Orbán hazugságai (1.) - A válság kezelőjét Bajnai Gordonnak hívták

Csúsztatás – ez volt a leggyakoribb reakció azoknak a szakértőknek a részéről, akiket arra kértünk, hogy tényekkel értékeljék azokat a kijelentéseket, amelyeket Orbán Viktor kormányfő tett a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva. Négy területen intézett ismét erőteljes támadást Brüsszel ellen: a megszorítások a devizahitelesek, a rezsicsökkentés és a menekültáradat kérdéseiben. Négy téma – négy cikk. Elsőként a megszorításokat vettük górcső alá.

„Ez nem más, mint a tények teljes meghamisítása, sajnos azonban ezt meg lehet etetni ezzel a táradalommal, amelyben az állampolgárok túlnyomó többsége nem ismeri az összefüggéseket, s emlékezete csak két hónapra nyúlik vissza” – szögezte le Inotai András, közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. Arra kértük, tényekkel véleményezze Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában elhangzott kijelentését, mely szerint „Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett”.

„Először is, Brüsszel soha semmit nem követel, sem írásban, sem szóban” – húzta alá Inotai. Mutassa be valaki, hogy hol, miért és mikor – továbbá milyen eredménnyel – szólt bele közvetlenül a tagállamok gazdaságába vagy belpolitikájába. Holott az alapvető demokratikus értékek rendszerszerű és folyamatos megsértése kapcsán megtehette volna, sőt, meg is kellett volna tennie. Hiszen a csatlakozás feltételeként többek között éppen azokat az alapértékeket kellett elfogadnunk, amelyeket az elmúlt nyolc évben sorozatosan sért meg a kormány.

Sajnos azonban az EU-jogban nincs lehetőség egyetlen tagállam kizárására sem, kivétel, ha maga az adott ország szeretné otthagyni a közösséget. Természetesen szigorúbb feltételek vonatkoznak az euróövezetre, ahol nemzeti valuta a közös pénz, de – sajnálatos módon – itt sem működött az egyébként elvárható szigor és egyúttal szolidaritás összhangja.

A Fidesz 2010-es hatalomra jutása utáni első konvergenciajelentésben pedig a következő olvasható „A fenntartható konvergenciához szükséges környezet kialakításához Magyarországon többek között stabilitásorientált monetáris politikára, valamint a fiskális konszolidációs pálya szigorú végrehajtásának a folytatására van szükség”. Ez – tegyük hozzá – valóban nem mondható követelésnek. Inotai szerint sincs ebben semmi kötelező érvényű utasítás, ez pusztán ajánlás.

„De ne keverjük össze a dátumokat!” – hívja fel a figyelmet még egy dologra a közgazdászprofesszor, aki szerint minimum csúsztatás az is, ahogy Orbán egybemossa a személyeket, a tényeket, az időpontokat. „Magyarországon a válságkezelést végző miniszterelnököt úgy hívták, hogy Bajnai Gordon, és nem úgy, hogy Orbán Viktor” – frissíti fel az erről elfeledkezők emlékezetét Inotai. Az a Bajnai – tette hozzá –, aki előre megmondta, hogy csak egy évig marad, s az alatt valóban sínre tette a válság sújtotta és számos – nem utolsósorban az akkor ellenzékben lévő Fidesz által tudatosan gerjesztett – belpolitikai és belgazdasági instabilitás következményeit viselő gazdaságot.

Orbánék a stabilitás felé elindult és a nemzetközi bizalmat visszaszerzett Bajnai-hagyatékra építve mondták fel a Nemzetközi Valutaalaptól a válság csúcspontján felvett hiteleket. Természetesen, mint mindig az „álfüggetlenedési” akciókat a Valutaalap által kínáltnál magasabb kamatozású hitelekkel kellett kiváltani. Ennél lényegesebb és máig ható tanulsága volt a magánnyugdíjpénztárakban a lakosság által összegyűjtött háromezer milliárd forint, vagyis az akkor éves magyar társadalmi termék 10 százalékát elérő vagyon kisajátításának, erősebben fogalmazva egyértelmű „bolsevizálásának”. Ez az összeg, amelynek felhasználásáról csak sejtéseink vannak, de a pénz valójában legfeljebb papíron létezik, a valóságban nem, nemcsak az orbáni „válságkezelésben” játszott meghatározó mentőöv-szerepet. Legalább ilyen mértékben határozta meg a következő évek kormányzati mozgásterét.

Ha ugyanis egy durván törvénysértő lépés, aminek közvetlenül 1 millió, közvetve 3 millió kárvallottja van, nem tud azonnal tömegeket kivinni az utcára, azt jelenti, hogy a magyar társadalommal ezután bármit meg lehet tenni mindenféle következmény nélkül. Ehhez járultak a történelmi modernizációs esélyt kínáló eurós milliárdok, amelyeket Magyarország a 2007-ben indult hétéves költségvetés keretében kapott, de amelyek oroszlánrésze – technikai okokból – 2010-től érkezett Magyarországra. Alapvetően ez segített a gazdaság szanálásában, de azzal a nem kis szépséghibával, hogy a felszíni stabilizáció nem kötődött össze tudatos és a versenyképességet erősítő, a hosszabb távon fenntartható stabilitást és fejlődést megalapozó társadalmi-gazdasági-tudati modernizációval.

Majd jött az egykulcsos adó – amit Orbán a Vasárnapi Újságnak nyilatkozva adócsökkentésként emlegetett.

Ennek megítélése közel sem egységes. Ugyanis egyrészt jelentősen mérsékelte a költségvetés bevételeit, miközben tudatosan, de rendkívül felelőtlenül tágította a jövedelemkülönbségeket. „Személy szerint a rendelkezést gazdaságilag irracionálisnak, társadalmilag pedig immorálisnak tartom, miközben saját magam a ’nyerő’ oldalon álltam és állok” – közölte Inotai .

A bevételkiesést részben az államosított magánnyugdíjkasszáktól elvett, valamint az uniós pénzek kompenzálták. De hasonlóan lényeges „egyensúlyteremtő” szerepet játszott a költségvetés kiadási oldalának durva lefaragása, ami mindenekelőtt az egészségügyi és oktatási területet érintette, vagyis éppen azt a kettőt, ami a 21. században alapvető feltétele a versenyképes gazdaság és társadalom fenntartásának, megerősítésének vagy akár létrehozásának.

Egyrészt az uniós pénzekkel finanszírozható modernizáció elmaradása, másrészt a „humán tényező” tönkretétele történelmi bűn, aminek tényleges nagyságrendje és igen súlyos következményei csak a következő időszakban válnak széles rétegek számára láthatóvá és egyre nehezebben kezelhetővé – húzta alá a közgazdászprofesszor.

47884.jpg
 
Hát igen.. Magyarország jobban teljesít.. De kinél is , vagy minél is ? Ezt egyre inkább keresni kell mert ez a 11 éve tartó hadiállapot felemészti az ország gazdasági erejét... A plakátokra, a médiában megjelenő hirdetésekre költött milliárdok miatt újabb és újabb hazugságokat kénytelen kiagyalni a kormány propaganda gépezete... Az, hogy északon és nyugaton nem kívánatos vendég Orbán Viktor, még az elvbarát washingtoni adminisztráció sem öleli keblére, már nem is hír, de hogy Angolában sem ért rá egy rövid fényképészkedésre senki ez már a vég.. Még jó, hogy a Zöldfoki szigeteken otthon voltak.. Na meg Weber azt üzente inkább nem ül Juncker székébe, ha ez akár a Fidesz egy szavazatán is múlik..Nos ez még mindig nem elég a Fidesz szavazótáborának a felébredéséhez, még mindig beveszi, hogy ismét Magyarországot alázzák...mint Inotai András mondta a magánnyugdíj pénztárak kifosztása óta már végül is mindent megtehet, ha akkor az egy millió érintett simán lenyelte a lopást... S simán megtehetik a Libajnaizást, mikor bírósági ítéletek tucatjai bizonyítják állításaik valótlanságát de az alábbi képen sincs rajta Gyurcsány Ferenc sem, pedig ez a kép már a jövőben készült...

polt pintér orbán.jpeg
 
A cikk ott téved, hogy nem az Unió kért megszorításokat, hanem az IMF, ha nem fizeti vissza az ország a hitelt. Orbán nem akart megszorításokat, ezért visszafizette még így is, hogy drágább hitelt kellett felvenni hozzá, de ez legalább már nem a lakosságnak fájt!
Bajnai nem tett rendbe semmit, csak az volt az érdeme, hogy amerikai kapcsolatait kihasználva gyorsan hitelhez jutott, így választásokig, elkerülték az ország csődjét, a hitelből tudták addig működtetni az országot!

"A bevételkiesést részben az államosított magánnyugdíjkasszáktól elvett,....." - nahát!! Ezek szerint nem lopták el!!??

A Fidesz kormány első lépesei között visszavásárolta az MSZP által eladott energiaszolgáltatókat, az utakat, amit ha nem vásárol vissza akkor az MSZP által kötött szerződések szerint tízszeresébe került volna az út a valós értékének!!! A mai napig vásárolják vissza a PPP konstrukcióban készült intézményeket is!!!

A Fidesz kormány reformjaival érte el, hogy az országot talpra tudta állítani!!! Matolcsy unortodox pénzügyi politikája is meghozta az eredményét!

Az unió beleszólhatott az ország gazdaságpolitikájába és a 100 millió fölötti költéseket is egyeztetni kellett velük 2010 -után. Ezért tudjuk, hogy nem lopták el a pénzeket, mivel azt az unióval folyamatosan egyeztetve és általuk ellenőrizve költötték el!
 
Utoljára módosítva:
„Először is, Brüsszel soha semmit nem követel, sem írásban, sem szóban” – húzta alá Inotai. Mutassa be valaki, hogy hol, miért és mikor – továbbá milyen eredménnyel – szólt bele közvetlenül a tagállamok gazdaságába vagy belpolitikájába.
Csak egy példa, mintha túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett volna Olaszországgal szemben Brüsszel.
De az úriember a munkaerő szabad áramlását szellemi népirtásnak nevezi, szerinte Magyarországon szellemi és fizikai népirtás folyik, vagyis „Aki tud, az elmegy az országból.”
 
Utoljára módosítva:
Mi ebben az új? A Bokros-csomag után is azt mondták, hogy ők hozták helyre a dolgokat.

Az M1 híradóján szocializálódó, előttem szóló több érdekes gondolata közül ez mindent visz:

Az unió beleszólhatott az ország gazdaságpolitikájába és a 100 millió fölötti költéseket is egyeztetni kellett velük 2010 -után. Ezért tudjuk, hogy nem lopták el a pénzeket, mivel azt az unióval folyamatosan egyeztetve és általuk ellenőrizve költötték el!

:rohog:
 
A cikk ott téved, hogy nem az Unió kért megszorításokat, hanem az IMF, ha nem fizeti vissza az ország a hitelt. Orbán nem akart megszorításokat, ezért visszafizette még így is, hogy drágább hitelt kellett felvenni hozzá, de ez legalább már nem a lakosságnak fájt!
Bajnai nem tett rendbe semmit, csak az volt az érdeme, hogy amerikai kapcsolatait kihasználva gyorsan hitelhez jutott, így választásokig, elkerülték az ország csődjét, a hitelből tudták addig működtetni az országot!

"A bevételkiesést részben az államosított magánnyugdíjkasszáktól elvett,....." - nahát!! Ezek szerint nem lopták el!!??

A Fidesz kormány első lépesei között visszavásárolta az MSZP által eladott energiaszolgáltatókat, az utakat, amit ha nem vásárol vissza akkor az MSZP által kötött szerződések szerint tízszeresébe került volna az út a valós értékének!!! A mai napig vásárolják vissza a PPP konstrukcióban készült intézményeket is!!!

A Fidesz kormány reformjaival érte el, hogy az országot talpra tudta állítani!!! Matolcsy unortodox pénzügyi politikája is meghozta az eredményét!

Az unió beleszólhatott az ország gazdaságpolitikájába és a 100 millió fölötti költéseket is egyeztetni kellett velük 2010 -után. Ezért tudjuk, hogy nem lopták el a pénzeket, mivel azt az unióval folyamatosan egyeztetve és általuk ellenőrizve költötték el!

Van sok minden amiben Inotai Andrással úgy általában sem értek egyet, de nem Ő téved(Nem a "cikk) hanem Te állítasz képtelenségeket.. Az IMF pénze itt volt, ha akármit is tesz a kormány ők semmilyen szankciót nem tudtak volna hozni.. Mert Orbán Viktor vette fel a drágább hiteleket, s a saját zsebéből fizette a magasabb kamatot? Na ne viccelj..Az az egymillió ember az idős korára tette félre azt a pénzt, s nevezd államosításnak, de ugye ez ellenérték nélkül történt, tehát ez nem más mint kifosztás, s mivel nem tudnak elszámolni a pénzzel, s nem is történt kártalanítás, hol vannak az egyéni nyugdíjszámlák ?.. ez nem más mint lopás..
Ugye Te közgazdász vagy? amit nem hiszek... Erről írtam, az Orbán kormány hazugságait harsogják mindenféle alátámasztás nélkül.. Mert milyen reformokat is hajtottak végre azóta? Talán tényeket is mondanál nem csak hamis állításokat... Igazad van Matolcsy unortodox gazdaságpolitikája is meghozta az eredményét .. Neki, és a családjának bizonyíthatóan... Az egyeztetések miatt van ugye az is hogy az Unio milliárdokat követel vissza, nos innen tudjuk hogy tényleg ellopták azokat a pénzeket, egyébként az Unio Csalás elleni Hivatala nem követelt volna büntetőjogi felelősségre vonást. S ha úgy lenne ahogy mondod, hogy a szocik loptak el mindent, meg Demszkyék a metrómál, akkor a Fidesz követelné, hogy mindenképpen tagjai legyünk az Európai Ügyészségnek.. Bizony nem véletlen hogy tiltakozik ellene..
 
Persze! Teljesen világos, hogy a mostani pozitív makrogazdasági adatokra támaszkodó felminősítések csak és kizárólag Bajnainak és a "majdnem beledöglöttem a kormányzás látszatába"-Ferencnek köszönhetők. És nyilván ezt a modernizációt készítette elő Bokros, a privatizáció, a munkanélküliség, az államot és a családokat érintő eladósodás. És az is teljesen világos, hogy a felső korlát nélküli bevándorlás legalizálása hasonlóképp a modernizáció részeként robbantja majd fel a nemzetállamokat, azok tradicionális kultúráját és szociális hálóját!
 
Teljesen igazad van nem csak Bajnainak és Gyurcsánynak köszönhető, hanem az Európai Unio támogatásának is, ugyanis , ha megnézed egész pontosan az biztosította, hogy a túlzott deficit miatt eljárást megszüntessék... Aztán nem gondolom hogy annyira rövid lenne az emlékezeted, hogy nem emlékeznél rá, Orbánék ellenzékben minden intézkedési tervét, reform javaslatát megtorpedózták a szociknak, csak hogy minél hamarébb megbukjanak... Aztán ha megnézed miként tették tönkre a MAL ZRt-t, ahelyett, hogy a működése termelte volna ki a kártérítéseket a felszámolás helyett...
Hogyan hoz a Casino project helyett üvegházas beruházást a mezőgazdasági miniszter tönkretéve szinte a teljes zöldségágazatot, ahelyett hogy abból a pénzből a magyarok versenyképességét növelnék, miből is vásárolt erőművet Mészáros bizalmi vagyonkezelő Lőrinc? Miért is zúdítottak össztüzet Bige Úrra, az egyetlen valóban fejlesztő és jövőt építő milliárdosra? Miért bújnak az Alaptörvény mögé az Európai Ügyészség kérdésében ? Hiszen ezt Ők alkották meg, saját maguknak módosították már jó néhányszor, csak ők szavazták meg, alkotmányos felhatalmazás nélkül, meddig tartana egy újabb módosítás?
Tessék mondani olyan adatot ami alátámasztja a migráció káros hatását , mert az ellenkezőjére ajánlom szíves figyelmedbe, egyre több igencsak konzervatív kutató bizonyítja a migráció szükséges a gazdasági fejlődéshez..
Na meg itt egy alapvető dolgot állandóan elfelejtetek Olaszországban, Németországban Franciaországban ott vannak az illegális bevándorlók, s ezek az országok kénytelenek ennek a helyzetnek a megoldására keresni módozatokat. Magyarországon egy közepes városnyi bevándorló kifejezetten a kormány akaratából van. Magyarország nem célország ennek ellenére elvetett minden olyan megállapodást, ami a jövőbeni bevándorlásokat próbálja kezelni, egyértelmű a népesség növekedéséhez viszonyítva nem nőtt a vándorlók %-os nagysága, ez csak azért sokkoló, mert Európában csökken a népesség Afrikában és Ázsiában nő. S az Európai Unió törekvése nem a bevándorlók behozatala, hanem a határain kívül tartása, minden intézkedése ezt támasztja alá, csak a Fidesz propaganda hazudja nap mint nap az ellenkezőjét...
 
Csak egy példa, mintha túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett volna Olaszországgal szemben Brüsszel.
De az úriember a munkaerő szabad áramlását szellemi népirtásnak nevezi, szerinte Magyarországon szellemi és fizikai népirtás folyik, vagyis „Aki tud, az elmegy az országból.”

Olvass figyelmesebben. Olaszországban a fizetési eszköz Euro! ;)
 
Persze! Teljesen világos, hogy a mostani pozitív makrogazdasági adatokra támaszkodó felminősítések csak és kizárólag Bajnainak és a "majdnem beledöglöttem a kormányzás látszatába"-Ferencnek köszönhetők. És nyilván ezt a modernizációt készítette elő Bokros, a privatizáció, a munkanélküliség, az államot és a családokat érintő eladósodás. És az is teljesen világos, hogy a felső korlát nélküli bevándorlás legalizálása hasonlóképp a modernizáció részeként robbantja majd fel a nemzetállamokat, azok tradicionális kultúráját és szociális hálóját!
-
Mi az, hogy "felső korlát nélküli bevándorlás legalizálása "?
Még az also korlátot sem hajtotta végre Magyarország amit aláírt amikor bajban volt.
Orbán szerint "Magyarország migráns mentes övezet"
 
Tessék mondani olyan adatot ami alátámasztja a migráció káros hatását , mert az ellenkezőjére ajánlom szíves figyelmedbe, egyre több igencsak konzervatív kutató bizonyítja a migráció szükséges a gazdasági fejlődéshez..

csak be kell kapcsolni a rádiót, aktuális hírek "Terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén több nagyvárosban, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát - közölte szombaton a német média a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva."

S az Európai Unió törekvése nem a bevándorlók behozatala, hanem a határain kívül tartása, minden intézkedése ezt támasztja alá, csak a Fidesz propaganda hazudja nap mint nap az ellenkezőjét...

"Európai Parlament. A képviselők többsége megszavazta a menekültügyi és migrációs alapról szóló határozatot, mely alapján a következő uniós ciklusban a bevándorlók betelepítésére és ellátására az EU háromszor annyi pénzt költhet, mint eddig. Azoktól a tagállamoktól, amelyek nem támogatják a legális bevándorlást, elvennék az uniós források egy részét."
Asylum and Migration Fund 2021–2027

hadd élvezze más az illegális migráció jótékony hatásait, mi maradunk az ellenörzött migráció mellett.
 
Utoljára módosítva:
csak be kell kapcsolni a rádiót, aktuális hírek "Terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén több nagyvárosban, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát - közölte szombaton a német média a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva."

"Európai Parlament. A képviselők többsége megszavazta a menekültügyi és migrációs alapról szóló határozatot, mely alapján a következő uniós ciklusban a bevándorlók betelepítésére és ellátására az EU háromszor annyi pénzt költhet, mint eddig. Azoktól a tagállamoktól, amelyek nem támogatják a legális bevándorlást, elvennék az uniós források egy részét."
Asylum and Migration Fund 2021–2027

hadd élvezze más az illegális migráció jótékony hatásait, mi maradunk az ellenörzött migráció mellett.

Bocsánat de ahol milliós nagyságrendű bevándorló él ott életszerűtlen lenne ha nem lenne közöttük bűnöző. Valamint azt se felejtsd el Magyarország szabadított Németországra 300000 menekültet... Ezenfelül Magyarország volt az amelyik pénzért unios okmányokhoz juttatott bűnözőket...
Ugye a legális bevándorlás azt jelenti, minden ország saját maga saját törvényei szerint eldönti kiket fogad be..
Jobb helyeken a szakképzett emberek fogadják be még Magyarorszá pénzért bárkit, illetve ha politikus az sem baj ha bűnöző...
 
Ezenfelül Magyarország volt az amelyik pénzért unios okmányokhoz juttatott bűnözőket...
Ugye a legális bevándorlás azt jelenti, minden ország saját maga saját törvényei szerint eldönti kiket fogad be..
Jobb helyeken a szakképzett emberek fogadják be még Magyarorszá pénzért bárkit, illetve ha politikus az sem baj ha bűnöző...
Ha bűnöző és nemzeközi körözés alatt van, úgyis letartóztatják, valamelyik másik EU tagállamban, semmi gond.
A politikusoknál meg elfogadott játékszabály, hogy a politikai ellenfél bűnöző, nézd csak meg a spanyoloknál, a katalán politikusok milyen gyorsan válnak bűnözőkké.
Egy másik példa, március 29. -én hatósági felügyelet alá helyezték Romániában az európai főügyészi tisztségre esélyes Laura Codruta Kövesit.
 
Ma most tényleg csak ennyire telik, még a végén egyet is értesz..
 
csak be kell kapcsolni a rádiót, aktuális hírek "Terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén több nagyvárosban, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát - közölte szombaton a német média a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva."
-
Érdekes ha szélső jobboldali terroristákról szolnak a rádióban, vagy fél-ezer jogerősen börtönre itélt, szökésben levő ilyenről van szó, vagy a több-ezer un. "Reichsbürger-röl", akik nem ismerik el az országot amiben élnek... akkor az süket fülekre talál nálad.
-
Bréma városa 400.000 eurót követel a helyi futball-klubtól mert ennyibe került a rendőri bevetés a randalírozó szurkolok ellen. Ilyen összegeket rendszeresen kell fizetni a városoknak, holott a klubok rengeteget keresnek a játékokon.
-
Tudtad, hogy a prostituáltak 66%-a Chemnitzben Magyarországról jön? Tudod ott ahol nemrég egy magyar Zuhälter meggyilkolta a "Nellyt". Hol és ki ütötte lapáttal agyon a 88 éves öregembert bosszúból?
-
Magyarországon az egy före eső gyilkosságok száma (úgy a menekülthullám előtt mind utána) magasabb mint a nyugat-európai országokban.
-
Mi is történt Düsseldorfban? A gyanúsítottak a volt Szovjetunióból származtak, (Tadschikistan) és a terror "gyanúja eddig nem nyert megerősítést" "Der dringende Tatverdacht habe sich nicht erhärtet, hieß es. "
-
Az a hibád, hogy csak bűnözőkre figyelsz és nem veszed észre, hogy az emberek többsége nem ilyen.
Valószínűleg a gyűlöletszitás a célod, azért vagy aszimmetrikus.
-
"Európai Parlament. A képviselők többsége megszavazta a menekültügyi és migrációs alapról szóló határozatot, mely alapján a következő uniós ciklusban a bevándorlók betelepítésére és ellátására az EU háromszor annyi pénzt költhet, mint eddig. Azoktól a tagállamoktól, amelyek nem támogatják a legális bevándorlást, elvennék az uniós források egy részét."

Asylum and Migration Fund 2021–2027
-
Már megint hazudsz, mert nem igy hangzik amit megszavaztak. Azt szavazták meg, hogy az illegális migráció megfékezésére adnak ki több pénzt, tehát, hogy el se kelljen nekik indulniuk.
-
 
-
Már megint hazudsz, mert nem igy hangzik amit megszavaztak. Azt szavazták meg, hogy az illegális migráció megfékezésére adnak ki több pénzt, tehát, hogy el se kelljen nekik indulniuk.
-
akkor el kellene olvassuk, hogy miről is szavaztak ... a téma ez volt "Subject 7.10.06 Asylum, refugees, displaced persons; Asylum, Migration and Integration Fund (AMIF)"
a szavazáson résztvevők azt állítják, hogy ebből a pénzből akarják finanszírozni a migráció legalizálását, a migránsok betelepítését, áttelepítését, a tagállamok közötti elosztását.
Sőt pénzügyileg meg akarják büntetni a migránsok betelepítését elutasító országokat, továbbá "fejpénzt", 10 ezer eurót akarnak fizetni a betelepített migránsokért.
 
Tessék mondani olyan adatot ami alátámasztja a migráció káros hatását , mert az ellenkezőjére ajánlom szíves figyelmedbe, egyre több igencsak konzervatív kutató bizonyítja a migráció szükséges a gazdasági fejlődéshez..
Hát például Nizza, Köln, Brüsszel... ennyi halott kellő ellenérv?! De mondhatnám az oszmán iga alatt álló Királyi Magyarországot is, amely majdnem elnéptelenedett. De hivatkozz akkor konkrét nevekre! Én például Huntington vagy Scruton nevét citálnám, akik szerint Európa a saját kultúráját rombolja le, illetve borítékolható civilizációs konfliktus felé sodródik. Ráadásul a magyarázatod nagyon is hallgat arról: hol van az a küszöbérték, amely felett már a szociális rendszer összeomlása és az integráció lehetetlensége szinte biztos. A befogadóképességünk ugyanis (fájdalom!) limitált, miközben hatványozottan nő a világ népessége, illetve a világszegénység. Azt is el kellene döntened, hogy most humanitárius okból fogadjuk-e be a szegénység elől menekülőket vagy épphogy gazdasági érdekünk fűződik a befogadásukhoz. És végül feltenném neked a százforintos kérdést: vajon nekem mint felelős döntésre képes nagykorú állampolgárnak van-e jogom nem-et mondani a migrációra, vagy arra, hogy jól felfogott érdekeimet választott képviselők révén képviseltessem - vagy az én jogaimat/érdekeimet/álláspontomat felülírhatja és negligálhatja senki által nem választott társadalomtudósok vitatható véleménye.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,348
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére