Orbán növeli a tétet – nemzetközi lapszemle

Az Orbán-kormányzat a korábbiaknál keményebben lép fel a tiltakozókkal szemben - írja a Politico, de mindjárt azt a véleményt is közli, hogy a rendőrség a tüntetések során igyekszik mindenkinek a biztonságát garantálni.

A New York Timesnak is van magyar vonatkozású témája, az amerikai lap szerint a Pekingben őrizetbe vett magyar-kanadai állampolgár ügye Kína és az EU között is diplomáciai bonyodalmakat okozhat.
Hosszabb magyarországi helyzetjelentést közölt Egerből a Politico című amerikai lap és hírportál európai kiadása. Az Orbán növeli a tétet című cikk szerzője, Bayer Lili kiemeli, hogy egyre több a tiltakozó megmozdulás, a kormányzat válasza pedig mind szigorúbb.

Orbán Viktor miniszterelnök, aki eddig arról volt ismert, hogy visszafogottan bánt, sőt, időnként kifejezetten joviális volt a tiltakozókkal, most sutba dobta az elővigyázatosságot, és korábban soha nem látott mértékben csapott le a hazai ellenállásra, holott a Magyarország elleni jogállamisági eljárás első szakaszának a szeptemberi megindítását éppenséggel figyelmeztető jelzésnek szánták.

Az elmúlt másfél hét tüntetései során összesen több mint ötven embert vettek őrizetbe – jegyzi meg a Politico.

Soros és Gyurcsány

A lap megszólaltatja a tiltakozó megmozdulásokban részt vevő CEU-diákok egyikét – ezt úgy értelmezi, hogy a rezsim egyre magabiztosabb. A tudósító arra is kitér, hogy az egri tüntetésen menetelők egyike, egy 26 éves, hosszú ideje a Jobbik támogatójának számító fiatalember a szocialistákkal és a liberálisokkal együtt skandálta a szabad médiát és független ügyészséget követelő jelszavakat.

Az amerikai lap munkatársa ugyanakkor idézi a Fidesz egri szervezetének a vezetőjét is, aki szerint Magyarországon jogállam van és demokrácia, a tiltakozásoknak pedig nincs közük a munka törvénykönyve módosításához, sokkal inkább arról van szó, hogy az ellenzéki pártok, Gyurcsány Ferenc és Soros György aktivistáival együtt, utcára hívták a szimpatizánsaikat.

Fideszesektől félő vidékiek

A Politico cikke kiemeli, hogy eddig jobbára Budapestre korlátozódtak a tüntetések, most azonban számos vidéki városban is voltak megmozdulások.

Ennek hátterét egyebek közt azzal világítja meg, hogy idézi a kereszténydemokrata felfogású Lukácsi Katalint, az Orbán elleni tüntetések gyakori szónokát, aki szerint vidéken lényegében egypártrendszer alakult ki, hiszen a munkaképes emberek nagy része fél attól, hogy ellenvéleményének nyílt hangoztatásával veszélybe kerülhet az állása, mert az közvetett módon függ a helyi Fidesz-funkcionáriusoktól.

Nincs olyan sok

A Politico cikke megszólaltatja Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselőt is, aki szerint „nincs olyan sok” tiltakozás Budapesten kívül. „Ez nem a narancsszínű forradalom kezdete” – utalt Schöpflin a 2004-es ukrajnai tömegdemonstrációkra.

Az írás két bekezdést szentel Pintér Sándor belügyminiszternek, aki – mint olvasható – még a hetvenes években csatlakozott a biztonsági apparátushoz. A volt kommunista párttag mind a négy eddigi Orbán-kormányban belügyminiszteri posztot látott el. Az amerikai újságíró egyik forrása a magyar Fouchéként említi őt, utalásképpen Napóleon egykor rettegett rendőrfőnökére.

Pintér hívei ugyanakkor – olvasható a Politicóban – méltatják azt, hogy a rendőrség a tüntetések során mindenkinek a biztonságát igyekszik garantálni. Bayer Lili egyik név nélkül nyilatkozó forrása megjegyezte: tömegrendezvény kézben tartása és a biztonság megőrzése az egyik leginkább próbára tevő rendőri feladat, és a 2006-os heves tüntetések alatt sokat tanult a magyar rendőrség. A rendfenntartó erők tagjai szakemberek, és felesküdtek a jogszabályok betartására – zárul a Politico magyarországi beszámolója.

Máshol is van ilyen

A brit közszolgálati média, a BBC hírt ad arról, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a rabszolgatörvényként is emlegetett munkatörvénykönyv-módosítást, miután azt nem találta alkotmányellenesnek, és arra a következtetésre jutott, hogy a módosításban foglalt előírások nem szigorúbbak, mint amilyen szabályok érvényesek más, Magyarországgal összehasonlítható EU-országban. A BBC értesülése szerint tizenhat magyar szakszervezet készül sztrájkra az új munkajogi szabályok elfogadása ellen tiltakozva.

A Bloomberg amerikai üzleti hírügynökség, amely szintén beszámol arról, hogy Áder János aláírta a törvényt, azt írja: a Facebookon több ezren jelezték, hogy részt kívánnak venni a köztársasági elnök hivatala előtt tartandó pénteki, december 21-ei esti tüntetésen, amelyet eredetileg még annak a követelésnek a jegyében hirdettek meg, hogy Áder tagadja meg a törvény aláírását.

Pekingi magyar őrizetes okozhat nemzetközi bonyodalmakat

A New York Times közli a Reuters brit hírügynökség pekingi keltezésű tudósítását arról, hogy egy Kínában őrizetbe vett volt kanadai diplomatának magyar állampolgársága is van, ami azt a veszélyt hordozza magában, hogy a meglehetősen kusza, nehezen átlátható ügybe az Európai Unió is belebonyolódik.

A kínai állambiztonság a múlt héten Pekingben őrizetbe vette Michael Kovrigot, aki a Nemzetközi Válság Csoport – International Crisis Group – elnevezésű elemző műhely munkatársa. A vád ellene: Kína nemzetbiztonságának veszélyeztetése. Néhány nappal később ugyanezzel a váddal őrizetbe vettek egy másik kanadait, egy Michael Spavor nevű üzletembert.

A Kínában történt két őrizetbe vétel előzménye, hogy december elsején a kanadai Vancouverben az Egyesült Államok kérésére őrizetbe vették Meng Van-csout, a kínai Huawei távközlési óriáscég pénzügyi igazgatóját. A kínaiak által őrizetbe vett Kovrigról a Reuters időközben megtudta, hogy magyar állampolgársága is van, huszonévesen Budapesten élt. A pekingi magyar nagykövetség kéri, hogy kapcsolatba léphessen a férfival.

(Kárpáti János/Klubrádió)
tuntetas-1704138.jpg
 
Itthon is növelik a tétet
A kisebb így:
Kutyapárt
Ha megszűnik az Erzsébet-utalvány, honnan tudjuk majd, hogy kire kell szavazni
?:dr_31:
Mások így:
Salgótarján sem alkalmazza a rabszolgatörvényt, a fideszesek nem szavaztak a közgyűlésen

melyet mind a kilenc ellenzéki képviselő megszavazott, míg a Fidesz jelenlévő képviselői a szavazás idejére felálltak helyükről, és tartózkodás formájában sem voltak hajlandók részt venni a döntésben.
A baloldal-Jobbik összefogással, a Fidesz tüntető passzivitása mellett elfogadott határozat megtiltja az önkormányzati cégek vezetőinek, hogy alkalmazzák a rabszolgatörvényt, éljenek a törvény adta lehetőségekkel – emellett azon cégeknél, melyekben az önkormányzat részben tulajdonos, a taggyűléseken a rabszolgatörvény alkalmazása ellen fog állást foglalni és szavazni a város képviselője.
https://merce.hu/2018/12/20/salgota...2oAmNHW6LuCBGhJzgiBz0phoznRgVO2m-SMxlAZ-cibWY
 
Nem ismerem, de úgy érzem főleg az utolsó két mondatból, hogy az gúnyolódás.
Az elejétől akkora erős és abszurditás hogy csak gúnyként lehetne értelmezni.
Az utolsó kettő mondat már akkora kapitális baromság
Csak gúny lehet
Bár kapitális baromságot halál komolyan mondva Német Szilárdtól is halottunk már.
Ezért mondom sose lehet tudni ki miként van már elszenesedve.
Én mindent el tudok képzelni
Már itt a fórumon is olvastam már akkora istenítő és letagadó hozzáállást
Névről tudnám nevezni Ki miként védte Tiborc Istvánt és ügyeit.
Másik meg az Orbán misét üdvéért tartja természetesnek.
Meg még ezer olyan esetet mondhatnák ahol a józan eszüket vesztették emberek védik és minden tetszik amit csinál az imádottja
 
És íme kapcsolódóan:

Listák, amik megmutatják Magyarország helyzetét a világban
https://index.hu/gazdasag/2018/12/29/magyarorszag_listakon_2018/
Fogyasztásban hátul kullogunk
A lakosság életszínvonalának viszonylag jó mérőszáma az egy főre jutó tényleges fogyasztás mértéke (AIC - actual individual consumption). Az Eurostat decemberben jött ki friss adatokkalerre vonatkozóan, az ábrán a számok azt jelölik, az adott tagállamban hány százaléka a fogyasztás az EU-átlagnak. Magyarország az átlaghoz viszonyítva a rangsor végén, csak Bulgáriát előzve stagnált az elmúlt három évben, és ezzel az eredménnyel

MAGYARORSZÁG JÓLÉTE CSAK AZ EURÓPAI UNIÓS ÁTLAG 62 SZÁZALÉKÁT ÉRI EL.

A régió országai mind előrébb állnak, Románia ugyanebben az időszakban 10 pontot jött fel. A másik gyakran használt mérőszám a vásárlóerőparitáson számított egy főre jutó GDP, aminek trendszerű alakulásáról szintén nemrég közölt adatot az Eurostat. A helyezésünk itt is pontosan ugyanaz, utolsó előtti az EU-ban, és stagnál. Régiós társaink többségénél ugyanebben az időszakban enyhe növekedés, vagy egy kicsit magasabb szinten stagnálás volt tapasztalható.


Növeltük a tétet.
Teljes cikk a linken.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére