Orbánék visszatértek a kádári gyakorlathoz

Hogyan és milyen mértékben támogatja a magyar kormány hatalmas összegekkel és nagy megrendelésekkel a hozzá közelálló kanadai embereket, szervezeteket és cégeket – erről cikkezik a kanadai magyar portál.​

A Hungarian Free Press a fentieket a Vinum Tokaj Canada Inc cég és annak tulajdonosa Balla Sándor példáján mutatja be.

Ő tavaly négymillió kanadai dollárt (mintegy 94 millió forintot) kapott arra, hogy irodát és raktárt működtessen Torontóban.

A cikk igen részletesen ismerteti a Ballának juttatott magyar állami támogatásokat, majd megállapítja:

Orbán és diplomatái sok tekintetben visszatértek a Kádár-rendszer idején kialakult hagyományhoz, hogy két táborra osztják a kanadai diaszpórát:

ellenségekre és lojálisakra, a lojalitás pedig gyümölcsöket hoz.

Balla.jpg
 
Anyám! És mennyibe is került egy ilyen kemény megállapítást tenni? Szinte minden határon túli magyar kisebségben minimum két párt van vagy volt. AZ egyik az MSZP "bábja" a masik meg a Fideszé volt. Kolégám szerint Kárpátalján is az a párt osztotta a magyar támogatásokat akinek a szövetségese hatalmon volt Magyarországon, a másik megszinte semmit sem kapott. Ez nem mostani gyakorlat már a 90-es években elkezdődött. Inkább a magyar politikai elit folytatta a Kádári gyakorlatot, amiben minden oldal benne volt és van.
 
Eltudná valaki magyarázni, hogy kit, miért, miből támogat anyagilag a magyar kormány külföldön?

Vegyük pl. a templomokat. Emlékszem, hogy a Kádár korban épültek kápolnák (templomok) Német pénzből Mo.-on.
De ezeket a pénzeket privát szervezetek gyűjtötték és adták tovább. NGO-k akiktöl retteg Orbán.
Aztán van a "kereskedelmi kamara" akinek érdeke külfölddel üzletelőket támogatni, ez sem államkassza.
Ha jól tudom ez a Marshall-plan-ból létrehozott alapítvány pénze.

A pártoknak vannak kulturális alapítványaik külföldön de ez párt-pénz, nem adóktól származó. Tehát?
 
Elméletben a helyi magyarság megmaradását és a magyar kultúrális emlékek megőrzését támogatja többek között. Valójában ez kettős célt szolgál és szolgált az összes eddigi kormányban. A kiutalt pénzek egy része visszatér csak már elveszti közpénz jellegét, másrészt pl. jó példa a kárpátaljai felsőoktatás támogatása, hisz rengeteg ott végzett emberke van már a sulikban és a minisztériumokban. Agyelszívás kicsiben. Mig a magyarországi magyarok Londonban melóznak, az erdélyiek kárpátaljaiak Magyarországon.
 
Eltudná valaki magyarázni, hogy kit, miért, miből támogat anyagilag a magyar kormány külföldön?

Kérdezz rá Melittára vagy bárkire aki Kanadában él hány millió megy ki oda. Van itt egy topik ahol tételesen felsorolják mire mennyit ad a magyar kormány. Gondolom ott ezek az adatok nyilvánosak.
 
Elméletben a helyi magyarság megmaradását és a magyar kultúrális emlékek megőrzését támogatja többek között.
Mexikó, Egyiptom, Szudán, Vietnám,..???
Tényleg olyan sok a magyar arrafelé?
Valójában ez kettős célt szolgál és szolgált az összes eddigi kormányban. A kiutalt pénzek egy része visszatér csak már elveszti közpénz jellegét, másrészt pl. jó példa a kárpátaljai felsőoktatás támogatása, hisz rengeteg ott végzett emberke van már a sulikban és a minisztériumokban.
Ez talán pont rossz példa, mert Zelenszkij épp most intézkedett, hogy a karpataljai kettős állampolgároknak (és naná, hogy már csak az EU utazgatás miatt is azok), megvonják minden tisztségét...
Agyelszívás kicsiben. Mig a magyarországi magyarok Londonban melóznak, az erdélyiek kárpátaljaiak Magyarországon.
Sajnos. Lásd Vidnyánszky...
 
Mexikó, Egyiptom, Szudán, Vietnám,..???
Tényleg olyan sok a magyar arrafelé?

Ez talán pont rossz példa, mert Zelenszkij épp most intézkedett, hogy a karpataljai kettős állampolgároknak (és naná, hogy már csak az EU utazgatás miatt is azok), megvonják minden tisztségét...

Sajnos. Lásd Vidnyánszky...
Hogy a más kontinensekene mit szerveszkednek nem tudom, bár egyes területeken sok magyar emberke élt, főleg a háborúk és 56 utánni kivándorlási hullámok miatt.
Zelenszkij meg a többi vezető veri az asztalt a kövi hónapban totális orosz vagy magyar támadás és az ukrán nyelv a legszentebb szólamokkal, mert a nem túlságosan robogó gazdaságot elkaszálta a covid, a munkaképes lakosság kb. fele más országban dolgozik és lassan él,ja és megint indiából vesznek vakcinát (az indiai vakcinagyártás nem épp a top, pár éve jópár halott volt miatuk ukrajnában) egy olyan cégen keresztül ami csak három hónapja jött létre és titkos milyen vakcinát és mennyiért is vesznek állítólag a gyártó kérésére.
 
Hogy a más kontinensekene mit szerveszkednek nem tudom, bár egyes területeken sok magyar emberke élt, főleg a háborúk és 56 utánni kivándorlási hullámok miatt.
Igen, az a rengeteg 56-os szudáni...
Zelenszkij meg a többi vezető veri az asztalt a kövi hónapban totális orosz vagy magyar támadás és az ukrán nyelv a legszentebb szólamokkal, mert a nem túlságosan robogó gazdaságot elkaszálta a covid,
Hat nem is tudom. Nálunk talán nincs covid, meg 13%-os gazdasági visszaesés?
a munkaképes lakosság kb. fele más országban dolgozik és lassan él,ja és megint indiából vesznek vakcinát (az indiai vakcinagyártás nem épp a top,
De azért csak ott van a világ legnagyobb oltóanyaggyára...
pár éve jópár halott volt miatuk ukrajnában) egy olyan cégen keresztül ami csak három hónapja jött létre és titkos milyen vakcinát és mennyiért is vesznek állítólag a gyártó kérésére.

Supermanra semmi reagálás?
 
Igen, az a rengeteg 56-os szudáni...

Hat nem is tudom. Nálunk talán nincs covid, meg 13%-os gazdasági visszaesés?

De azért csak ott van a világ legnagyobb oltóanyaggyára...

Supermanra semmi reagálás?
Vidnyánszky? Még nem láttam rendezését, szóval nincs konkrét véleményem. Eleve az egész SZFE ügy rengeteg dolog keveréke. Egyes részei a "reformnak" jók, mások nem szerintem, de majd kiderül mi lesz belőle.
 
Könnyebb a kiapadhatatlan forrásból az adófizetők pénzéből " adakozni". Utána lehet nézni, hogy az elmúlt 10 évben mennyi pénz ment külföldre "jótékonykodásra", ami igazából nem jótékonykodás, hanem szavazatvásárlás. Itthon pedig arra nincs pénz, hogy a pandémia alatt munkájukat elvesztők, a kiskereskedők fenntmaradását túlélését segítsék. A focimániára Magyarországon, és külföldre utalt összegeket már nem is említem. Az állam pénzéből Fideszre szavazókat megnyerni. Az ezzel kapcsolatos hírek töredéke nem jut el a határon túliakhoz.
 
Vidnyánszky? Még nem láttam rendezését, szóval nincs konkrét véleményem. Eleve az egész SZFE ügy rengeteg dolog keveréke. Egyes részei a "reformnak" jók, mások nem szerintem, de majd kiderül mi lesz belőle.
Nem a rendezői, hanem a vezetői kvalitását kérdőjelezem meg.
És akármilyen hozzáértő is, kötve hiszem, hogy mind a 9 társadalmi pozíciójában helyt tudna állni (Nemzeti Színház igazgatója, SZFE kuratórium elnöke, Kaposvari Egyetem tanára, Szent István Egyetem rektori megbízott, Kossuth díj bíráló bizottsága,...)
 
Mekk Elek is mindenhez értett a mese elején, azután kiderült, hogy mégsem. Az ügyetlenkedésével sokakanak borsot tört az orra alá, de a mese végén bevallja, hogy igazából mindig is csak ahhoz az egy szakmához értett, ami utoljára a cégtábláján fent maradt. Nem mondom hogy Vidnyánszky egy ostoba ember. Ostoba akkor, ha elhiteti magával, és másokkal hogy a nap 24 órájában ő ezeket a pozíciókat teljességgel el tudja végezni.
 
A jelenlegi vezetők között mindenki mindenhez ért - pl. a belügyminiszter felügyeli és szervezi át (!!) az egészségügyet, míg az egyébként prof. orvos EMMI miniszter Mátyás király kulcscsontját keresteti.
A büntetés-végrehajtás parancsnoka felelős a Mobil járványkórház körüli teendőkért.
S ki ne hagyjuk Habony Árpádot, aki aztán tényleg a kétlábon járó jolly joker.
Senki sem tudja, miért, mikor, hogyan, de mindenfelé belelóg a keze az ország ügyeibe.
S hogy mi jogosítja föl erre - szakképzettség, gyakorlat, ilyesmi - másoknál megkövetelt "úri huncutságok":
1615141058518.png

Tudhat valamit, kétségtelen.
Talán ezért (is) tartunk ott, ahol.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére