Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
ez a szép csendes terjeszkedés a trianoni területeken ... arra céloztam, hogy a keletiről érkező beruázások már jelentősebbek mint az EU -ból érkezök ... lazul a béklyó ;)
Hogy mi jön a Keletiről vagy a Keletiből az nem érdekel!
Ráadásul engem ez a trianon duma sem tud meghatni, úgyhogy a felemlegetése nálam nem válik be!
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi a rossebnek csatlakoztatok ti is az Unióhoz ha rabságként élitek meg? Vagy a románokat is csak kizsákmányolja az EU és semmiben sem támogatja?
 
Én azt gondoltam, azt centizi, befér-e a hatvanpusztai garázs alá ...
aaa.jpg
 
Hogy mi jön a Keletiről vagy a Keletiből az nem érdekel!
Ráadásul engem ez a trianon duma sem tud meghatni, úgyhogy a felemlegetése nálam nem válik be!
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy mi a rossebnek csatlakoztatok ti is az Unióhoz ha rabságként élitek meg? Vagy a románokat is csak kizsákmányolja az EU és semmiben sem támogatja?
az EU senkit sem támogat, a keleteurópaiak csupán piacként és olcsó munkaerőnek kellettek. Annyira naív gondolom még te sem vagy, hogy azt gondolod pld. a németeknek minden vágyuk, hogy olyan jól éljünk mint ők és majd mi dolgoztassuk őket.
Hogy miért csatlakoztunk, mert jól átvertek, teljesen mások voltak a játékszabályok mint most ... sőt a játékszabályokat folyamatosan próbálják változtatni.
 
Te tudsz olyanról a nagyvilágban, hogy az ellenzék nem azzal vádolja az aktuális vezetést, hogy ellopja az ország pénzét?
Pláne mikor közeleg a választás ... ez a sablon, ez a fő téma, még Trumpot is adócsalással vádolták.
De itt nem a lopásról van szó hanem épp ellenkezőleg gyarapodásról.
 
az EU senkit sem támogat, a keleteurópaiak csupán piacként és olcsó munkaerőnek kellettek. Annyira naív gondolom még te sem vagy, hogy azt gondolod pld. a németeknek minden vágyuk, hogy olyan jól éljünk mint ők és majd mi dolgoztassuk őket.
Hogy miért csatlakoztunk, mert jól átvertek, teljesen mások voltak a játékszabályok mint most ... sőt a játékszabályokat folyamatosan próbálják változtatni.
Olcsó munkaerő???
Inkább egy multinak dolgozok mint egy hazai vállalkozónak.!!!!!
Valahogy jobban keresek....)
Persze van aki jól lakik szólamokkal.
Hiába van vagy lenne piac ha a termékeket nem tudnánk megvenni!
Jó a munkabér növelés követelése az állam által beroskadnak a hazai vállalkozók.
Habár nem tudom dolgozol-e vagy dolgoztál-e hazai illetve multi cégnél?
Mert ha igen akkor nem írnál ilyesmit.
Ha annyira rossz a hazai autó iparban dolgozni akkor miért nem mennek málnát szedni vagy földi epret az emberek??
Mert nem adnak annyi bért itthon? Ó ott is ki kellett harcolni! De, itthon mindenki az államra vár.
Átvertek persze ezt azok mondják akiknek a vállalkozását veszélybe sodorta a nyugati tőke.
 
az EU senkit sem támogat, a keleteurópaiak csupán piacként és olcsó munkaerőnek kellettek. Annyira naív gondolom még te sem vagy, hogy azt gondolod pld. a németeknek minden vágyuk, hogy olyan jól éljünk mint ők és majd mi dolgoztassuk őket.
Hogy miért csatlakoztunk, mert jól átvertek, teljesen mások voltak a játékszabályok mint most ... sőt a játékszabályokat folyamatosan próbálják változtatni.
Szerintem két dolgot teljesen kulon kell választani, annak ellenere is, hogy ezt igyekeznek osszemosni.

A gazdaság és a politika kézenfoga jár, de nem szabad egyként kezelni oket.

Az EU politikaja folyamatosan változik, a mindenkori eroviszonyoknak, iranyzatoknak, divathobortoknak megfeleloen.
A gqazdaság ettol azert komolyabb!
A nyugati (és hazai) tőkét legkevésbé sem érdeklik a politikai áramlatok.
Ők profitot akarnak termelni!

A politikusok elvannak az eu parlamentben, a kulonfele bizottságokban, elvitatkoznak, hintik a szolamaikat, de ne felejtsuk el, hogy ők is abbol elnek(nem is rosszul) amit mi megtermelunk! A mi alatt ertem a francia, nemet, magyar, roman stb gazdsasági szereploket!

A nyugati autogyarak mosolyognak azokon a nyilatkozatokon, amit a holland miniszterelnok mond ujsagiroknak arrol, hogy ki hagyja el az eu-t ki nem! Ő is éhen halna ha a gazdaság nem mukodne!
Ő ebbol él!

Az ujraelosztas nyertesei ma a polit9ikusok, de az ujraelosztas feltétele, hogy legyen mit elosztani!
 
az EU senkit sem támogat, a keleteurópaiak csupán piacként és olcsó munkaerőnek kellettek. Annyira naív gondolom még te sem vagy, hogy azt gondolod pld. a németeknek minden vágyuk, hogy olyan jól éljünk mint ők és majd mi dolgoztassuk őket.
Hogy miért csatlakoztunk, mert jól átvertek, teljesen mások voltak a játékszabályok mint most ... sőt a játékszabályokat folyamatosan próbálják változtatni.

Szijjártó: a kormány dolga alacsonyan tartani a munkaerő-költségeket...​

A külügyből péntek reggel jelezték, hogy a távirati iroda tévedett Szijjártó beszédének fordításakor: eredeti tudósításukban úgy fogalmaztak, hogy a külügyminiszter a bérek alacsonyan tartásáról beszélt - korábban mi is így vettük át a hírt, majd a tévedést javítottuk. Szijjártó valójában azt fejtegette, hogy a munkaerő-költségeket, azaz a munkára rakodó adóterheket kell kordában tartani. Más kérdés, hogy a munkaerőköltség nagyobb részét így is a dolgozó bruttó bére teszi ki, a külügyminiszteri nyilatkozat tehát könnyen félreérthető.
 
Egy kormanynak nincs módja befolyasolni a béreket a versenyszférában. Arra igen, hogy amikor a gazdalkodo szervek tobbsegenel mar elértek egy szinvonalat, akkor a munkavallalok érdekében emeljéák a minimábért, ezzel "kényszeritve" az ezt nem elérő munkavállalók fizetésének javulasat.

Amit tehet, az foleg a berekre rakódó közterhek beállitása.
Ezt mindig befolyasolja a koltségvetés állapota, az hogy mennyi pénzre van szukség adó és járulékbevételekből, de a minimálbér emelésen kivul más eszkoze nincs arra, hogy a bérekbe aktivan bele tudjon nyulni.

Az állami tulajdonu vállalatok kis aránya nem teszi lehetove, hogy az itt alkalmazott bérek versenyt teremthessenek.

A munkaero koltségét elsősorban az adó és járulékterhek megfelelő alkalmazásával tudja elérni
 
Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia
Csatolás megtekintése 1804675
*
Nohát, nohát?! "... tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség". Ezt éppen ő mondja :o ???! Lölőnek és o.v.-nak kellene leállnia a "mindent bezsebeléssel"... Szerintem, - tudom, gonosz vagyok! - azért nézte meg, hogy még mennyit emelhetnek ki az országunk vésztartalékából. Fel sem merül bennem az, hogy bármennyire is izgatná, hogy egyre több az elszegényedett ember? Az üres fazék a családoknál, a kikapcsolt áram, sőt többen víz nélkül maradnak, mert nem tudják a vízszámlát sem kiegyenlíteni. Nem kongatom a vészharangot, de nagyon nehéz munkát végeztetnek a közmunkásokkal, mennyi pénzért? A minimálisnál is kevesebbért... A családi pótlékot nem emelik, az orvosi ellátás csapnivaló. Ha nincs pénzed, hiába fizeted az eü. pénzt, hiába van TAJ számod, nem kerülsz be -időben!- kórházba. Mehetsz a magán klinikára, nehéz pénzekért. Igaz, ott nincs várakozás, csak fizetni kell. Saját tapasztalatom: CT-t akartam végeztetni. Az ár? Megfizethetetlen volt a magánklinikán. Külön számlázták volna a karom alsó- és felső részét (no persze, mindkét karomnál), külön a torkomat, no meg persze a nyakam hátsó részét is. A számla közel 55 000 forintra rúgott volna. Nem vállaltam. Az állami vizsgálatra hónapokat kell várni, de van egy egészségügyi szolgálat Vecsésen, oda pedig képtelenség bejutni. Olyan hatalmas a túljelentkezés. Tudom, ez a saját bajom, de nem olyan rég szintén magán klinikán vizsgáltak, ott sem kevés pénzért. De legalább pontosan, elláttak és feltárták gondjaim okát. No, csak ennyit - az aranytartalékunk - megtekintéséről.
Csak ne ez következzék be?!
1625653123593.png
 
Egy kormanynak nincs módja befolyasolni a béreket a versenyszférában.
Dehogynincs!
Lásd pl. minimálbér, sávos adózás....
Arra igen, hogy amikor a gazdalkodo szervek tobbsegenel mar elértek egy szinvonalat, akkor a munkavallalok érdekében emeljéák a minimábért, ezzel "kényszeritve" az ezt nem elérő munkavállalók fizetésének javulasat.
Avagy a vállalkozás tönkretételét, mert lehetetlen kigazdálkodni. (A rárakódó terhek miatt.)
Amit tehet, az foleg a berekre rakódó közterhek beállitása.
Ezt mindig befolyasolja a koltségvetés állapota, az hogy mennyi pénzre van szukség adó és járulékbevételekből, de a minimálbér emelésen kivul más eszkoze nincs arra, hogy a bérekbe aktivan bele tudjon nyulni.
Tekintve, hogy a bérterheket az állam az egyik zsebéből a másikba teszi a nem versenyszféra dolgozóknál, bizony tud azzal mahinálni.
Az adóbevétel meg...
Lásd 3% helyett 3*3% hiány.

Az állami tulajdonu vállalatok kis aránya nem teszi lehetove, hogy az itt alkalmazott bérek versenyt teremthessenek.
Hadsereg, rendőrség, oktatás, eü, közlekedés...
Az állam a legnagyobb munkáltató.
A volánok összevonása, a KLIK,,... mind arra mutat, hogy ne is lehessen bérverseny.
A munkaero koltségét elsősorban az adó és járulékterhek megfelelő alkalmazásával tudja elérni
Vagy nem tudja...
Manapság a gyümölcsszedőktől az ápolókig valahogy nem sikerül.
 
az EU senkit sem támogat, a keleteurópaiak csupán piacként és olcsó munkaerőnek kellettek. Annyira naív gondolom még te sem vagy, hogy azt gondolod pld. a németeknek minden vágyuk, hogy olyan jól éljünk mint ők és majd mi dolgoztassuk őket.
Hogy miért csatlakoztunk, mert jól átvertek, teljesen mások voltak a játékszabályok mint most ... sőt a játékszabályokat folyamatosan próbálják változtatni.
OVi, nem is olyan régen, azzal hitegette a népet, hogy özönleni fognak nyugatról a munkakeresők. ;)
 
nem tudom mennyire szórja ... a lényeg tódulnak a külföldi befektetők, van miből aranyat venni, sőt még többet akar venni ... "minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még tovább."
Nem véletlenül még a visszatérintendő EU -s pénzek sem kellenek....azért tülekedjenek csak a csőd szélén tántorgó EU tagországok.
Kell a francnak a pénzük. Van aranyunk tonna számra.

Ez az ingyenpénz amit osztogatnak a COVID miatt? Biztos megmagyrázzák miért nem adják elvégre már kinyomtattak 700 milliárdot. Kíváncsain várjuk az indoklást (ahogy elnézem a keleteurópaiaknak nem akarnak adni), egyenlőre még azt se tudjuk mikor kellene utalják.

Az Európai Bizottság pozitív értékelést adott Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Lettország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Szlovákia helyreállítási és rezilienciaépítési terveiről ... hogy kerülhettek a szlovákok közzéjük? Így próbálják megosztani a V4 -et?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére