Orbán Viktor: Visszatérő rémálmunk, hogy a Jóisten egyszer megjelenik Magyarországon

Magyar művekből rendezett kiállítást nyitott meg a tokiói Szépművészeti Múzeumban Orbán Viktor csütörtökön, az eseményen a miniszterelnök azt mondta: a magyaroknak bizonyítaniuk kell, hogy a világ jól jár, ha vannak magyarok. Az eseményen Takamado Tsuguko hercegnő kifejtette, máig jól emlékszik több mint tíz évvel ezelőtti magyarországi látogatására, és most ez a tárlat tovább erősíti a magyar-japán kapcsolatokat.

A Kincsek Budapestről: európai és magyar mesterművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából címmel megrendezett tárlat megnyitóján Orbán azt is elmondta, hogy egy japán nehezen értené meg a magyarokat, mert Japán egy nagy nemzet, négyszer akkora a területe, mint Magyarország, a népessége pedig tízszer akkora. Egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot.

Ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni.

„Visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva

- mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy

„a magyarok helyet követlenek maguknak a Nap alatt.”

Amikor Magyarországon japánokkal beszél, az a benyomása, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. „A szellem, az érzelmek és az erények közös metszetét” azonnal felismerik, ha egy magyar beszél egy japánnal. Arról is beszélt, hogy kiemelkedő kulturális beruházás és fejlesztés zajlik most Budapesten, „fantasztikus múzeumi negyedet építünk”, és egy nemzetközi tervpályázat kiírása után két épületet japán építészek terveznek.

A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulójáról Orbán azt mondta, hogy 150 év kerek évforduló, sok módon lehet megünnepelni, mi egy kiállítással ünnepelünk, kultúrával, mert ez méltó két olyan ősi kultúrnemzethez, mint a magyar és a japán.

Több mint tízezer kilométert tett meg, hogy itt lehessen ma. Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott, akiknek lelkülete látható majd a kiállításon - mondta a miniszterelnök.

orbanjapanban2_fit_800x10000.jpg
Takamado Cuguko hercegnő és Orbán Viktor Szinyei Merse Pál Lilaruhás nő című festménye mellett
 
Arról is beszélt, hogy kiemelkedő kulturális beruházás és fejlesztés zajlik most Budapesten, „fantasztikus múzeumi negyedet építünk”, és egy nemzetközi tervpályázat kiírása után két épületet japán építészek terveznek.
Van itt siker csak olvasni kell a sorok közt!
 
Orbán Viktor szerint a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy

A magyarok azért innovatívak mert: "szükség találékonnyá tesz" :)
 
Nálunk minden világszínvonalú, vagy világszínvonalon megállja helyét.
(Két évig tartott, míg rájöttek, hogy anyámnak nyiroködémája van. Egy hónapot volt egy kórházban és nem látták)
 
Itt a képen is milyen boldogan feszít és dicsekszik a magyar kultúrával. Aztán otthon meg benyújtják a törvénymódosításokat a szinházak ellen, az MTA ellen, az NKA ellen és főleg a teljes magyar kulturális élet ellen. A független gondolkozású kortárs művészek már tíz éve várják, hogy végre szabadon alkothassanak és éljenek.
 
Szinyei a Monarchiában született, a mai Szlovákiába és ott is halt meg. Münchenbe tanult az akademián, egyebként tiszta Magyar.

Akár rokonok is lehetünk nekem is annyi féle fajta rokonom van mint egy kobor kutyănak.

Komolyan mondom öröm latni mennyire ellent mond ez az ember magának amikor "etnikai homogenitást" követel.

Egyébbként a "lila ruhas nö" elöször sărga ruhăsnak készült. Még egy érdekesség: a felesége van a képen pingálva nem a szabadban hanem egy müterembe, ezért különbözök az ărnyékok a hăttéren és a nön. :)

Hogy a holdraszállást tagadni akarok ezt észrevették? :)
 
Utoljára módosítva:
Érdekes bárhol jár ott rokonok vagyunk....
Szinyei a Monarchiában született, a mai Szlovákiába és ott is halt meg. Münchenbe tanult az akademián, egyebként tiszta Magyar.

Akár rokonok is lehetünk nekem is annyi féle fajta rokonom van mint egy kobor kutyănak.

Komolyan mondom öröm latni mennyire ellent mond ez az ember magának amikor "etnikai homogenitást" követel.
Látom nem érted Ernő...az hogy TE ismered a festőt az egy dolog de, az emberek ezt a festményt magyarnak tanulták és senki sincs aki azt mondaná hogy ez nem magyar. Liszt szintúgy magyar pedig még magyarul sem tudott....magyarnak tartotta magát.
Ilyen hozzászólásokkal nem tudod megingatni a magyarock lelkivilágát.
 
Azért a többi nemzetet sem kell félteni. Ha megkérded, mindent az ukránok, románok, oroszok vagy amerikaiak, stb. találtak fel, ha meg mégsem, akkor elllopták az ötleteiket. Ismerősöm mondta a következőt: "az atombombát két ukrán fizikus már a második vh előtt feltalálta, viszont Sztálin, csak a háború után vette észre a leírást észre az íróasztalán. Ez a hivatalos tananyagban volt még pár éve Ukrajnában. Persze az ukrán ősember rávéste a mamutcsontra a mau Ukrajna térképét, ez akár iaz is lehet."
 
Szinyei a Monarchiában született, a mai Szlovákiába és ott is halt meg. Münchenbe tanult az akademián, egyebként tiszta Magyar.

Akár rokonok is lehetünk nekem is annyi féle fajta rokonom van mint egy kobor kutyănak.

Komolyan mondom öröm latni mennyire ellent mond ez az ember magának amikor "etnikai homogenitást" követel.

Egyébbként a "lila ruhas nö" elöször sărga ruhăsnak készült. Még egy érdekesség: a felesége van a képen pingálva nem a szabadban hanem egy müterembe, ezért különbözök az ărnyékok a hăttéren és a nön. :)

Hogy a holdraszállást tagadni akarok ezt észrevették? :)
Szinyei Merse Pál magyar állampolgár és magyar országgyűlési képviselő volt. Apja magyarországi , Sáros vármegyei al-, majd főispán. A család egy kb. hétszáz éves magyar nemesi família.
 
Szinyei Merse Pál magyar állampolgár és magyar országgyűlési képviselő volt. Apja magyarországi , Sáros vármegyei al-, majd főispán. A család egy kb. hétszáz éves magyar nemesi família.

Pál Szinyei Merse 1845-ben, a kiegyezés elött született, "in Kaisertum Österreich".
Gondolom ezt nem kell leforditani. Abban az idöben még nem volt állampolgárság csak "alatvalók" voltak.
A "faji megkülönböztetes vagy nem megkülönböztetés" egy érdekes téma, a "Nagy-Magyarország" megértéséhez.

Nekem tök mindegy, hogy valaki Magyarnak, Osztráknak vagy Szlováknak vallja magát az az ö dolga.
Egy biztos, genetikailag nincs olyan, hogy magyar vagy más, mindez csak juristerei.

Elég ha a saját családomat - elöre vagy hátra - nézem, szinte minden honnan van rokonom.

Már emlitettem, hogy egyszer összefutottam egy iskolatársammal a könyvkiállitáson aki "menö iró" ma magyarországon.
Nagyon örültünk egymásnak sok évtized után. Csodálták a szinesbörü gyerekeimet.

Mignem, elállt a mosoly az arcukon és elkezdtek töprengeni.
"Akkor most mi Ö?" - ébredtek fel bennük Orbán Viktor szavai és felsoroltak három népcsoportot.

Teljesen meglepödtem, mert a gyerek már serdülö korban volt és nekem ilyen még nem jutott eszembe.
"Hát tudod Ö Ö" - kezdtem el dadogni, mert a gyerekeimet egyedülállónak tartom még most is.

A "magyar iró" ismerösöm feleségestül majdnem agyvérzést kapott a töprengésben.
Komolyan mondom Goldin "Gondolkodo ember" szobra hozzájuk képest egy léhütönek látszott.

Hogy a dolog végére járjak csináltattam egy DNA analizist és az jött ki belölle, hogy 43 ethnikum jeleit örzöm.
A gyerekben ez minimum megduplázódott. :)

Hát Pál Szinyei Merse is ilyen lehet. Én ennek ellenére, vagy talán ezért is szeretem öt.

Csodálom mindazokat akik beképzelik maguknak hogy van "törzskönyvezett, fajtiszta magyar"

Mindig az jut eszembe, hogy a tanitó nagyapámat azért helyezték arra a környékre ahonnan Szinyei származik,
hogy az ott élöket megtanitsa magyarul beszélni. A vicc az, hogy ahonnan ö származik ott meg nem magyar volt
az elterjedt nyelv.

C'est la vie :)

Érdekes lehet, hogy honnan jön valaki de nem csak ezért kell szeretni. :)
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy off az Orbán Viktor Visszatérő rémálmunk .... című cikknél, de ez a Goldin "Gondolkodo ember" komolyan érdekelne. Leragadtam ott, hogy (René François) Auguste Rodin: A gondolkodó.
C'est la vie.
 
Köszi! Elirtam magamat.
Valoszinü mert gyerekkoromban egy testreszabott figurát, a bolondot, játszottam Goldini "Két ur szolgája" cimü darabban. :)
-
De ha már megint itt vagyok.
Érdekes, hogy a DNA elemzésben nem volt olyan kategoria, hogy "magyar", csak "balkáni, keleteuropai ...."
Ennek ellenére nem estem identitás krizisbe.

Freud szerint aki nem tudja "kicsoda" annak egy problémája van ahol Rodin figurája a testrészét fogja. :)

Nem szeretném ha ujra olyan idlket élnénk mind a szüleink, nagyszüleink megéltek
és "származási bizonyitvány" kell majd ha állami alkalmazott akarsz lenni.

Sok ma élö annak köszönheti a létét, hogy a szülei meghamisitották a házasságlevelet.
 
Utoljára módosítva:
Talán ki tud valaki segíteni, már nem emlékszem rá kapásból.

A kiegyezés után (1867) mindenkiből aki Ausztria területén lakott "osztrák" lett.
A magyar-fennhatóság alatt lakott területen nem lett senki automatikusan "magyar" Vajon miért nem?
Ezt a privilégiumot csak 1915-ben, a világháború alatt ajánlotta fel a magyar kormány.
Pech, hogy ennek ellenére elvesztették a háborút és a Trianon után milliók voltak kénytelenek "magyarosítani" magukat.
-
A 20. század elején, annyira gyűlölték magyar területen az osztrákokat, hogy sokan jobbnak látták nevet cserélni,
még akkor is ha "magyarként" voltak elkönyvelve.
 
Pál Szinyei Merse 1845-ben, a kiegyezés elött született, "in Kaisertum Österreich".
Gondolom ezt nem kell leforditani. Abban az idöben még nem volt állampolgárság csak "alatvalók" voltak.
A "faji megkülönböztetes vagy nem megkülönböztetés" egy érdekes téma, a "Nagy-Magyarország" megértéséhez.

Nekem tök mindegy, hogy valaki Magyarnak, Osztráknak vagy Szlováknak vallja magát az az ö dolga.
Egy biztos, genetikailag nincs olyan, hogy magyar vagy más, mindez csak juristerei.

Elég ha a saját családomat - elöre vagy hátra - nézem, szinte minden honnan van rokonom.

Már emlitettem, hogy egyszer összefutottam egy iskolatársammal a könyvkiállitáson aki "menö iró" ma magyarországon.
Nagyon örültünk egymásnak sok évtized után. Csodálták a szinesbörü gyerekeimet.

Mignem, elállt a mosoly az arcukon és elkezdtek töprengeni.
"Akkor most mi Ö?" - ébredtek fel bennük Orbán Viktor szavai és felsoroltak három népcsoportot.

Teljesen meglepödtem, mert a gyerek már serdülö korban volt és nekem ilyen még nem jutott eszembe.
"Hát tudod Ö Ö" - kezdtem el dadogni, mert a gyerekeimet egyedülállónak tartom még most is.

A "magyar iró" ismerösöm feleségestül majdnem agyvérzést kapott a töprengésben.
Komolyan mondom Goldin "Gondolkodo ember" szobra hozzájuk képest egy léhütönek látszott.

Hogy a dolog végére járjak csináltattam egy DNA analizist és az jött ki belölle, hogy 43 ethnikum jeleit örzöm.
A gyerekben ez minimum megduplázódott. :)

Hát Pál Szinyei Merse is ilyen lehet. Én ennek ellenére, vagy talán ezért is szeretem öt.

Csodálom mindazokat akik beképzelik maguknak hogy van "törzskönyvezett, fajtiszta magyar"

Mindig az jut eszembe, hogy a tanitó nagyapámat azért helyezték arra a környékre ahonnan Szinyei származik,
hogy az ott élöket megtanitsa magyarul beszélni. A vicc az, hogy ahonnan ö származik ott meg nem magyar volt
az elterjedt nyelv.

C'est la vie :)

Érdekes lehet, hogy honnan jön valaki de nem csak ezért kell szeretni. :)
Nézd, ha te Szinyei Merse Pált szlováknak tartod, az a te ügyed. Nem vitatkozom.
 
Nézd, ha te Szinyei Merse Pált szlováknak tartod, az a te ügyed. Nem vitatkozom.
Nem azt írta minek tartja Ő .És azt sem Hogy Szinyei Merse minek tartotta magát.
Nem így került szóba
Hanem példaként hozta hogy mennyi etnikum jele lehet valakiben
"DNA analizist és az jött ki belölle, hogy 43 ethnikum jeleit örzöm."
Ebből az jön le szerintem: az identitás tudat számít valójában ez a jelentése.Erre utalt ernő
Nem az számít, hogy ki honnan jött keveredett, kikkel és hányad íziglen.
Az identitás tudat számít.
a genetikai népek megkülönböztetést tagadja:
Nekem tök mindegy, hogy valaki Magyarnak, Osztráknak vagy Szlováknak vallja magát az az ö dolga.
Egy biztos, genetikailag nincs olyan, hogy magyar vagy más, mindez csak juristerei.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére