Hírek Orosz drón csapódott a megsemmisült csernobili reaktor védőburkába Zelenszkij szerint

„Egy nagy robbanásveszélyes, robbanófejjel ellátott orosz támadó drón csapódott be a világot sugárzástól védő betonburokba a megsemmisült 4. erőműnél” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, és arról is tájékoztatást nyújtott, hogy a csütörtök esti becsapódásban a 4-es reaktort védő felület megsérült. Tűz is keletkezett, azt eloltották, írja a CNN.

AZ 1986-os csernobili atomerőmű-balesetben épp a négyes blokk reaktora robbant fel, amire fölé előbb egy szarkofágot emeltek, majd 2016-ban egy modernebb, 108 méter magas védőburkot is ráhúztak. A mostani becsapódás hatására a sugárzás szintje nem emelkedett meg, határértékek a normál tartományon belül maradtak – közölte Zelenszkij, aki szerint az első felmérések alapján az óvóhelyet ért kár jelentős.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az X-en közölte, hogy helyi idő szerint nem sokkal hajnali 2 óra előtt a csernobili telephelyen dolgozó csapat „robbanást hallott az új biztonságosabb védőburoknál, amely az egykori csernobili atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védi. A robbanás tüzet okozott”. A NAÜ szerint a tájékoztatás szerint egy drón nekiütközött a védőburok tetejének. Az MTI azt írja, hogy a szarkofágon belül, illetve azon kívül továbbra is normális szintű a sugárzás mértéke.

1739526538469.jpeg

Csütörtök este az ukrán hadsereg arról számolt be, hogy Oroszország 133 drónt lőtt ki Ukrajnára, ezek közül 73-at lelőttek. Zelenszkij szerint az ukrán infrastruktúra elleni éjszakai dróntámadások azt jelentik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „egyértelműen nem készül tárgyalásokra, hanem inkább arra, hogy továbbra is megtévessze a világot”.
 
Csatolás megtekintése 2046727

Tudod, van, akinek érdekel a véleménye, van, akié nem.
Orbáné, aki lop a közösből, s a többi ispános, vármegyés faroklobogtató, mindenrendszerhez alkalmazkodó véleménye nem.

Putyint közönséges gyilkosnak tartom.

Látom, ahogy sorban halnak meg azok, akik kritizálni merik (csak a múlt héten ketten!!!), látom a köpcöst, amint ott nyáladzik előtte, mögötte, majd átszalad Trumpot körbenyalni, s aztán ott mosolyog az arabok lábai előtt.
A gyomrom felfordul tőlük.

Navalnij sorsa, az özvegye sorsa (akire elfogatóparancsot adott ki Putyinkátok), jobban érdekel.
S elfogadom, amit mond.

Azt támasztja alá, amit én is látok.

De tudom, mindenki hülye:
Csatolás megtekintése 2046729

Egy eszement elszabadult tömeggyilkossal egyezkedik az USA elnöke!

Még mindig hihetetlen lenne, HA Trumpot egy másodpercig érdekelné Amerika.
De mivel egy önző egoista, s a saját emlékművét építgeti, nagyon nem lep meg ez sem.
Mindez semmit nem változtat a kérdésemen: miből szándékoznád finanszírozni? Mert a nagy kérdés ez lesz. A miből.
 
Németország, ki más? Az aranytojás pedig az autóipar.
Én nem temetném még őket - a német autónak rangja van, és ha marad a színvonal, lesz is.
Az amerikaiak bele vannak szerelmesedve önmagukba és az autóikba, de egy Merci ott is Merci.
Lehet, hogy most nehezebb, de pár év, s átlépik az emberek a mai elektromos autós őrületet.
Ha a német autógyártók előbbre néznek, övék a piac.

S a pénz ... - van itt pénz, ha a lábuk alatt ég a talaj.
A németek okosak. Szerintem tudják a különbséget a csökkenő életszínvonal és a háború között.

S azt gondolom, Trumpnak lesznek otthoni gondjai - csak még most ocsúdnak az emberek pl. az elbocsátások hírei után.
(Mint kiderült, pl. olyan atomfegyver programokban dolgozóknak is kiment a felmondó levél, akiket nem lehet sem nélkülözni, sem pótolni. Most hajkurásszák őket, hogy visszamenjenek dolgozni.)
Az USA-ból nem lehet hipp-hopp diktatúrát csinálni.
 
Én nem temetném még őket - a német autónak rangja van, és ha marad a színvonal, lesz is.
Az ameriakiak bele vannak szerelmesedve önmagukba és az autóikba, de egy Merci ott is Merci.
Lehet, hogy most nehezebb, de pár év, s átlépik az emberek a mai elektromos autós őrületet.
Ha a német autógyártók előbbre néznek, övék a piac.

S a pénz ... - van itt pénz, ha a lábuk alatt ég a talaj.
A németek okosak. Szerintem tudják a különbséget a csökkenő életszínvonal és a háború között.

S azt gondolom, Trumpnak lesznek otthoni gondjai - csak még most ocsúdnak az emberek pl. az elbocsátások hírei után.
(Mint kiderült, pl. olyan atomfegyver programokban dolgozóknak is kiment a felmondó levél, akiket nem lehet sem nélkülözni, sem pótolni. Most hajkurásszák őket, hogy visszamenjenek dolgozni.)
Az USA-ból nem lehet hipp-hopp diktatúrát csinálni.
Na látod ebben látom a problémát, Németországra mutogatsz, hogy fizetni majd "ŐK" fognak, nem arról beszélsz, hogy "MI".
Emlékeztet a szoci rendszer diadalmenetére. Az is csak addig tartott, amíg el nem fogyott MÁSOK pénze.
 
Nem látom be, hogy csak Németországról lett volna szó a fizetésnél.
Csak őt nevezted aranytojást tojó tyúknak.

A szocializmust most nem keverném ide, mivel nem értek egyet azzal, hogy mások tartották volna fönn. Hitele és adóssága az USA-nak is van, bőven. Mint az országok zömének.

Én az autóiparról írtam, nem arról, hogy Németország álljon mindent - de erről senki sem írt.

Egyébként már a Trump-kormányzat sem olyan hetyke és elutasító, mint eleinte. (Vagy lehet, a szakértők sosem voltak, csak Trump az elszabadult hajóágyú.)

"Marco Rubio külügyminiszter beszélt francia, német, olasz, egyesült királyságbeli és európai uniós kollégáival, miután Szaúd-Arábiában orosz tisztviselőkkel tárgyalt.
Rubio tájékoztatta a csoportot a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott keddi találkozójáról, és „megegyeztek abban, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradnak, miközben az ukrajnai konfliktus tartós lezárásán dolgozunk” – mondta Tammy Bruce, a külügyminisztérium szóvivője."
 
EU vicc
Egy társaság, magyar, lengyel, portugál, olasz és görög résztvevőkkel
szórakozik a kuplerájban.
Ki fizeti a cechet?
?
?
?
A német.
 
Nem látom be, hogy csak Németországról lett volna szó a fizetésnél.
Csak őt nevezted aranytojást tojó tyúknak.

A szocializmust most nem keverném ide, mivel nem értek egyet azzal, hogy mások tartották volna fönn. Hitele és adóssága az USA-nak is van, bőven. Mint az országok zömének.

Én az autóiparról írtam, nem arról, hogy Németország álljon mindent - de erről senki sem írt.

Egyébként már a Trump-kormányzat sem olyan hetyke és elutasító, mint eleinte. (Vagy lehet, a szakértők sosem voltak, csak Trump az elszabadult hajóágyú.)

"Marco Rubio külügyminiszter beszélt francia, német, olasz, egyesült királyságbeli és európai uniós kollégáival, miután Szaúd-Arábiában orosz tisztviselőkkel tárgyalt.
Rubio tájékoztatta a csoportot a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott keddi találkozójáról, és „megegyeztek abban, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradnak, miközben az ukrajnai konfliktus tartós lezárásán dolgozunk” – mondta Tammy Bruce, a külügyminisztérium szóvivője."
Trump győzelme várható volt, hiába volt a vakhit Európa részéről, hogy majd jön valamiféle csoda, és a másik fél győz, nem segített.
Miből gondolod, hogy most majd szembemegy a választási ígéreteivel, és minden maradhat a régiben? Én ennek kb nulla esélyét látom.
Nem lenne célravezetőbb eldobni a rózsaszínű szemüveget, és szembenézni a helyzetünkkel, még ha az nem is rózsás?
 
Én elismerem hogy naiv vagyok!
De a naivitásom azt mondatja velem, hogy tárgyalások nélkul végtelenul fog folyni a gyilkolas!

Ha ez a naivitás rossz, akkor vállalom ugy is!
De, tárgyalások mindig voltak de, eddig sikertelenek.
De, most...
Trump mondotta:
„Ma azt hallottam, hogy »ó, hát nem hívtak meg minket a tárgyalásra«. Nos, ti már három éve ott vagytok. Három év után be kellett volna fejeznetek. Soha nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna” – mondta
„Tudják, helyet akarnak az asztalnál, nem kellene, hogy az ukrán népnek is legyen ebbe beleszólása?”. Majd azt mondta, Zelenszkij népszerűségi mutatója „4 százalékon áll”, és „van egy országunk, amit darabokra robbantottak”.
amerikai nyilatkozatok Putyinnak kedveznek. „Úgy vélem, itt van a kutya elásva. Mert a kedvére akarnak neki. Tudják, miért? Hogy találkozhassanak egymással, és gyors sikert érjenek el. De az, amit akarnak, egyszerűen egy tűzszünet, az nem siker” – mondta.
Közben az EU az eddigi egyik legnagyobb katonai segélycomagot készíti elő Ukrajnának, de a várható magyar ellenállás miatt valószínűtlen, hogy hamar jóvá is hagyják azt.
(remélhetőleg ez valamit lendít a helyzeten)
 
"Soha nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna”

Igen, ez Trump. Ugyanakkor, a teljes igazság kedvéért, ez igazságtalan töle.

A minszki megállapodást mindenki aláirta anno, majd a nyugati fény felrugatta azt.
Az ukránok Törökországban 2022. áprilisban megállapodtak az oroszokkal.
Majd azonnal jöve egy sugallat telefonhivás formájában Boris Johnsontol: ha ezt Ukrajna betarja, annyi volt a támogatásnak. S lön: Ukrajna ezt is felrugta. Nem saját akaratábol.
A britek ugyanezt csinálták, mint a lengyelekkel 1939ben. Más farkát a csalánba csapkodni. Trumpnak tehát jobb lenne a dolgok mélyére mennie - ha komolyan gondolja amit mond.

Vsz. nem fogja megtenni, van más dolog.Pl. a DOGE-botrány.
 
Trump győzelme várható volt, hiába volt a vakhit Európa részéről, hogy majd jön valamiféle csoda, és a másik fél győz, nem segített.
Miből gondolod, hogy most majd szembemegy a választási ígéreteivel, és minden maradhat a régiben? Én ennek kb nulla esélyét látom.
Nem lenne célravezetőbb eldobni a rózsaszínű szemüveget, és szembenézni a helyzetünkkel, még ha az nem is rózsás?
Azért mert erőszakos, még nem biztos, hogy amit tesz hasznos és célravezető.
Mi lenne a rózsaszín szemüveg?

Az erőszakos tahók kiiktatása a hatalomból?
Az ostoba szavazóké, akik szerint, ha ezek lopnak, az nem baj?

Legyen ilyen a világ!
Ezt akarjátok, legyen így!

Tőlem!

Csak az én fiamat, a testvérem fiát, a szomszédom gyönyörű okos gyerekeit ne vigye senki háborúba emiatt!!!
 
Egyeb irant errol a francia angol bekefenntartasrol ohatatlanul a szuezi valsag jut eszembe.

Szerintem sokatok által ismert a sévresi megallapodas amiben anglia, franciaorszag és izrael titkos megallapodast kotott. Izrael miutan Naszer államositotta a szuezi csatornat, megtamadja egyiptomot, és a szuezi csatornaig nyomul elore.

Anglia és francia erok fognak ennek apropojan partra szállni, és békéltetés cimmel megszalljak és ellenorzes alá vonjak a szuezi csatornat.

Ugy tunik ma ukrajna kerult izrael helyebe, és szerintem nehany év mulva nyilvanossagra fog kerulni egy paktum ukrajna, franciaorszag és anglia által aláirva, ami hasonlo modon rendezne a valsagot mint anno 1956-ban.
 
Is.Meg nem is. Az oroszokat átverték az isztambuli megegyezéssel, ergo, ök a franciákkal, britekkel már megégették a kezüket. S egyáltalán...milyen bázison szól bele a dologba Fr.ország és Anglia?

Ua.:
" Kijevbe érkezett Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja 2025. 02. 19., sze – 10:27.
... Kellogg reggel vonattal érkezett Lengyelországból, és az állomáson Bridget Brink amerikai nagykövet fogadta – jelentette a Suspilné helyi televíziós csatorna, képeket közölve. "

Ez az udvariatlanság, hogy ukrán részröl meg senki nem fogadta, azért kiemelkedö s jelzés értékü diplomáciai bunkóság.Meg is lesz az eredménye.
 
Meg csak egy gondolat:
1956-ban franciaorszag és anglia gazdasagi celjain kivul volt egy politikai celkituzes is.
Naszer elnok hatalmanak csokkentése, a tekintelyenek rombolasa a vilagban.

A vaslsag megoldodasa utan Naszer nevet megismertek, és foleg az arab vilagban a tekintelye az egekig nott!!!

Vajon ki fogja ezt a mostani valsagot egy nagyon kemeny tekintelynovekedéssel zárni!?
 
Is.Meg nem is. Az oroszokat átverték az isztambuli megegyezéssel, ergo, ök a franciákkal, britekkel már megégették a kezüket. S egyáltalán...milyen bázison szól bele a dologba Fr.ország és Anglia?
Amerika tanult szuezbol, europa nem!

Akkor ott a két europai állam átverte az amikat, a hata mogott probalta erositeni poziciojat az arab teruleteken!
Most Trump ezt nmegelozendo a sajat kezebe vette a dolgot. Ha sikerul neki a békéltetés az nagyban novelheti az ázsiojat.

Szerintem az europai nagyhatalmak lépéshátrányba kerultek, ezért ez a nagy kapkodas .
 
"Soha nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna”

Igen, ez Trump. Ugyanakkor, a teljes igazság kedvéért, ez igazságtalan töle.

A minszki megállapodást mindenki aláirta anno, majd a nyugati fény felrugatta azt.
Az ukránok Törökországban 2022. áprilisban megállapodtak az oroszokkal.
Majd azonnal jöve egy sugallat telefonhivás formájában Boris Johnsontol: ha ezt Ukrajna betarja, annyi volt a támogatásnak. S lön: Ukrajna ezt is felrugta. Nem saját akaratábol.
A britek ugyanezt csinálták, mint a lengyelekkel 1939ben. Más farkát a csalánba csapkodni. Trumpnak tehát jobb lenne a dolgok mélyére mennie - ha komolyan gondolja amit mond.

Vsz. nem fogja megtenni, van más dolog.Pl. a DOGE-botrány.
Most Ő az elnök és ezt mondja.
Ez van.
Hogy volt-e ilyen béke terv amit az angolok nyomására felmondtak nem tudom.
De, hogy nem az Ukránok támadtak orosz területekre az valószínű.
De, ez amerikát annyira érdekli mint bennünket itt európában hogy az USA megszerzi-e Kanadát. Vagyis semennyire.
 
Zelenszkij nyilatkozott
Szerdán Kijevben tart sajtótájékoztatót Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Keményen reagált Volodimir Zelenszkij urkán elnök arra, hogy Donald Trump amerikai elnök szerint Ukrajna felelős a háború kirobbanásáért. Zelenszkij szerint amerikai kollégája orosz propagandát terjeszt és dezinformációs buborékban él.

Zelenszkij szerint a jelenlegi helyzetben azzal kell foglalkozni, hogy Európa hogyan tud a következő időszakban Ukrajna segítségére lenni, amennyiben csökkenne az Egyesült Államokból érkező támogatások.
Zelenszkij egyúttal leszögezte, Ukrajna nem eladó.
(hááát oda jutott hogy Ő már lassan nem dönt sok mindenről...talán igaz én nem értek ehhez de, véleményem az van... ha lemondana akkor valaki más már tiszta lappal tudná aláírni ha lesz a békét...mint anno magyarország a trianonit.. )
 
Azért mert erőszakos, még nem biztos, hogy amit tesz hasznos és célravezető.
Mi lenne a rózsaszín szemüveg?

Az erőszakos tahók kiiktatása a hatalomból?
Az ostoba szavazóké, akik szerint, ha ezek lopnak, az nem baj?

Legyen ilyen a világ!
Ezt akarjátok, legyen így!
Tőlem!

Csak az én fiamat, a testvérem fiát, a szomszédom gyönyörű okos gyerekeit ne vigye senki háborúba emiatt!!!
Például az, ha észrevennéd, hogy ezt a háborút nem Trump eljövetele okozta, hanem 3 éve tart, és ez alatt a 3 év alatt a demokraták voltak hatalmon odaát.
Ha akarták volna, beállhattak volna keményen Ukrajna mögé, és támogatták volna annyi pénz, fegyver, paripával, amennyivel Ukrajna meg tudta volna nyerni a háborút. De: nem akarták.
Annyi támogatást csöpögtettek apránként, az időt húzva, hogy a nyakigérő szar, amiben az ukránok vannak, legalább ne hullámozzon. De nem többet.
Ukrajna az elmúlt 3 év alatt egy centivel nem került közelebb a háború befejezéséhez.
 
Ti csak tudjátok.

Még szerencse.
Mi lenne velünk a sok okos ember nélkül, akik még a tolvaj Orbánt sem voltak képesek kitakarítani az országból?
 
Nem hogy nem volt képes kitakaritani...még rá is szavazott a sok okos ember...nem egyszer. vagy 10szer...s nem akárhogy...két harmaddal...ajvé.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,626
Üzenet
4,917,735
Tagok
622,691
Legújabb tagunk
mb197
Oldal tetejére