Hírek Orbán Viktort zárják ki az Európai Tanács üléséről – erről kapott levelet az ET elnöke. A döntés a napokban megszülethet.

Zárják ki Orbán Viktort Európai Tanács május 30-31-i üléséről – erről írt levelet egy német EP-képviselő az Európai Tanács elnökének. A Magyar Narancs információi szerint a zöldpárti Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő nyíltan leírja Charles Michelnek:


nem engedhető meg, hogy az EU biztonsága szempontjából sorsdöntő ülésen Orbán részt vegyen.

A német politikus arra hivatkozik, hogy az EU működéséről szóló szerződés (helyesen az EU-ról szóló szerződés) 10. cikke szerint csak olyan kormányok képviseltethetik magukat a Tanácsban, amelyek demokratikusan elszámoltathatók a nemzeti parlamentjük és az állampolgáraik felé. A német EP képviselő többek között a Freedom House és az EBESZ jelentéseit hozza fel annak alátámasztására, hogy


Orbán már nem elszámoltatható Magyarországon.

A politikus hivatkozik a kedden kihirdetett háborús veszélyhelyzetre is, ami a rendeleti kormányzás meghosszabbítását teszi lehetővé. Bármi is lesz a javaslat megítélése, ez a levél mérföldkőnek számít, hiszen az EU döntéshozói körében most már nyíltan leírták, hogy


nem akarják, hogy Orbán bizalmas információkhoz jusson,

mert nem tartják megbízhatónak. Ez a diplomata nyelvről magyarra fordítva azt jelenti: áruló.

1653737297502.png
 
Hogy miért is nem csodálkozom ezen?! Lassan kiírják majd ott is, hasonlóan az Osztrák településekhez, " ne lopj Magyar!" itt meg: ki az Eu-ból Magyar.. Ez az elmebeteg kormányzat minden józan eszét elvesztve, szembe megy Európával. Nem értem, miért nem lehet komolyan elgondolkodni azon, hogy évek óta csak olajat önt a tűzre a nyakasságával. Pont azt teszi mint itthon az ellenzékkel. Mindent megvétóz, semmit nem fogad el, ami nem az ő feje szerint történik. De bezzeg a közös pénz amit adnak, az jó. Azt elfogadják, azt követelik, de nem tesznek érte semmit. Vagyis a nagy százalékát zsebre teszik. Valamikor büszkén mondhatta valaki hogy Magyar, manapság már inkább meg sem szólal az ember. Én szégyellem amit ezek művelnek, mert az országot minősítik, a legjobban bennünket. Pedig aztán mi kis melósok nem tehetünk semmiről. Csak asszisztálunk csendesen egy elmeháborodott ámokfutásához.
 
"A Putyin-értő Orbán Viktor biztonsági kockázattá válik a NATO számára" - irják a nyugati lapok már régóta.

Orbán kétkulacsos taktikája eddig bejött, megpróbálta az egyik hatalmat kijátszani a másik ellen.

Ez béke időben csak karakter-gyengeség most viszont egy rizikó. Kígyót melengetett Európa a mellén.

Tessék kérem megnézni az magyar közmédia és a Fidesz politikusok egyértelműen Orosz propagandát folytatnak.
A Fidesz megmondó embere, az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa egyre agresszívabb EU-ellenes propagandát folytat.
 
"Orbán Viktor levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni az Oroszországgal szembeni olajembargóról a jövő heti uniós csúcson. A magyar kormányfő nem kertel: amíg az EU tételesen fel nem sorolja a Magyarországnak juttatandó anyagi támogatást – amely úgymond az orosz olajimportról leválás költségeit fedezné –, addig nincs miről beszélni. Nemrég előbb Szijjártó külügyminiszter, majd Orbán is megpendítette a beleegyezés általa kalkulált árát: 18-19 milliárd euró."


Ez megint csak nekünk lenne sz@r. Mert a pénz menne a zsebekbe ahogy eddig, mi meg le lennénk tojva úgy, ahogy idáig. Nekünk egyik sem jó megoldás. Ide jutott az idióta politikájával ez az eszement. Magunkon nem tudunk segíteni, ezek miatt meg az EU is hátat fordít a végén. Mikor már így is csak azért nem omlott itt össze a kártyavár, mert az a töméntelen pénz, amit ide pumpáltak, életben tartott bennünket.
 
. ...... Mert a pénz menne a zsebekbe ahogy eddig, mi meg le lennénk tojva úgy, ahogy idáig. Nekünk egyik sem jó megoldás. Ide jutott az idióta politikájával ez az eszement. Magunkon nem tudunk segíteni, ezek miatt meg az EU is hátat fordít a végén. Mikor már így is csak azért nem omlott itt össze a kártyavár, mert az a töméntelen pénz, amit ide pumpáltak, életben tartott bennünket.
Így van ahogy írod !
 
Sajnos, ez az elmúlt több mint 30 év erről szólt eddig. Különösen ez az utolsó 12 év. Ennyi dúsgazdag ember sosem volt még itt, a nép meg csak vegetál. Már eljátszhatjuk a "szegény gazdagok" művet szó szerint élőben. :(
Azt hiszem azonos látószögből látjuk az elmúlt évtizedek magyarországi történéseit, mindenféle túlpolitikázás nélkül.
Valóban, az elhibázott privatizáció után már kialakult egy még aránylag szűk nagyon gazdag réteg.
Aztán meg mások is szerettek volna a sajtból, de már elfogyott a java, egyes dolgok meg még tabuk voltak (amiket aztán később a 2/3 ledöntött) kapóra jött az új fejőstehén az unió (ami azért hogy tejet ad, legel is rendesen) csak hogy a hasonlatnál maradjak, a tej nem csorog le az alsó meg az utóbbi időkben már a közép réteg szintjére sem. Lefeji egy minden szinten jól felépített, gondosan körbebástyázott "elit", legelni meg oda irányítják, ahol már amúgy is megritkult a legelő.
Az én saccom szerint kb kétmillióra tehető a dúsgazdagok (családdal, gyerekkel, stb) száma.
Másik kétmillió akik a fentiekből még igen jól élnek, egy millió erre-arra a világban keresi a boldogulást. Legalább félmillióra becslem még a bűnözésből piszok jól élők számát (ők örök tabuk, minden rendszer, hatalom számára)
A maradék négymillió, mint ahogy írod is, csak vegetál.
 
Azt hiszem azonos látószögből látjuk az elmúlt évtizedek magyarországi történéseit, mindenféle túlpolitikázás nélkül.
Valóban, az elhibázott privatizáció után már kialakult egy még aránylag szűk nagyon gazdag réteg.
Aztán meg mások is szerettek volna a sajtból, de már elfogyott a java, egyes dolgok meg még tabuk voltak (amiket aztán később a 2/3 ledöntött) kapóra jött az új fejőstehén az unió (ami azért hogy tejet ad, legel is rendesen) csak hogy a hasonlatnál maradjak, a tej nem csorog le az alsó meg az utóbbi időkben már a közép réteg szintjére sem. Lefeji egy minden szinten jól felépített, gondosan körbebástyázott "elit", legelni meg oda irányítják, ahol már amúgy is megritkult a legelő.
Az én saccom szerint kb kétmillióra tehető a dúsgazdagok (családdal, gyerekkel, stb) száma.
Másik kétmillió akik a fentiekből még igen jól élnek, egy millió erre-arra a világban keresi a boldogulást. Legalább félmillióra becslem még a bűnözésből piszok jól élők számát (ők örök tabuk, minden rendszer, hatalom számára)
A maradék négymillió, mint ahogy írod is, csak vegetál.
Igen, valahogy így érzem én is, bár számokat nem tudtam volna írni. az első 3-4 millió szerintem is stimmel, bár gyerekek nélkül jóval kevesebb lenne. A bűnöző réteg az átmeneti, mert ha buknak, a pénz meg minden cucc az állam bácsira száll. a legsajnálatosabb a kint boldogságot-megélhetést (megbecsülést) keresők rétege. Fiatalok idősek vegyesen, kevés illúzióval. Mi meg vagyunk a maradék.
 
Sajnos, ez az elmúlt több mint 30 év erről szólt eddig. Különösen ez az utolsó 12 év. Ennyi dúsgazdag ember sosem volt még itt, a nép meg csak vegetál. Már eljátszhatjuk a "szegény gazdagok" művet szó szerint élőben. :(
.... az "A gazdag szegények" művet inkább.
Mindkét regényt Jókai írta, tehát nem én forgatom ki.
 
Az EU-bol való kirúgás jogilag nem lehetséges.

Az Orbán-rezsim működése, stratégiai korrupcióra és az uniós forrásokkal való visszaélésre épült,
ez a politikai rendszer az EU-n kívül nem működik.

Orbántól csak ugy lehet megszabadulni ha az EU ellehetetleníti neki a lopást.


Lehet, hogy az ellenzéknek kéne forszírozni az EU-ból való kilépést,
hogy a megtévesztett választók végre felfogják mit játszik velük ez a korrupt kormány.
 
Magunkon nem tudunk segíteni, ezek miatt meg az EU is hátat fordít a végén. Mikor már így is csak azért nem omlott itt össze a kártyavár, mert az a töméntelen pénz, amit ide pumpáltak, életben tartott bennünket.
Magunkon nem tudunk segíteni
Mint írod
Hozzáteszem: Mert ahhoz diplomácia kell
És nem pedig: "akkor meghosszabbítjuk Lovasberényig" hozzáállás
Ezek súlyos szavak: "nem engedhető meg, hogy az EU biztonsága szempontjából sorsdöntő ülésen Orbán részt vegyen. "
 
Lehet, hogy az ellenzéknek kéne forszírozni az EU-ból való kilépést,
hogy a megtévesztett választók végre felfogják mit játszik velük ez a korrupt kormány.
Megtévesztett?
Volt választási lehetőségük.
De, valamiért arra szavaztak akik ígértek nekik pénzt és lehetőséget és meg is kapták azt.
Szerintem itt csak TE vagy az aki dühös az emberek meghatározó része elégedett.
 
az emberek meghatározó része elégedett.
Antall József hány millió magyar miniszterelnöke akar lenni.Legalább szavakban kimondta.
A te miniszterelnököd nem az egész országé kéne legyen?
Nem csak egy részének.
Egy ilyen ember képtelen úgy irányítani hogy a lakosság minél nagyobb részének miniszterelnöke legyen, mert azt nem szavazat szám dönti el.
Arra tudod mi elég? ez: "akik ígértek nekik pénzt és lehetőséget"
 
2022. május. 29. 09:09 2022. május. 29. 09:16

Orbán Viktor is ott volt a BL-döntőn, külföldi fotósok kiszúrták​

Nem dicsekedett el vele a kormányfő, az MTI-ben sem jelent meg kép.
Orbán Viktor miniszterelnök is kint volt a BL-döntőn Párizsban, igaz, erről sem a saját Facebook-oldalán, sem az MTI-ben nem jelentek meg képek. Orbán az AFP fotóin tűnt fel, Nicolas Sarkozy volt francia elnök mellett.
41c69901-b0cb-468f-8563-a34c9bcbcb53.jpg

Orbán és Sarkozy a meccsen.
© AFP Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
93ad4a89-f7c7-4118-aff6-4107a1b024f5.jpg

© Thomas COEX / AFP
Orbán csütörtök este vagy péntek reggel utazott Franciaországba. Egy programról számoltak be: találkozott Marine Le Pen szélsőjobboldali politikussal. Később megjelent a Facebook-oldalán egy kép arról, hogy telefonon beszélt Boris Johnson brit miniszterelnökkel.
 
hogy a megtévesztett választók végre felfogják mit játszik velük ez a korrupt kormány.
Még itt is elégedett velük néhány valaki.
skizofrénia vagy(tudathasadás): agyának egyik fele tudja teljesen káros az országra.
Agyának másik fele letagadja és behúzódik megtévesztett sokaság rájuk szavazott "tehát minden jó" gondolata mögé
 
Utoljára módosítva:
"tehát minden jó" gondolata mögé
"Mindén nátyon szép, mindén nátyon jo, mindénnel még fátyok elégedve"
1653834204217.png


Minden nagyon szép! - Minden nagyon jó!
Minden nagyon szép! - Minden nagyon jó!
Minden nagyon szép! - Minden nagyon jó!
Minden nagyon szép! - Minden nagyon jó!
Már nem is tudod, milyen rossz.

Nézd, a pénz mögött tiszta kézzel arat a halál
S két reklám között egy világ lángokban áll
Fejek hullnak a porba ezen a pokoli csatornán - Hát kapcsolj át!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére