Orbánék megőrülnek, ha meglátják, milyen riportot készített róluk a svájci közszolgálati tévé

Privát alapítványokba helyezi az állami vagyont a magyar kormány címmel sugárzott riportot a svájci SRF televízió. Az SRF megkereste a magyar kormányt és a Fideszt is, hogy kommentálják a vádakat, de nem kívántak nyilatkozni, írja a 24.hu.

A riportban kitértek rá, hogy az Orbán-kormány egyetemeket, a kastélyokat, a termőföldeket és energetikai vállalatokat akar „közérdekű” alapítványokba helyezni, amelyek vezetőségében a Fideszhez hű személyek ülnek. Bemutatják a Budapesttől 25 kilométerre fekvő Gödöllői Királyi Kastélyt:

Sissi kedvenc kastélya ma már a turisták kedvelt úti célja. Most a kormány egy magánalapítványnak adja a kastélyt

– hangzik el a svájci közszolgálati anyagban. Hozzáteszik: már Magyarország vezető gazdasági felsőoktatási intézménye, a Corvinus Egyetem sincs állami kézben. 2019 júliusában ugyanis a magyar kormány átadta az egyetemet egy alapítványnak, most pedig a rektor helyett az alapítvány dönti el, hogy ki taníthat, illetve az alapítvány ellenőrzi a költségvetést is.

A jövőben összesen 32 alapítvány veszi át az állami intézményeket. Egyetemek, klinikák, energetikai és gyógyszeripari vállalatok, kikötők, kastélyok, múzeumok, színházak – ezek mind alapítványok kezébe kerülnek. Az alapítványok tagjairól persze a kormány dönt. Az alapítványi megbízatás élethosszig tart

– fogalmaznak. Hozzáteszik: az alapítványi vezetők közül többen a jelenlegi Orbán-kormány miniszterei. Az állami tulajdon magánalapítványokba való átvezetése a felsőoktatásban halad a legnagyobb léptekkel:

az ország 21 állami egyetemének felét ma magánalapítványok működtetik.

A televíziónak Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője nyilatkozott, szerinte a kormány a jövő évi parlamenti választások utáni túlélésre készül, ha esetleg veszítenének.

A riportban arra is kitérnek, hogy Magyarországnak milliárdos nagyságrendű részvénypakettjei voltak hatalmas cégekben, például a MOL-ban, ezeket a részvénycsomagokat is elajándékozták Fideszhez hú alapítványnak.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország korrupcióellenes szervezet vezetője a SRF kérdésére értelmetlennek és illegálisnak minősítette az eljárást, mivel így az állami vagyon örökre elvész.
A következő kormány soha nem fogja tudni visszaszerezni az állami vagyont az alapítványok zsebéből
– fogalmazott. Orbán Viktor a demokratikus kormányzattól elrabolt struktúrákat egyszemélyi irányítás alá helyezi.

svajzi tv.jpg
 
Szerintem nem az a gond, hogy ezeket a pénzeket egyetemek kapják meg, hanem az, hogy az azt kezelő alapitványok kuratóriumának bele szólás van az egyetem autonóm müködésébe, na meg a kuratórium tagjai is "érdekes " emberek. Az alapitványi model nem az ördögtől való számos országban igy működik a felsőoktatás.
 
Svájc 12 hivatalosan elismert egyeteméböl, 10 a különböző tartományoké, a 2 műegyetem az államé.
Van amelyeket különböző alapítványok támogatnak.
A mediák és az egyetemista szervezetek árgus szemekkel figyelik, hogy ne legyen befolyásuk a kutatásokra.

Ezen kívül van egy pár nagyobb privát kézben levő kutatóintézet.
 
Szerintem nem az a gond, hogy ezeket a pénzeket egyetemek kapják meg, hanem az, hogy az azt kezelő alapitványok kuratóriumának bele szólás van az egyetem autonóm müködésébe, na meg a kuratórium tagjai is "érdekes " emberek. Az alapitványi model nem az ördögtől való számos országban igy működik a felsőoktatás.
Nagyjából idézném a mindenhezisértőt: nem az a lényeg, amit mondok, hanem amit teszek.
 
Tragikus .... például az említett Corvinus egyetem 2020-ban a korábbi évhez képest 30 százalékkal többet kapott fejlesztésekre.
Ráadásul a műsorból kifelejtették a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványait.
Az egyetemek elvesztették a szabadságukat.
Ha esetleg megnézted az adást, más tolvajlásokról is szóltak.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem nem az a gond, hogy ezeket a pénzeket egyetemek kapják meg, hanem az, hogy az azt kezelő alapitványok kuratóriumának bele szólás van az egyetem autonóm müködésébe, na meg a kuratórium tagjai is "érdekes " emberek. Az alapitványi model nem az ördögtől való számos országban igy működik a felsőoktatás.
Különösen feltűnő, hogy a döntő pozícióban levő intézmények, állami vagyonnak, privát kézbe való átjátszása most a Fidesz számára nyugtalanító választások elött történik. Az is feltűnő, hogy a felügyeletet Fidesz pártvezetők, leköszönés elött álló miniszterek kapják meg.

Németországban 426 felsőoktatási intézményből 120 van privát kézben és a megosztás nem egy csapásra történt.
Magyarországról nincsenek aktuális adataim.

Nemrég még 26 egyetemből csak 7 volt privát kézbe ma ha jól tudom csak 9 van állami tulajdonban.
A főiskoláknál eleve úgy nézett ki (2011), hogy a 44-böl 34 privát kézben volt.
 
Modom a dolog nem ördögtől való, csak olyan a megvalósitás, mint a magyar narancs :(
 
2019 előtt a magyar kormány az EU-s támogatásokat "mindmegette", mint az az icinke-picinke. Erre az EU bejelentette, hogy a támogatási pénzeket nem a magyar állam fogja megkapni, hanem az alapítványok.
Erre Orbánnak eszébe jutott a tuti megoldás: minden állami intézvény irányítását alapítványokba szervezi ki. Így aztán ha az EU akár a kormánynak, akár az alapítványoknak fizet, a pénz Orbáné lesz.
Legalábbis ez a terv. Kezdte a Magyar Tudományos Akadémiával.
Hogy mi lesz belőle, azt majd meglátjuk.
Az EU most egyáltalán nem fizet, mert az államtól bekért garanciákat még nem kapta meg. Illetve valamit kapott, de az nekik nem felel meg.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére