Orbán se kiköpni se lenyelni nem fogja tudni a DK javaslatát.

Van kraft a DK-ban ugyanis ott támadják Orbánt ahol azt hitte sikerült győznie. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt sikerült úgy megcsinálnia a DK csapatának, hogy Orbán se kiköpni se lenyelni nem fogja tudni a DK javaslatát.

A DK úgyanis új pedofilellenes törvényt nyújt be: kivizsgálnák az egyházon belül szexuális bűncselekményeket is.

A párt szerint szexuális kisebbségek megbélyegzése, hálószobákban történő kutakodás helyett a legfontosabb feladat az, hogy a katolikus egyház megtisztuljon.
“Valódi” pedofil-ellenes törvényt nyújt be a Demokratikus Koalíció, amely feltárná az egyházon belüli ilyen irányú bűncselekményeket – jelentette be Vadai Ágnes, a DK alelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón.

Törvényjavaslatuk értelmében

• aki gyermekek ellen szexuális bűncselekményt követ el, azt egész életére el kell tiltani minden olyan tevékenységtől, amely alatt fiatalkorúakkal foglalkozhat, és ez alól nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem

• aki gyermekek elleni szexuális bűncselekményről tudomást szerez, és nem tesz az ügyben feljelentést, azt három év szabadságvesztéssel büntethető, és ez alól nem lehet kivétel az a tevékenység sem, ahol titoktartási kötelezettség van, így a gyónási titok sem

• az Országgyűlés arra kötelezné a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy a törvényjavaslat hatályba lépését követő 15 napon belül egy átfogó, belső vizsgálatban tárja fel a katolikus egyházon belül a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, és ezeknek az eredményét hozza nyilvánosságra.

“Mi azt gondoljuk, hogy szexuális kisebbségek megbélyegzése, hálószobákban történő kutakodás helyett a legfontosabb feladat az, hogy a katolikus egyház nézzen szembe ezzel a problémával, tárja fel a múltat, és tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ilyen cselekmények ne történjenek”

– mondta a frakcióvezető-helyettes.

Azt is mondta, hogy törvényjavaslatuk nem az egyház ellen irányul, el is küldik nekik ezt a nap folyamán, és konzultációt kezdeményeznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával arról, hogy az Országgyűlés milyen törvényjavaslattal segítse elő a katolikus egyházon belüli megtisztulási folyamatot, amelyet az egyház feje, Ferenc pápa is követel.

vadai.jpg
 
Ez igy elég érdekes.
Arra utal, hogy a DK kizárolag a katolikus egyházzal azonositja a pedofil buncselekményeket.
Mert az új törvény ezen a téren az egyház kezében hagy döntési jogokat vagy valami ilyesmi. Majd a propaganda lenyom egy kört, hogy a DK vallásellenes eretnek banda és ennyi.
 
Utoljára módosítva:
Ez igy elég érdekes.
Arra utal, hogy a DK kizárolag a katolikus egyházzal azonositja a pedofil buncselekményeket.
FElsorolni nem lehet hany pedofilugy volt es van folyamatban a Kat, egyhaznal. NAlunk tobb templom aldozata lett /a magyar is, elkellett adni/ annyi feljelentes tortent.
Sokan azt mondjak a colibatus miatt alalkult ki naluk ez a pedofil ugy.
MI itt sokat beszeltunk rola.
A dk jogosan tette szova , de lehet neked inkabb a dk val van bajod, mint a temaval. Biztos lehetssz benne ha nem a DK akkor valamelyik ellenzeki part szint ugy elovenne ezt a temat mert a tema napi szinten rengeteg orszagba vizsgalat alatt van. Orban kormany az aki legnagyobb tamogatojuk a kat egyhaznak , akkor most ez torvenyet ugyan olyan elannal kell alkalmazni naluk is.
Eleg erdekes ,hogy a papa is megakarja tisztitani az egyhazat a redofiloktol, na majd most Orban erre rasegit lagalabb a rosszt torvenyeibol ez a vonatkozo resz jonak mondhato.
 
Latod ezért nem érdemes semmiről irni, mert rogton kiforgatjátok!
A pedofilia bun, amit uldozni kell!
De teljesen mindegy ki koveti el!
Aki pedofil az pedofil!
Attol a pediofilia nem fog megszunni, hogy az egyik vagy masik csoportjukat uldozik, egyomntetuen utallatos barki teszi is!
 
Mert az új törvény ezen a téren az egyház kezében hagy döntési jogokat vagy valami ilyesmi. Majd a propaganda lenyom egy kört, hogy a DK vallásellenes eretnek banda és ennyi.
A tiz parancsolatot mar minden pontjaban megszegtek, ez a vallasos alszent dumat a fidesznel se sokan eszik meg. Ott is lasszoval kell fogni a hivoket mert mar leagazoban van az egyhazba valo mindenaron valo hit. nem beszelve arrol , hogy ez a sok pedofilugy sokat artott, es hogy a kat egyhazbol nonek ki a kisegyhazak akik onnan viszik a legtobb hiveiket.
Gondolom mar az emberek nagyresze eljutott oda, hogy a vallasa partallasa maganugy.
 
Latod ezért nem érdemes semmiről irni, mert rogton kiforgatjátok!
A pedofilia bun, amit uldozni kell!
De teljesen mindegy ki koveti el!
Aki pedofil az pedofil!
Attol a pediofilia nem fog megszunni, hogy az egyik vagy masik csoportjukat uldozik, egyomntetuen utallatos barki teszi is!
Igy van , kiveve hogy barmit is kiforgattam volna. Az emberek hiszekenyseget bizalmaval eltek vissza hisz azokat a gyerekeket a szulok a papra biztak es mint szentember eszukbe se jutott hogy ezzel visszaelhetnek. De ma mar tudja mindenki hogy ez megtortent, es kello ovatossaggal lehet barkiben megbizni.
Senki nem a katolikus tanokat kivanja biralni, mert az egyetemes vallaskultura resze, hanem azokat a szereploket akik visszaelnek fedhetetlensegnek gondolt jogaikkal.
NYilvan azok a szakmak ahol a gyerek kiszolgaltatott oda vonzodnak a pedofil hajlamu emberek.
Meg nem koedukalt iskola zomebe ott ugy a tanar ugy a szemelyzet a gyerek kozosseg sok esetben serult nem csak a bantalmazottsag hanem pedofelia miatt.
Ma is hallani tanarokrol, iskola igazgatorol , akik eljaras alatt vannak ez ugyben. Intezetek , javito intezetek , fogyatekosok intezete, stb.
 
Melitta,
tudod mit csinál ezzel Orbán? Kitörli vele a fenekét.

Majd vádat emeltet Gyurcsán ellen emberiesség elleni büntett miatt, majd pedig Dobrev ellen meg nem engedett kölcsönzési tevékenység miatt.
 
A nemzetközi összehasonlítások alapján, Magyarországon feltűnően alacsony az egyházi berkekben elkövetett pedofil esetek nyilvánosságra jövetelének a száma.

A Pápai egyetem direktora, Péter Hans Zollner 2019-ben járt Magyarországon egy gyerekvédelmi konferencia alkalmával és ö itt arról beszélt, hogy kezdetben nyugaton is úgy tünt nincs virulens állapot.

Magyarországon nyilvánvalóan hallgatnak az emberek, hamis lojalitásból eltussolnak dolgokat de az sincs kizárva, hogy az áldozattok félnek a társadalmi megbélyegzéstől, mint ahogy a megerőszakolt nök is elvesztik egy ilyen keresztény konzervatív rendszerben a méltóságukat, társadalmilag megvannak vetve jobban mint a tettesek, ami abszurd.

Egyetlen egy egyházi személlyel való beszélgetésre sem emlékszem amelyikből arra a következtetésre juthattam volna, hogy komolyan vennék a problémát, ezzel ellentétben mind agresszíven reagált ami önmagáért beszél.
 
Utoljára módosítva:
FElsorolni nem lehet hany pedofilugy volt es van folyamatban a Kat, egyhaznal. NAlunk tobb templom aldozata lett /a magyar is, elkellett adni/ annyi feljelentes tortent.
Sokan azt mondjak a colibatus miatt alalkult ki naluk ez a pedofil ugy.
MI itt sokat beszeltunk rola.
A dk jogosan tette szova , de lehet neked inkabb a dk val van bajod, mint a temaval. Biztos lehetssz benne ha nem a DK akkor valamelyik ellenzeki part szint ugy elovenne ezt a temat mert a tema napi szinten rengeteg orszagba vizsgalat alatt van. Orban kormany az aki legnagyobb tamogatojuk a kat egyhaznak , akkor most ez torvenyet ugyan olyan elannal kell alkalmazni naluk is.
Eleg erdekes ,hogy a papa is megakarja tisztitani az egyhazat a redofiloktol, na majd most Orban erre rasegit lagalabb a rosszt torvenyeibol ez a vonatkozo resz jonak mondhato.
Nem lehet csodálkozni azon hogy a pocakos hadfi inkább az ellenzékre mutogat a ( pedofil törvény kapcsán ),ha bele kellene állni a Kat. egyház elleni esetleges vizsgálatba, nem mutatna jól a Nemzethy, iszonyatosannagykeresztény oldalon.....
 
Orbán már túl van ezen....aki szerint Magyarország még mindig szekuláris állam, amely utakat keres Isten felé. Mint mondta: legalább annyi keresztény média van az országban, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is, a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van.......
-------Vagyis bármely támadást az egyház ellen a nyugati soros erőknek köszönhetjük----
 
Ez legalabb, nem Gyurcsany a hibas szlogen, majd leszoknak a Sorosozasrol is elobb utobb.
 
Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen egy egyházellenes provokáció? Tényleg csak a náciknál volt ilyesmi mint ez DK -s törvénytervezet, hogy a gyónási titok nem számít?
 
Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen egy egyházellenes provokáció? Tényleg csak a náciknál volt ilyesmi mint ez DK -s törvénytervezet, hogy a gyónási titok nem számít?
Az olyan súlyos bűncselekmények, mint a gyilkosság, a nemi erőszak és a pedofília, a világi bírósághoz tartoznak.

Ausztrália kötelezi a papokat, hogy feljelentést tegyenek a gyónás során kitudódott kapitális bűncselekményekről.
Több állam már elfogadott erről törvényt, de az egyház ellenáll ennek.

Írországban öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja az állam azt a papot aki gyerekek elleni szexuális erőszakot elhallgat.

A svájci törvény egyértelmű: a pap, csakúgy, mint a többi szakmai csoport, akiket szakmai titoktartás köt, felelősségre vonható, ha a vallomásból bármit is elárul.

A szakmai titoktartás betartásának van értelme de ugyanakkor egy ügyvéd is köteles egy tudomására jutott bűncselekményt megakadályozni.

Az én felfogásom szerint a gyónás az több kell, hogy legyen mint egy gyilkosnak vagy pedofilnek a vallomása.

Megbocsájtani még az Isten sem tud olyat ami a jövőben fog (valószínű sorozatosan) megtörténni.
Gyonási-titok csak a katolikus egyházban létezik, a reformált keresztények és a többi vallás sem ismer ilyet.
A gyónás nagyon sokáig egy "nyilt-beismerés" volt és nem négyszemközti-susmus.

Egy legenda, hogy a papok valaha is tartották magukat ehhez. Nem véletlen, hogy a kivégzések elött mindig ott nyüzsögtek a katolikus papok,

A gyónási titok nem a vallásalapitótól származik hanem 1215 ota, a IV. Lateránis zsinat alkalmával vezették be.
 
A nemzetközi összehasonlítások alapján, Magyarországon feltűnően alacsony az egyházi berkekben elkövetett pedofil esetek nyilvánosságra jövetelének a száma.
Talán azért, mert Magyarországon igen kevés lehet az egyház által működtetett bentlakásos iskola. Minden család talál a lakókörnyezetében max. fél órán belül tömegközlekedéssel elérhető iskolát, így nem kell bentlakásos iskolába küldeni a gyereket.
Az egyházi iskola sem azt jelenti (Magyarországon legalábbis nem), hogy ott csak egyházi személyek oktathatnak/dolgozhatnak. Az egyház által működtetett iskolában semennyivel sincs több lehetősége a tanárnak molesztálni vagy bántalmazni a gyereket, mint bármelyik állami iskolában.

Magyarországon nyilvánvalóan hallgatnak az emberek, hamis lojalitásból eltussolnak dolgokat
A mumust ott keresitek, ahol nincs (egyház), és nem ott, ahol van (CSALÁD, vagy családi környezet)!
Utóbbi esetében valóban igaz lehet, hogy csak a töredéke kerül napvilágra, az oka pedig nem hamis lojalitás, hanem kiszolgáltatottság, megfélemlítés és a hathatós védelem hiánya.
 
Talán azért, mert Magyarországon igen kevés lehet az egyház által működtetett bentlakásos iskola. Minden család talál a lakókörnyezetében max. fél órán belül tömegközlekedéssel elérhető iskolát, így nem kell bentlakásos iskolába küldeni a gyereket.
Az egyházi iskola sem azt jelenti (Magyarországon legalábbis nem), hogy ott csak egyházi személyek oktathatnak/dolgozhatnak. Az egyház által működtetett iskolában semennyivel sincs több lehetősége a tanárnak molesztálni vagy bántalmazni a gyereket, mint bármelyik állami iskolában.
Kétségtelen, hogy korábban a magyar egyházak csak gimnáziumokat tartottak fel ahova 14 év felettiek jártak ök pedig már túl öregek voltak a pedofilok számára.

Vidéken viszont elég aktivak voltak az egyházak, volt hittanoktatás a templomban, elsö áldozás rögtön a beiskolázás után.
Az egyház nemcsak papokból áll, hanem sekrestyésböl, harangozóból... A pálfordulás ota minden korru gyerek körül ott sürög forog az egyház, ma van még egyházi ovoda is.

Minden vádaskodás nélkül, ahol nincs megengedve nyitott beszéd a témáról ott nem lehet tudni mi van/volt

A mumust ott keresitek, ahol nincs (egyház), és nem ott, ahol van (CSALÁD, vagy családi környezet)!
Utóbbi esetében valóban igaz lehet, hogy csak a töredéke kerül napvilágra, az oka pedig nem hamis lojalitás, hanem kiszolgáltatottság, megfélemlítés és a hathatós védelem hiánya.
Nyilván a családon belül, a rokoni, baráti körben lehet a leg több pedofil eset ugy mint a gyilkosságok is itt a leg gyakoribbak.
 
Kétségtelen, hogy korábban a magyar egyházak csak gimnáziumokat tartottak fel ahova 14 év felettiek jártak ök pedig már túl öregek voltak a pedofilok számára.

Vidéken viszont elég aktivak voltak az egyházak, volt hittanoktatás a templomban, elsö áldozás rögtön a beiskolázás után.
Az egyház nemcsak papokból áll, hanem sekrestyésböl, harangozóból... A pálfordulás ota minden korru gyerek körül ott sürög forog az egyház, ma van még egyházi ovoda is.

Minden vádaskodás nélkül, ahol nincs megengedve nyitott beszéd a témáról ott nem lehet tudni mi van/volt

Nyilván a családon belül, a rokoni, baráti körben lehet a leg több pedofil eset ugy mint a gyilkosságok is itt a leg gyakoribbak.
Volt, volt, volt .... hogy idézzelek.... de hogy akarnak/hogy lehet ezzel MA Magyarországon választást nyerni?
Egyházi fenntartású óvoda? Igen, az unokatestvérem éppen egy ilyenben óvóNŐ, egy másik unokatestvérem pedig a református egyház által fenntartott iskolában nyelvtanárNŐ.
Valóban tőle/tőlük kell félteni a gyerekeket?
Sekrestyés, harangozó általános iskolában???? Már az egyházi iskolában is kicsengetés van óra végén, nem kiharangozás!

Egyébként meg vagyok lepődve, hogy éppen te ágálsz az egyházi fenntartású iskolák ellen, miközben itt is nagy népszerűségnek örvendenek. Na nem a hit miatt, de illik úgy tenni....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

neuron wrote on tibya's profile.
Szia tibya,
Tudnál segíteni abban, hogy elküldenéd amit feltöltöttél, mert a hidegterépia fórumra, mert nincs jogom letölteni.
(https://canadahun.com/temak/ezoterikus-könyvek-folyóiratok-feltöltése-v.56352/page-62)
Előre is köszi.
Tibor
Nincs olyan hű barát, mint egy könyv.

Ernest Hemingway
kuper zsolt wrote on Attee's profile.
attee szia megcsinalod nekem majd mixet danko szilvi mulatos mixet elore is koszonom
Akinek meg vannak ezek sokkal jobb minőségben, az eltudja küldeni nekem? Nagyon kellene.

Statisztikák

Témák
36,635
Üzenet
4,438,011
Tagok
592,695
Legújabb tagunk
Karda Beata
Oldal tetejére