy akármit parancsolsz neki, mindjárt meglesz egyszeribe.
    - De hát én azért neked mit adjak? - azt kérdi a szegény ember.
    - Én nem kérek sokat - feleli az ördög -, csak azt add nekem, amit te nem tudsz a házadnál.
    A szegény ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő nem tud. De semmi eszébe nem jutott, s minthogy erősen meg volt szorulva, odaígérte. Akkor az ördög átadta a diót a szegény embernek, s elváltak egymástól.
    Hazaérkezik a szegény ember a dióval, s kérdi a felesége:
    - Hát hoztál-e valami ennivalót? Mert szinte halunk éhen, úgy oda vagyunk!
    - Én, hallod-e, semmi ételfélét nem hoztam - azt mondja a szegény ember -, hanem hoztam egy ritka diót. Ezt pedig adta nekem egy ember, s az azt mondotta, hogy ennek a diónak akármit parancsoljak, minden éppen úgy lesz.
    - S ezt miért adta neked, mert tudom, hogy ingyen csak nem adta - kérdi a felesége.
    Azt mondja rá a szegény ember:
    - Nekem egyebet nem mondott, csak annyit, hogy amit én a házamnál nem tudok, azt adjam neki a dióért. Én gondolkodtam, de semmit se tudtam olyat, oda is ígértem.
    Arra fellobban a felesége, s azt mondja:
    - No, te pogány, mit tettél, látod-e, én most várok gyermeket, s te azt nem tudtad eddig, s eladtad előre a gyermekünket.
    - Már, feleség arról én nem tehetek, ennek most már úgy kell lenni - azt mondja az ember, s parancsol a diónak: - No, te kicsi dió, az én házam népének velem együtt étel, ital, ruházat s minden bőven legyen!
    S arra meglett minden, amit az ember mondott, s a háznép olyan jóllakott a legfinomabb ételekkel, ahogy többször sohasem. A gazda mármost még nagyobbra akart terjeszkedni, s parancsolta a diónak, hogy neki a kicsi háza helyett legyen egy szép kőháza, körülötte szép kertek, a mezőn, közel a faluhoz, az ő számára szép kaszálók s szántóföldek, azonkívül mindenféle marhák, majorságok. Meg is lett minden, éppen az ő kívánsága szerint.
    Gazdag ember lett a szegény emberből, s közben a feleségének is megszületett a gyermeke. Mikor a legderekasabban folytatnák a gazdaságot, egyszer egy estefelé hozzá megy két öreg ember, s szállást kérnek tőle éjszakára. Ő adott is szállást örömmel s jó vacsorát.
    Este, ahogy vacsorálnak, azt mondja a két öreg a beszéd között a gazdának:
    - Tudjuk mi, hogy az ördög eljön az éjjel, hogy ha lehet, elvigye a te legkisebb gyermekedet, akit te nem tudva, szorultságból odaígértél neki. Mi azért jöttünk, hogy az ártatlant megmentsük, hogy ne essék az ördög kezébe. Fogadd meg a mi szónkat: mikor lefekszünk, tegyél az asztalra az ablak mellé egy egész kenyeret, hadd legyen az ott az éjjel.
    A gazda az asztalra teszi a kenyeret, s azzal lefeküsznek, s elalusznak mind, ahányan voltak. Mikor legmélyebben aludnának, egyszer tova éjfél felé kinn az ablak alatt megszólal az ördög, s azt mondja:
    - Hallod-e, házigazda, tudod, mit ígértél nekem, mikor az erdőben találkoztunk? Add ki most, én azért jöttem.
    E szavakat a háziak közül senki sem hallotta, mivel mind aludtak, de a kenyér megszólalt az asztalon, s azt mondta:
    - Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tűrj te is, mert én is eleget tűrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendőben ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult az idő, akkor nőni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nőjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két darab fával agyba-főbe s két oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De el kellett tűrnöm, tűrj te is. Onnan hazavittek, tekenőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett, tűrj te is. Ott jól megsütöttek, még meg is égettek, onnét kitettek, ide behoztak, egy nagy vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tűrtem, szenvedtem s várakoztam, tűrj s szenvedj, s várakozzál te is.
    Az ördög erősen bízott, hogy mihelyt a beszédnek vége lesz, övé lesz a gyermek, de abban bizony megcsalatkozott, mert éppen a beszéd végével megszólalt a kakas, s azontúl nem lehet neki hatalma az emberek között. Azért hát elfutott a maga országába. Így maradott meg a gazdának a kicsiny gyermeke.
    Jókor reggel a gazda jó reggelit adott a két öreg embernek, s megköszönte a feleségével együtt, hogy a fiacskájukat megmentették az ördög kezétől. A két öreg avval továbbutazott, s a szegény ember meg a felesége ma is gazdagon él, hacsak a kicsi diót el nem vesztették azóta.
     
  5. Garamara

    Garamara Állandó Tag

    Ügyfélszolgálati beszélgetések (HELPDESK)

    Ügyfél: Amikor nyomtatni próbálok, állandóan azt mondja a gép, hogy nem
    találja a nyomtatót. Már többször odaraktam a monitor elé, de még így sem
    találja...


    Ügyfél: A nyomtatóm nem nyomtatja ki a piros színt.
    Hotline: Színes nyomtatója van?
    Ügyfél: Nem.
     
  6. Garamara

    Garamara Állandó Tag

    Még mindig informatika:

    Hotline: És most mit lát a monitorán?
    Ügyfél: Egy kis plüssmacit, amit a barátom vett a plázában.


    Hotline: ...és most nyomja meg az F8-at.
    Ügyfél: Nem működik.
    Hotline: Pontosan mit csinált?
    Ügyfél: Megnyomtam az F-et nyolcszor, ahogy mondta, de semmi sem történt...
     
  7. Garamara

    Garamara Állandó Tag

    További okos ügyfelek:

    Ügyfél: Nem működik a billentyűzetem.
    Hotline: Biztos, hogy bedugta a gépbe?
    Ügyfél: Nem, nem látom a gép hátulját.
    Hotline: Fogja meg a billentyűzetet, és menjen vele 10 lépés távolságra a
    géptől.
    Ügyfél: Sikerült.
    Hotline: Akkor nincs bedugva a billentyűzet. Nincs ott egy másik
    véletlenül?
    Ügyfél: Nézem... De igen, van itt egy... És működik is!


    Hotline: A jelszava kis "a" mint alma, nagy "V" mint Viktor, 7...
    Ügyfél: A 7 az kicsi, vagy nagy?
     
  8. Garamara

    Garamara Állandó Tag

    Helpdesk (utolsó)

    Ügyfél: Nem tudok csatlakozni az Internetre.
    Hotline: Biztos, hogy a jó jelszót használta?
    Ügyfél: Biztos, láttam, amint a kollégám is ezt adta meg.
    Hotline: És mi volt ez a jelszó?
    Ügyfél: Öt csillag.


    Hotline: Milyen antivírus programot használ?
    Ügyfél: Netscape.
    Hotline: Az nem egy antivírus program!
    Ügyfél: Elnézést... Internet Explorert.



    Ügyfél: Az első email-emet szeretném megírni.
    Hotline: És mi a probléma?
    Ügyfél: Megtaláltam az "a" betűt, de hogyan tudom a karikát köré rajzolni?
    (@)
     
  9. andreascostas

    andreascostas Állandó Tag

    Takarékoskodj a WC-papírral, használd mind a két oldalt.

    Méghogy kutyát fürdetni! Hisz én sem szoktam.

    Mivel minden okos enged, már rég a hülyék uralkodnak.

    Az élet kegyetlen. Ha hülye vagy még kegyetlenebb.
     
  10. andreascostas

    andreascostas Állandó Tag

    Spórolj a vízzel! Fürödj másodmagaddal!
    Azért vagyok a világon, hogy másokon segítsek. De fogalmam sincs, mások miért vannak a világon.
    Olyan részeg vagyok, hogy anyám nem ismerene rám, legalábbis remélem.
    Utálom a házimunkát! Az ember beveti az ágyat, elmosogat, és fél év múlva kezdheti az egészet újra.
    Elméletileg nincs különbség az elmélet és a gyakorlat között, gyakorlatilag viszont van.
     

Megosztás