Szeretnem itt beidezni egy 40 éves ferfi kicsit eltorzitott szavait a minapi(penteki) mincheni biztnsagi konferenciarol.
Az urat J. D. Vance-nak hivjak es az egyesult államok alelnoke. Csak részlet, de talan nem érdektelen és talan érdemes elolvasni:
"
Természetesen azért gyűltünk össze ezen a konferencián, hogy a biztonságról beszéljünk. És általában a külső biztonságunkat fenyegető veszélyekre gondolunk. Sok-sok nagyszerű katonai vezetőt látok ma itt összegyűlve. De miközben a Trump-kormányzat nagyon aggódik az európai biztonság miatt, és hisz abban, hogy ésszerű megállapodásra juthatunk Oroszország és Ukrajna között, azt is hisszük, hogy az elkövetkező években fontos lesz, hogy Európa nagy erőfeszítéseket tegyen saját védelme érdekében; az Európát fenyegető veszély, ami miatt a leginkább aggódom, nem Oroszország, nem Kína, nem más külső szereplő. Ami miatt aggódom, az a belülről jövő fenyegetés: Európa visszakozása néhány alapvető értékétől, az Amerikai Egyesült Államokkal közös értékektől.
Megdöbbentett, hogy egy volt európai biztos nemrégiben a televízióban örömét fejezte ki, hogy a román kormány épp most érvénytelenített egy teljes választást. Figyelmeztetett, hogy ha a dolgok nem a terv szerint alakulnak, ugyanez történhet Németországban is.
Nos, ezek a könnyelmű kijelentések megdöbbentőek az amerikai füleknek. Évek óta azt mondják nekünk, hogy minden, amit finanszírozunk és támogatunk, a közös demokratikus értékeink nevében történik. Az Ukrajna-politikánktól kezdve a digitális cenzúráig mindent a demokrácia védelmeként hirdettek meg. De amikor azt látjuk, hogy egyrészt európai bíróságok választásokat semmisítenek meg, másrészt magas rangú tisztviselők azzal fenyegetőznek, hogy még továbbiakat megsemmisítenek, fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon megfelelően magas mércét állítunk-e magunk elé. És azért mondom, hogy magunk elé, mert alapvetően úgy gondolom, hogy egy csapatban vagyunk.
Többet kell tennünk, mint hogy beszélünk a demokratikus értékekről. Meg kell élnünk őket. A teremben ülők közül sokak élő emlékezetében a hidegháború sokkal zsarnokibb erőkkel szemben állította szembe a demokrácia védelmezőit ezen a kontinensen. És gondoljanak arra az oldalra abban a harcban, amelyik cenzúrázta a másként gondolkodókat, amelyik bezáratta a templomokat, amelyik eltörölte a választásokat. Ők voltak a jó fiúk? Biztosan nem.
És hála Istennek, elvesztették a hidegháborút. Azért veszítettek, mert nem értékelték és nem tisztelték a szabadság minden rendkívüli áldását, a meglepetés, a tévedés, a feltalálás, az építkezés szabadságát. Mint kiderült, nem lehet előírni az innovációt vagy a kreativitást, mint ahogy nem lehet rákényszeríteni az embereket, hogy mit gondoljanak, mit érezzenek vagy mit higgyenek. És mi úgy gondoljuk, hogy ezek a dolgok bizonyosan összefüggnek. És sajnos, ha ma Európát nézem, néha nem is olyan világos, hogy mi történt a hidegháború néhány győztesével.
Brüsszelre nézek, ahol az EU Bizottsága komisszárjai figyelmeztették a polgárokat, hogy polgári nyugtalanság idején le kívánják kapcsolni a közösségi médiát: amint észreveszik az általuk „gyűlöletkeltő tartalomnak” ítélt tartalmakat; vagy éppen erre az országra, ahol a rendőrség „a nőgyűlölet elleni küzdelem” részeként razziákat hajtott végre olyan polgárok ellen, akiket az interneten feministaellenes megjegyzések közzétételével gyanúsítottak.
Svédországra nézek, ahol két héttel ezelőtt a kormány elítélt egy keresztény aktivistát, mert részt vett egy Korán-égetésben, amely barátja meggyilkolásához vezetett. És ahogy az ügyben eljáró bíró dermesztően megjegyezte, a svéd törvények – amelyeknek a szabad véleménynyilvánítás védelmét kellene szolgálniuk – valójában nem adnak – idézem – „szabad utat” ahhoz, hogy bármit tegyenek vagy mondjanak anélkül, hogy kockáztatnák az adott meggyőződést valló csoport megsértését.
És talán a legaggasztóbb – most nagyon kedves barátainkra, az Egyesült Királyságra nézek –, hogy a lelkiismereti szabadságtól való visszalépés különösen a vallásos britek alapvető szabadságjogait helyezte célkeresztbe. Kicsivel több mint két évvel ezelőtt a brit kormány Adam Smith-Connort, egy 51 éves fizioterapeutát, a hadsereg veteránját azzal a szörnyű bűncselekménnyel vádolta meg, hogy 50 méterre állt egy abortuszklinikától, és három percig csendben imádkozott, nem akadályozva senkit, nem érintkezve senkivel, csak csendben imádkozott magában. Miután a brit rendfenntartó erők kiszúrták, és azt kérdezték, hogy miért imádkozik, Adam egyszerűen azt válaszolta, hogy a meg nem született fiáért.
Ő és volt barátnője évekkel korábban elvetették. A rendőrök nem hatódtak meg. Adamot bűnösnek találták a kormány új pufferzóna-törvényének megszegésében, amely büntethetővé teszi a csendes imát és más olyan cselekedeteket, amelyek befolyásolhatják egy személy döntését egy abortuszintézmény 200 méteres körzetében. Arra ítélték, hogy több ezer font perköltséget fizessen meg az ügyészségnek.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez egy véletlen, egy egyszeri, őrült példája annak, hogy egy rosszul megírt törvényt egyetlen ember ellen léptettek életbe. De nem. Tavaly októberben, alig néhány hónappal ezelőtt a skót kormány elkezdett figyelmeztető leveleket osztogatni azoknak a polgároknak, akiknek a háza az úgynevezett biztonságos hozzáférési zónákon belül van, hogy még a saját otthonukban történő magánimádkozás is törvénysértésnek minősülhet. A kormány természetesen arra szólította fel az olvasókat, hogy jelentsenek fel minden olyan polgártársukat, akit gondolatbűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak Nagy-Britanniában és Európa-szerte.
A szólás szabadsága, attól tartok, visszavonulóban van, és a komédia érdekében, barátaim, de az igazság érdekében is. Elismerem, hogy néha a cenzúrát követelő leghangosabb hangok nem Európán belülről, hanem saját hazámból érkeztek, ahol az előző kormányzat megfenyegette és megfélemlítette a közösségimédia-vállalatokat, hogy cenzúrázzák az úgynevezett félretájékoztatást. Olyan hamis információkat például, mint az az elképzelés, hogy a koronavírus valószínűleg egy kínai laboratóriumból szivárgott ki. A saját kormányunk bátorított magáncégeket azok elhallgattatására, akik ki merték mondani azt, ami nyilvánvaló igazságnak bizonyult.
Ezért ma nem csak egy észrevétellel, hanem egy ajánlattal jöttem ide. Ahogyan a Biden-kormányzat kétségbeesetten próbálta elhallgattatni az embereket, mert kimondták a véleményüket, úgy fogja a Trump-kormányzat pontosan az ellenkezőjét tenni, és remélem, hogy együtt tudunk dolgozni ezért.
Washingtonban új seriff van a városban. És Donald Trump vezetése alatt lehet, hogy nem értünk egyet az önök nézeteivel, de harcolni fogunk azért, hogy megvédjük az önök jogát a nyilvánossághoz. Egyetértünk vagy nem értünk egyet? Most persze ott tartunk, hogy a helyzet annyira elfajult, hogy idén decemberben Románia egyenesen érvénytelenítette az elnökválasztás eredményét egy hírszerző ügynökség felszínes gyanújára alapozva és a kontinentális szomszédok hatalmas nyomása alatt. Ha jól értem, az érvelés az volt, hogy orosz dezinformáció fertőzte meg a romániai választásokat. De megkérném európai barátaimat, hogy tekintsenek erre kissé távolabbról. Hihetik, hogy helytelen, hogy Oroszország közösségimédia-hirdetéseket vásárol, hogy befolyásolja a választásaitokat. Mi biztosan így gondoljuk. Elítélhetik ezt a világ színpadán is. De ha az önök demokráciája tönkremehet egy külföldi ország néhány százezer dolláros digitális reklámjától, akkor az eleve nem volt túl erős.
A jó hír az, hogy történetesen úgy gondolom, hogy az önök demokráciái alapvetően sokkal kevésbé törékenyek, mint amennyire sokan vélik.
És tényleg úgy gondolom, hogy ha megengedjük polgárainknak, hogy elmondják a véleményüket, akkor még erősebbé teszi őket gondolkodásuk. Ami persze visszavisz minket Münchenbe, ahol éppen ennek a konferenciának a szervezői megtiltották a bal- és jobboldali populista pártokat képviselő törvényhozóknak, hogy részt vegyenek ezeken a beszélgetéseken. Nos, ismétlem, nem kell mindenben és mindennel egyetértenünk, amit az emberek mondanak. De amikor a politikai vezetők egy fontos választói réteget képviselnek, akkor kötelességünk legalább párbeszédet folytatni velük.
Most, az Atlanti-óceán túloldalán sokunk számára egyre inkább úgy tűnik, mintha régi, berögzült érdekek bújnának olyan csúnya, szovjetkorszakbeli szavak mögé, mint a félretájékoztatás és a dezinformáció, akiknek egyszerűen nem tetszik a gondolat, hogy valaki, akinek alternatív álláspontja van, esetleg más véleményt nyilvánít, vagy Isten ments másképp szavaz, vagy ami még rosszabb, választást nyer.
