Orbán Viktor megint küldött 250 milliót a kanadai magyar reformátusoknak

Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – vette észre a keddi Magyar Közlönyben a Népszava.

Az Orbán Viktor által jóváhagyott határozat azonban nem említi, hogy az összeg egy korábban beígért félmilliárdos támogatás keret második részlete.
Az Orbán-kormány tavaly ugyanis 500 millió forintot ígért a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) a missziós központ felépítésére, az első tételről pedig már akkor rendelkeztek.

A kétszáz fős gyülekezethez 2014-ben és 2017-ben Balog Zoltán korábbi emberi erőforrás-miniszter, 2017-ben pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is ellátogatott.

images
 
próbálom értelmezni a diagrammokat ... belátom sikertelenül, nem tudom kikövetkeztetni, hogy 1 milliót fizettek volna a Facebooknak

látok egy olyat, hogy megjelenésszám >1 millió és ráfordított összeg >1 millióHUF, tehát ez a több mint egy millió erre az egy reklámra vonatkozna, vagy az összesre? És mennyi az több mint 1 millió?
 
Ennyit tudok...mert én is ennyit látok.
Talán a fidesztől lehetne pontosabb adatokat kérni.
 
Hagyjuk ezt a hírdetést...van agy kár alap több milliárd forinttal amit annak kellene kiosztani akik kárt szenvedtek ...Lázár János közbenjárásával a kormány 2,4 milliárd forint költségvetési forrást biztosított a becsődölt szegedi építési vállalat, a Szeviép károsultjainak kártalanítására. A Fidesz azt harsogta, hogy a hatalmas szocialista botrányban tönkrement kisvállalkozókat és magánembereket segítik a pénzzel, de a kormányhivatal és a Miniszterelnökség sem hajlandó elmondani, pontosan kik részesültek támogatásban.
A 24.hu azonban azt írja, nyereséges cégek is kaptak a pénzből, köztük egy olyan hódmezővásárhelyi pénzügyi vállalkozás, amelyik a Szeviép-csőd idején még osztalékot is fizetett.
A 24 szerint 3 cégről tudni biztosan, hogy kaptak a kártérítésből, és a közös bennük az, hogy egyik sem volt veszteséges, és mindhárom becsatlakozott később a Szeviép-ügy körüli fideszes kampányba, aminek célja az volt, hogy Botka László polgármestert a botrányhoz kössék, és teleharsogják az országos sajtót azzal, hogy a szocialisták becsületes szegedieket károsítottak meg
Szabó Bálint, a helyi Fidesz által korábban sztárolt jogász is tízmilliókat szakíthatott a Szeviép-kártalanításon, egyrészt sikerdíjat szedett a közreműködéséért, másrészt jelentős haszon reményében olcsón felvásárolta egyes vállalkozások követeléseit. Szabó mostanra összeveszett a Kubatov Gábor irányítása alá került szegedi Fidesz-csoporttal, fel is jelentették őt meg a cégét is, már házkutatást is tartottak a lakásán. (24.hu)
 
Örülök!!!!
Több mint 30 milliárdot osztottak szét idáig a külhoni egyházaknak.
Az eredmény fenomenális: 2/3!
ha valóban a szavazat a cél, ennyi pénzért akár képviselőket is vehettek volna(jó sokat) és mennyivel egyszerübb. A magyarországi lakhellyel nem rendelkezó magyar állampolgárok kb. kettő parlamenti helyről dönthetnek.
 
próbálom értelmezni a diagrammokat ... belátom sikertelenül, nem tudom kikövetkeztetni, hogy 1 milliót fizettek volna a Facebooknak

látok egy olyat, hogy megjelenésszám >1 millió és ráfordított összeg >1 millióHUF, tehát ez a több mint egy millió erre az egy reklámra vonatkozna, vagy az összesre? És mennyi az több mint 1 millió?
Mennyit költenek a gazdád seggnyalói a telefonos kérdőívre? Vagy a fidesznek ez ingyen van?
 
ha valóban a szavazat a cél, ennyi pénzért akár képviselőket is vehettek volna(jó sokat) és mennyivel egyszerübb. A magyarországi lakhellyel nem rendelkezó magyar állampolgárok kb. kettő parlamenti helyről dönthetnek.
Itt nem az a cél hogy egyszer kiadunk pár millát talán sikerül venni egy-egy képviselőt a lényeg az hogy hoszútávon a fideszhez legyen kapcsolható az új magyar állampolgárok hűsége.
Ráadásul akik itthon élnek és romantikáznak a trianon előtti időkről azok is maradjonak a fidesz mellett hisz ott megtalálják a számításukat.
Nem is a két helyről van szó....
 
hááát... ha csak az egyházakak osztottak szét 30 (harminc) milliárdot és még ott vannak a stadionok, az iskolák stb. stb. és csupán egy választási ciklus érdekes, elvégre új ciklus új költség ... szóval így már lehetne vásárolni (bocsi, lobbizni) kényelmesen
 
Na jó de az országhatáron belülről is beszéljünk...amiket felsoroltál az határon kívüli dolgok.
Határon belül
- tele van minden plakáttal, gyülölni kell másokat
- kórházak elég betegesek, erre betíltják a fényképezést, bezárnak osztályokat nincs elég orvos
- a stadionok konganak az ürességtől, adjunk nekik állami támogatást
- élnek a jogukkal az országgyűlési képviselők, szigorítsunk rajta
- óvjuk a kisgyerekeket, aláírás gyűjtés az óvodákban
- létrehoznak milliárdokból intézményt majd felszámolják nem lett munkája az intézménynek
- ....
 
- tele van minden plakáttal, gyülölni kell másokat
én egyet sem láttam és abban, hogy a migráció kezelését el kell venni a „brüsszeli bürokratáktól” és visszaadni a nemzeti kormányoknak, semmi kivetni valót nem találok.

- kórházak elég betegesek, erre betíltják a fényképezést, bezárnak osztályokat nincs elég orvos
minden beteget el kell látni, az egészségbiztosítási kasszába nem fizet mindenki ... állandóan kifizetik a korházak, az önkormányzatok adósságait, de ez van, ennyi a befizetés. Nekem azt tanították, "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér !"
Sokan havi 7500 at fizetnek (kb. egy három fogásos menü ára), ennyitől csodát nem lehet várni.

- a stadionok konganak az ürességtől, adjunk nekik állami támogatást
azért volt némi lelkesedés is az EB -n

- élnek a jogukkal az országgyűlési képviselők, szigorítsunk rajta
az azért túlzás, hogy joguk lenne megszakítani az adást és beolvasni ami éppen az eszükbe jut, de tetszett a pókember, az ajtóról lepattanó képviselőnő meg az egyéb produkció.
 
Utoljára módosítva:
Ugyan miért is nem arról szól itt az elterelés, hogy az amerikaiak is készítettek egy videót a magyarok számára a kínai veszedelemről, meg arról hogy milyen jól jött a Fidesznek egy egyre inkább háttérbe szoruló párt egyik képviselőjének közéleti emberhez méltatlan kijelentése, amivel teleharsoghatja a médiát? ( A hasonló Semjén, Kövér, Lázár, Pócs etc. képviselők megnyilvánulásai ugyan közlő média hiányában persze nem alig, vagy el sem jutnak jutnak el a nyilvánossághoz) Tessenek már arról beszélni, hogy a figyelem elterelés alatt Orbán kormánya hogyan adósítja el még a dédunokákat is az oroszok és a kínaiak felé, s nahát megint minden eszközpark nélkül Mészáros Lőrinc nyerte a több száz milliárdos tendert, Tiborc István pedig 360 millióért a várban vesz házat, miközben 13 milliárdot a magyar emberek fizetnek meg helyette...
 
Ki is a hibás emiatt?
Én vagy te?
Kik kezdtek háborúba?
Az ország vezetői és élén a királlyal.
Több millió halott és megint én vagy te hözöngjön hogy igazságtalanság volt..
Az ország vezetése a hibás élén tiszával aki megbűnhődött igaz ez nem segít a rengeteg ember életén.
Milyen megoldást javasolsz?
Majd putyin visszaadja?
Hisz őneki nem számít ad ukrajnától a románoknak és majd nekünk is?
Románia ügyesebben politizált a magyar elit egy nagy nulla volt.
 
én egyet sem láttam és abban, hogy a migráció kezelését el kell venni a „brüsszeli bürokratáktól” és visszaadni a nemzeti kormányoknak, semmi kivetni valót nem találok.
images

Én még ezeket dolgozni nem nagyon láttam ellenben a kormányt annál inkább amikor a parlamentnél bontották a kerítést, szóval ki bont???
 
minden beteget el kell látni, az egészségbiztosítási kasszába nem fizet mindenki ... állandóan kifizetik a korházak, az önkormányzatok adósságait, de ez van, ennyi a befizetés. Nekem azt tanították, "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér !"
Sokan havi 7500 at fizetnek (kb. egy három fogásos menü ára), ennyitől csodát nem lehet várni.
Akkor ezt mond a kormánynak is mert inkább külföldön épít kórházat pedig itthon is van mit cselekedni.
 
az azért túlzás, hogy joguk lenne megszakítani az adást és beolvasni ami éppen az eszükbe jut, de tetszett a pókember, az ajtóról lepattanó képviselőnő meg az egyéb produkció.
Megszakították az adást?
Az hogy ott mi történt nem érdekel de, ha megnyírbálják a jogukat az visszaüthet.
 
ha valóban a szavazat a cél, ennyi pénzért akár képviselőket is vehettek volna(jó sokat) és mennyivel egyszerübb. A magyarországi lakhellyel nem rendelkezó magyar állampolgárok kb. kettő parlamenti helyről dönthetnek.
59364420_2178314552259072_6334852585781985280_n.jpg

Ez a véleménye a fidesznek ...azt csinálnak amit akarnak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére