Orbán levelet írt a kettős állampolgároknak, hogy 2018-ban mindenképp menjenek el szavazni

Nincs határa a Fidesz gátlástalanságának és cinizmusának.

A 444.hu hétfőn közölte azt a levelet, amit Orbán Viktor küldött a külföldön élő kettős állampolgároknak.

Ebben a miniszterelnök emlékezteti a határon túli magyarokat arra, hogy a Fidesz-kormánynak köszönhetően

létrejött az, amire majd száz évig vártunk.

Vagyis hogy Orbánék megadták a kettős állampolgárságot a határon túliak számára.

Ezután Orbán emlékezteti a címzetteket arra, hogy 2018-ban országgyűlési választások lesznek, amire a részvétel a kettős állampolgárok számára regisztrációhoz kötött.

Ezért a miniszterelnök arra buzdítja a határon túli magyarokat, hogy már most menjenek el regisztrálni, hogy biztosan szavazhassanak majd 2018-ban – megköszönve a Fidesznek jótéteményt.

“Számítok Önre!”

– zárul a levél Orbán Viktor aláírásával.

Íme:

orban-level-444.jpeg

fotó: 444.hu / olvasó

Emlékeztetőül Mikola István 2006-os szavai:

.

Ez a forgatókönyv valósul most meg a szemünk láttára.

levleet hozott a psta.jpg
 
A parmanenti szavazásról van szó, a parlament már a magyar nemzettel, a külpolitikával is foglalkozik.
Haha..
Ott hozzák a törvényeket amiket bekell majd tartanunk.
Az önkormányzatoknál ott lesz lehetőség a fejlődésre ahol kormányzati politikust választanak .
Szóval ha csak egy-két szavazaton múlik az hogy ki lesz az úr a parlamentben akkor igenis fontos hogy azok szavazhassonak akik megisszák a levét.
 
Hány helyről döntenek kérded.
Túl sokról egy is sok.
A kétharmad 1 helyen is múlik!!
Bődületes visszahatása lett.
Ha már fantáziálsz, külpolitikai kérdések beleszólására
Egy, az belpolitikai kérdés is tehát coki.
Talán osztályi szinten lehetne valami minimális belebeszélés a módszerét kidolgozva.
Úgy hogy ne súlyozzon a kinti szavazó jobban mint a hazai .A hazai a döntő.
Úgy se jó ha kinevezési szintbe dumál bele.
Kérdésenként kell szavaztatni.
Szóval igazán halott téma ez a belepofázás.
Nem éppen korrekt dolog úgy szavazni hogy csak az előnyei vannak. (ha vannak)
Míg hátrányai az őket nem érinti.
Haha..
Ott hozzák a törvényeket amiket bekell majd tartanunk.
Az önkormányzatoknál ott lesz lehetőség a fejlődésre ahol kormányzati politikust választanak .
Szóval ha csak egy-két szavazaton múlik az hogy ki lesz az úr a parlamentben akkor igenis fontos hogy azok szavazhassonak akik megisszák a levét.
Ennek a palinak valami értelmeset mondani falra hányt borsó. ;)
 
még szerencse, hogy elenyészően kevesen osztják a véleményedet...szóval, valóban nem érdemes foglalkozni vele... egyszerüen figyelmen kívül hagyható.
Emlékezz a 2004-es népszavazásra ott már kifejezték a véleményüket a magyar választó polgárok.
 
Haha..
Ott hozzák a törvényeket amiket bekell majd tartanunk.
Az önkormányzatoknál ott lesz lehetőség a fejlődésre ahol kormányzati politikust választanak .
Szóval ha csak egy-két szavazaton múlik az hogy ki lesz az úr a parlamentben akkor igenis fontos hogy azok szavazhassonak akik megisszák a levét.

a nagyvilágban hol van olyan rendszer, hogy kizárólag csak azok az állampolgárok szavazhatnak akik az adott országban laknak és dolgoznak (azaz adóznak a munkájuk után)? Tehát az amerikai katona aki Irakban "dolgozik" vagy az az amerikai tanár aki esetleg a CEU -n dolgozik szavazhat ? A Kanadában élő francia kettős állampolgár szavazhat? Az oszrák, finn amelyik valamelyik magyar faluban lakik szavazhat az ausztriai vagy finn választásokon?
Nem vagyunk mi azért annyira különlegesek, gondolj csak bele mit mondana a TASZ, hogy megsérti a kormány az emberi jogokat, Brüsszelben örjöngenének, hogy a magyat állampolgárok nem élhetnek szavazati jogukkal.
 
Utoljára módosítva:
a nagyvilágban hol van olyan rendszer, hogy kizárólag csak azok az állampolgárok szavazhatnak akik az adott országban laknak és dolgoznak (azaz adóznak a munkájuk után)? Tehát az amerikai katona aki Irakban "dolgozik" szavazhat? A Kanadában élő francia kettős állampolgár szavazhat? Az oszrák, finn amelyik valamelyik magyar faluban lakik szavazhat az ausztriai vagy finn választásakon?
Ne más példákat hozz hisz ez a cikk nem arról szól.
Nekem van saját véleményem azt írtam le.
Nem hivatkozok külföldi esetekre.
Az elv a lényeg, sosem jössz Mária országába akkor ne hogy már megmondhass hogy milyen helyi adókat is fizethessek...
Mert a helyi adókat NEM az önkormányzat találja ki azt a kormány hozzá törvénybe és abból lehet választani... én és a többi itthon élő ember fizetheti de, TE büszke lehetsz.
 
a nagyvilágban hol van olyan rendszer, hogy kizárólag csak azok az állampolgárok szavazhatnak akik az adott országban laknak és dolgoznak (azaz adóznak a munkájuk után)? Tehát az amerikai katona aki Irakban "dolgozik" szavazhat? A Kanadában élő francia kettős állampolgár szavazhat? Az oszrák, finn amelyik valamelyik magyar faluban lakik szavazhat az ausztriai vagy finn választásakon?
Ne jatszd mar magad mert meg elhiszuk,hogy ennyire hulyenek nezel mindenkit.
Az ameriaki katona Usa allampolgar meg ha Irakba van akkor is, es nem iraki.
Az a magyar aki kiment dolgozni, a britekhez , magyar allampolgar es hiaba dolgozik kint nem brit allampolgar es nem szavazhat a brit valasztasokon.
Gondolom azt azert tudod , hogy valaki szavazhason allampolgarnak kell lennie .
Az itteni franciak maguk kozulire szavaznak mert Canada ketnyelvu orszag. Eppen eleg kalamajkat okoznak a szavazasaikkal mert allandoan ahogy egy kicsit erore kapnak maris valni akarnak Canadatol.
 
Ne jatszd mar magad mert meg elhiszuk,hogy ennyire hulyenek nezel mindenkit.
Az ameriaki katona Usa allampolgar meg ha Irakba van akkor is, es nem iraki.
így van és természetesnek tartod, hogy él a szavazati jogával az amerikai válsztásokon ....de ugyanezt a jogot nem adnád meg egy magyarnak

Az a magyar aki kiment dolgozni, a britekhez , magyar allampolgar es hiaba dolgozik kint nem brit allampolgar es nem szavazhat a brit valasztasokon.

nem is akar, a magyarországi választásokon akar szavazni

Gondolom azt azert tudod , hogy valaki szavazhason allampolgarnak kell lennie .
Az itteni franciak maguk kozulire szavaznak mert Canada ketnyelvu orszag. Eppen eleg kalamajkat okoznak a szavazasaikkal mert allandoan ahogy egy kicsit erore kapnak maris valni akarnak Canadatol.

természetesen, csakis a magyar állampolgárok szavazhatnak a mgyaroszági választásokon.
 
így van és természetesnek tartod, hogy él a szavazati jogával az amerikai válsztásokon ....de ugyanezt a jogot nem adnád meg egy magyarnak

nem is akar, a magyarországi választásokon akar szavazni

természetesen, csakis a magyar állampolgárok szavazhatnak a mgyaroszági választásokon.
Te a magyart kevered a magyar állampolgárral,
Hisze származásilag lehet hogy horvát vagyok de, magyar állampolgár így eszem ágában sincs horvát országban szavazni.
 
Te a magyart kevered a magyar állampolgárral,
Hisze származásilag lehet hogy horvát vagyok de, magyar állampolgár így eszem ágában sincs horvát országban szavazni.

én nem keverem, sokadszorra mondom, hogy csak a magyar állampolgárok szavaznak...néhány fórumtag pedig azt mondja, hogy az a magyar állampolgár aki nem fizet a munkája után adót magyarországon és nem él magyarországon annak ne legyen szavazati joga. Csak halkan kérdem az ezt követelő forumtagoktól, hogy ilyesmi melyik pártnak szerepel a választási programjában?
 
Nem tünt még fel hogy ez az oldal nem párt oldal?
Igen de, van különbség magyar állampolgár és kettős magyar állampolgár közt. Ráadásul milyen állampolgár az aki csak a jogával akar élni a kötelesség meg nem érdekeli?
Pszt halkan mondtam mind ezt....
 
Igen de, van különbség magyar állampolgár és kettős magyar állampolgár közt.

ezt nem a jobbikosok szokták mondogatni? én nem osztom a véleményüket, szerintem nincs különbség magyar állampolgár és magyar állampolgár közt, nem érdekel hány állampolgársága van a magyaron kívül. Sőt mikor sorban állunk a válsztásokkor senkinek sincs a homlokára írva, hogy hány állampolgársága van.
 
Utoljára módosítva:
ezt nem a jobbikosok szokták mondogatni? én nem osztom a véleményüket, szerintem nincs különbség magyar állampolgár és magyar állampolgár közt.
Honnan tudjam?
Ccccc,,,
Ebben egyetértünk, csak vannak ezen kívűl kettős magyar állampolgárok is.
 
NA megegyszer nekifutunk.
ezt irtad.
Tehát az amerikai katona aki Irakban "dolgozik" vagy az az amerikai tanár aki esetleg a CEU -n dolgozik szavazhat ?
A szavazas allamplgarsagot igenyel. Irakba az amcsi armynal kulon szavaznak es onnan jutatjak el,mert a keresetuk is contractjuk fizetesuk stb oda koti oket csak kulszolgalaton vannak x ideig.
Az amerikai tanar magyaroknal nem szavazhat ha szavazhatnekja van elbatyog az amerikai kovetsegre es leadja a szavazasat.

A kulkepviseleteknel lehet szavazatokat leadni.
A kettos allapolgarok volt szo, ez idaig, es erdelyben osszeszedik a faluba es feladjak postan , amibe mint kiderult rengeteg mar enm elo szemely is volt , es senki hiteleseget nem ellenorzi., ano tagadtak hogy az allampolgarsaggal jar szavazati jog, mikor Gyurcsanyek azt mondtak nem letezik ketfele allampolgasag, jott a daralo es beindult a szo cseples ezerrel ellene.
Azert kodositesz mert se az usa armyba se a Euba dolgozo emberkek nem rendelkeznek kettos allampolgarsaggal.
Mi itt sokunknak van kettos allapolgarsaga, de megtobben nem fognak elni szavazati jogukkal Mo fele.
Keves kivetellel mindenki az itteni elettel kuszkodik bajlodik , nem tartjak fontosnak es fernek a otthoni szavazast.
Ha en itt megkerdeznek jo par magyart mondjuk fidesz partit soroljon fel 5 minisztert a kormanybol nem tudna, mert annyira nincs kepben az otthoni belpolitikaba.
Orbanrol , az embertelen miniszteretekrol , a snajdi rezsi biztosotokrol hallott mindenki.A ket szoke bombazorol Selmecy Gabirol es Schmindt MArcsit is ismerik, meg MAtolcsit a piros pottyos seggut, a kotel akasztasu hazmestert sokan ismerik arany kopeseiket.
 
ezt nem a jobbikosok szokták mondogatni? én nem osztom a véleményüket, szerintem nincs különbség magyar állampolgár és magyar állampolgár közt, nem érdekel hány állampolgársága van a magyaron kívül. Sőt mikor sorban állunk a válsztásokkor senkinek sincs a homlokára írva, hogy hány állampolgársága van.
Egy picuri különbség van magyar állampolgár és magyar állampolgár között. Nevezetesen az, hogy hol él és hol adózik.
Ha szavazásra kerül sor engem sem érdekel, hogy hány és milyen állampolgársága van a magyaron kívül. Kizárólag az érdekel, hogy szívja-e velem együtt a szavazatának a következményeit, vagy elegánsan az én nyakamba önti, ő meg boldogan él és adózik máshol, más szabályok szerint, mint amit nekem megszavazott.
 
Utoljára módosítva:
még szerencse, hogy elenyészően kevesen osztják a véleményedet...szóval, valóban nem érdemes foglalkozni vele... egyszerüen figyelmen kívül hagyható.
Te meg azt vedd észre a te véleményedet nem osztják a hozzászólók.
Arra is kértek ne pártszöveget nyomj.
Fizetnek érte ugye? vagy fanatikus vagy
Az a szavazati jog, oda adása merem kijelenteni.Nagy marhaság volt.(csak a szavazati jogra mondom)
Most és mindég csak a zavart és a csalást okozza.
A levegőt is elveszik a hazai szavazóktól. nem kis túlzással mondom.
Ott kezdték magyar igazolvány.azért hogy erkölcsi elégtétel legyen
Ehhez nem járt túl sok jog.
Aztán a kettős állampolgár ez már sok kedvezményt adott
De neki Orbánnak főleg a szavazat kellet ezért hát választójogot is adott.
Lényegében ez volt a legtöbb hibát tartalmazó.
Hiszen valójában nem itt lakik
Kidolgozhattak volna egy olyat: szavazati jog nélküli jelképes állampolgárság.
És a kinti magyarok is elégedettek,nem növeli az ellentétet a belföldi és a túli magyarok között.
A magyarságuk elismert és ez elég.
Hiszen valójában nem itt élnek a határon belől.
Ha teljes jogúak akarnak lenni költözzenek belől.
Ez viszont nem érdekel senkit.
Orbán apád, csak szavazatokat akart.
És bizony bekavart a szimmetriába öncélúan és a csalások özönét borította a választásra
saját élethelyének gondjával bajlódik , nem tartják fontosnak és fernek a otthoni szavazást.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem meg minden magyar állampolgárnak joga van szavazni....de ott van például Kanada, úgy tudom sok kanadai, a kanadai mellett francia állampolgársággal is rendelkezik és szavazhat a francia választásokkor, persze az természetes.
Csak tudnám miért rettegnek Botkáék meg Gyurcsányék, hogy nem rájuk szavaznak a külföldön élő magyarok?

Más farkával a csalánt verni több, mint illetlenség.
 
Tiszteletben tartom a véleményedet ... de az én véleményem az, hogy minden magyar állampolgárnak joga van szavazni elvégre nem arról szavaznak, hogy ki legyen Budapest polgármestere, hogy mennyi legyen a villamosjegy, vagy melyik utcát aszfaltozzák.
Azt is érdemes lenne tanulmányozni, hogy tulajdonképpen a külföldön élő magyarok hány parlamenti helyről is dönthetnek ... mert elvégre tiszteletben tartják a Te véleményedet is, más szavazati joguk van azoknak akiknek van magyarországi lakhelyük és más szavazati joguk van azoknak akiknek nincs magyarországi lakhelyük.
Azt meg, hogy akinek magyarországi lakhelye van de " hol jár iskolába jár, közlekedik, eget néz" senki sem tudja.

Mellesleg Orbán miből levelezik ?

http://www.valasztas.hu/hu/ovi/23/23_1_25.html
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére