Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
hány órát is kell dolgozzanak naponta, havonta? mintha kicsit másképp lenne a munkabeosztásuk mint egy árufeltöltőnek
aztán az ilyesmiről se kellene megfeledkezni:
Csatolás megtekintése 1805275
Csatolás megtekintése 1805276

ha utánaérdeklődsz mennyibe kerül a gyereknek egy kis matek korrepetálás (mert az oktatás olyan magas szintü, hogy nem árt), mindjárt megváltozik a véleményed.
De nézzük más szemszögből a dolgot, a spéciül felkészült, tanárokra, gondolom nagy kereslet van külföldön ... vagy mégse? Az árufeltöltő, ha úgy gondolja átbuszozik Svájcba és mindjárt egy milliót keres havonta, ugyanazt a munkát csinálja mint Magyarországon
Nem kell érdeklődnie, pedagógus és tudja!
Állj már ezzel a bezzeg Svájcban dumával, törődj a saját országoddal! Ott biztos kánaán van!
 
hány órát is kell dolgozzanak naponta, havonta? mintha kicsit másképp lenne a munkabeosztásuk mint egy árufeltöltőnek
aztán az ilyesmiről se kellene megfeledkezni:
Csatolás megtekintése 1805275
Csatolás megtekintése 1805276

ha utánaérdeklődsz mennyibe kerül a gyereknek egy kis matek korrepetálás (mert az oktatás olyan magas szintü, hogy nem árt), mindjárt megváltozik a véleményed.
De nézzük más szemszögből a dolgot, a spéciül felkészült, tanárokra, gondolom nagy kereslet van külföldön ... vagy mégse? Az árufeltöltő, ha úgy gondolja átbuszozik Svájcba és mindjárt egy milliót keres havonta, ugyanazt a munkát csinálja mint Magyarországon
Nem értem.
Miről írtál? Ki, mennyit dolgozik?
Írd le, mit gondolsz, mert ez félreérthető!

A pótlékokról - kiszámoltad, hogy pl. 20 300 forintos gyp. pótlékból mennyi marad? Mennyi a nettó? Kb. 13.000 forint.
 
Szerintem nem igazan realis dolgon vitaztok :)
Minden munkavállaló kevesli, és minden munkaado sokallja a béreket :)

Ez a dolog annyira husbavágó, hogy errol ket ember az életben nem fog tudni kompromisszumot találni.
A kovetkezo az lesz, hogy kinek értékesebb a munkája, stb stb...

Marhaság :)
Egy jol mukodo tarsadalomban minden dolgozo munkajara szukség van.
Ha egy is kimarad az már az elégedetlenséget jelenti a későbbiekben
 
(a tűzoltó sem csinál napokig semmit...pénzt meg kap érte...)
 
Szerintem nem igazan realis dolgon vitaztok :)
Minden munkavállaló kevesli, és minden munkaado sokallja a béreket :)

Ez a dolog annyira husbavágó, hogy errol ket ember az életben nem fog tudni kompromisszumot találni.
A kovetkezo az lesz, hogy kinek értékesebb a munkája, stb stb...

Marhaság :)
Egy jol mukodo tarsadalomban minden dolgozo munkajara szukség van.
Ha egy is kimarad az már az elégedetlenséget jelenti a későbbiekben
Ezt leírtam én is.

A probléma az, hogy azok a tanárok, óvónők, akik tényleg szeretik ezt a szakmát (és nincsenek kevesen!), kb. az 5. helyre teszik a fizetésük mértékét.
Ezzel minden rendszerben minden ideológia követője visszaélt.
Aki pénzt akart keresni, nem tanárnak ment már az én fiatalabb koromban sem. Tudtuk, hogy egy pedagógus keveset keres, legalábbis én tudtam. Nem érdekelt.

Ha ma jogász lennék, biztosan nem lennének anyagi gondjaim (bár már az is kérdés, ki mit nevez anyagi gondnak).

Nem is irritáló ez mindaddig, amíg nem a kocsid alapján ítélik meg, ki vagy.
S ma, Magyarországon mint tudjuk, annyit érsz, amennyid van.
Sajnos, ez a lázári idézet sokkal szélesebb körben népszerű, mint, ahogyan ezt bevallják az emberek.
Ha ehhez még hozzájön, hogy nem vagy 20 éves, hááát, ...
 
Utoljára módosítva:
Nem értem.
Miről írtál? Ki, mennyit dolgozik?
Írd le, mit gondolsz, mert ez félreérthető!

A pótlékokról - kiszámoltad, hogy pl. 20 300 forintos gyp. pótlékból mennyi marad? Mennyi a nettó? Kb. 13.000 forint.
- az előírt órakeretre gondoltam ... tehát az árufeltöltő heti 40 órát kell ledolgozzon a munkahelyén, hogy megkapja a fizetését, a pedagógus tudtommal valamivel kevesebbet.
- a tanári szbadságra is gondoltam, nem sok munkavállalónak van két hónapos fizetett szabadsága.

Az otthoni felkészülésre, tantervkészítésre még ebben a fázisban ne helyezzünk nagy hangsúlyt, feltételezzük hogy a kedves tanár már vagy öt éve ismételgeti ugyanazt a tananyagot

- az említett pótlékok ugye összeadódnak? több pótlék is járhat a pedagógusnak
 
- az előírt órakeretre gondoltam ... tehát az árufeltöltő heti 40 órát kell ledolgozzon a munkahelyén, hogy megkapja a fizetését, a pedagógus tudtommal valamivel kevesebbet.
- a tanári szbadságra is gondoltam, nem sok munkavállalónak van két hónapos fizetett szabadsága.

Az otthoni felkészülésre, tantervkészítésre még ebben a fátisban ne helyezzünk nagy hangsúlyt, feltételezzük hogy a kedves tanár már vagy öt éve ismételgeti ugyanazt a tananyagot

- az említett pótlékok ugye összeadódnak? több pótlék is járhat a pedagógusnak
Értem, s szerintem tudod, mi következik.
De nem fárasztom a közösséget, csak kérem, hidd el nekem, 39 éve tanárként dolgozva, nem dolgozom kevesebbet, mint egy árufeltöltő.
Írhatok statisztikákat, de nem tudom ezt ellenőrizhetően megtenni.

Értem én, hogy ebből más arra következtet, hogy "csak" annyit dolgozom, amennyit látnak.
A karantén idején derült ki - talán - hogy teljesen más tanárnak lenni, mint tanulóként ülni és figyelni, mi zajlik.

S abban is lehet igazad, hogy nem vagyunk egyformák, hogy vannak, akik rutinból tanítanak.
Nem vitatkozom, mert vannak.
De a többség tesz azért, hogy a gyerekei előrelépjenek, s ez sok esetben fedi magát az anyagot, de fedi a szülőkkel való kapcsolattartást is, a szakterületi tájékozódást is, az adminisztrációt is (s itt nem a KRÉTA beírására gondolok, hanem szakmai anyagok megírására), stb.

Ezen túl, ez idegmunka. Ha tényleg a gyerekekkel "összekapcsolódva" dolgozol egész nap, még akkor is, ha "csak" 4 órád volt aznap, hidd el, úgy mész haza, hogy még a rádiót sincs kedved bekapcsolni.

DE! Nem sajnáltatni szeretném magam/magunkat, mert ezt vállaltuk, sőt, ez jó!
Én szeretem a tanárságot, mert gyerekkel dolgozni állandó ötletgyár.
Folyamatos fejtörés, mit hogyan, s amit csináltál, azt hogyan másképp, ha mégsem hatékony.
Én is voltam diák - tehát hogyan adjam át, hogy ne unja, hogy érdekelje, mert csak a saját érdeklődésén tud ő is, én is továbblépni.
Ez nehéz.
S minél több vagy súlyosabb állapotú gyereked van, annál nehezebb.

S gyerekek között lenni más világ, kedvesebb, játékosabb, mint a felnőtteké. Ez is jó.

A szabadság - erre is csak azt tudom írni, amit a fizetésről másoknak - nem a miénk sok, a tiétek kevés.
De, ezért , ennyiért nem megy tanárnak senki, szerintem Te is tudod.
 
A román árufeltöltő mennyit keres?
nem tudom, de mint a többi a keleteurópait, keményen kihasználják a "multik" az biztos. Ezért is boldogok akik mehetnek nyugatra elvégezni azt a munkát amit az ottani iraki vagy pakisztáni esetleg kenyai menekültek sem hajlandók elvégezni, pedig milliószámra vannak.

Nem tudod, mi a csodának kellenek nyugati országokban a keleteurópai munkások? Ha Svájcba járok kíváncsi vagyok milyen nyelven beszélgetnek a Lidl-ben az árufeltöltők.
 
Utoljára módosítva:
nem tudom, de mint a többi a keleteurópait, keményen kihasználják a "multik" az biztos. Eezért is boldogok akik mehetnek nyugatra elvégezni azt a munkát amit az ottani iraki vagy pakisztáni esetleg kenyai menekültek sem hajlandók elvégezni, pedig milliószámra vannak.

Nem tudod, mi a csodának kellenek nyugati országokban a keleteurópai munkások?
Ki hívja őket, névre szóló meghívót kapnak, hogy menjenek ki dolgozni? Örüljenek ha munkát kapnak migránsként!
 
mi a baj Svájccal? egy magyar árufeltöltő nem egy millió forintot kereshet tisztán, havonta ha átbuszozik Svájcba ?
Nem is tudom.
Én volt, hogy 110 km-re laktam a munkahelyemtől, de a napi buszozás nem jöhetett szóba. Persze egy strapabíró arufeltöltőnek mi az a napi 1000-1200 km buszozás (hisz oda vissza kel számolni).
Ha viszont ott lakna, az olyan, mintha hekyi lakos lenne (mármint a költségek tekintetében).
nem tudom, de mint a többi a keleteurópait, keményen kihasználják a "multik" az biztos.
Miért a "nem multik" nem teszik?
Ezért is boldogok akik mehetnek nyugatra elvégezni azt a munkát amit az ottani iraki vagy pakisztáni esetleg kenyai menekültek sem hajlandók elvégezni, pedig milliószámra vannak.

Nem tudod, mi a csodának kellenek nyugati országokban a keleteurópai munkások? Ha Svájcba járok kíváncsi vagyok milyen nyelven beszélgetnek a Lidl-ben az árufeltöltők.
Megmondom én neked: svájciul.
(Persze a rétórománt akcentussal)
 
Nem is tudom.
Én volt, hogy 110 km-re laktam a munkahelyemtől, de a napi buszozás nem jöhetett szóba. Persze egy strapabíró arufeltöltőnek mi az a napi 1000-1200 km buszozás (hisz oda vissza kel számolni).
Ha viszont ott lakna, az olyan, mintha hekyi lakos lenne (mármint a költségek tekintetében).

Miért a "nem multik" nem teszik?

Megmondom én neked: svájciul.
(Persze a rétórománt akcentussal)
NAlunk is boldogulnak az arufeltoltok es betanitott munkasok sot megvitatjak a vilag dolgait, termeszetesen canadaiul. MEg pava tollat se dugnak a hatsojaba az apacsok,mert ez nincs a munkaszerzodesukbe.
 
Nem is tudom.
Én volt, hogy 110 km-re laktam a munkahelyemtől, de a napi buszozás nem jöhetett szóba. Persze egy strapabíró arufeltöltőnek mi az a napi 1000-1200 km buszozás (hisz oda vissza kel számolni).
Ha viszont ott lakna, az olyan, mintha hekyi lakos lenne (mármint a költségek tekintetében).
Miért is kellene naponta utaznia? Ha ott lakik folyamatosan, akkor nem keres nettó egy millió forintot havonta?
Eddig se az volt a téma, ha Magyarországon nettó 300.000-et keres valaki mennyibe kerül a paprikáskrumpli vagy a túróslaska.

Megmondom én neked: svájciul.
(Persze a rétórománt akcentussal)
gondoltam, oroszul, szerbül vagy magyarul ... meg se fordult a fejembe, hogy egy svájci őslakos sepregetne vagy árut rakodna ... elvégre a munkanélküli segéllyel valőszínüleg jobban járna.
 
Értem, s szerintem tudod, mi következik.
De nem fárasztom a közösséget, csak kérem, hidd el nekem, 39 éve tanárként dolgozva, nem dolgozom kevesebbet, mint egy árufeltöltő.
Írhatok statisztikákat, de nem tudom ezt ellenőrizhetően megtenni.

Értem én, hogy ebből más arra következtet, hogy "csak" annyit dolgozom, amennyit látnak.
A karantén idején derült ki - talán - hogy teljesen más tanárnak lenni, mint tanulóként ülni és figyelni, mi zajlik.

S abban is lehet igazad, hogy nem vagyunk egyformák, hogy vannak, akik rutinból tanítanak.
Nem vitatkozom, mert vannak.
De a többség tesz azért, hogy a gyerekei előrelépjenek, s ez sok esetben fedi magát az anyagot, de fedi a szülőkkel való kapcsolattartást is, a szakterületi tájékozódást is, az adminisztrációt is (s itt nem a KRÉTA beírására gondolok, hanem szakmai anyagok megírására), stb.

Ezen túl, ez idegmunka. Ha tényleg a gyerekekkel "összekapcsolódva" dolgozol egész nap, még akkor is, ha "csak" 4 órád volt aznap, hidd el, úgy mész haza, hogy még a rádiót sincs kedved bekapcsolni.

DE! Nem sajnáltatni szeretném magam/magunkat, mert ezt vállaltuk, sőt, ez jó!
Én szeretem a tanárságot, mert gyerekkel dolgozni állandó ötletgyár.
Folyamatos fejtörés, mit hogyan, s amit csináltál, azt hogyan másképp, ha mégsem hatékony.
Én is voltam diák - tehát hogyan adjam át, hogy ne unja, hogy érdekelje, mert csak a saját érdeklődésén tud ő is, én is továbblépni.
Ez nehéz.
S minél több vagy súlyosabb állapotú gyereked van, annál nehezebb.

S gyerekek között lenni más világ, kedvesebb, játékosabb, mint a felnőtteké. Ez is jó.

A szabadság - erre is csak azt tudom írni, amit a fizetésről másoknak - nem a miénk sok, a tiétek kevés.
De, ezért , ennyiért nem megy tanárnak senki, szerintem Te is tudod.
Teljesen igazad van. Volt egy pár tanár ismerősöm. Nem egyszerű szakma, rengeteg felelőséggel.

A svájci óvónők és tanárok magasan a legjobban keresnek a németnyelvű országok tanárai között.
Elégedett tanár, jó és türelmes tanár. Az állam tudja, hogy az ő kezükben van a jövő generáció kiképzése. Ezen is múlik az ország fejlődése.
Ebbe érdemes és szükséges pénzt befektetni. legyen az bér, vagy az iskolák felszerelése.

Két példa a svájci iskolákról

-----
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,619
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére