Hírek Orosz drón csapódott a megsemmisült csernobili reaktor védőburkába Zelenszkij szerint

„Egy nagy robbanásveszélyes, robbanófejjel ellátott orosz támadó drón csapódott be a világot sugárzástól védő betonburokba a megsemmisült 4. erőműnél” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, és arról is tájékoztatást nyújtott, hogy a csütörtök esti becsapódásban a 4-es reaktort védő felület megsérült. Tűz is keletkezett, azt eloltották, írja a CNN.

AZ 1986-os csernobili atomerőmű-balesetben épp a négyes blokk reaktora robbant fel, amire fölé előbb egy szarkofágot emeltek, majd 2016-ban egy modernebb, 108 méter magas védőburkot is ráhúztak. A mostani becsapódás hatására a sugárzás szintje nem emelkedett meg, határértékek a normál tartományon belül maradtak – közölte Zelenszkij, aki szerint az első felmérések alapján az óvóhelyet ért kár jelentős.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az X-en közölte, hogy helyi idő szerint nem sokkal hajnali 2 óra előtt a csernobili telephelyen dolgozó csapat „robbanást hallott az új biztonságosabb védőburoknál, amely az egykori csernobili atomerőmű 4-es reaktorának maradványait védi. A robbanás tüzet okozott”. A NAÜ szerint a tájékoztatás szerint egy drón nekiütközött a védőburok tetejének. Az MTI azt írja, hogy a szarkofágon belül, illetve azon kívül továbbra is normális szintű a sugárzás mértéke.

1739526538469.jpeg

Csütörtök este az ukrán hadsereg arról számolt be, hogy Oroszország 133 drónt lőtt ki Ukrajnára, ezek közül 73-at lelőttek. Zelenszkij szerint az ukrán infrastruktúra elleni éjszakai dróntámadások azt jelentik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „egyértelműen nem készül tárgyalásokra, hanem inkább arra, hogy továbbra is megtévessze a világot”.
 
Ezek tények. semmi köze nincs Orbánhoz.
Ezek feltételezések.

Másrészt, HA az USA (mert azért az USA nem úgy működik, mint itt Orbánisztán - lásd szenátus, képviselőház) mégis, minden józan ész ellenére "keményen beállt volna Ukrajna mögé", Putyin joggal vette volna fenyegetésnek egy másik nagyhatalom támogatását, s értelmezte volna szövetségként.
Csak óvatosan lehetett segíteni, még így is fenyegette azokat, akik támogatták Ukrajnát fegyverekkel.
1739985151660.png

.. és az a Vasárnap c. "híroldal", nem libsibolsibaloshomo.
 
No, itt a másik "tény".
Mutass kétharmados szavazási arányt, légyszi!

Eszitek a grízlevest, s közben hiszitek, hogy bélszín?
Ne menjünk ebbe bele esment, mert a magyar eredmények pl. a nagyon demokratikus Franciaországban 90 % Fidesz ülöhelyet jelentettek volna a Nemzetgyülésben. Nem meg 2/3-t, mint a magyar Parlamentben
 
Ne menjünk ebbe bele esment, mert a magyar eredmények pl. a nagyon demokratikus Franciaországban 90 % Fidesz ülöhelyet jelentettek volna a Nemzetgyülésben. Nem meg 2/3-t, mint a magyar Parlamentben
De! Menjünk bele, mert az állításod nem igaz!

S ezzel heccelitek a tök hülye fideszes szavazókat, akik aztán azt hiszik, hogy a világ olyan, mint ők.
Bár ... lassan tényleg kezd olyan ostobává, kulturálatlanná, tájékozatlanná és erőszakossá válni.

A nem tök hülye fideszesek pedig csendben sodródnak az eseményekkel - igaz, hogy a köpcös lop, csal, hazudik, ahogy Hofi mondta,

nincs külön munkásőr, külön nyilas, külön cserkész… Attól függ, melyik ruhája tiszta ...

..., de nem szólnak, hiszen végül is az ő kutyájuk kölke.

Lássuk azt a 2/3-nyi szavazati arányt!
A 2010-es - 68%
Listáson 52%
Nem kétharmad, de sok volt.

(Már csak a májam teszi hozzá, ismerve a későbbi tényeket, vajon Putyin mennyire dolgozott bele -hiszen Orbán dicsekedett azzal, hogy egyeztettek, megállapodtak 2009-ben. Szerintem bedolgozott, de bizonyítani nem tudom.)

2014 - már Orbánék megváltoztatott szabályai szerint
67%
listás 44,9
Pedig itt már rendesen csaltak az egyenlő feltételek biztosításával!!

2018 - 67%
listás 49, 27 %

2022 - 68%
listás 54,13%

Úgy hogy folyamatosan átírták a választási törvényt, plakátolni sem tudtak az ellenzékiek (kivéve, amikor Simicska biztosította a Jobbiknak) - megtiltották rendeletben a közterület meghatározott pontjain a plakátok kirakását, miközben felvásárolták az óriásplakát-helyeket.
Ráültek a köztévére, felvásárolták a vidéki napilapokat, rommá büntették a pártokat, hogy anyagilag továbbgyengítsék őket.
Mégsem sikerült saját erőből nagyobbat nyerni.

Kétharmad - mese fideszeseknek. Bözsi néni talán még beveszi.
 
Utoljára módosítva:

Ez a szabály. Majd ha az ellenzék nyer, csinálnak maguknak uj szabályt - s ök is élvezhetik a dolgokat. De, ahhoz is 2/3 kell.
Ugyanakkor, ha nem értesz ezzel egyet, tán indits egy jó kis pert. Ugy, demokratikusan.Ahogy irod fentebb, csalás miatt,
 
Olvasgatok rengeteg a hír.
Kivonul az amerikai katonaság az 1990 utáni nato országokból....
már jönnek is az orosz barát hírek a kormánytól....a bucsai mészárlás valótlanságáról...
...inkábbb várok még korán van.
 
Jelenleg tényleg várni érdemes.
A diplomacia világában megtortenhet barmi és par percre rá akár az ellekezoje is.

Mindenki poziciot probal keresni a kovetkezo perchez.

Amerika fokozza a nyomast.
Azzal hogy Putyinnal targyalnak eros pressio ala helyezi europat és ukrajnat.
Szerintem mind a ketten rosszul reagalnak, Az eu-bol kardcsortetés, ukrajnabol pedig egy sertett ember kijelentései amiben fura modon azt vádolja oroszpártisággal, akitol eddig a legnagyobb támogatast kapta.

Egy uttal - és ez is csak egy sajat velemeny a tegnap kapcsan - amerika kina és az arab vilag fele is erot akar mutatni.
A belpolitikajuk egyertelmu, megmutatni amerikanak, hogy a Biden kormanyzat csak eghy kisiklas volt, és most megmutatjak hogy amerika ujra eros.

Izrael és a palesztin ellentet egyelore hatterbe szorul, mintegy csak demonstralnak feléjuk ukrajnaval.
De a tegnapi m,egbeszeleseken elgondolkodtato volt, hogy ukrajna csak egy volt a targyalasi temak kozul - a tobbi kozt- .

Kozben az amerikai megbizott Szirszkijjel és talan ma Zselenszkijjel targyal.

Szoval amerika visszater ahhoz a megoldasrendszerhez, amivel a Szovjetuniot is térdre kényszeritettek.
Eross hadsereg, hatarozott kijelentések - amik nyitva hagyjak arra is a lehetoseget, hogy holnap maskepp értelmezzék - gazdasági nyomas...

Ez mennyire jo nekunk magyaroknak szerintem még erosen vitathato, de hogy - bar ezt sokan egy magatol elszallt ember hulyeségének tartjak - megkavarta azt az állovizet amiben eddig lubickolt a vilag, az tuti
 
Ez a szabály. Majd ha az ellenzék nyer, csinálnak maguknak uj szabályt - s ök is élvezhetik a dolgokat. De, ahhoz is 2/3 kell.
Ugyanakkor, ha nem értesz ezzel egyet, tán indits egy jó kis pert. Ugy, demokratikusan.Ahogy irod fentebb, csalás miatt,
Drága Gaguly, ez egy ország, egy közösség.
Ha nem csépelte volna el a köpcös, azt is mondhatnám, egy nemzet.
Aki győz a választáson, figyelmen kívül hagyhatja a másképpen gondolkodókat?
Csinálhat magának külön országot????

Csak nem ezzel értesz egyet?
Kövér László, IQ bajnok szavai:
1740045489193.png
 
Olvasgatok rengeteg a hír.
Kivonul az amerikai katonaság az 1990 utáni nato országokból....
már jönnek is az orosz barát hírek a kormánytól....a bucsai mészárlás valótlanságáról...
...inkábbb várok még korán van.
1740047261460.png

Az oroszok, azaz a Putyin-propaganda (szegény oroszok, mélységesen sajnálom őket) lenne a hitelesség?

Téged is tud manipulálni egy hiteltelen többszörös gyilkos?

Hol van az a pont, amikor végre megszólal a belső hang? A szint, ami alá nem megyünk - hol van???
 
Drága Gaguly, ez egy ország, egy közösség.
Ha nem csépelte volna el a köpcös, azt is mondhatnám, egy nemzet.
Aki győz a választáson, figyelmen kívül hagyhatja a másképpen gondolkodókat?
Csinálhat magának külön országot????

Csak nem ezzel értesz egyet?
Kövér László, IQ bajnok szavai:
Csatolás megtekintése 2046954
"Aki győz a választáson, figyelmen kívül hagyhatja a másképpen gondolkodókat?"

Bravo, kiváló terelés. Tudod, aki gyöz a választásokon, s megvalósitja azt,amit a választások elött mondott, az tk. a választói többségnek tesz eleget.

Na, ezzel nem tudnak sokan kibékülni, s megérteni azt, hogy amit ök - a kisebbség - akarnak, az nem kell a többségnek.
 
Ua.:
" Kijevbe érkezett Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja 2025. 02. 19., sze – 10:27.
... Kellogg reggel vonattal érkezett Lengyelországból, és az állomáson Bridget Brink amerikai nagykövet fogadta – jelentette a Suspilné helyi televíziós csatorna, képeket közölve. "

Ez az udvariatlanság, hogy ukrán részröl meg senki nem fogadta, azért kiemelkedö s jelzés értékü diplomáciai bunkóság.Meg is lesz az eredménye.
Trump erre ezt reagalta az ujsagirok felé:

A kijevi hatóságok durván bántak Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel az első ukrajnai látogatása alkalmával – erről beszélt Donald Trump amerikai elnök. Elmondása szerint Volodimir Zelenszkij a miniszter érkezésekor

aludt, és nem volt elérhető,
miközben a diplomata órákat utazott, hogy találkozhasson az ukrán elnökkel.
 
Tudod, aki gyöz a választásokon, s megvalósitja azt,amit a választások elött mondott, az tk. a választói többségnek tesz eleget.
Így is lehetne.
Magyarországon 15 éve a választói többség csak azért kell, hogy a megválasztottak azt tehessenek amit csak akarnak.
Nem érvényesül se a választók többségének se a kisebbségnek semmilyen akarata.
Sovány vigasz, hogy nem csak nálunk megy ez így.
Most éppen az USA kap belőle ízelítőt.
Ott viszont 4 év alatt vége lehet, annyit talán kibírnak.
 
Ehhhhhh

Mihelyst valaki mást tesz mint ahogy azt egyes holgyek elvárják - sot idonkent kovetelik - azonnal demokraciahiannyal vádoljak !

Vance a minap kicsit átalakitva ugyan de Thomas Jeffersonnak az elhiresult mondatát idezte, ami a liberalizmus alfája és omegája:
"Gyulolom amit mondasz, de halalomig nem bocsajtanam meg magamnak ha nem tennem lehetove hogy elmond!"

A liberális emberek mikor lesznek mar valoban liberálisok!
A tolerancia mikor fog masokra is vonatkozni, nem csak azokra, akik azt a leghangosabvban kovetelik!???
 
Scott Bessent a mi Szijjártónkal is tárgyalt.

Nem kapott ígéretet Szijjártó Rogán levételére a szankciós listáról...

Több dologról is akart tárgyalni az amerikai pénzügyminiszterrel Szijjártó, de végül azt jelentette be "jó hírként", hogy Scott Bessent az infláció elleni küzdelmet dicsérte.

6e66722ef0d0e17c15d1bcd1c936de76a7ba61358e2664e66981bf2290292042.gif
 
A liberális emberek mikor lesznek mar valoban liberálisok!
Semmi köze a liberalizmushoz.
Kőkemény jobboldali konzervatív illiberális is tehetné legalább részben azt amire a választók felhatalmazták.
Ez így olyan mint a bolond király választás, csak nem egy napig bohóckodhat, hanem hosszú éveken át.
Rejtély, hogy a szavazók ebben mit élveznek.
Maximum azt, hogy nem a másik idióta és köre nyert, hanem a sajátjuknak gondolt.
 
Elég egyedi a demokraciaéertelmezésed, és magyarazatod, de szabad szuverén ember vagy, megteheted, hogy igy gondolkodsz
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,627
Üzenet
4,917,940
Tagok
622,712
Legújabb tagunk
Erika7Erika
Oldal tetejére