Orbán szitokszó lett Európában

Berlin – Egy tévévita keretében csapott össze Angela Merkel hivatalban levő kancellár kihívójával, Martin Schulz szociáldemokrata kancellárjelölttel, pár héttel a német választások előtt.

Rögtön az elején Orbán Viktorra terelődött a szó, amikor a két évvel ezelőtti menekültválság volt a téma, és nem éppen hízelgő hangnemben beszéltek a magyar miniszterelnökről.

Martin Schulz hangsúlyozta, hogy Angela Merkel hibázott, amikor 2015 szeptemberében a menekültek beengedéséről határozott, mert nem vonta be a döntésbe az európai partnereket. Így lehetővé tette Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy kivonják magukat a felelősségvállalás alól, és “cserben hagyják Németországot”, holott “sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak”.

Angela Merkel ezt azzal magyarázta, hogy “Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”, és “tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni” a menekültek ellátásában. Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert “semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását” – mondta a kancellár.

A migrációs válság kezeléséről szólva Martin Schulz kiemelte, hogy a külső határok lezárása helyett egy közös, uniós bevándorlási jogi rendszert kell kialakítani, kanadai, amerikai és ausztrál mintára, amely lehetőséget ad a legális bevándorlásra, aki pedig illegálisan lépi át az EU határát, azt vissza kell utasítani. Ehhez a szavai szerint a terheket a tagállamok között szolidárisan megosztó rendszerhez kell igazítani az EU pénzügyi támogatási rendszerét, mert “nem mehet tovább”, hogy olyan tagállamok, mint Lengyelország és Magyarország támogatást kapnak az EU-tól a mezőgazdaságtól az útépítésig egy sor feladathoz, de elutasítják a szolidaritást a migráció ügyében.

Kiss András
Merkel3.jpg
 
Nekünk ezt nem elolvasni kell - lévén átéltük. Az önkéntesek is mi voltunk, bármely hihetetlen - és a mi pofánkba vágták bele a vizespalackot, ételt, minket fenyegettek késekkel, hogy azonnal menni akarnak a Muttihoz. És mi szórakoztattuk őket, vagy próbáltuk, és gyűjtöttünk és osztogattunk, és tűrtük el a leírhatatlanul elcsúfított dolgainkat, amik korábban szépek és rendezettek és főleg tiszták voltak. És mi takarítottunk utánuk. És még pár dolog, de mindegy is.
Tessék!
Erre mit mondanak?
Biztos jön a genfi egyezmény....
 
Mi alatt, Nyugateuropára gondolok. Miért nehéz belátni, hogy ha a nyugati világ ugy viselkedett volna mind Orbán akkor még mindig nállatok (Mo.) lennének a menekülök. Hova tüntek volna el?
-
http://www.deutschlandfunk.de/ungar...f-budapest.795.de.html?dram:article_id=395016
-
Olvassad már el, mi volt 2 évvel ezelött Budapesten. Az önkénteseken kivül senki nem segitett a menekülteknek:
-
"Die Regierung hat absolut versagt, hat nichts gemacht. Also ich habe da mit meinem Freund geholfen. Der ist auch aus Österreich. Und da war nichts. Die haben wirklich gesichert, keine hygienischen Maßnahmen. Nichts war da."
-
"Das war wirklich irgendwie Erleichterung. Mit manchen konnten wir auch auf englisch sprechen. Und die fanden Ungarn die schlimmste Stelle auf ihrer Flucht. Also wirklich von ganz vielen habe ich das persönlich gehört."
-

"A menekültek magyarországot találták a leg szörnyübbnek az utvonalukon."

Ha Görögország meg Szerbia úgy viselkedett volna mint mi akkor el se jutottak volna hozzánk. Ha pl. Görögország tette volna a dolgát és nem eresztette volna regisztrálatlanul ellenőrizetlenül tovább a tömeget. Ha a szerbek nem hordták volna menetrendszerűen a határra őket akkor nem lett volna szükség a határzárra. De ezekre bizonyára nem emlékszel.
A "menekültek" azért találták Magyarországot a legszörnyűbbnek mert egyedül itt ütköztek akadályba. Hát mi az nekik határok meg szabályok? Ők Germoneyba akartak jutni nem a csóri Magyarországon tengődni. Pech de nekik is ott tetszik ahol neked.
 
Tessék!
Erre mit mondanak?
Biztos jön a genfi egyezmény....
Ah, de hogy jon a genfi egyezmeny . Jon a TEK , a szuksegallapot, es a municiot tik adjatok hozza.
Ugy be vagytok csinalva a nem letezo menekultektol ,hogy beindul ujra majd a besugo halozat , a TEK sok milliardos koltsege es menekult helyet fogtok majd egy uregi nyulat....
HAjtovadaszatnak vege , megszolal a harci kurt es lefujja a harcot,csak lehet akkor mar keso lesz , mert kulturkorokbe nem olyan szimpi az ember vadaszat, rasszizmus kirekesztes.

Arany arat fizetett az allamnak azert a par szenvicsert az Eu amit a menekulteknek adtak
Etetni oket a Civil /pl Soros/ szervezetek alltak helyt.
Vannak meg Mo -on humanus emberek akik tetteikkel cselekedeteikkel a vilagba eljutott a segiteni akarasuk, az emberseguk.

Tik meg puffogjatok , zrikaljatok egymast rettegjetek a nem letezo menekultek miatt es varjatok epedezve a szuksegallapot meg magasabb szintre emeleset.
 
Mi alatt, Nyugateuropára gondolok. Miért nehéz belátni, hogy ha a nyugati világ ugy viselkedett volna mind Orbán akkor még mindig nállatok (Mo.) lennének a menekülök. Hova tüntek volna el?
-
http://www.deutschlandfunk.de/ungar...f-budapest.795.de.html?dram:article_id=395016
-
Olvassad már el, mi volt 2 évvel ezelött Budapesten. Az önkénteseken kivül senki nem segitett a menekülteknek:
-
"Die Regierung hat absolut versagt, hat nichts gemacht. Also ich habe da mit meinem Freund geholfen. Der ist auch aus Österreich. Und da war nichts. Die haben wirklich gesichert, keine hygienischen Maßnahmen. Nichts war da."
-
"Das war wirklich irgendwie Erleichterung. Mit manchen konnten wir auch auf englisch sprechen. Und die fanden Ungarn die schlimmste Stelle auf ihrer Flucht. Also wirklich von ganz vielen habe ich das persönlich gehört."
-

"A menekültek magyarországot találták a leg szörnyübbnek az utvonalukon."
Mert az is volt... a kormány cinizmusa: határtalan...
 
Kik ezek az emberek hogy nekik bármerre bárhol lehet menni.?

Mégegyszer:
-
500_F_102500203_xx4twhszzD4ccqFn3smOqCg9QL428Owv.jpg

-
Nem Mo.-nak köszönhetö, hogy a menekülthullám elapadt.
-
e7b2e7648096803e650a76ac242047ee616e9de5.png

Az illegális menekültek száma naponta 2015-ben naprol napra. Ügye 250 az megfelel augusztusnak.
Merkel a kerités lezárása után szolalt meg, hogy átveszi a menekülteket tehát nem lehetett a hullámot kiválto ok.
A menekültek többsége már régen uton volt. A hullámot az a hir okozta, hogy kész lesz a kerités.
-
Eddig ritkán tettem, de köszönet minden NGO-snak és névnélküli embernek aki vizet, harapnivalot adott a menekülteknek vagy legálább nem zavarta el öket a prkbol ha ott aludtak.
 
Azért én kicsit furcsánlom ám , hogy a "menekültek" majd 3/4-t a vitának eltölltötte , de az igazi a Német embereket érintö témákat , mint gazdaság , a diesel probléma , tanitás-kultura , infrastuktura etc.pp. teljesen mellözték . Most az öregségi elszegényedést nem is akarom megemliteni , lásd Frau Bichl és Merkel beszédjét a több mint 40 éves munka után kap 900€-t és ebböl marad neki 300€ élni egy hónapban !! Ezek a problémák ezt kerülték mint a forró kását !
 
Szerintem is szükös volt a téma vasárnap de hát csak két párt, a kormánypártok képviselöi voltak jelen.
-
Utolag látom, hogy kiszurás lett volna a kisebb pártokkal szemben, hogy mellözik öket, dehát csak két kanzlarjelölt van.
-
Ennél többet beszéltek az utána következö napokban a valoban égetö kérdésekröl az összes Bundestagban elvárhato pártok képviselöi, itt azonban az AfD képviselöje elfutott argumentumokat keresni a studion kivülre.
 
Az lehet , hogy Orbán "szitok szó" , de ugye azt nememlitik meg , hogy suttyiban majd az afrikai Sahel - övezetben rendezik be az ugynevezett Hotspottokat !! Ez Macron és Merkel terve ! Magam emlékszem , vagyis rémlik valami a Szahel-övezettel kapcsolatban - valami "eldorádó" lenne nem ? Hasonló mint Kanaán ?ahol , méz és bor folyik mindenfelé és minden megterem ?? Vagy tévednék :rolleyes:
Polgárháborúk, éhínség, éhhalál, tiszta ivóvíz hiánya, ez lenne eldorádó?
 
Polgárháborúk, éhínség, éhhalál, tiszta ivóvíz hiánya, ez lenne eldorádó?
Beka , már megbocsájts , de akkor én ezt nemértem !Ha ott az van amit Te most leirsz , hogyan "ünnepelhetik" magukat Europa vezetöi mint Macron és Merkel akik ezt eldöntötték afrikai elnökökkel ?? Ez tiszteséges eljárás lenne ? De egy fillér támogatást nemadnak , hogy jobbá forduljon az ott levök élete , hanem még most is kizsarolják öket !!
 
Nézz rá erre a térképdarabkára. De, ha komolyan érdekel keress rá a Száhel-övezet kifejezésre, hogy nem eldorádóról fogsz olvasni, azt garantálom!
 
Csatolások

  • száhel.JPG
    száhel.JPG
    199.3 KB · Olvasás: 20
Fura amit Merkel állít. Vajon milyen jegyeket akartak akkor a menekültek visszaváltani a Keleti pénztárainál ha Orbán elvette tőlük (gondolom személyesen)?
Érdekes a cím mert a cikkben nincs ilyen.
A cikk erre vonatkozó része így hangzott:
“Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”
Ez egy kettős állítású mondat
Nem engedte hogy elinduljanak a vonatok.
Ez így történt.
Ehhez nem kell személyesen kimennie és pirosra állítani a jelzőt.
Épp így nem személyesen veszi el a menetjegyet.
Cinikus a reagálásod.
Az hogy jegyet elvettek anno emlékszem a médiából.
Erre azért emlékszem mert jogi fenntartásaim voltak.
Ez nem zárja ki azt hogy ugyanakkor mások(hisz sokan voltak) a pénztárnál vissza váltották.
-------------------
Ugyanakkor Merkel is egy politikus a fogalmazását személyessé teszi.
Tudjuk hogy emberhez kell kötni egy állítást.
A csúsztatás fellelhető nála is: rész igazságok.
Ezt értik a jó-népek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére