Oktatásra kértek EU-s pénzt, Fidesz-iroda lett belőle

Valami nagyon félremehetett a 160 milliós tanösvény plusz információs központos fehérgyarmati projektnél, pillanatnyilag pártiroda lett belőle, meg nagyjából két pad és két tábla.

Fehérgyarmat főterére került a helyi Fidesz-iroda, írja a Népszava. Ezzel csak az a gond, hogy egy olyan épületbe költöztek, amit egy közalapítvány uniós pénzből húzott fel, elvileg oktatási célokra, a környék természeti szépségeinek bemutatására. A közalapítvány kuratóriumának egyébként tagja a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, és mostani fideszes jelöltjének, Tilki Attilának a felesége, Tilkiné Tarpai Anikó.

A nevezett Szivárvány közalapítvány még 2010-ben pályázott uniós pénzért egy alapítvánnyal közösen, egy 160 milliós projektre „Hidro-Forest: ECO-Na-Túr-Fehérgyarmat kistérségek természeti értékeinek bemutatása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra létrehozása" címen.

Ebből leginkább egy 362 négyzetméter hasznos alapterületű épületet akartak felhúzni. Ez lett volna az "információs központ és látogatóház", azoknak, akiket Fehérgyarmat belvárosában érdekelni kezdenek környék természeti értékei. Ezt 2012-ben második felében meg is építették. Emellett még kiraktak a Szamos folyó tunyogmatolcsi töltésén egy tanösvényt, amiből meg lehet tudni egyebek mellett, hogy milyen élővilág van folyóban.

A helyi Fidesz-iroda most beköltözött ebbe az információs házba, de a lap szerint nem is ez keltette fel az OLAF figyelmét, hanem, hogy még a tanösvényt se sikerült normálisan megcsinálni. Az elérhető bemutatóképek alapján a tanösvény leginkább két padból és két táblából áll, a lap által megkérdezett fehérgyarmatiak soha nem is hallottak a közelükben lévő tanösvényről. Ha csak a Szivárvány közalapítvány akart magának egy nagy, központi épületet, akkor viszont kár volt bohóckodni a környezeti projekttel, ez a visszaélésgyanú érdekelheti az OLAF-ot.

19803279_dcbb4de41492c7cbe8e40575d3a841b5_wm.jpg

Ez lett a tanösvény a 160 milliós projektből.
Fotó: hidroforest.eu
A lapot viszont még az is érdekelte, hogy hogy költözhetett be a Fidesz is ide, meg is keresték Molnár Mihályt, a Szivárvány kuratóriumi elnökét. Ő először nem akart beszélni azzal kifogással, hogy "sajnos vagy hál' istennek van munkája", hívják munkaidő után. Munkaidő után se vette fel, gyors visszahívást ígért, végül teljesen elérhetetlenné vált.
 
A korszerű tanösvények már nem pusztán információs táblák sorát jelentik, egyre több ilyen útvonal táblái tartalmaznak interaktív feladatokat, érdekességeket, sokuk vizsgálódásra, utánanézésre buzdít.

Interaktív feladat:
Nyomozd ki milyen fát használtak a táblák, illetve a padok elkészítésére, milyen fákért adtak 160 millió forintot!
Hova vezet a táblán látható térkép? A fehér betoncölöpök akár kilátók is lehetnek, ellenőrizd!
Mindez valóban vizsgálódásra buzdít!
 
Egyezzünk meg, 160 millió helyett megcsinálom 60 millióért is azt, amit a képen látok. Sőt, ebből a 60 milkából még adok 10 milkát is annak a zsebébe aki megüzletköti hogy az enyém legyen a project ennyiért!
 
Nekem is fehér betoncölöpök tetszenek, mert az tényleg olyan jól mutat a természetben...
Mondanák inkább azt, hogy kutyasétáltató. A fiú kutyák kedvence lehetne.
 
Jelentem, a cikkíró "kicsit" felületes volt. Ugyanis van jóval több kép is, csak nem azon a linken, amit ő betett.

http://hidroforest.eu/photo-gallery/

Igen, kicsit béna a honlap, de vannak ott más létesítmények is:

Például más állomások is vannak a tanösvényen. A tanösvény nem csak a cikkbeli egyetlen állomáshelyből áll, hanem itt a teljes térképe:

Fehergyarmat-tanosveny.jpg

Van héhány fotó is. Nem teszem be mindet, aki kedve van, nézegesse a fenti linken, ez csak pár példa:

Például egy pihenőház, még építéskori állapotban:

HF%2BTurterebes%2BMuszaki%2Batadas%2B5.jpg

A%2BSzatm%25C3%25A1rn%25C3%25A9meti%2BK%25C3%25B6lcsey%2BFerenc%2BF%25C5%2591gimn%25C3%25A1zium%2Bdi%25C3%25A1kjainak%2Bl%25C3%25A1togat%25C3%25A1sa%2B2014.%2Bszeptember%25C3%25A9ben%2B3.jpg

És ahogy látjátok, készen is van.

Kir%25C3%25A1ndul%25C3%25A1s%2Ba%2Btan%25C3%25B6sv%25C3%25A9nyen%2Bk%25C3%25A9s%25C5%2591%2B%25C5%2591sszel%2B%25282014%2Bokt%25C3%25B3ber%25C3%25A9ben%2529%2B4.jpg

Ez egy másik állomáshely.

P1680843.JPG

Ez maga a látogatóközpont, ahol például kiállítás is van. Erről is beteszek pár képet, ha nem hinnétek:

P1680862.JPG

P1680855.JPG

Szóval, szerintem állapodjunk meg abban, hogy a cikkíró meglehetősen rosszindulatúan, minimum "ferdít". Nekem nem úgy tűnik, hogy "nem sikerült normálisan megcsinálni".
 
Egyezzünk meg, 160 millió helyett megcsinálom 60 millióért is azt, amit a képen látok. Sőt, ebből a 60 milkából még adok 10 milkát is annak a zsebébe aki megüzletköti hogy az enyém legyen a project ennyiért!
Előbb nézz utána, hogy mi épült meg valójában. Én megtettem.

Hát, apám, hogyha megcsinálnád 60 milkából az egészet, azt megnézném.
 
Utoljára módosítva:
Jelentem, a cikkíró "kicsit" felületes volt. Ugyanis van jóval több kép is, csak nem azon a linken, amit ő betett.

Szóval, szerintem állapodjunk meg abban, hogy a cikkíró meglehetősen rosszindulatúan, minimum "ferdít". Nekem nem úgy tűnik, hogy "nem sikerült normálisan megcsinálni".

Így már más a véleményem! Végignéztem az összes képet, tetszett amit láttam!
 
EU-s pénzekből készült színvonalas befektetések egyike:
Sajószentpétert és Miskolcot összekötő szakasz - a világ egyetlen egyirányú körforgalma, közepére egy stadion vagy lelátó pont elférne
1f602.png

"Az egyedi körforgalomnál nincs kereszteződés. Kérdezhetnénk, hát akkor mi értelme van?

A bugyutának tűnő körforgalomnak igenis nagyon sok jelentősége van. A kép a Google Mapsról származik. Légből szemlélve a képet egyből az jut eszünkbe, hogy nem volt normális, aki ilyet kitalált. Ezt az útszakaszt Miskolc és Sajószentpétert összekötő szinte nyílegyenes útszakaszon látjuk.

Sajószentpéterről jövet, ha gyér a forgalom, igencsak élvezetes megküldeni az autót, amely a Miskolc felé a 4 sávos 26-os útra vezet.

Amikor még nem volt a körforgalom, sok halálos baleset volt. A nagy sebességek miatt az autók repkedtek, mert nem mindenki tudott a lovak ura lenni, amikor spontán „berobbant” a négysávosra."

Szóval, ez egy forgalomlassító szakasz.

Megjegyzem, sok olyan közlekedési "furcsaság van, aminek elsőre nem látni az értelmét. Például a 8-as főúton is vannak olyan szakaszok, amikor első látásra érthetetlen okból ott van egy 90-es korlátozás, pedig nincs semmi az úton, nincs például leágazás. Van viszont egy be nem látható kanyar, és ha ott például dugó alakul ki, abba könnyű beleszállni.

De hasonló forgalomlassító szigetek vannak sok helyen a települések határában is.

De ez nem változtat azon, hogy a fenti cikk feleslegesen hergeli az embereket.
 
Így már más a véleményem! Végignéztem az összes képet, tetszett amit láttam!

Tudod, az a legnagyobb baj, hogy vannak ilyen "újságírók", akik ilyen rosszindulatú fél-negyed-tized-semmi "igazságokat" írogatnak, pusztán azért hogy hergeljék az embereket egymás ellen.

Mert az internet mindent elbír, és a többség meg lusta utánanézni, mindent készpénznek vesz, és csak ráugrik a cikkre és gyűlölködik. És aztán el is kezdi terjeszteni, nyomja fel a facebookra a hülyeségeket. Mert ma már annyi fáradtság sem kell, hogy felhívja az ismerősét és elmondja neki, csak nyom egyet, hogy "megosztom", és már indul is a cunami.

Na, ezért van itt ez az ország. Meg az összes többi is.
 
Valami nagyon félremehetett a 160 milliós tanösvény plusz információs központos fehérgyarmati projektnél, pillanatnyilag pártiroda lett belőle, meg nagyjából két pad és két tábla.

Fehérgyarmat főterére került a helyi Fidesz-iroda, írja a Népszava. Ezzel csak az a gond, hogy egy olyan épületbe költöztek, amit egy közalapítvány uniós pénzből húzott fel, elvileg oktatási célokra, a környék természeti szépségeinek bemutatására. A közalapítvány kuratóriumának egyébként tagja a térség fideszes országgyűlési képviselőjének, és mostani fideszes jelöltjének, Tilki Attilának a felesége, Tilkiné Tarpai Anikó.

A nevezett Szivárvány közalapítvány még 2010-ben pályázott uniós pénzért egy alapítvánnyal közösen, egy 160 milliós projektre „Hidro-Forest: ECO-Na-Túr-Fehérgyarmat kistérségek természeti értékeinek bemutatása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra létrehozása" címen.

Ebből leginkább egy 362 négyzetméter hasznos alapterületű épületet akartak felhúzni. Ez lett volna az "információs központ és látogatóház", azoknak, akiket Fehérgyarmat belvárosában érdekelni kezdenek környék természeti értékei. Ezt 2012-ben második felében meg is építették. Emellett még kiraktak a Szamos folyó tunyogmatolcsi töltésén egy tanösvényt, amiből meg lehet tudni egyebek mellett, hogy milyen élővilág van folyóban.

A helyi Fidesz-iroda most beköltözött ebbe az információs házba, de a lap szerint nem is ez keltette fel az OLAF figyelmét, hanem, hogy még a tanösvényt se sikerült normálisan megcsinálni. Az elérhető bemutatóképek alapján a tanösvény leginkább két padból és két táblából áll, a lap által megkérdezett fehérgyarmatiak soha nem is hallottak a közelükben lévő tanösvényről. Ha csak a Szivárvány közalapítvány akart magának egy nagy, központi épületet, akkor viszont kár volt bohóckodni a környezeti projekttel, ez a visszaélésgyanú érdekelheti az OLAF-ot.

19803279_dcbb4de41492c7cbe8e40575d3a841b5_wm.jpg

Ez lett a tanösvény a 160 milliós projektből.
Fotó: hidroforest.eu
A lapot viszont még az is érdekelte, hogy hogy költözhetett be a Fidesz is ide, meg is keresték Molnár Mihályt, a Szivárvány kuratóriumi elnökét. Ő először nem akart beszélni azzal kifogással, hogy "sajnos vagy hál' istennek van munkája", hívják munkaidő után. Munkaidő után se vette fel, gyors visszahívást ígért, végül teljesen elérhetetlenné vált.
*
Mikor borul végképp az a bizonyos fityesz-bili?! Az annyiszor "elátkozott" Brüsszel, mikor engedi le a sorompót?! Brüsszelnek ezek szerint elég magas a tűrés határa... Már régen lépniök kellett volna cárevicska ellen. Diplomatikus pénzcsap-elzárással.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére