Hírek Orbán Ráhel botrányos szavai a magyar nőkről!

Orbán Ráhel tett már furcsa kijelentéseket közösségi oldalán, de a mostani minden eddiginél felháborítóbb.

“Járván az országot szomorúan tapasztalom, hogy a magyar lányok és asszonyok mennyire igénytelenek.
Minden második nő elhízott, toprongyos.
A jóápoltság nem pénz kérdése.
Turkálóból is lehet öltözködni, nem kell márkás ruhákat felvenni ahhoz, hogy valaki ápolt legyen. A butaságukról nem is beszélve.
Én oktatóként tapasztalom az egyetemen, hogy zsíros hajjal, olykor büdösen jönnek be az előadásokra.
A külsőségeken kívül még felháborítóbb a butaságuk. Szennylapokat olvasnak, ahelyett, hogy képeznék magukat.
Válogatnak a munkahelyek közül és sehol nem állják meg a helyüket.
Nem akarnak gyereket szülni, ha mégis megteszik nem törődnek velük.
Nem tudnak főzni, csak sírnak amikor párjuk elhagyja őket.
Én is anya vagyok, napi 10-12 órát dolgozom, ennek ellenére van időm a családommal törődni.
Sokszor mondtam már, hogy olykor szégyellem, amiért magyarnak születtem.”

– mondta a miniszterelnök lánya, majd hozzátette:

“Néha szégyellem magam, hogy magyar nő vagyok, sajnos köszönhetem a sok igénytelen nőnek ezt”

Az én önéletrajzom ars poeticus elemeket is tartalmaz, például:

Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak.

Miután megmártóztunk Orbán Ráhel gondolatvilágának mélységeiben, a végére ugorhatunk egy dupla szaltót a miniszterelnök legnagyobb lányának magánéletébe:

Pár éve turizmus gazdaságtanból vizsgáztam, két évvel ezelőtt végeztem a pénzügyi számvitellel. Úgy érzem mindkettő jól sikerült. Tehát én egy tanult nő vagyok, és nem szeretem, ha butának tituláltatnak – zárta sorait Orbán Ráhel.

OLKT

o rechel.jpg
 
Utoljára módosítva:
Több német nyelvű újság szerint is Marbella "A bűnözők (Mafia) Eldorádója"

Szinte elképzelhetetlen, hogy odaköltöznek. Nem javítaná a család imázsát.
Ne haragudj, hogy kiegészítem, itt a Guardian cikkének egy része magyarul.

Über seine eigenen Grenzen hinaus ist Marbella durch Kriminalität untrennbar mit Dubai verbunden. Die meisten kriminellen Gruppen der Region leben zwischen diesen beiden Städten. „Dubai ist wie Marbella, aber ohne Regeln und ohne Gesetz“, sagte ein hochrangiger Krimineller der Costa del Sol "Es ist extrem selten, dass sie dort jemanden verhaften. Es ist nur ein paar Mal passiert, und immer aus irgendeinem politischen Grund. Die meisten der Top-Bosse leben dort und verbringen dann den Sommer in Marbella. Die Soldaten gehen nach Dubai, wenn" Sie fühlen sich überwacht. Wir sind dort geschützt. Es gibt keine Auslieferung."

Ez az a pont Spanyolországban ami 30 km-re van Marokko-tól és a kábítószercsempészek fellegvára.
Csodálom, hogy csak 5 lövöldözés van a Debrecen-nyi kisvárosban havonta.
 
Jobb helyet nem is találhattak volna. Lehet hogy ők az O család szállásmesterei.

:rohog: Egy spanyol újságból :

"Orbán Ráhel, a magyar miniszterelnök „környezetbarát” lánya Marbellába költözik"

Utoljára módosítva:
Tisztelettel! Én nem vitatkozom! A kérdés az volt, honnan lett beidézve a szöveg! Úgy gondolom, a feladatot megoldottam! Egyébiránt, tessék a cikk szerzőjével vitatkozni vagy egyetérteni!
Ezt eddig is lehetett tudni hogy milyen oldalról lett idemásolva ez a ˝mű˝.
A cikknek nincs szerzője hisz ilyen hazugságnak ki adná a nevét??
 
Szerintem ennek SEMMI valóságalapja nincs.
Az ilyen hamis hírek csak erősebbé tehetik a kormányzó pártot.

A vita indító interjút - legyen az valós vagy képzelt - nem találtam meg de van egy csomó megbízható utalás arra,
hogy a miniszterelnök lányának szoros kapcsolata van privát és a Magyar Turisztikai Ügynökség útján a szervezett
szárnyai alatt működő "Magyar Divat- és Designipari Ügynökség-hez"

A szervezet az idén 2,3 milliárd forintra megduplázta a tavalyi egymilliárd forintnyi gazdálkodását,

73886533-1024x576.jpg

A Párbeszéd 2021 júliusában a divatügynökségnél akciózott, a magyar mélyszegénységre hívták fel a figyelmet.

Eltudom képzelni, hogy Orbán Rahel valahogy megpróbálta megindokolni miért van szüksége a
Turisztikai Ügynökségnek egy alatta működő "Magyar Divat-ügynökség-re" és ott hangozhattak el ilyen érvek.

Ha jól emlékszem a "Divat" a Spanyolországi migrációval kapcsolatba is szóba került.
 
Ezt az adott oldalon jelezze kérem! Ahogy mondtam, én nem vagyok fenn a Facebook-on, semmi továbbit nem tudok! A google ennyit dobott ki!
A neten nem kell magázódni...túl modoros.
Védekezni sem kell .
Ez egy szórakoztató oldal és mindenkinek lehet saját véleménye. Nem kell félni.
 
A vita indító interjút - legyen az valós vagy képzelt - nem találtam meg de van egy csomó megbízható utalás arra,
hogy a miniszterelnök lányának szoros kapcsolata van privát és a Magyar Turisztikai Ügynökség útján a szervezett
szárnyai alatt működő "Magyar Divat- és Designipari Ügynökség-hez"

A szervezet az idén 2,3 milliárd forintra megduplázta a tavalyi egymilliárd forintnyi gazdálkodását,

73886533-1024x576.jpg

A Párbeszéd 2021 júliusában a divatügynökségnél akciózott, a magyar mélyszegénységre hívták fel a figyelmet.

Eltudom képzelni, hogy Orbán Rahel valahogy megpróbálta megindokolni miért van szüksége a
Turisztikai Ügynökségnek egy alatta működő "Magyar Divat-ügynökség-re" és ott hangozhattak el ilyen érvek.

Ha jól emlékszem a "Divat" a Spanyolországi migrációval kapcsolatba is szóba került.
Igen ilyen válaszokra számítottam.
Kösz.
 
A neten nem kell magázódni...túl modoros.
Védekezni sem kell .
Ez egy szórakoztató oldal és mindenkinek lehet saját véleménye. Nem kell félni.
Igen! Lehet mindenkinek saját véleménye! Viszont! Én úgy gondolom, ha én saját névvel vállalom amit írok, aki erre reagál szintén ugyanezt tegye és ne bújjon egy nick mögé!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,337
Tagok
615,600
Legújabb tagunk
Utuka1
Oldal tetejére