Olyan tömegben vándorolnak ki az ukrán férfiak, hogy már 3 millióval több nő van az országban

Az ukrán kormány csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget és az ideiglenesen megszálltnak tekintett Donyec-medencei területeken élőket nem számítva Ukrajnában jelenleg tényegesen 37,289 millióan élnek, és tíz év alatt jelentősen, 3,8 millióval csökkent lakosság lélekszáma.

Az úgynevezett elektronikus, azaz mobilszolgáltatóktól, különböző nyilvántartásokból és a nyugdíjalapból vett adatokból készített kimutatást Dmitro Dubilet kabinetminiszter ismertette kijevi sajtótájékoztatóján. Szavai szerint a lakosságfogyásnak három fő oka van: a megszállt területek, a kivándorlás, valamint az élve születések alacsony száma az elhalálozásokhoz képest.

Az elmúlt tíz évben mintegy 3,8 millióan hagyták el végleg Ukrajnát megélhetési vagy más okból. Dubilet rámutatott még arra a problémára is, hogy Ukrajnában csaknem 3 millióval több nő él mint férfi.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy hivatalos népszámlálást a lakosok személyes megkeresésével Ukrajnában utoljára 2001-ben tartottak. Azóta folyamatosan többször terveztek ilyenfajta felmérést rendezni, de folyton elhalasztották. Az új ukrán vezetés is bejelentette tavaly, hogy a 2020-as év végén hivatalos népszámlását rendez, de a múlt decemberben végrehajtott pár próba népszámlálás után lefújta. Ezek tapasztalata ugyanis azt mutatta, hogy túl költséges lenne, az emberek pedig nem szívesen nyitnak ajtót a népszámláló biztosoknak.

A 2001-es népszámláláskor Ukrajna lakossága 48,5 millió fő volt, a kilencvenes évek elején pedig csaknem 52 millió.

a_000_1o5227_europress_eza-e1579789276768-1024x576.jpg
 
Nincs mit csodálkozni ezen. Amig a minimálbér náluk 2-3x alacsonyabb mint a környező országokban, addig aki teheti elmegy külföldre. Ismerősöm unokatesója ukrajnában havi 300 eurót keresett heti hat nap 12 órás müszakkal. Utánna elment Hollandiába mosogatni egy kínai kajáldába, havi 800 eurót keresett és ingyen kapott szálást és kaját, heti 4 és fél nap dolgozott. Az árak meg kb magyarországi szinten vannak, van ami drágább pl. a gáz.
 
Ukrajnában jelenleg tényegesen 37,289 millióan élnek, és tíz év alatt jelentősen, 3,8 millióval csökkent lakosság lélekszáma

és mi ebben az érdekes? Az ENSZ becslései szerint a román uniós csatlakozás (2007) óta 3,4 millió román állampolgár költözött el az országból ... az pedig csak egy 20 milliós ország.
 
Minden a volt vasfüggönytöl keletre vagy délkeletre fekvö országra jellemzö ez.Bulgária, Szlovákia, a Baltikum, Lengyelország de még Horvátország is ugyanigy járt.
 
Minden a volt vasfüggönytöl keletre vagy délkeletre fekvö országra jellemzö ez.Bulgária, Szlovákia, a Baltikum, Lengyelország de még Horvátország is ugyanigy járt.
Tulajdonképpen ezért vették be ezeket az országokat az EU -ba ... kellett az innen érkező olcsó munkaerő és a piac.
 
Jól irod - a bruttó.
Minden hülye és nem hülye tudja, hogy minden ellátás alapja a bruttó bér, legyen szó táppénzről, munkanélküli segélyről (1,5 évről van szó, nem 3 hónapról), és majdan a nyugdíj alapja is.
Azt nem tudom, honnan vetted, hogy 18 % az, amit kézhez kapunk. Orbáni propaganda ez is, hogy otthon mennyivel jobban megéri dolgozni?
 
Ott sincs kolbászból a kerítés. Sok függ attól menyi az albérlet. Ismerőseim ketten keresnek 4000 eurót, de a havi költésük eléri a 2000-ret. Maga az albérletük több mint 1000 euró. Fiatal házasok, szóval csak ketten vannak.
 
Nem is várom el itt sem, hogy kolbászból legyen, nem vagyok hozzászoktatva. Tisztességesen meg tudunk élni belőle, a gyerek egyetemre járhat, emellett jut szórakozásra, könyvekre, nyaralásra, és még a sokat emlegetett öngondoskodásra is, mert hogy az államtól nyugdíjra már ne számítsunk, mert azt a feladatot lazán áttolta a gyerekeinkre.
 
Minden hülye és nem hülye tudja, hogy minden ellátás alapja a bruttó bér, legyen szó táppénzről, munkanélküli segélyről (1,5 évről van szó, nem 3 hónapról), és majdan a nyugdíj alapja is.
Azt nem tudom, honnan vetted, hogy 18 % az, amit kézhez kapunk. Orbáni propaganda ez is, hogy otthon mennyivel jobban megéri dolgozni?

Persze, otthoni propaganda.Monta a Zorbán.Nekem.

Én nem azt irtam, hogy ennyit kap kézhez a munkavállaló - tehát 18 %-t.
Én azt irtam, minden elvonás, adó, teher után /Steuer, MwSt, Umlagen , EEG, GEZ, etc/ marad átlagosan! 18 %. S a mindenféle ötletes elvonások 82 %-t tesznek ki.

Szabadjon utalnom arra, hogy 1 IkWh áram pl. pont a mindenfélék /EEG,sonstige Umlagen/ miatt éppen 30 Cent. Ami kereken 10 %-al több mint 1 éve.
A GEZ propagandaadó éppen 217 € évente - minden lakásra. Ha süket vagy és vak, s se rádiod se TV-d,akkor is.
l l benzin E5 éppen 1,38 €.1 nyüves villamosjegy 3 megállóra 2,10, egy parkolási óra 3,80 €. Cigaretta, 30 szál 10 €./Camel/,Mindeközben a nyugdijkulcs 67%-ról - 90-s évek - stabil trendben leült most épp valahol 47 %ra, cél 42 %. 1/2 kg házikenyér 3-3,8 €.

Közben pedig - ahol Te élsz - a lakásbérleti dij alsó hangon minimum 14-16 €/m2/hónap.

Kell még?
 
Utoljára módosítva:
Tulajdonképpen ezért vették be ezeket az országokat az EU -ba ... kellett az innen érkező olcsó munkaerő és a piac.
A migansok zomevel megoldottak volna a munkaerot talan jobban jartak volna mint a sok nyakendos bugassal.
 
Utoljára módosítva:
Tulajdonképpen ezért vették be ezeket az országokat az EU -ba ... kellett az innen érkező olcsó munkaerő és a piac.
Ahoz nem kellett volna őket bevenni. Sőt, nem kellene nekik milliárdos fejlesztési pénzeket fizetni.
Szakálas EU vicc:

Egy olasz, egy görög, egy portugál és egy spanyol jót szórakoznak a kuplerájban.
Ki fizeti a számlát?
?
?
?
A nėmet.

Mi is a kupleráj látogatói közé tartozunk. Biztos, hogy nem a győri fazon az egyetlen.;);)
 
Utoljára módosítva:
A migansok zomevel meoldottak volna a munkaerot talan jobban jartak volna mint a sok nyakandos bugassal.
AZért ezzel nem értek egyet. Nemrég olvastam egy Svájci tanulmányt, ami alapján kb. 7 évi képzésre van szüksége a migránsok javának, hogy elérjék egy helyi szakmunkás szintjét (nem csak a munka, hanem alapvető történelem, földrajz, ilyesmik is benne vannak a képzésben). Szerintem emberkereskedelemre való felbújtásért a fél Eu vezetést be kellene börtönözni. Gyere Eu-ba és minden jó, csak hogy közben ellopják a vesédet, megerőszakolnak és még fizetsz is több évnyi keresetednek megfelelőt a csempészeknek, az nem gond ám. Sokkal humánusabb (már ha van olyan), ha kitelepítenének pár képzési központot. Amennyi pénzből egy németországban lévő migránst oktatnak és eltartanak jóval többet tudnának képezni és eltrtani a helyi országokban. Aki teljesíti a vizsgákat a szakmájához, az szépen kap vonat, hajó vagy egyéb jegyet meg beutazási papírokat. Rögtön várja a munka, a családnak meg lakás stb. Ehejett jöjjön mindenki, a csempészek tárcája hizzon, és éljen konténerben, meg mindenféle gyorsan bérelt helyen, ha sikeresen megérkezik.
 
Áruld már el nekem, hol olvastad ezt a svájci tanulmányt.
 
Áruld már el nekem, hol olvastad ezt a svájci tanulmányt.
szerintem még tanulmány se kell hozzá, csak képzeld el innen indulni

és írni-olvasni megtanulni németül, megszokni a rendszeres munkábamenetelt, megtanulni például egy autocad program használatát ...
 
Utoljára módosítva:
hogy mentek volna nyugatra dolgozni? millióan nem szökdöstek volna nyugatra

Te vagy az egyetlen aki még elhiszi, hogy nekik megéri a kész ráfizetés.
Magyar vendégmunkások voltak már kint az EU belépésünk előtt is. Komplikáltabb volt, de volt rá lehetőség.

Ha nem kellene nekik fejlesztési pénzt fizetni, jobban megérné.
 
szerintem még tanulmány se kell hozzá, csak képzeld el innen indulni

és írni-olvasni megtanulni németül, megszokni a rendszeres munkábamentelt, megtanulni például egy autocad program használatát ...

Laktam egy házban délolasz és spanyol és portugál segédmunkásokkal. Maximum makogták a németet, pedig már tíz éve ott éltek. Viszont gyönyörű autópályákat építettek, és remekül takarítottak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére