Olvad a híres átjáró

A klímaváltozás szolgáltat kései elégtételt Henry Hudsonnak, a tragikus sorsú felfedezőnek, aki északi átjárót keresett Európából Ázsiába négy évszázaddal ezelőtt. Olvad a sarkvidék jege, befagyott tengeri utak válnak hajózhatóvá a kanadai és az orosz partok mentén, óceántól óceánig. Ám a folyamat aggasztóan gyorsítja a globális melegedést.

A Discovery végre kijutott a hosszú tengerszorosból, hatalmas, nyílt vízfelületre ért 1610. augusztus 2-án. Henry Hudson majd kibújt a bőréből örömében. Azt hitte, negyedik felfedezőútján végre rámosolyog a szerencse, megtalálja az áhított tengeri utat Ázsiába. Valójában közelgett a veszte. A nagy vízről kiderült, hogy nem a Csendes-óceán, „csak” egy óriási tengeröböl; az, amelyik ma Hudson nevét viseli Kanada partjainál. Legénysége fellázadt, és kitette a fagyos vadonban. Hudsonnak életében minden vállalkozása kudarcnak minősült, felfedezéseinek világtörténelmi következményeit már nem érhette meg.
Nagyszerű kudarcok
Kolumbusz amerikai útja után a pápa Spanyolország és Portugália között osztotta fel az Újvilágot. A francia király háborgott, de az Indiába vezető, déli kereskedelmi útvonalakat szilárdan ellenőrizte a két ibériai hatalom. Ezért lett sürgős a franciáknak, majd nyomukban az angoloknak és hollandoknak, hogy új, északi hajóutat találjanak a fűszerek, a selyem és a többi keleti luxuscikk felé. Hudson elsőre a Spitzbergákig jutott, félúton Skandinávia és az Északi-sark között, de jég torlaszolta el az útját, kénytelen volt visszafordulni (1607). Útközben rengeteg cetet látott, beszámolóival nagy hatást gyakorolt a bálnavadászat fellendülésére. Másodjára elképesztő, négyezer kilométeres utat tett meg kelet felé az orosz partok mentén, a sarkkörön túl egészen Novaja Zemljáig (1608). Ott azonban ismét áthatolhatatlan jégtáblákba ütközött, megint dolgavégezetlenül tért haza. Angliában nem is talált támogatót több expedícióhoz, ám ekkor a vetélytárs Holland Kelet-indiai Társaság bérelte fel. Megbízói ragaszkodtak az északkeleti irányhoz, de amikor a Halve Maen (Félhold) elakadt, Hudson önhatalmúlag nyugatnak fordította a hajót, és Amerikán át kereste tovább a rejtélyes passzázst (1609). A legénységnek nem tetszett a parancs, de a kapitány azzal fenyegetőzött, hogy az ellenszegülőket felakasztatja az első kikötőben. Kiváló navigátor lehetett, viszont csapnivaló főnök. Mindenesetre kutatás közben alaposan feltérképezték az atlanti partvonalat. Több mint kétszáz kilométert hajóztak fölfelé egy ígéretes folyamon, míg végül be kellett látniuk, hogy zsákutca. Ám a folyó völgyében hozták létre első gyarmatukat, a Hudson által felfedezett szigeten pedig annak fővárosát. Új-Amszterdam hód- és vidraprém-kereskedelmével már alapítása évében nyereséget termelt (1625). A telepből kinőtt város ma New York, a folyót pedig Hudsonnak nevezik.
1283259.jpg
Fotó: Shutterstock
Manhattan bennszülöttei
Hudson bennszülöttekkel is találkozott Manhattan erdős szigetén. Ennek emlékét az algonkin indiánok is megőrizték, apáról fiúra szállt a történet, mígnem egy John Heckewelder nevű misszionárius másfél évszázaddal később feljegyezte (1760 körül). Az őslakók rémült tisztelettel figyelték a közelítő „óriáskenut”, és azt gondolták, hogy túlvilági lény, a Nagy Manitu látogatja meg őket. Hudsont ennek megfelelő hódolattal fogadták. A jövevények „tüzes vizéből” először csak a legbátrabb harcos mert kortyolni, és rövid úton elájult. Ám magához térve olyan lelkesen számolt be élményeiről, hogy a többiek is inni kezdtek: az első találkozás tömeges alkoholmérgezésbe torkollt. Angliába visszatérve Hudsont egy időre bebörtönözték, amiért idegen hatalom szolgálatába állt. Aztán kiengedték, és nyomban újabb kutatóútra küldték (1610). Ekkor már egyenest nyugatnak indult, Izland és Grönland érintésével ért a Hudson-öbölbe. Keserves csalódás lehetett, amikor novemberben rádöbbent, hogy negyedszerre sem járt sikerrel, hajója a jég fogságába került. Nagy nehezen átteleltek valahogyan. A tavaszi olvadáskor Hudson tovább akart kutatni. Abban bízott, hogy olyan szerencséje lesz, mint Magellánnak, aki 90 évvel korábban végül csak megtalálta a Csendes-óceánra vezető szorost Dél-Amerika és a Tűzföld között. Csakhogy a legénység hazafelé indult volna. Tovább bolyongani a végtelennek tűnő, csipkés partvonalon, benézni minden öbölbe, viharban, ködben, zajló jégtáblák között: a tengerészek hallani sem akartak az öngyilkossággal felérő vállalkozásról. Ezúttal megfélemlíteni sem lehetett a zendülőket. A kapitányt kirakták a Discovery fedélzetéről, mentőcsónakba ültették, vele tizenéves fiát és azt a néhány embert, aki hű maradt hozzá. A sorsukra hagyott szerencsétlenek nem húzhatták sokáig a zord vidéken. A következő évben missziót küldtek felkutatásukra, de nem bukkantak nyomukra. A nagy felfedezőnek, születési dátumához hasonlóan, halála napját sem ismeri az utókor.
1283258.jpg
Fotó: FEDNAV
A megvalósult álom
A hazatérők előrelátóan két olyan társukat nevezték meg a lázadás vezetőjeként, aki útközben meghalt. Súlyos ítélet fenyegette őket, de túl sokat tudtak ahhoz, hogy kivégezzék őket. Előbb-utóbb új esélyt kaptak, új hajóutakra indultak. Ám az északnyugati átjárót többé nem keresték. Beletörődtek, ha létezik is, be van fagyva, kereskedelmi célra használhatatlan. Később inkább kalandvágyból vágtak neki a veszedelmes utazásnak. A híres-hírhedt Franklin-expedíció a jég fogságába került, minden tagja odaveszett (1845). Végül Roald Amundsen hajózott át elsőként az északnyugati átjárón, Hudson után három évszázaddal. Igaz, szinte csak mellékesen. A legendás norvég felfedezőt elsősorban a sarki mágnesesség érdekelte, illetve az inuit (eszkimó) bennszülöttektől leste el a túlélés trükkjeit. Háromszor is áttelelt kicsiny, motorral is felszerelt halászhajójával – nagy előny volt mindkettő –, de végül öttagú legénységével Európából, Alaszkát megkerülve, egészen San Franciscóig jutottak (1903–06). Megvalósult Hudson álma, amelyért egykor az életével fizetett. Ahogy húzódik vissza az arktiszi jégtakaró, az északnyugati átjáró életképes nyári hajózási útvonallá alakul; ráadásul a Távol-Keletről Európáig jóval rövidebb, mint a Szuezi- vagy a Panama-csatornán keresztül. Jim Carr kanadai kereskedelmi miniszter szerint „egy generáción belül valószínűleg egész évben járható lesz”. Elsőnek a Nunavik konténerszállító haladt át rajta kíséret nélkül, nikkelt szállított Québecből Kínába (2014). Ugyanakkor az olvadás hatalmas kőolajtartalékokat is hozzáférhetővé tesz, ami máris feszültségeket okoz a sarkvidéken érintett államok – Kanada, Oroszország, Dánia (Grönland), Egyesült Államok (Alaszka), Norvégia, Izland, Finnország, Svédország – között.
Kanadától Panamáig
Hudsonnél jóval szerencsésebb volt kortársa, Samuel de Champlain (1574?–1635). Igaz, az északnyugati átjárót a francia felfedező sem találta meg, de sikereit ez nem árnyékolta be. Keresés közben bejárta a Szent Lőrinc-folyót és vidékét a Nagy-tavakig, megalapította az első francia telepeket az amerikai kontinensen: Québecet és Montréalt. Felvirágoztatta a hódprém-kereskedelmet. Szolgálataiért Richelieu bíboros őt bízta meg a gyarmat kormányzásával. Champlain korát messze megelőzve javasolta, ha nem találnak átjárót a Csendes-óceánra, akkor ássanak csatornát. Méghozzá ott, ahol a legkeskenyebb a földnyelv: Panamánál. A terv modern változata három évszázad múlva forradalmasította a globális tengerhajózást.

Szibériai kánikula
Kemény évtized előtt állunk, a szokottnál jóval szélsőségesebb időjárás vár ránk – figyelmeztetett januárban Petteri Taalas, az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) főtitkára. Fél év elteltével a finn szakember szavai máris beteljesülő próféciának tűnnek. Persze tavaly is kaptunk ízelítőt extremitásokból, lángolt az amazonasi őserdő és fél Ausztrália. Az idei nyár rendkívüli hőséget hozott Szibériában. Verhojanszk városában +38 Celsius-fokot mértek június 20-án, ami abszolút rekord a sarkkörön túl. Csúcsot döntött a hőmérséklet a Norvégiához tartozó sarkvidéki szigeteken, a Spitzbergákon is a múlt hétvégén. A +21,7 °C elsőre talán nem hangzik túl melegnek, de ez bolygónk egyik legészakibb lakott területe, ahol ilyenkor 8 °C körül szokott lenni. A sarkvidék kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag, aminek súlyos következményei vannak a mérsékelt övi, sűrűn lakott területekre is. Ahogy a meteorológusok mondják: „Ami az Arktiszon történik, nem marad az Arktiszon.”

A felmelegedés ugyanis öngerjesztő folyamat. Drámai tempóban olvad a fehér tengerjég, amely eddig visszaverte a napsütés nagy részét, helyette a sötét óceán elnyeli a sugarakat, ezzel hozzájárul a további melegedéshez. Ettől egyre több az alga, ami számottevő tényező a jég sötétedésében, vagyis az olvadásban, így a felmelegedésben is. Az úgynevezett „dark ice” jelenségben nem elhanyagolható szerepe van Európa ipari légszennyezésének és a szibériai erdőtüzeknek. Az orosz sarkkörön lángoló fák pedig újabb sok megatonnányi szén-dioxidot juttatnak a légkörbe, ami megint csak durván hozzátesz a klímaváltozáshoz.

N
 
A klímaváltozás szolgáltat kései elégtételt Henry Hudsonnak, a tragikus sorsú felfedezőnek, aki északi átjárót keresett Európából Ázsiába négy évszázaddal ezelőtt. Olvad a sarkvidék jege, befagyott tengeri utak válnak hajózhatóvá a kanadai és az orosz partok mentén, óceántól óceánig. Ám a folyamat aggasztóan gyorsítja a globális melegedést.

A Discovery végre kijutott a hosszú tengerszorosból, hatalmas, nyílt vízfelületre ért 1610. augusztus 2-án. Henry Hudson majd kibújt a bőréből örömében. Azt hitte, negyedik felfedezőútján végre rámosolyog a szerencse, megtalálja az áhított tengeri utat Ázsiába. Valójában közelgett a veszte. A nagy vízről kiderült, hogy nem a Csendes-óceán, „csak” egy óriási tengeröböl; az, amelyik ma Hudson nevét viseli Kanada partjainál. Legénysége fellázadt, és kitette a fagyos vadonban. Hudsonnak életében minden vállalkozása kudarcnak minősült, felfedezéseinek világtörténelmi következményeit már nem érhette meg.
Nagyszerű kudarcok
Kolumbusz amerikai útja után a pápa Spanyolország és Portugália között osztotta fel az Újvilágot. A francia király háborgott, de az Indiába vezető, déli kereskedelmi útvonalakat szilárdan ellenőrizte a két ibériai hatalom. Ezért lett sürgős a franciáknak, majd nyomukban az angoloknak és hollandoknak, hogy új, északi hajóutat találjanak a fűszerek, a selyem és a többi keleti luxuscikk felé. Hudson elsőre a Spitzbergákig jutott, félúton Skandinávia és az Északi-sark között, de jég torlaszolta el az útját, kénytelen volt visszafordulni (1607). Útközben rengeteg cetet látott, beszámolóival nagy hatást gyakorolt a bálnavadászat fellendülésére. Másodjára elképesztő, négyezer kilométeres utat tett meg kelet felé az orosz partok mentén, a sarkkörön túl egészen Novaja Zemljáig (1608). Ott azonban ismét áthatolhatatlan jégtáblákba ütközött, megint dolgavégezetlenül tért haza. Angliában nem is talált támogatót több expedícióhoz, ám ekkor a vetélytárs Holland Kelet-indiai Társaság bérelte fel. Megbízói ragaszkodtak az északkeleti irányhoz, de amikor a Halve Maen (Félhold) elakadt, Hudson önhatalmúlag nyugatnak fordította a hajót, és Amerikán át kereste tovább a rejtélyes passzázst (1609). A legénységnek nem tetszett a parancs, de a kapitány azzal fenyegetőzött, hogy az ellenszegülőket felakasztatja az első kikötőben. Kiváló navigátor lehetett, viszont csapnivaló főnök. Mindenesetre kutatás közben alaposan feltérképezték az atlanti partvonalat. Több mint kétszáz kilométert hajóztak fölfelé egy ígéretes folyamon, míg végül be kellett látniuk, hogy zsákutca. Ám a folyó völgyében hozták létre első gyarmatukat, a Hudson által felfedezett szigeten pedig annak fővárosát. Új-Amszterdam hód- és vidraprém-kereskedelmével már alapítása évében nyereséget termelt (1625). A telepből kinőtt város ma New York, a folyót pedig Hudsonnak nevezik.
1283259.jpg
Fotó: Shutterstock
Manhattan bennszülöttei
Hudson bennszülöttekkel is találkozott Manhattan erdős szigetén. Ennek emlékét az algonkin indiánok is megőrizték, apáról fiúra szállt a történet, mígnem egy John Heckewelder nevű misszionárius másfél évszázaddal később feljegyezte (1760 körül). Az őslakók rémült tisztelettel figyelték a közelítő „óriáskenut”, és azt gondolták, hogy túlvilági lény, a Nagy Manitu látogatja meg őket. Hudsont ennek megfelelő hódolattal fogadták. A jövevények „tüzes vizéből” először csak a legbátrabb harcos mert kortyolni, és rövid úton elájult. Ám magához térve olyan lelkesen számolt be élményeiről, hogy a többiek is inni kezdtek: az első találkozás tömeges alkoholmérgezésbe torkollt. Angliába visszatérve Hudsont egy időre bebörtönözték, amiért idegen hatalom szolgálatába állt. Aztán kiengedték, és nyomban újabb kutatóútra küldték (1610). Ekkor már egyenest nyugatnak indult, Izland és Grönland érintésével ért a Hudson-öbölbe. Keserves csalódás lehetett, amikor novemberben rádöbbent, hogy negyedszerre sem járt sikerrel, hajója a jég fogságába került. Nagy nehezen átteleltek valahogyan. A tavaszi olvadáskor Hudson tovább akart kutatni. Abban bízott, hogy olyan szerencséje lesz, mint Magellánnak, aki 90 évvel korábban végül csak megtalálta a Csendes-óceánra vezető szorost Dél-Amerika és a Tűzföld között. Csakhogy a legénység hazafelé indult volna. Tovább bolyongani a végtelennek tűnő, csipkés partvonalon, benézni minden öbölbe, viharban, ködben, zajló jégtáblák között: a tengerészek hallani sem akartak az öngyilkossággal felérő vállalkozásról. Ezúttal megfélemlíteni sem lehetett a zendülőket. A kapitányt kirakták a Discovery fedélzetéről, mentőcsónakba ültették, vele tizenéves fiát és azt a néhány embert, aki hű maradt hozzá. A sorsukra hagyott szerencsétlenek nem húzhatták sokáig a zord vidéken. A következő évben missziót küldtek felkutatásukra, de nem bukkantak nyomukra. A nagy felfedezőnek, születési dátumához hasonlóan, halála napját sem ismeri az utókor.
1283258.jpg
Fotó: FEDNAV
A megvalósult álom
A hazatérők előrelátóan két olyan társukat nevezték meg a lázadás vezetőjeként, aki útközben meghalt. Súlyos ítélet fenyegette őket, de túl sokat tudtak ahhoz, hogy kivégezzék őket. Előbb-utóbb új esélyt kaptak, új hajóutakra indultak. Ám az északnyugati átjárót többé nem keresték. Beletörődtek, ha létezik is, be van fagyva, kereskedelmi célra használhatatlan. Később inkább kalandvágyból vágtak neki a veszedelmes utazásnak. A híres-hírhedt Franklin-expedíció a jég fogságába került, minden tagja odaveszett (1845). Végül Roald Amundsen hajózott át elsőként az északnyugati átjárón, Hudson után három évszázaddal. Igaz, szinte csak mellékesen. A legendás norvég felfedezőt elsősorban a sarki mágnesesség érdekelte, illetve az inuit (eszkimó) bennszülöttektől leste el a túlélés trükkjeit. Háromszor is áttelelt kicsiny, motorral is felszerelt halászhajójával – nagy előny volt mindkettő –, de végül öttagú legénységével Európából, Alaszkát megkerülve, egészen San Franciscóig jutottak (1903–06). Megvalósult Hudson álma, amelyért egykor az életével fizetett. Ahogy húzódik vissza az arktiszi jégtakaró, az északnyugati átjáró életképes nyári hajózási útvonallá alakul; ráadásul a Távol-Keletről Európáig jóval rövidebb, mint a Szuezi- vagy a Panama-csatornán keresztül. Jim Carr kanadai kereskedelmi miniszter szerint „egy generáción belül valószínűleg egész évben járható lesz”. Elsőnek a Nunavik konténerszállító haladt át rajta kíséret nélkül, nikkelt szállított Québecből Kínába (2014). Ugyanakkor az olvadás hatalmas kőolajtartalékokat is hozzáférhetővé tesz, ami máris feszültségeket okoz a sarkvidéken érintett államok – Kanada, Oroszország, Dánia (Grönland), Egyesült Államok (Alaszka), Norvégia, Izland, Finnország, Svédország – között.
Kanadától Panamáig
Hudsonnél jóval szerencsésebb volt kortársa, Samuel de Champlain (1574?–1635). Igaz, az északnyugati átjárót a francia felfedező sem találta meg, de sikereit ez nem árnyékolta be. Keresés közben bejárta a Szent Lőrinc-folyót és vidékét a Nagy-tavakig, megalapította az első francia telepeket az amerikai kontinensen: Québecet és Montréalt. Felvirágoztatta a hódprém-kereskedelmet. Szolgálataiért Richelieu bíboros őt bízta meg a gyarmat kormányzásával. Champlain korát messze megelőzve javasolta, ha nem találnak átjárót a Csendes-óceánra, akkor ássanak csatornát. Méghozzá ott, ahol a legkeskenyebb a földnyelv: Panamánál. A terv modern változata három évszázad múlva forradalmasította a globális tengerhajózást.

Szibériai kánikula
Kemény évtized előtt állunk, a szokottnál jóval szélsőségesebb időjárás vár ránk – figyelmeztetett januárban Petteri Taalas, az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének (WMO) főtitkára. Fél év elteltével a finn szakember szavai máris beteljesülő próféciának tűnnek. Persze tavaly is kaptunk ízelítőt extremitásokból, lángolt az amazonasi őserdő és fél Ausztrália. Az idei nyár rendkívüli hőséget hozott Szibériában. Verhojanszk városában +38 Celsius-fokot mértek június 20-án, ami abszolút rekord a sarkkörön túl. Csúcsot döntött a hőmérséklet a Norvégiához tartozó sarkvidéki szigeteken, a Spitzbergákon is a múlt hétvégén. A +21,7 °C elsőre talán nem hangzik túl melegnek, de ez bolygónk egyik legészakibb lakott területe, ahol ilyenkor 8 °C körül szokott lenni. A sarkvidék kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag, aminek súlyos következményei vannak a mérsékelt övi, sűrűn lakott területekre is. Ahogy a meteorológusok mondják: „Ami az Arktiszon történik, nem marad az Arktiszon.”

A felmelegedés ugyanis öngerjesztő folyamat. Drámai tempóban olvad a fehér tengerjég, amely eddig visszaverte a napsütés nagy részét, helyette a sötét óceán elnyeli a sugarakat, ezzel hozzájárul a további melegedéshez. Ettől egyre több az alga, ami számottevő tényező a jég sötétedésében, vagyis az olvadásban, így a felmelegedésben is. Az úgynevezett „dark ice” jelenségben nem elhanyagolható szerepe van Európa ipari légszennyezésének és a szibériai erdőtüzeknek. Az orosz sarkkörön lángoló fák pedig újabb sok megatonnányi szén-dioxidot juttatnak a légkörbe, ami megint csak durván hozzátesz a klímaváltozáshoz.

N
*
A leírt történelem olvastán rádöbbenünk, hogy soha, de soha nem volt a politika "barátságos". Panamáról ne is írjak... Tudjuk, hogy sokan buktak. S, miért? A pénz megbolondította őket. Kezdve a történet legeljétől fogva.
Hogy másról ne is írjak.
A környezet szennyezés következményeként, van miért aggódununk. Hát ez bizony eléggé sötét jövőt mutat, ráadásul ez a vírus...?! Kegyetlen dolog.
Eljött az idő, amikor gyermekeink, unokáink életéért, jövőjéért izgulhatunk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni
Kedves mindenki szeretném kérni valakitől a 6.-as természet dogákat illetve esetleg irodalomból A küklópsz barlangjában Trencsényi-Waldapfel Imre nyomában című műnek az össze foglalását szeretném kérni.
Köszönöm aki segít

Statisztikák

Témák
36,455
Üzenet
4,399,370
Tagok
591,219
Legújabb tagunk
Zsanettiko
Oldal tetejére