Orbánnak tizenegy éve először van oka aggodalomra

Mind nemzetközi, mind hazai téren szorult helyzetbe került Orbán Viktor a Frankfurter Rundschau szerint. A miniszterelnök helyzetét rontják az abszolót többség melletti drámai járványügyi adatok, az ellenzék egységes fellépése, valamint elszigetelődése az Európai Unióban. A lap szerint Orbán számára megkezdődött a politikai végjáték.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szorult helyzetbe került a szörnyűséges koronavírus-mérleg, a megerősödött ellenzék és az Európai Unión belüli elszigeteltség miatt – állítja a Frankfurter Rundschau című, jobbára szociáldemokrata szellemiségű német lap. Felhívja a figyelmet arra, hogy az egymillió lakosonkénti 2960 COVID-halottal Magyarország a világ legrosszabb mérőszámát mutatja: lakosságarányosan közel tizenhétszer annyian vesztették itt életüket, mint a járvány által különösen súlyosan érintett Indiában, ahol egymillió lakosonként 178 a halottak száma.

Ezt a tényt a frankfurti lap szerint semmilyen médiapolitikával nem lehet elfedni. Gyenge munkabizonyítvány ez egy olyan miniszterelnök esetében, aki tizenegy éve abszolút többséggel kormányoz – azt, hogy kétharmaddal, nem is említi a Rundschau. Utal viszont arra, hogy a Fidesz mostani, még mindig jónak mondható 48 százalékos népszerűségét azzal kell összevetni, hogy a járvány előtt a jobboldali nemzeti kormánypárt időnként 56 százalékon is állt.

Az elemző cikk szerint az ellenzék újszerű felállása ennél is drámaibb fejlemény Orbánra nézve. A kormányfő eddig vakon bízhatott abban, hogy a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok, a polgáriak és a szélsőjobboldaliak szétmarcangolják egymást. Most azonban Orbán ellenfelei félretettek minden viszályt, és olyan választási szövetséget kovácsoltak ki, amely a felmérések szerint azonos súlyú a Fidesszel. A Frankfurter Rundschau úgy látja, hogy az ellenzéknek csak egyetlen közös programpontja van: az Orbán-rendszer leküzdése.

A német lap kitér Török Gábor politológus azon megállapítására, hogy Orbánnak tizenegy év óta most először van oka az aggodalomra, meg tudja-e tartani hatalmát. És – folytatódik a cikk – ez nem csak a világjárványnak tudható be: ennél nagyobbak Orbán gondjai az EU-val. Márciusban a Fidesz kénytelen volt távozni az Európai Néppártból, Orbánt kitaszították abból a keresztény-konzervatív pártcsaládból, ahová a CDU/CSU is tartozik. Ezzel Helmut Kohl egykori politikai nevelt gyermeke elvesztette a leghatalmasabb EU-tagállam támogatását.

A lap szerint Orbán kormányzásának a mérlege olyan, mint egy autoriter kézikönyv. Kormányzati ellenőrzés alá helyezte a médiát, megtámadta az igazságszolgáltatás függetlenségét, kiüresítette a tudomány szabadságát. A 2015-ös menekültválság óta a keresztény Nyugat védelmezőjeként állítja be magát, és az EU jogának megkerülésével csaknem a teljes eltörlésig megszigorította a menedékjog szabályait.

A Fidesz búcsút intett a kereszténydemokrata értékeknek – idézi a Fankfurter Rundschau Markus Södernek, a bajor CSU vezetőjének a megállapítását, és hozzáteszi: ma már egyáltalán nem olyan nagy a félelem attól, hogy – miként azt a magyar politikus meghirdette – „új jobboldalt” hoznak létre az EU-n belül. Orbán messzemenően elszigetelődött Európában. A Brexittel távoztak a szigetország EU-szkeptikusai. Olaszországban a szélsőjobbos Matteo Salvini vesztett a befolyásából. És – teszi hozzá a lap – Orbánnak a lengyel kormánypárttal való szövetségén is repedések mutatkoznak. Tavaly ugyan még együtt próbálták – sikertelenül – elhárítani a jogállamisági szabályok uniós megszigorítását, azt, hogy aki nem tartja magát a demokratikus értékekhez, annak pénzmegvonással kell számolnia. Mindketten az Európai Bírósághoz fordultak ebben az ügyben, de azóta egyre inkább elidegenedik egymástól Magyarország és Lengyelország. Ennek pedig elsősorban Orbán és a Varsóban agresszornak tekintett Putyin egymáshoz való közelsége az oka. Budapesten tovább erőltetik a paksi atomerőmű orosz bővítését, a járvány alatt pedig a magyar kormány nem várta be az EU jóváhagyását, és nagy mennyiségben vásárolt Szputnyik orosz oltóanyagot.

Orbán egyúttal Kínához is közeledni próbál – folytatódik a Rundschau cikke. Ott is vásárolt vakcinát, legújabban pedig kínai elitegyetem budapesti létrehozását készíti elő. Ráadásul Budapest vétót emelt egy Kínát bíráló uniós határozattervezettel szemben.

A Frankfurter Rundschau összegző megállapítása: sok jel utal arra, hogy a futballrajongó Orbán számára megkezdődött a politikai végjáték. Közel ötvennyolc évével ugyan még sok energiát sugároz magából, de már régen nem az a fiatal miniszterelnök. A jövő – írja a frankfurti lap – a jelek szerint már másoké. Ott van például a negyven éves Annalena Baerbock, a német zöldek sztárja, akinek a pártja az Európai Parlamentben Orbán kurzusának a legkeményebb ellenfele. A végén olyan konfrontáció is előállhat, amelyben akár a Hungexit, Magyarországnak az EU-ból való távozása sem zárható ki – vélekedik az elemzés szerzője, Ulrich Kögel.

Magyarország nélkül is elítéli Kína Hongkonggal szembeni magatartását

A cikkismertetésben említettem az EU Kínával szembeni állásfoglalásának a magyar megvétózását. A szóban forgó tervezet a Hongkongra vonatkozó pekingi előírásokkal, a város demokratikus berendezkedésének a veszélyeztetettségével kapcsolatos. Nos, e témában az EUObserver című brüsszeli hírportál arról adott hírt, hogy Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: hamarosan mindenképpen közzéteszik az állásfoglalást, akár csatlakozik hozzá Budapest, akár nem. Ha nem jutunk egységes álláspontra, akkor legfeljebb úgy tesszük közzé, hogy az nem tükrözi az egyöntetűséget. De még egy hétig tovább dolgozunk a magyar kifogásokon – idézte Borrellt az EUObserver.

Kárpáti János


ujsag.jpg
 
Semmi aggodalom.
A vírus ellen sikeresek.
Az unio ellen sikeresek hisz a pénz jön.
Kerszténydemokrácia frontján sincs csalódás hisz ha kell oldalt váltanak a követői nem hagyják el őket.
Az ellenzék az igazi fekete ló...bármi lehet még a választásokig.
 
NEm akarok senkit meggyozni foleg nem hitkerdesben. A szamok azok magukert beszelnek.
Ugy az elhunytak, ugy a 5000 egeszsegugyis tavozasa ugy a draga kinai vakcina, vagy lelegezteto gep stb.
Gyurcsany biztos elfogadta volna az Eu segitseget , de hiaba hivatkoznak ra , nem indul Orban ellen a valasztasokon igy csak folytatjak a karaktergyilkolaszasat mar aki ezt beveszi hisz tobb mint 10 eve Orban vezeti az orszagot.
 
Végjáték? Hányadszor az elmút 11 évben?
Az ellenzék az előző választást is megnyerte.

Ezt is megfogja, de már nem darabolódik szét, hiszen 1 áll majd 1-gyel szemben.

S leszavazzuk ezt az enyveskezű tolvaj társaságot!
Gyurcsány lenne hatalmon akkor százezrek haltak volna meg.....(ez a válasz és a hívők ezt mantrázzák, NEM tudsz egy hívőt sem meggyőzni mert ez a HIT!! )

Nem kell a fideszeseket meggyőzni - betonaggyal nem lehet gondolkodni, ez tény.

De vagyunk itt még sokan, akik összefogtunk Orbán ellen - többen mint Bözsi néniék, és Orbán már tudja ezt, nem véletlenül menekül a hajóról, igyekszik mindent elvinni, amit csak tud.
 
Utoljára módosítva:
Az ellenzék az előző választást is megnyerte.

Ezt is megfogja, de már nem darabolódik szét, hiszen 1 áll majd 1-gyel szemben.
Sajnos nem nyerte meg, csupán több szavazatot kapott. :(
S leszavazzuk ezt az enyveskezű tolvaj társaságot!


Nem kell a fideszeseket meggyőzni - betonaggyal nem lehet gondolkodni, ez tény.
Sajnos ezzel vitaba kell szállnom.
Ha ugyanazt teszi a baloldal, mint a jobb csak pepitában, akkor mitől jobb?
Elismerem betonagynak nehéz érvelni, de akkor sem lehet kihagyni. Mindent meg kell próbálni, hogy feltörjön a beton.
De vagyunk itt még sokan, akik összefogtunk Orbán ellen - többen mint Bözsi néniék, és Orbán már tudja ezt, nem véletlenül menekül a hajóról, igyekszik mindent elvinni, amit csak tud.
Ezzel meg - őszintén szólva - az a bajom, hogy, ha csak egy hajszálnyit is tartana attól, hogy veszít, akkor leállítaná legalább azokat a lopásokat, amik szinte kiverik az emberek szemét (pl. várlakások értekesítése, vagyonátadás alapítványoknak,...)
 
Egyrészt az ellenzék nyerte az előző választást egy léleksimogató mitosz, amivel mentegetik magukat. Mintha azt mondanám, hogy Én meg Mészáros Lőrinc gazdagabbak vagyunk, mint Gyurcsány, csak éppen semmi közünk egymáshoz. A szavazók számaikban többen szavaztak más pártokra, de ezen számok összeadása orbitális marhaság. Senki sem hűbérese egy pártnak. Ha nekem nem szimpatikus a jobbik, nem szavazok a jelöltjére, hiába támogatja a pártom. Nem 1:1 arányu csere történik. Mindig vannak aki átszavaznak és olyanok akik nem.
Másrészt az ellenzék a nagy "tervet" amvel majd bedöntik a NER-t titkolja. Nesze semmi fogd meg jól. 1000 sörbe lefogadnám, hogy Viktor mindent tud a nagy titokról, vagy nincs is semmi terv és Ők lepődnének meg, ha valamit viritani kellene.
Ódákat zengenek arról mit vonnak vissza, rombolnak le, de, hogy pontosan mit is építenek helyette arról alig van szó. Általános puffogások, hogy később ne lehessen számon kérni rajtuk.
Ha nyernek és ha elszurják, amire van esély egy ilyen nagy csalamádé bagázzsal, Viktor visszatér még 20 évre. Nem egy választást kell csak megnyerni.
Azzal egyetértek @FLAMINGO val, hogy Viktorék szemérmetlenül nyomják tovább a dolgokat és ha mást nem is, azt nagyon pontosan mérik mikor milyen a közhanguat egy ügyben.
 
Sajnos nem nyerte meg, csupán több szavazatot kapott. :(

Sajnos ezzel vitaba kell szállnom.
Ha ugyanazt teszi a baloldal, mint a jobb csak pepitában, akkor mitől jobb?
Elismerem betonagynak nehéz érvelni, de akkor sem lehet kihagyni. Mindent meg kell próbálni, hogy feltörjön a beton.

Ezzel meg - őszintén szólva - az a bajom, hogy, ha csak egy hajszálnyit is tartana attól, hogy veszít, akkor leállítaná legalább azokat a lopásokat, amik szinte kiverik az emberek szemét (pl. várlakások értekesítése, vagyonátadás alapítványoknak,...)
1. Megnyerte - Te is érted, hogy gondoltam.
A többség Orbán ellen szavazott.

2. Az ellenzék nem baloldal, hanem egy Orbánt leváltani készülő együttműködés sokféle ideológiával, de egy határozott céllal - az ország törvényes rendjének visszaállításával, s Orbánék rendszerének lebontásával.
Milliók támogatják ezt az akaratot, mert ami itt van, tarthatatlan.

3. Szerintem sosem érdekelte Orbánt más, csak Orbán - fütyül az emberekre.
Aki rászavaz, az eszköz a hatalomépítéséhez, addig kell, amíg bebetonozza magát (a beton, a beton mindenütt).

Úgy gondolom, a hátralévő évet azzal tölti majd, hogy akkora befolyással rendelkezzen, hogy a saját szavazóira se legyen szüksége.

4. Orbánt miért izgatnák a lopások? Miért állítaná le?
Hazafias kötelességnek tartja, hopsz, bocsánat, ennek adja el a választói felé, hogy minden, még a mi hajszálunk is, "magyar kézben legyen".
Mert ha a nemzet malacperselye lopja ki a két szép szemed, az más.
S a fideszesek imádják ezt az álszent dumát, s lelkendezve oltáselleneznek, gyurcsányoznak, gyurcsánynéznak, s nagyon meg lennének sértődve, ha orbánnézna az ellenzék, mert a köpönyegforgatás sem áll tőlük távol.

Lásd Martonyit, Pintért, Kövért, Orbánt, Deutsch-ot, a halott, vérző állatokkal pózoló Semjént, a piros pöttyös fenekű Matolcsyt, aki III/II-es volt, a minden rendszerhez dörgölőző Csányit, Schmittet, Stumpfot, a Hazafias Népfront elnökét, .... soroljam tovább ezt a díszes társaságot?
1620934567024.png

Van még bőven.
Hiszen Kövér is simán igénybe vette a plusz pontokat a jogi egyetemi felvételijénél, amit az ősei kommunista mozgalmi munkájukért kapott díjak fejében kapott.
Nem hallottam, hogy ez a magát talpig becsületesnek beállító akárki, visszautasította volna a hátszelet - a nagy "gerinces".
Így is 7 évébe telt, mire az értelmi kvalitásaival átverekedte magát az egyetemen.

S az utolsó kedvenc, de csak mert nem fogom ilyen hatalommániás egocentrikus, zsebes társasággal tölteni a drága időt:
1620935497510.png

Érdemes tisztán látni, kik ezek, bár a kínai vakcinás tapsolókórustól nem várok tisztánlátást.
 
Egyrészt az ellenzék nyerte az előző választást egy léleksimogató mitosz, amivel mentegetik magukat. Mintha azt mondanám, hogy Én meg Mészáros Lőrinc gazdagabbak vagyunk, mint Gyurcsány, csak éppen semmi közünk egymáshoz. A szavazók számaikban többen szavaztak más pártokra, de ezen számok összeadása orbitális marhaság. Senki sem hűbérese egy pártnak. Ha nekem nem szimpatikus a jobbik, nem szavazok a jelöltjére, hiába támogatja a pártom. Nem 1:1 arányu csere történik. Mindig vannak aki átszavaznak és olyanok akik nem.
Másrészt az ellenzék a nagy "tervet" amvel majd bedöntik a NER-t titkolja. Nesze semmi fogd meg jól. 1000 sörbe lefogadnám, hogy Viktor mindent tud a nagy titokról, vagy nincs is semmi terv és Ők lepődnének meg, ha valamit viritani kellene.
Ódákat zengenek arról mit vonnak vissza, rombolnak le, de, hogy pontosan mit is építenek helyette arról alig van szó. Általános puffogások, hogy később ne lehessen számon kérni rajtuk.
Ha nyernek és ha elszurják, amire van esély egy ilyen nagy csalamádé bagázzsal, Viktor visszatér még 20 évre. Nem egy választást kell csak megnyerni.
Azzal egyetértek @FLAMINGO val, hogy Viktorék szemérmetlenül nyomják tovább a dolgokat és ha mást nem is, azt nagyon pontosan mérik mikor milyen a közhanguat egy ügyben.
Csak egy mondat: nem az ellenzéki politikusok akarnak mást, hanem az a több millió ember, akiket képviselniük kell.
 
a több millióból éppen milliók akik odahaza ülnek. Őket kellene mozgósitani, nem majd másra kenni a dolgokat.
Hol is tartják fenn a szükségállapotot, ezzel együtt tiltva minden csoportosulást?

Hol büntetnek meg több millió forintra közterületi dudálásért?
S ezen az sem változtat, hogy aztán a kérvényekre elengette a rendőrség később - nyilván az ő arcukon nem olyan vastag a bőr.



1620970135840.png


Orbánék pofátlansága már az előző választáson is kiemelkedő részvételt produkált - így lesz most is.

Akiknek akkor mindegy volt, és húztak a győztesnek gondolthoz, azok is hallják, mit jelent 540 milliárd forintos hitellel eladósítani az országot, mindannyiunkat, miközben az emberek hónapról-hónapra élnek!
Mindezt azért, hogy a kínaiaknak legyen egyetemük!

Orbánék pedig kastélyokban parádéznak, 20-30 milliós ékszerekkel aggatják tele a rongyrázó nőiket, többszázezres táskákkal szaladgálnak, miközben van, aki százezret sem kap egy hónapban.

Lázáré:
1620970535896.png


Tiborczéké - Orbán Ráhellel, Orbán lányával
1620970658322.png

De van nekik még, hiszen a saját lábukon állnak:
1620970814178.png

1620970966935.png

1620971001340.png


Az árak az egekben!
Neki nyilván nem gond a havi megélhetés.

Orbánék a kínaiak rabszolgáivá degradálják a népet!

Lásd méregdrága, alacsony hatásfokú, vacak oltóanyag, 16 ezer lélegeztetőgép, amit 300 milliárdért vettek meg a kínaiaktól szintén, és nem használják sehol, de osztogatják külországokba.


Ez mind-mind a mi pénzünk, amit Orbán a kínaiaknak juttatott, és most ráver az országra 540 000 000 000 forint adósságot, amit a kínaiaktól vesz fel azért, hogy a kínaiaknak egyetemet építsünk!!!

Ráadásul most azt tervezi, hogy kiárusítja az önkormányzati lakásokat 10-15%-os áron.
Ismerve a magyar átlagjövedelmeket, ki fogja megvásárolni ezeket?
Orbán sleppje, a tehetős külföldiek, köztük nyilván sok kínai, és nem magyarok.

1620970222107.png

A devizahiteleseket pedig tönkretette: hányan lettek öngyilkosok, hány család szűnt meg, hányan nyögik a tisztességtelen feltételeket (köztük mi is) azóta is!
Orbán simán eladott minket a bankoknak!
Is.
Most a kínaiaknak árusítja ki az országot!
 
Utoljára módosítva:
A választási részvételi arányra céloztam. Felesleges körökkel mosdatja magát az ellenzék, a határon túli szavazatoktól a krumpliig, de milliónyi választópolgár nem ment el szavazni. Őket eddig sem tudták mozgósitani, de most sem néz ki úgy hogy menni fog, pedig az az a tömeg amivel simán lehetne váltani kormányt, csak éppen nem tesznek bele elég melót a mozgósitásukba.
 
Utoljára módosítva:
A választási részvételi arányra céloztam. Felesleges körökkel kosdatja magát az ellenzék, a határon túli szavazatoktól a krumpliig, de milliónyi választópolgár nem ment el szavazni. Őket eddig sem tudták mozgósitani, de most sem néz ki úgy hogy menni fog, pedig az az a tömeg amivel simán lehetne váltani kormányt, csak éppen nem tesznek bele elég melót a mozgósitásukba.
Lenne lehetősége akár belengetni a kötelező titkos választójogot...mert azokat akik eddig nem mentek el ezután sem fognak. Nem tudja őket semelyik oldal megszólítani.
Dolgoznak és élnek.
 
A választási részvételi arányra céloztam. Felesleges körökkel mosdatja magát az ellenzék, a határon túli szavazatoktól a krumpliig, de milliónyi választópolgár nem ment el szavazni. Őket eddig sem tudták mozgósitani, de most sem néz ki úgy hogy menni fog, pedig az az a tömeg amivel simán lehetne váltani kormányt, csak éppen nem tesznek bele elég melót a mozgósitásukba.

Megette a fene azt az országot, ahol azt hiszik a választók, hogy ők csak nézőközönség, és elég tapsolni vagy fujolni.

Személyes felelősség, hogy ezért az országért tenni kell, s nem várni, hogy valaki mozgósítson.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére