Orbán Viktor megint küldött 250 milliót a kanadai magyar reformátusoknak

Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – vette észre a keddi Magyar Közlönyben a Népszava.

Az Orbán Viktor által jóváhagyott határozat azonban nem említi, hogy az összeg egy korábban beígért félmilliárdos támogatás keret második részlete.
Az Orbán-kormány tavaly ugyanis 500 millió forintot ígért a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) a missziós központ felépítésére, az első tételről pedig már akkor rendelkeztek.

A kétszáz fős gyülekezethez 2014-ben és 2017-ben Balog Zoltán korábbi emberi erőforrás-miniszter, 2017-ben pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is ellátogatott.

images
 
*
Óh, hát ezt így kell csinálni, mindent, de mindent kiseperni - külhonba, hogy aki országhatáron belül él, ott gebedjék meg. Fel nem fogom ésszel, mert ezt képtelenség. Nem, nem vagyok irigy, de az adakozásnak is vannak határai. Addig, amíg a saját családomat nem tudom jól lakatni, addig nem adok semmit a szomszédba. Ha viszont a saját családtagjaimnak már van elég, nem, nem dúskálásról beszélek, csak annyi, hogy van "némi feleslegem", akkor adok a szomszédba, jó szívvel. De ez, ismét kiverte nálam a biztosítékot, annak ellenére, hogy nem vagyok irigy.:o:mad:
 
A vezír nagyon be lehet szarva, hogy a pokol nem csak a mesében létezik.
*
Sajnos nem, nincs betojva, már szervezik azt, hogy buszokkal cipelik a népeket Ukrajnából - Magyarországra - majd innét Erdélybe... 3 helyen is voksolhatnak. Csak azt nem értem, ez hogyan lehetséges?! Több helyen olvastam a neten, hogy ennek kivédésére, nincs erre bármilyen eljárás?! Ellenőrzés? Igaz, ilyen mennyiségű anyagot nem néznek át tüzetesen, minden lehetséges, sőt még ennek az ellenkezője is.
Mindenképpen rettegek az újabb csalásoktól. A cigánysorokon már osztogatják a krumplit... Úgy értem, azokon a területeken, ahol legmélyebb a szegénység. S, már a krumpli átvételekor alá kell írni, már aki tud írni... Mert többen csak kereszteket rajzolnak. No ezt is beszüntetném. Mindenképpen írástudónak kellene lennie annak az embernek, aki voksol. A legsötétebbje arra sem nyitja rá a szemeit, hogy egyáltalán mire?! Miért és miért most és úgy egyáltalán, azt hiszi a krumpliért kell a keresztet rajzolnia a papírra.
 
Vicc az egész ország, úgy, ahogy van.
 
ami annyit tesz HA valaki a templom vedelmet elvezi addig senki emberfijjjja hozzzajase nyulhat mig a falakon belul van
Bármennyit is lopott, fel nem kötik érte. Úgyhogy ez az életfogytig kuksolni egy kanadai templom mélyén, nem is hangzik olyan rosszul. :)
De vigye az egész pereputtyot is, ennek a gyorsan szaporodó, élősködő parazita fajnak egy molekulája se maradjon Európában.
 
Azert ne kivand nekunk azt amit magadnak se kivansz. Orban modszere itt is osszeugrasztotta a magyarokat a magyar szervezeteket.
Canada multikulturais ami nem csak azt jelenti hogy sok nemzetisegu embernek adtak es adnak uj hazat hanem tamogatja a nemzetisegi kultur hazakat templomokat. Az itteni Magyar Haz is kapott tobb mint 600milliot otthonrol.
Pedig lehet palyazni jo kultur programok szervezesere, felujitasra stb.
Hallottam tobb magyartol, hogy nem csak a uj vallasoknal kerik illetve illik a jovedelmed 10% felajanlani az istennek, es adjak is a hivo emberek. A templomok nem szegenyek mert ahogy a vicc mondja is .....feldobom a sok penzt az egfele az istenek ami kell neki elveszi ami leesik az az enyem.... igy dolgoznak a egyhazak nagyresze.
A reformatus egyhaz elen jar a magyar allampolgarsag intezesebe es agitaciojaba.
A hivok nem akarnak ellentmondani az isten helytartojanak, es igent mondanak neki, de a legutobbi szavazas eredmenye .....300 ember se ment el Torontoba. A sikeruk az ketes de nagyon.
u.i.
Canada es Mo kozott van kiadatasi egyezmeny. Nem valoszinu hogy ide fog menekulni ha mar nagyon eg a talaj a laba alatt.
 
Most, hogy a ZDF megint elkezdte firtatni a villámgyors vagyongyarapodásukat (természetesen, uniós forrásból), megint nagyobb sebességre kapcsolnak a migránsozással meg a sorosozással. Mindegy, hogy melyik, csak az uniós pénzeket hogy csiribú csiribá hová varázsolták, csak azt ne firtassák.
 
Ennek mi köze a ZDF-hez?

a német televízióhoz semmi köze, de említetted a figyelemelterelést, ezt már megoldotta Bangóné, az MSZP elnökségi tagja és országgyűlési képviselője.
Arra kérdésre, hogy miért ilyen nagy a Fidesz támogatottsága azt válaszolta: „Ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon, ha már a patkány-téma felhozódott Budapesten”
Szerinted nem ez lesz a fő téma a héten? Errefelé szerintem kevesen nézik a német közszolgálati televíziót, de emlékszem mikor még azt magyarázzta el a német gyerekeknek, hogy Magyarország túl sokszor szegte meg az EU szabályait, ezért az EU akár az uniós támogatások megvonásával is büntetheti. A rajzfilmben szó volt a sajtószabadságról és a Klubrádió ügyéről is.
 
Utoljára módosítva:

Nem igazán értem az összefüggést a patkányokkal. Magyar televíziót sosem nézek, otthon már nincs sem televízióm, sem előfizetésem. Migránst nézegetni nekem nem kell televízió, egy tükör is megteszi.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére