Ordogugyvedje

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 November 24.

Melitta - 2019 November 24, 08:29
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Messzebbre jutottunk, mint gondoltam volna!

    De még hosszú út áll előttünk.

    Már mindenki tudja, hogy templomban fotózkodnak, de jachton videóznak. Már mindenki tudja, hogy erkölcsről papolnak, de lopott pénzből kurvákat vesznek. Már mindenki tudja, hogy vizet prédikálnak, de kokaint szippantanak.

    Azt gondolják, hogy Isten és ember felett állnak. Tizenegyedik parancsolatot próbálják betartani, de a tízből egy sincs, amelyen ne buknának el. Viszont az már biztos, számukra nem hét főbűn van, hanem legalább nyolc. Itt van még az árulás. Ők azok, akik elárultak egy egész országot, csak azért hogy meggazdagodjanak. És azt hiszik, hogy ezt el tudják titkolni.

    Azonban tévednek, mert vagyunk páran, akik belelátnak. Pontosan tudom, mennyit és hogyan harácsoltak össze, és azt is, miként tették, és azt is, hol van a vagyon.

    Most már Ti is kezditek látni. Ám eddig nagyon keveset láttatok.

    Messzebbre jutottunk, mint gondoltam volna, azonban még hosszú út áll előttünk.

    Azt ígértem, egyesével fogjuk kiszedni a téglákat a falból, és lám, pár tucatot egyből ki is szedtünk. A fal beleremegett, de még messze van attól, hogy ledőljön. Le fog. Értem a türelmetlenségeteket, de még így is hamarabb fogunk mindent borítani, mint amire ők valaha fel tudnának készülni.

    Vadásznak rám, többször halálosan megfenyegettek, de engem már nem lehet megállítani. Nyilvánvalóvá tettem számukra, hogy nekem már nincsen vesztenivalóm.

    Tudják, hogy nagyon sok anyag van nálam, és nem félek felhasználni. Én pedig tudom, hogy nálatok is sok minden van, és küldtetek is már olyat, amit használni fogok. Tudom, hogy féltek, de én meg foglak védeni Benneteket. Tőlem, senki nem fogja megtudni, ki és mit küldött.



    [​IMG][​IMG]

    Pontosan tudom, milyen az, ha valakit megfélemlítenek. Azonban Ti bátrak vagytok, bátrabbak, mint azt gondolnák.


    Folytatjuk!

    [​IMG]
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2019 November 24.

    1. Hekate
      Hekate
      Na, várjál, várjál... A rabosítás szerintem a bűnügyi nyilvántartásba vétel. Fénykép, ujjlenyomat, és egyes esetekben DNS. Elég szar ügy lehet ez magában is.
      A testüregvizsgálat a motozás része, a motozás viszont nem tartozik a rabosítás körébe. És ezen kívül a testüregvizsgálatot csak orvos végezheti.
      Legalábbis annak idején én így tanultam. Aztán ki tudja, mi minden változott azóta, de nehezen tudom elképzelni, hogy a technikus testüreget vizsgál.:rohog:
      doppio kedveli ezt.
    2. DanielXYZe
      DanielXYZe
      Csak orvos végezheti a testüregvizsgálatot?? Szerintem meg csak intézetvezetö professzor;).

      Azt hiszem itt valami félreértés lesz, avagy az összes smasszer orvos lett-).

      A testüregvizsgálat a rabositás része. Ami logikus is.Képzelt el, a benntlakó testüregben elrejt egy kötelet oszt éjszaka felköti magát...megelözendö.
    3. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Látom egyes tagjaink alapos tudással rendelkeznek bűnügyi eljárási ügyekben. :)
      Tudtommal az előzetes letartóztatás szigorúbb a fegyház fokozatnál, mert napi 23 óra zárt cellaajtók mögött és csupán 1 óra séta a cellán kívül.
      A rabosítás pedig nem igazán jár testüregi motozással, de az előzetesben lévők bármikor számíthatnak a(z azonos nemű) fegyőrök által elvégzett motozásra (például ügyvédi konzultáció után).:o
    4. doppio
      doppio
      Nem azért mondom jobb volna ha nem volna olyan közeli az ismeretség.Távolság tartás személyektől a mez színétől nem árt.Fodor persze hogy okos de Ő is gátlástalan ezt személyes ismeretség nélkül is lehet látni .Na jó nem gátlástalan hanem inkább cinikus.
      Bár az a megállapítás lehet túlzottan reális is.
      Arra gondolok:A Fidesz egy politikai termék.
      Konkrétabban
      hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés” – nyilatkozta lapunknak G. Fodor Gábor
      Épp csak így szembesítve akkori és mostani hívőkkel.
      Még most sem hiszitek el hogy hazugság minden arca.így amit képzelsz az összes Nemzeti hívószó.
      Az összes meghirdetett szólam.
      Ugyanakkora Fodort végtelenül cinikusnak tartom.
      Erkölcsi érzék nélküli amennyiben képes elfogadni mindazt amit nyersen és máz lehintetten megállapított.
      Ha lehántod a mázat marad a tolvajlás és erkölcstelenség.
    5. doppio
      doppio
      Fentebb azt írtad képmutató és ez nem engedhető meg.Épp csak ez kevés van ott sokkal több bűn is nem csak jogilag hanem közvélemény és politikai következmények miatt is
      A bárki magánélethez való jogról egyszer már kimondták közszereplőknek sokkal többet kell tűrniük.
      Magán véleményem szerint még jobban kell ügyelni feddhetetlenségükre mint mezei figurának.
      Mert rajtuk keresztül mintakövetést adnak az országnak.
      És a házasságon kívüli eldorádó a buxákban nem épp mintakövető.
      Gondoljunk magánéletre jobban kell vigyázniuk esetében hirtelen Diana és Károly jut eszembe.
      Nincs magánélet a halálba is bekergették a paparazzik.
      Már ha igen.
      Aztán ott van a politika ahol nem elég tisztességesnek lenni annak is kell látszani.
      A lapok és ellenfeleik elég régóta kilesik és politikai támadás lesz belőle.
      A Borkait azon keresztül támadták le.
      De a valódi bűne a korrupció a "bűnszervezetben"(vád kérdése) elkövetett csalás.bizonyíték megsemmisítés.
      Bennfentes információval való visszaélés gyanúja.
      Telekspekuláció nem tudom büntetendő e még.De halmozottan igen sok bűn.
      Az hogy ártott a mez színének egyértelmű.
      Ebben az a baj tudtak róla segítették.mentették míg lehetett. Sőt újra indulását erőltették.
      No akkor nem is Borkai ártott oldalának hanem akik bűnrészesek vagy tudták mit tett összességében.Mégis előtérbe tolták kikényszerítve,indulását.
      Ez nem Borkai hibája hanem öngyilkos párt lépés volt
      Mindezt azért hogy ne veszítsen a jobb oldal.
      Hát vesztett sokkal többet.
      Emberileg én emberként szinte sajnálom a meghurcoltatását.De Ő élt úgy Ő cselekedte mindazt.
      setni és rituevu kedveli ezt.
    6. piszvas
      piszvas
      Igen
      Emlékeztessünk:
      A hét főbűn, más néven a hét kardinális bűn az emberi bűnök csoportosítása és osztályozása a keresztény/katolikus egyház erkölcsi tanítása szerint. A hagyományos lista szerint a hét főbűn: kevélység (büszkeség, gőg),
      fösvénység (kapzsiság, zsugoriság),
      bujaság,
      irigység,
      torkosság (mohóság),
      harag és jóra való restség (lustaság).

      Az Egyház a hét főbűn doktrínájával segíti az embereket, hogy tartózkodni tudjanak a gonosz iránti vágytól, még mielőtt elkövetnék a bűnöket, ezáltal súlyos következményeket vagy rossz sorsot idézve elő.
    7. johannsebastian
      johannsebastian
      Igen, éljen a szabad, katolikus Magyarország! ;)
      setni kedveli ezt.
    8. DanielXYZe
      DanielXYZe
      Lehet, hogy az egyház igy tartja, de akkor a bujaságot - ami egyházi tv. - hogyan lehet összeegyeztetni azzal, hogy "szaporodjatok, sokasodjatok" - ami viszont Isteni tv.?;).
      Kellemes bujálkodást mindenkinek.
      Utoljára módosítva: 2019 November 26
    9. doppio
      doppio
      A szó jelentése a magyar nyelv szótára szerint:

      A nemi ösztönnek túlságos, mértéktelen, tiltott kielégítése. 2) Fölöttébb, kelletnél bővebb, szaporább növése, tenyészése valaminek.
      Más:
      A szaporodjatok nem azonos az általad félremagyarázottal.

      A bujaság pedig a katolikus lexikon szerint:
      a nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége. - A →hét főbűn egyike, a →tisztaság elleni bűnök fő forrása. Cselekedetei a szándékosan szemérmetlen gondolat, beszéd, tekintet, cselekedet. Orvossága mindezek kerülése, rendszeresség és mértéktartás az étkezésben. Legyőzésében fontos a test kordában tartása, a kísértések gyökerükben való elfojtása, Isten jelenlétének és az istengyermekségnek a tudata, az emberi méltóság tisztelete önmagunkban és másokban, a gyakori gyónás és áldozás.

      Épp ez utolsó a pápista felfogás csapdája
      vétkezz csak gyónd meg a papnak bármit tettél
      Utoljára módosítva: 2019 November 26
      setni és rituevu kedveli ezt.
    10. FLAMINGO
      FLAMINGO
      Elgépelted te ezt.
      Kaotikus lesz az a szó...
      setni, mechi, rituevu és 1 másik tag kedveli ezt.
    11. doppio
      doppio
      Már most miért úgy írtad Katolikus Magyarország éljen?
      Volt itt reformáció is.És a vallás háborúk is lezajlottak.
      Szabad vallásgyakorlás van.
      Ja és azt hogy nem követjük a pápát mindenben
      Vagyis nem vagyunk mindenáron pápisták. Ezt Orbán egy nyilatkozatában mondta vannak itt más vallások is.
      Akarod tudni kiket és hány százalékban tesz hátrányossá az a mondatod
      Római katolikus (37,15%)
      Református (11,6%)
      Evangélikus (2,2%)
      Görögkatolikus (1,8%)
      Más vallású (1,7%)
      Magyarország lakosságából 2011-ben: protestantizmus követő 1 985 979 ember
      Izraelita (0,1%)
      Nem vallásos (16,7%)
      Ateista (1,5%)
      Nem válaszolt (27,2%)
      Magyarország lakosságából 2011 bem protestantizmus követő 1 985 979 ember
      És megjegyzem a Baptisták száma emelkedik
      Az iszlám hívők száma is emelkedik de elenyésző
      a buddhizmus is erősödik

      Vagy mit is jelent az hogy államvallás?
      A pénzügyi támogatás megoszlásán kívül?
      Orbán Gáspár is Kálvinista református Felház szekta ága
      Maga Orbán Viktor nem tudom egyáltalán keresztény-e?
      Vallása elvei változó.Reformátusnak keresztelték
      Ateistaként nőtt fel.Felesége katolikus.
      Talán a pápista térszorítás innét van.Sok ezer év után.Mint Medici Katalin mikor a saját vallását próbálta kötelezővé tenni.
      A Hugenottákat nem ölik hála az égnek.
      De a vallások megkülönböztetése mindössze a Pénzügyi támogatás miatt érdekes.A pápista katolikus "térhódítottság vagy államvallássá" tétel.
      A kiket fizet a költségvetés csak azért érdekes
      Leszabályozták a történelmi egyházakra.
      Talán azt is másképp kellett volna
      Ez is egy érdekes trükközés volt.
      Utoljára módosítva: 2019 November 27
    12. doppio
      doppio
      Úgy nézem a köznépért sokat tett egyházról van szó Magyarországon:
      Magyarországon a 16. században a török uralom korszakában terjedtek el a reformáció eszméi. Luther nézetei először Habsburg Mária udvarában jelentkeztek, majd az erdélyi szászok között váltak elfogadottá. Noha az országgyűlés fellépett az új tanok ellen, a 16. század végére az ország nagy része protestánssá vált. Mivel a reformátorok a nép nyelvén, magyarul prédikáltak, és lefordították a Bibliát, tevékenységük nagy mértékben hozzájárult az irodalmi nyelv kialakulásához. A református erdélyi fejedelmek és főurak számos nyomdát és főiskolát alapítottak, amelyek elősegítették a hazai oktatás és művelődés ügyét.

Megosztás