Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
Te hallottál már a banki utalásról és a bankkártyáról?
Szerinted a kórházak vagy a katonai letesitmenyek készpénzben kapjak a pénzüket?
(Azt már meg sem kerdezem, hogy olyan fogalmak, mint címrendkód, fökönyvi számlaszám vagy akár a költségvetés-tervezés ismert fogalmak-e szamodra.)
 
Magyarország aranykészlete 94,5 tonna,
- a világ évi aranytermelése 2500 tonna, ebből 300 tonna kerül elektromos készülékekbe
- 41 telefonban több arany van mint egy tonna "arany-ércben"
- Németországban évente 40 millió tonna elektromos készüléket dobnak el
- az recycling adatok szerint egy tonna elektro-hulladék 250 g aranyat tartalmaz
- tehát egy tonna elektro-hulladékban 50 szer többet arany van mint a Dél-Afrikai Kalgold-bánya kőzeteiben :)

Az arany csak tartalék, akkor ér valamit ha a helyes időben eladjuk.
Az "arany-fedezet" azt jelenti, hogy forint helyett fizikailag aranyat is követelhet egy üzletfél.
Nem tudom meddig tartana a 94,5 tonna arany egy ilyen esetben.

Megértem, hogy Ovi hazahozta Felcsútra az aranyat mert igy egy szökés esetén nem tudják a külföldi bankok befagyasztani a vagyonát. Egy kormányváltás után az első kell, hogy legyen újra felmérni az államvagyont. :)


Nem halottam, hogy az öt EU-s kandidátus közül valaki is visszavonta volna a kérvényét.
 
Lesz még több arany is!!!
Lesz itt bevétel.
a gazdasági operatív törzs vezetője, a munkaerőbeáramlásról elmondta, ellenőrzött módon és szigorú feltételek mellett megteremtik a lehetőségét annak, hogy nem szomszédos, harmadik országbeli munkavállalók átmeneti időre idejöjjenek munkaerő-kölcsönzőkön keresztül is.

Szegény viktort (miniszterelnök úr) sajna leszavazták.....pedig mennyire szerette volna...
Keményíteni szeretném a magyar álláspontot: világos, elutasító álláspontunk van, de nem csak az illegális migrációt kell elutasítani. A járvány miatt a migráció járvány idején különösen veszélyes, azt javasolnám, hogy két évig semmilyen migrációt ne engedjünk – mondta.
a migráció eleve filozófiailag rossz dolog, nincs jó migráció, csak rossz migráció van.
A kormányfő szerint az a jó dolog, ha mindenki ott boldogul, ahová született.
.....
(mi lesz itt ha már ezek is össze-vissza beszélnek)
 
a migráció eleve filozófiailag rossz dolog, nincs jó migráció, csak rossz migráció van.
A kormányfő szerint az a jó dolog, ha mindenki ott boldogul, ahová született.
.....
Mintha nem lett volna honfoglalás és (népvándorlás).
Senki se ott boldogul ahová született.Se akkor, se azóta sem!!!
Tiszta hülye
1625755829216.png

1625755862193.png
 
Utoljára módosítva:
Mintha nem lett volna honfoglalás és (népvándorlás).
Senki se ott boldogul ahová született.Se akkor, se azóta sem!!!
Tiszta hülye
Tehát akkor nem oda kell vinni a segélyeket, ahol nyomorognak ... hanem az éhezőket betelepíteni Európába? Szervezni kell a migrációt?
 
A képből látható: Az Árják se árják.indoeurópaiak (árják)
A földrajzi felfedezések elterjedésével megingott a keresztény teremtéstörténet hitelessége,
Már ez is?????????????

 
Utoljára módosítva:
Tehát akkor nem oda kell vinni a segélyeket, ahol nyomorognak ... hanem az éhezőket betelepíteni Európába?
Nem tehát!!
Nem következik belőle hogy soha többet nem lesz migráció
Mindig is lesz.
Én régi gondolatom szerint amíg lesz különbség: az, az indítóerő
A migráló helyeken.
Addig indulni is fognak.
És ezt nem segély bontja le.
Hanem a kapitalista cégek kihelyezett ugyanúgy fizetett munkahelyei
Csökkentett profit mellett.
------------------
És jó lenne ha a háborúk okozta népvándorlással is számolnának a nagyhatalmak kik kirobbantják a háborúkat.
És ehhez kell a humanitárius segítség
Talán épp EU humanitárius segítségnyújtási és polgári védelmi szakpolitikája és tevékenysége
1625757452702.png

A kéksisakosok nem probléma nélküliek
De a háborús helyzet kényes
Ne beszéljünk most arról mit nem tudtak megakadályozni
 
Utoljára módosítva:
------------------
És jó lenne ha a háborúk okozta népvándorlással is számolnának a nagyhatalmak kik kirobbantják a háborúkat
Ennek a szándékosságát már többen felvetették.
Az eu-t ugyan mivel lehetne jobban megingatni, mint ezzel?
Óriási költségek, politikai megosztottság stb az eredménye.
 
Nem tehát!!
Nem következik belőle hogy soha többet nem lesz migráció
Mindig is lesz.

természetesen, eddig is irtották egymást, most is irtják ... a hódítás, a migráció velejárója.
Én régi gondolatom szerint amíg lesz különbség: az, az indítóerő
A migráló helyeken.
Addig indulni is fognak.

ez szerintem is így van, kérdés, hogy képesek-e az aktuális őslakosok megvédeni magukat, vagy lesöprik őket a térképről
 
Ahogy a dolgok alakulnak, nem is olyan távoli jövőben a klímaváltozás lesz a
migráció hajtóereje.
Semmit de semmit nem lehet majd ellene tenni.
 
Ezt, az utóbbi évtizedekben kivándorolt több százezer magyar másképpen látja.
pontosan ezért monta ezt a magyar miniszterelnök ... az lenne az ideális ha mem kellene kivándorolniuk, beleszületnének a jólétbe mint például a svájciak, nemigen migránskodnak. Csak beengednénk dolgozni a külföldi munkaerőt mint a svájciak az olaszokat és mikor nem kellenek hazaküldik őket, hogy ne zavarják a kényelmüket.
 
Utoljára módosítva:
pontosan ezért monta ezt a magyar miniszterelnök ... az lenne az ideális ha mem kellene kivándorolniuk, beleszületnének a jólétbe mint például a svájciak, nemigen migránskodnak. Csak beengednék dolgozni a külföldi munkaerőt mint a svájciak az olaszokat és mikor nem kellenek hazaküldik őket, hogy ne zavarják a kényelmüket.
Nagyon sokszor az az érzésem, nemcsak, hogy fogalmad sincs a svájci munkapiac mivoltáról, a vendégmunkások jogairól, a sárga irigység beszél belőled.
 
Utoljára módosítva:
Nagyon sokszor az az érzésem, nemcsak, hogy fogalmad sincs a svájci munkapiac mivoltáról, a vendégmunkások jogairól, a sárga irigység beszél belőled.
tényleg nem tudom pontosan , napjában hány ezer olasz kel át a határon dolgozni a svájci munkaadónak és este megy haza ... pont mint ahogy a magyarok mennek dolgozni az osztrák munkaadónak, mert az többet tud fizeni mint a magyar munkaadó.

Egy árufeltöltó egy svájci Lidl -ben kb, tízszer annyit kap mint ugyanazért a munkáért egy Magyarországi Lidl -ben ... na ebből nem engednek a nyugatiak, ezt a különbséget védik tűzzel-vassal.
 
tényleg nem tudom pontosan , napjában hány ezer olasz kel át a határon dolgozni a svájci munkaadónak és este megy haza ... pont mint ahogy a magyarok mennek dolgozni az osztrák munkaadónak, mert az többet tud fizeni mint a magyar munkaadó.

Egy árufeltöltó egy svájci Lidl -ben kb, tízszer annyit kap mint ugyanazért a munkáért egy Magyarországi Lidl -ben ... na ebből nem engednek a nyugatiak.
Ezért kell elmenni a coop-ba Real-ba ott megkapják a nagy fizetésüket.
Nem vagy tisztában hogy miért akkora a fizetés itthon.
Tudod egy multi ezt IS elmondja a munkavállalójának...így nekem is.
Év közben is elmagyarázzák miért is ekkora a jövedelmünk és miért nem nagyobb.
Nem csak rajtuk múlik.
 
tényleg nem tudom pontosan , napjában hány ezer olasz kel át a határon dolgozni a svájci munkaadónak és este megy haza ... pont mint ahogy a magyarok mennek dolgozni az osztrák munkaadónak, mert az többet tud fizeni mint a magyar munkaadó.

Egy árufeltöltó egy svájci Lidl -ben kb, tízszer annyit kap mint ugyanazért a munkáért egy Magyarországi Lidl -ben ... na ebből nem engednek a nyugatiak, ezt a különbséget védik tűzzel-vassal.
Össze-vissza egyik témából a másikba átvágva, minden ismeret nélkül ami Svájcot illeti, badarságokat beszélsz.
Idétlen szurkálódásoddal, csak tudatlanságodat hangsúlyozod és nevetségessé válsz.
 
Utoljára módosítva:
Ennek a szándékosságát már többen felvetették.
Az eu-t ugyan mivel lehetne jobban megingatni, mint ezzel?
Óriási költségek, politikai megosztottság stb az eredménye.
Én csak ennyit írtam:"a nagyhatalmak kik kirobbantják a háborúkat"
Nyoma se volt még EU-nak mikor már ez történt.
De hallani véltek elemzők ilyen megfogalmazást mire semmi konkrétum nincs.
De van ki felveszi a témát.
Beszélnek róla hogy az USA ellenérdekeltsége mind a gazdaságban mind valutában fennáll.
Én nem lépek erre felé mert levisz a témáról.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,612
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére