Hírek Orbán Viktort zárják ki az Európai Tanács üléséről – erről kapott levelet az ET elnöke. A döntés a napokban megszülethet.

Zárják ki Orbán Viktort Európai Tanács május 30-31-i üléséről – erről írt levelet egy német EP-képviselő az Európai Tanács elnökének. A Magyar Narancs információi szerint a zöldpárti Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő nyíltan leírja Charles Michelnek:

nem engedhető meg, hogy az EU biztonsága szempontjából sorsdöntő ülésen Orbán részt vegyen.

A német politikus arra hivatkozik, hogy az EU működéséről szóló szerződés (helyesen az EU-ról szóló szerződés) 10. cikke szerint csak olyan kormányok képviseltethetik magukat a Tanácsban, amelyek demokratikusan elszámoltathatók a nemzeti parlamentjük és az állampolgáraik felé. A német EP képviselő többek között a Freedom House és az EBESZ jelentéseit hozza fel annak alátámasztására, hogy

Orbán már nem elszámoltatható Magyarországon.

A politikus hivatkozik a kedden kihirdetett háborús veszélyhelyzetre is, ami a rendeleti kormányzás meghosszabbítását teszi lehetővé. Bármi is lesz a javaslat megítélése, ez a levél mérföldkőnek számít, hiszen az EU döntéshozói körében most már nyíltan leírták, hogy

nem akarják, hogy Orbán bizalmas információkhoz jusson,

mert nem tartják megbízhatónak. Ez a diplomata nyelvről magyarra fordítva azt jelenti: áruló.

1653737297502.png
 
Hogy miért is nem csodálkozom ezen?! Lassan kiírják majd ott is, hasonlóan az Osztrák településekhez, " ne lopj Magyar!" itt meg: ki az Eu-ból Magyar.. Ez az elmebeteg kormányzat minden józan eszét elvesztve, szembe megy Európával. Nem értem, miért nem lehet komolyan elgondolkodni azon, hogy évek óta csak olajat önt a tűzre a nyakasságával. Pont azt teszi mint itthon az ellenzékkel. Mindent megvétóz, semmit nem fogad el, ami nem az ő feje szerint történik. De bezzeg a közös pénz amit adnak, az jó. Azt elfogadják, azt követelik, de nem tesznek érte semmit. Vagyis a nagy százalékát zsebre teszik. Valamikor büszkén mondhatta valaki hogy Magyar, manapság már inkább meg sem szólal az ember. Én szégyellem amit ezek művelnek, mert az országot minősítik, a legjobban bennünket. Pedig aztán mi kis melósok nem tehetünk semmiről. Csak asszisztálunk csendesen egy elmeháborodott ámokfutásához.
Orbán csak azt csinálja, amit szokott, tovább hízlalja a NER-t és saját magát, és mindent törvénybe foglal a saját szájíze szerint. És mivel újra kétharmadot kapott, megteheti. Bármit megtehet ma már. Az új kétharmad után erre teljesen feljogosítva érzi és érezheti is magát. Általában jóindulatú ember vagyok, de most azt kívánom, szívják meg a legjobban azok, akik rá szavaztak és a bagázsára. Nem Orbánt hibáztatom, ő zseniális, ügyes, kiépítette a hatalmát. Azokat hibáztatom, akik az igazságtalan rezsicsökkentés miatt, vagy mert teljesen csőlátásúak lettek, bedőltek a propagandának, vagy mert az anyagi érdekeik úgy kívánták - sok ilyet ismerek -, vagy szimpla ostobaságból, esetleg buta rajongásból biztosították a számára az újabb kétharmadot.
Bár a fejemet nem tenném rá, de szerintem egy-két éven belül kilépünk az EU-ból. És a böszmék még örülnek is majd neki.
 
Azt hiszem azonos látószögből látjuk az elmúlt évtizedek magyarországi történéseit, mindenféle túlpolitikázás nélkül.
Valóban, az elhibázott privatizáció után már kialakult egy még aránylag szűk nagyon gazdag réteg.
Aztán meg mások is szerettek volna a sajtból, de már elfogyott a java, egyes dolgok meg még tabuk voltak (amiket aztán később a 2/3 ledöntött) kapóra jött az új fejőstehén az unió (ami azért hogy tejet ad, legel is rendesen) csak hogy a hasonlatnál maradjak, a tej nem csorog le az alsó meg az utóbbi időkben már a közép réteg szintjére sem. Lefeji egy minden szinten jól felépített, gondosan körbebástyázott "elit", legelni meg oda irányítják, ahol már amúgy is megritkult a legelő.
Az én saccom szerint kb kétmillióra tehető a dúsgazdagok (családdal, gyerekkel, stb) száma.
Másik kétmillió akik a fentiekből még igen jól élnek, egy millió erre-arra a világban keresi a boldogulást. Legalább félmillióra becslem még a bűnözésből piszok jól élők számát (ők örök tabuk, minden rendszer, hatalom számára)
A maradék négymillió, mint ahogy írod is, csak vegetál.
Az a 4 millió elég lett volna ahhoz, hogy ne legyen újabb kétharmad. A végtelen hatalom korrumpál. /Ez egy klasszikustól származó gondolat, talán Nietzschétől...?
 
Az EU-bol való kirúgás jogilag nem lehetséges.

Az Orbán-rezsim működése, stratégiai korrupcióra és az uniós forrásokkal való visszaélésre épült,
ez a politikai rendszer az EU-n kívül nem működik.

Orbántól csak ugy lehet megszabadulni ha az EU ellehetetleníti neki a lopást.

Lehet, hogy az ellenzéknek kéne forszírozni az EU-ból való kilépést,
hogy a megtévesztett választók végre felfogják mit játszik velük ez a korrupt kormány.
Akkor az lenne a szöveg, hogy az ellenzék hazaáruló, mert nem törődik a magyar érdekkel.
 
Megtévesztett?
Volt választási lehetőségük.
De, valamiért arra szavaztak akik ígértek nekik pénzt és lehetőséget és meg is kapták azt.
Szerintem itt csak TE vagy az aki dühös az emberek meghatározó része elégedett.
Így van, bár én is dühös vagyok. De fideszes rokonaim elégedettek, szerintük minden rendben van, jól mennek a dolgok. Hát, igen, drágaság van, de annak Ukrajna az oka, meg a Nyugat, mert fegyvereket adnak nekik, és ezzel elnyújtják a háborút. Ezt mondják.
Baj van itt a fejekben, de nagy.
Jellemző eset: ha történik valami a politikában, megnézem a hírportálokat, és véleményt alkotok. Nem biztos, hogy igazam van, de igyekszem mérlegelni mindent, és gondolkozom. Fideszes megvárja, amíg megismeri a fideszes álláspontot, aztán azt szajkózza. A kevésbé agymosott esetleg megnéz pár ellenzéki oldalt, aztán arra a következtetésre jut. hogy azok torzítanak, hazudnak, elfogultak, /bár, hogy ezt mire alapozza, nem tudja megindokolni/, tehát a fidesz médiánál az igazság. Ha megemlítem, hogy mennyi sajtópert vesztettek el a hazugságaik miatt, a válasz az, hogy mert elfogultak, baloldaliak a bíróságok. Válasz, az mindig van. Ész, az nincs.
 
Utoljára módosítva:
Az a 4 millió elég lett volna ahhoz, hogy ne legyen újabb kétharmad. A végtelen hatalom korrumpál. /Ez egy klasszikustól származó gondolat, talán Nietzschétől...?
Dalberg-Acton

Az idezet igy szol pontosan:
"Power tends to corrupt, and absolute power corrupts absolutely."

A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál.
 
És megint csak eltűnt egy hozzászólásom!
Pedig nagyon szépen be volt csomagolva, hiszen nálatok, a jó baloldali médiák szokása szerint nem szerepelhet a "meztelen igazság", sem az, amit más annak gondol.
Hogy nektek is, és magamnak is időt spóroljak, nem szólok hozzá többet a fórumokba, visszatérek a könyves és zenés megosztásokhoz, amiért eredetileg beléptem, és amit tényleg nagyra becsülök.
További jó orbánlopozást kívánok!
 
Moslek koalicio nem elfogadhato nalunk.
 
Hozzátenném még, hogy nem kell válaszolnod, hisz ott a válasz az előző üzimben.
Nem lesz velem több gond, a canadahun eme részlegéből kiszálltam, nem éri meg az időt, és értelme sem sok van. Amit itt leírtok annak nagy része ott van a nyugati fényben, az ez a lényeg-ben, és társaiban
Inkább egy jó könyv!
 
Visszatérve az eredeti cikkre illetve a képviselö gondolatára:

Értem én, mit akar. De Daniel Freund erös tudatlanságot mutat az ötlettel, s látszik, hogy elementáris szinten sincs tisztában az EU müködését szabályozó jogszabályokkal. Ötletelés egy lityi bor után.

Én is ötletelek, kb. ennyire reális: ingyen sört mindenkinek.
 
Utoljára módosítva:

„Orbán Viktort Isten bízta meg a keresztény érdekek képviseletével, ezáltal lett ő Krisztus követe a népnek”​

Meglehet cáfolni? Nem.
Akik ilyen helyekre járnak azok ezt várják el.
 
Így van, bár én is dühös vagyok. De fideszes rokonaim elégedettek, szerintük minden rendben van, jól mennek a dolgok. Hát, igen, drágaság van, de annak Ukrajna az oka, meg a Nyugat, mert fegyvereket adnak nekik, és ezzel elnyújtják a háborút. Ezt mondják.
Baj van itt a fejekben, de nagy.
Jellemző eset: ha történik valami a politikában, megnézem a hírportálokat, és véleményt alkotok. Nem biztos, hogy igazam van, de igyekszem mérlegelni mindent, és gondolkozom. Fideszes megvárja, amíg megismeri a fideszes álláspontot, aztán azt szajkózza. A kevésbé agymosott esetleg megnéz pár ellenzéki oldalt, aztán arra a következtetésre jut. hogy azok torzítanak, hazudnak, elfogultak, /bár, hogy ezt mire alapozza, nem tudja megindokolni/, tehát a fidesz médiánál az igazság. Ha megemlítem, hogy mennyi sajtópert vesztettek el a hazugságaik miatt, a válasz az, hogy mert elfogultak, baloldaliak a bíróságok. Válasz, az mindig van. Ész, az nincs.
Van válasz, és volt kitől megtanulni. Hát a vezér nem mindjárt más nyakába varrja ha valami félresikerül? A felelősséget soha nem vállalta, csak azt hangoztatta hogy meg kell védeni az országot, és ezért ő a felelős. Ez mind csak duma maradt, és én még most sem tudom ki ellen harcolnak, és nekem ki ellen kellene?! Most is nyugodtan aludhatunk, el lehet hagyni a nyugtató/altató kombót. Megvédte az olajat, az országot. Most tuti a mennybe megy ezért. Az általad említett narancsosok most áhítattal lesnek rá, könnyes a szemük, és este imába foglalják a nevét otthon. Egyre több születő gyereknek viktor a neve, főleg a támogatói körében. (ez csak vicc volt) Tényleg lehet ennyi hülye egy országban? Én sem vagyok normális, de nahát azért van egy szint ami alá ugye nem szabadna lesötétedni.
 
„Orbán Viktort Isten bízta meg a keresztény érdekek képviseletével, ezáltal lett ő Krisztus követe a népnek”​

Olyan keresztények ezek mint az a bizonyos Allah. Még megérhetjük hogy életében szentté avatják. Szobra tuti lesz pár városban.
 
Van válasz, és volt kitől megtanulni. Hát a vezér nem mindjárt más nyakába varrja ha valami félresikerül? A felelősséget soha nem vállalta, csak azt hangoztatta hogy meg kell védeni az országot, és ezért ő a felelős. Ez mind csak duma maradt, és én még most sem tudom ki ellen harcolnak, és nekem ki ellen kellene?! Most is nyugodtan aludhatunk, el lehet hagyni a nyugtató/altató kombót. Megvédte az olajat, az országot. Most tuti a mennybe megy ezért. Az általad említett narancsosok most áhítattal lesnek rá, könnyes a szemük, és este imába foglalják a nevét otthon. Egyre több születő gyereknek viktor a neve, főleg a támogatói körében. (ez csak vicc volt) Tényleg lehet ennyi hülye egy országban? Én sem vagyok normális, de nahát azért van egy szint ami alá ugye nem szabadna lesötétedni.
Sokan vannak úgy vele, hogy ők jól élnek, és csak ez számít. Egyik ismerősöm annak idején - háromgyerekes apaként - a családtámogatása miatt szavazott Orbánékra. Jómódú, több diplomás, értelmes, kedves ember. Neki a jómódúakat támogató NER jót hozott. Másik fideszes ismerősöm nem érti, hogy mi bajom van, mit ártott nekem a NER. Amikor beszélek az egészségügyről, az idősgondozásról, a majdan alacsony nyugdíjamról, csak pislog. Még mindig nem érti, mi bajom. Amikor beszélek a lezüllesztett oktatásról, a kicsinált önkormányzatokról, arról, hogy ma egy NERes akár a házad elé építheti a palotáját, ha akarja, hogy nincs semmi kontroll, hogy a köztévéből dőlnek a hazugságok, csak a vállát vonogatja. De hát jól élünk, mondja. És ez is probléma, az emberekből kiveszett az együttérzés, a szolidaritás. Van munka, alig van munkanélküliség, mondja a fideszes. Mondom neki, hogy csak 3 hónapig tartják számon a munkanélkülieket. Ekkor másról beszél. Komolyan, mintha a falba verném a fejemet. És a rezsicsökkentés mindent visz. Az, hogy a kompenzálására elvett közpénzből lehetne egy jó egészségügyünk, nem érdekli őket. És ez Orbán zsenialitása, rájött, hogy elég az alamizsna a népnek. Nem kell foglalkozni a válsággal, vírussal, elég mindenhonnan azt hangoztatni, hogy legyőztük, és a hívek elhiszik, a holdudvar meg tovább gazdagodik. Már megint olimpiát akarnak, további építkezéseket, amiket majd ML elnyer, és nem érdekli őket, hogy az elmúlt olimpiákon mekkora ráfizetése volt az egyes államoknak, csak ők tovább tollasodjanak. Én meg rohadtul frusztrált vagyok, mert hiába vannak érveim, amiket alá tudok támasztani, minden, amit mondok, falra hányt borsó.
 
O1G? Hazaáruló? Fidesznyik? rasszistafasisztahomofóbgyűlöletkeltő?
O1G - frusztráció, nem helyeslem én sem. Ahogy a Gyúrcsótányozást sem.
Hazaáruló? Nézőpont kérdése. Az ellenzék is sokszor megkapta.
Fidesznyik? Csinovnyikból ferdítve. Nem rosszabb, mint a libernyákozás.
A többi? Sajnos, tény.
 
O1G? Hazaáruló? Fidesznyik? rasszistafasisztahomofóbgyűlöletkeltő?
Itt nem emlékszem O1G beszólásra. Ugyan ezt a jelzőt OVi egy "magasrangú" Fideszestől kapta, de én sem tartom helyesnek.
A hazaárulózás a Fidesz "előjoga".
Láttam a tévében amikor Bencsik András 266 ezer olimpia ellen szavazót le hazaárulózott. Fideszes rokonom engem is, eltérő nézetem miatt. Sőt, törölt a fészen.
A Hunyadi piacon kétszer is megéltem ordítozós "eladtátok az országot, hazaárulók vagytok" veszekedést.
A "rasszistafasisztahomofóbgyűlöletkeltő", hozzáállás megjelölése, ami találó is lehet.
Viszont valakiket le moslékozni nem ide való szidkozódás.
 
Akkor ez a cikk egy nagy átverés volt....hiszen kiderült hogy nem hogy kizárták volna hanem sikert ért el.
Sokan vannak úgy vele, hogy ők jól élnek, és csak ez számít.
Amíg ideológiáért nem kapsz árut a boltban és nem tudsz vele fűteni addig ez így lesz. Jó lenne ha az ellenzék is észrevenné ezt.
Amikor beszélek a lezüllesztett oktatásról, a kicsinált önkormányzatokról, arról, hogy ma egy NERes akár a házad elé építheti a palotáját, ha akarja, hogy nincs semmi kontroll, hogy a köztévéből dőlnek a hazugságok, csak a vállát vonogatja.
Igen mivel a politika a politikusoké....idáig süllyedt a magyar ember érdeklődése.
És a rezsicsökkentés mindent visz. Az, hogy a kompenzálására elvett közpénzből lehetne egy jó egészségügyünk, nem érdekli őket.
Ahogy írod ˝lehetne˝.....de, mivel nincs így nincs értelme róla beszélni.
És ez Orbán zsenialitása, rájött, hogy elég az alamizsna a népnek.
Alamizsna?? Mit értesz ez alatt?
Családosok adó visszatérítése? Itt milliók mentek vissza a zsebbe.
25 év alattiak adó mentessége? Többet keresnek a kollegáim mint én....
És most nem az Orbán rendszert támogatom!!!!! Ezek tények
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére