Hírek Oroszország és a NATO közti háborúvá fajulhat a konfliktus

A NATO vezetője aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között − írta meg a The Independent.


Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük

− mondta Jens Stoltenberg az NRK norvég műsorszolgáltatónak nyilatkozva.


Stoltenberg, Norvégia volt miniszterelnöke az interjúban azt mondta, hogy „kétségtelen, hogy lehetséges egy teljes körű háború”, hozzátéve, hogy fontos elkerülni egy olyan konfliktust, amely több európai országot érint.

A Kreml szerint a NATO is a konfliktus része​


A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.


Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken videokapcsolaton keresztül több volt szovjet ország védelmi és biztonsági vezetőjéhez intézett beszédében ismét azzal vádolta a Nyugatot, hogy Ukrajnát eszközként használja országa ellen.


A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot

Kovács Ferenc

1670679980487.png




 
Gumelig !
Kit érdekel az évek óta tartó jemeniek gyilkolása ?? Azért nem jár ugye a szátok ?! Ja azzok nem europában vannak , na meg mi is volt a szerbekkel , irakkal ?? ja azok meg mivoltunk ! Na hagyjuk már Ibolykát ! Ti ugy forgatjátok ahogy nektek megfelel !
 
Utoljára módosítva:
- Hat az is tuzas, kommunistának éppen nem mondanám...
Mire az orosz:
- Jo! Ha nem kommuniszt akkor fasiszt!
Ez sokkal inkább a II. vh maradványos gondolkodás.
És az az orosz onnét örökölte és hozta
Meg kell értení Az Ő helyzetüket is hogy ilyen egyszerű világképük volt a fasiszta Németország lerohanta országukban
Mutatom példának az amerikai kommunista üldözést.
Ugyanezt az egyszerű világképet fedezteted fel Joseph Raymond McCarthy amerikai szenátor nevéhez fűződő amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság
McCarthy keresztes hadjárata a kommunista „ötödik hadoszlop” ellen
Ez is feket-fehér világképet vert az emberek fejébe.
De van még egy másik nagy bűne Amerikának nem csak a mccarthyzmus
Meg kell próbálni érteni a háborús hisztériát Pearl Harbor után is.
De miként érti meg az akkor már 1-2 generáció óta amerikai Japán?
Hogy tízezer-számra váltak háborús hisztéria áldozatává.
Táborokba zártság vagyonvesztés inzultus érte őket
A fekete-fehér gondolkodás
Gyakran megjelenik egész országra.
Ugyanilyen a fehér-keresztény és muszlim kisarkosított faj vallási vagy egyéb gondolkodás.
Vissza háború örökölte szovjet gondolkodásra: "Ha nem kommuniszt akkor fasiszt!" Pont így volt leegyszerűsítve a vörös hadsereg ellentámadása.
De még mint mutattam amerikai is
 
Nem mentegetem , csak emlékeztetni szeretnélek néhány dologra ! Azthiszem én a családommal együtt többett szenvedett a ruszkiktól meg hazai ssegnyalaitól mint itt bárki más !
attól tartok Gumelig álláspontod nem fogja érteni.
A középutasság a tiéd
Ő Svájcból és az annyit meg nem tapasztalt orosz fennhatóságból nem is értheti.Se régből se mából.
Ma meg túl messze van(más világ)
Látod csak picit szólsz középutaskén, már ruszkibarámak bélyegeznének.
Most ezzel akarod az oroszokat mentegetni?
Következtetésem Épp úgy egyoldalú és elvakult lehet nyugat mint bárki a világon.
Pedig csak az alábbit írtad:
"Kit érdekel az évek óta tartó jemeniek gyilkolása ?? Azért nem jár ugye a szátok ?! Ja azzok nem europában vannak , na meg mi is volt a szerbekkel , irakkal ?? ja azok meg mivoltunk ! Na hagyjuk már Ibolykát ! Ti ugy forgatjátok ahogy nektek megfelel ! "
Most ezzel akarod az oroszokat mentegetni?
Na ezért nevezett orosz mentegetőnek. (majdnem ruszkibarátnak)
Pedig csak rámutattál nem különb a nyugat sem.
Nem tűrik a más nézőpontot
 
Utoljára módosítva:
Valamivel kell, nem? Elvégre nem érthet egyet velünk. Két világ.
Én sem értek egyet még magunkkal sem.Se nyugattal se Orbánnal.
Mindkettő szélsőséges.
Orbán lavírozik.
De ezt se lehet örökké.
Lassan épp oly nehéz mint a Kállay-kormány
Amit Kállay-kettősnek nevezi a történelemtudomány.
Aminek tudjuk nem lett sikeres vége
Hiába kacsintgatott ide is oda is.
Ne volt realitás alapja az egyik itt volt testközelben a másik messzi volt
És hiába szeretett volna angol felé megadást.(csatlakozást)
Nem volt realitása.
Azonkívül tök hülyén csinálta Horthy magát kiugrási kísérletet.
A nagypolitikát .Nem erőviszonyok és geopolitikai viszonyok között látók száma gyarapodik:
Kállay Miklós és Horthy), Nagy Imre, Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij
Ezek közül majd mindegyik vezetőnek a lakosság hiába való véráldozata lett a vége.
Kállay-kormány fegyverezte fel és küldte a Szovjetunióba a második magyar hadsereget,
Ami a rettenetes Doni vereség és pusztulásba vitt
Nagy Imre buzdított fegyveres ellenállásra 1956-ban.(a hiába való kiugrási kísérlete is a Varsői szerződésből).
Ami okozta az orosz beavatkozást
Ezeknek mind a hivatásos katonák lelehetetlen ellenállás miatti halála következett be.
Mind a lelkes utcagyerekek halála.
Minimális veszteséget se okozott az oroszoknak.
Zelenszkij is kiugrási kísérletet tett.
Geopolitikai hovatartozásából.És Ő is nyugat felé.
Íme az azonosság, a világ helyzetét nem jól látó politikai vezetők között.
Közben velük játszottak a nagyhatalmak propagandával és buzdítással.
A szabad Európa rádió is tett olyat.
Zelenszkijt színfalak mögött bódították el.
Azt is pénzzel .
Ukrajna felvásárlásával és olyan mód is buzdítva: reális a NATO csatlakozásod.
Erre pont úgy járt mint a Nagy Imre kormány.
És a nyugat akkor sem vállalta fel a világháborút
És most sem fogja.
Ezért csak kibic módjára tömi fegyverrel és pénzzel.
Vérezni az ukrán vérzik.
Semmi se drága onnan messziről.
 
Utoljára módosítva:
attól tartok Gumelig álláspontod nem fogja érteni.
A középutasság a tiéd
Ő Svájcból és az annyit meg nem tapasztalt orosz fennhatóságból nem is értheti.Se régből se mából.
Ma meg túl messze van(más világ)
Látod csak picit szólsz középutaskén, már ruszkibarámak bélyegeznének.

Következtetésem Épp úgy egyoldalú és elvakult lehet nyugat mint bárki a világon.
Pedig csak az alábbit írtad:
"Kit érdekel az évek óta tartó jemeniek gyilkolása ?? Azért nem jár ugye a szátok ?! Ja azzok nem europában vannak , na meg mi is volt a szerbekkel , irakkal ?? ja azok meg mivoltunk ! Na hagyjuk már Ibolykát ! Ti ugy forgatjátok ahogy nektek megfelel ! "
Na ezért nevezett orosz mentegetőnek. (majdnem ruszkibarátnak)
Pedig csak rámutattál nem különb a nyugat sem.
Nem tűrik a más nézőpontot
Bravó, komoly konyhapszichológia kiképzésed lehet.
 
Megjelentek az uj BMTP-k (Terminator) is, és már harctéri korulmenyek kozt is bevetettek oket :(
A search and destroy immar teljes erovel mukodik. Az uj felderitodronok kepei alapjan a bmtp-eknek a megsemisites marad :(
A felvételeken már láttak Armatákat.
Oroszország kezdi komolyan venni a fenyegetést
 
Bravó, komoly konyhapszichológia kiképzésed lehet.
Mindaz látszott abból a divatos és elfogult és egyirányú nézőpontot képviselsz a többieket: kik nem az uralkodó és elvárt véleményen van Oroszbarátnak nevezed
Pedig sokak sokkal tapasztaltabbakat az orosz megszállásban.Nem nevezheted oroszbarátnak.
Neked semmi személyes tapasztalatod nincs
Udvarfinak van.
A hülyéskedés helyett vedd észre Svájcból már semmit sem úgy élsz át.A történelmi múltunkat se élted át
elszakasztattál idegen lettél
És nem orosz mentegető az:ki megmutatja a dicső galahad lovagként önmagát álcázó nyugat legalább ugyanannyi galádságot elkövet ma is
Mint aki ellen most kikel.
A dicső nyugat Európát se mozgatja más mint az érdek(és ha kell leigáz elnyom)
Fikarcnyival se különb.
Erkölcsi alapjuk is hazug hisz maguk se tesznek mást évszázadok óta.
És a vádra nem válaszoltál tán pironkodsz?:
íme ez:
"Kit érdekel az évek óta tartó jemeniek gyilkolása ?? Azért nem jár ugye a szátok ?! Ja azzok nem europában vannak , na meg mi is volt a szerbekkel , irakkal ?? ja azok meg mivoltunk ! Na hagyjuk már Ibolykát ! Ti ugy forgatjátok ahogy nektek megfelel ! "
 
Megjelentek az uj BMTP-k (Terminator) is, és már harctéri korulmenyek kozt is bevetettek oket
Zelenszkij meg tigris páncélosokat követel.
egyre magasabb szintre megy a háború.
Mikor hátrál már ki Zelenszkij mögül a fegyvereket szállítók
Mert úgy is ki kell hátrálni a NATO-nak is
És az USA pénzelésnek is.
De elébb még kiöletik az ukránokat
Vagy ami még rosszabb közvetlen hadi cselekménybe lépnek az orosz és az amerikai erők.
Bár ezt mindig kerülték.

Megmaradtak a fegyverszállításoknál
 
Zelenszkij meg tigris páncélosokat követel.
egyre magasabb szintre megy a háború.
Mikor hátrál már ki Zelenszkij mögül a fegyvereket szállítók
Mert úgy is ki kell hátrálni a NATO-nak is
És az USA pénzelésnek is
De elébb még kiöletik az ukránokat
Vagy ami még rosszabb közvetlen hadi cselekménybe lépnek az orosz és az amerikai erők.
Bár ezt mindig kerülték.

Megmaradtak a fegyverszállításoknál
Az , hogy ki mit kovetel az egy dolog!
A masik, hogy a gyartok mit hajlandoak felajanlani, és a tamogato orszagok mennyire tartjak fontosnak, hogy ne csak látszattámogatást adjanak.

Amerika már konkrét igeretet adott az Abrams harckocsik szállitásárol.
Ugyan akkor az amerikai fegyvergyártok ma nem ezt a tipust fejlesztik, hiszen a tavalyi évben a Pentagon konnyuharckocsik fejlesztését tuzte ki célul, mivel ez ma nem áll rendelkezésre az usa hadsegergében.
Nem nehez megérteni a pentagon stratégiajat, akik a mobilitás novelését tuzték ki célul!
Olyan korszerru konnyopancelosokat kérnek a gyartoktol, amik repulogepen szallithatoak, szemben a komnoly pancelozottsággal rendelkezo, ennek megfeleloen nagy sulyu Abramsokkal szemb en!

Az Abramsok nagyon jol teljesitettek az obol haboruban, ahol a koztarsasagi garda szovjet tankjai nem voltak ellenfelek a szamara.
A kérdés, hogy az igert 30 Abrams milyen felszereltséggel érkezik ukrajnaba. Milyen technologia szintet fognak ezek jelenteni!
A korszeru tuzvezetési eszkozok kozul melyekewwt alkalmaznak majd a hadrendbe állitott harckocsik kozul!
Masik nagyon lényeges kérdés, hogy az Izraeltol vásárolt Trophy rendszer telepitve lesz-e rajtuk. (megjegyzem, hogy tudtommal ezek izraelben torteno hadrendbe állitasa utan az izraeli hadsereg egyetlen Merkavat sem veszitett)
Eleve problémás, hogy ezek felszereléséhez izrael hozzajarul-e. A masik kerdes pedig, hogy az egyenken t kozel 1 millio dollarba kerulo aktiv vedelmi rendszer árát hajlandoak-e vállalni az amerikaiak!
(csendesen jegyzem meg hogy egy regebbi gyártásu Leopard harckocsi, amivel az europai orszagok tamogatjak ukrajnat 1 millio dollar koruli osszegbe kerulnek!)

Az Abrams gyartoja mit fog megkovetelni az amerikai államtol szinten kerdes!
Az obol haboru ota ez a harckocsitipus áll a listak élén!
Megkockaztatjak-e a gyartok azt, hogy alacsony felszereltséggel keruljenek szembe az oroszokkal, és elveszitség gazdasagi versenyelonyuket a német Leoparddal szemben.
Ugyan akkor a pentagon megkockaztatja-e azt, hogy a legkorszerubb eszkozokkel felszerelve kuldjek a fvegyvereket, ezzel felkinalva ezt az oroszoknak tanulm anyozasra.

Kérdések kérdések kérdések...
 
Ez ugye, magyarra leforditva: 5 célpont eltalálva, megsemmisitve. S ez a realitás, sorry.
Meg ami mögötte van. Ha nem is nézzük az okot, ez az oriszoknak milliokba került (dollarban).
Ezt költhettek volna peldaul a gazhalozatra. (Aki nem tudna, a gaznagyhatalom Oroszorszagnak csupan 61%-a tud gazzal fűteni, mert nem épitettek ki az infrastrukturat meg a nagyobb városokban sem.)
Vagy az egeszsegügyre, vagy az oktatasra...
Mit is értek el velw?
Ukrajna egyes reszein leallt az áramellátás nehany prára.
 
Tenyleg csak vitazni akarsz, igazolni az emberségedet, vagy szeretnel megérteni valamit?
Ugyan n nekem cimezted de nem tudom megallni, hogy ne reagaljak.
Ma oroszorszagban nincs csalad, aki ne vesztette volna el egy csaladtagjat a nagy honvedo haboruban.
Mint ahogy Ukrajnaban is (meg az ázsiai volt szovjet államokban is, sőt, az ukranoknak neparanyosan több volt a vesztesege mint az oroszoké...
Elképzelhetetlen az, ami Leningrad, Sztalingrad, Moszkva és a tobbi nagyvaros blokádja alatt tortént.
Milyen blokád az, ahol kifele lehet a lőszert szallitani, de befele az elelmiszer sulyat mar nem birta el a Ladoga tó?
Szamukra a fasizmus a legszornyubb dolog!
Nme propaganda kérdése, hanem mélyen belejuk ivodott!
És?
Ettől még ha így is lenne egy idegen államban, mi közük hozza?
Vagy ha akkora az öntudatuk, akkor Írorszagtol a spanyolokig miert is nem lepnek közbe masutt is?
Mellesleg, ha anno Carlost (a sakalt) megtűrték, sót bujtattak, nem hivatkozhatnanak erre.
Lehet-e egyetlen zsidot is elitelni amiert gyuloli a holkausztot? eL LEHET OKET ITELNI EZERT?
aKKOR AZ OROSZOKAT MIERT NEM PROBALJUK MEGÉRTENI, MÉG HA NEM IS FOGADJUK EL A TETTEIKET?
Mert ez nem lehet érv egy idegen orszag megtámadására.
Ha egy orosz ajkunak nem tetszett az ukran élet, minden tovabbi nelkül elköltözhetett Oroszorszagba de valahogy Ogyesszatol Harkovig nem tülekedtek otthagyni a lakhelyeiket az emberek. A korabban belinkelt cikkben Kovacs alezredes is kifejtette, hogy az elegedetlenseget egyértelműen és bizonyithatóan orosz ügynökök szították. Eleg pl. Girkinre utalni (aki orosz SZFB tisztkent anno lelőtte a holland repülőt), Talan nem alaptalanul ítelte el erte a nemzetközi birósag. Az msr más kerdes, hogy röhög a markaba es eli világat, mert az oroszok nem adjak ki.
Mit szol az egyszeru orosz ember, amikor egy szom szedos orszagban az ott élő oroszokra egy rezsim az Azov alakulatot kuldi?
Az ugye megvan, hogy az Azov zaszlóalj majd ezred az ukran hadsereg hivatalos alakulata, ami Marjupol védelmére volt rendelve. Ja es 80 %-uk orosz ajkú (csak ezt valahogy elfelejtik az orosz hirforrasuk.
Amugy valami bizonyitek, hogy az azovistak irtottak az orosz ajkú ukranokat? Vagy eleg a Bandera emlitése? (Bar közük vajmi keves hozza, de az orosz propaganda működik.)
Es ha mar itt tartunk a Wagneristak is netan ezzel magyarazhatók? (Egyaltalan nem a 200000 rubeles fizu, hanem a fasizmus ellenesseg motivalja,az amugy az orosz alkotmany elleneben múködő csapatot igaz?)
M it lát abbol az egyszeru orosz ember, ahogy azok végigmasiroznak Mariopul utcain felemelt tenyérrek nyíilaskereszterrs zaszlok alatt?
Jaj ne!
Ha ez fáj, előbb a moszkvai fasisztakkal kezdjenek valamit.
(Ez csak az első talalat. Rogozsim minden evben felvonultatja a fiúkat.)
De ideteszek egy masik videót, amelnek a veget ajanlom figyelembe. Egy kaukázusit (aki ebben az ertelemben nem feher ember, hanem a kaukazusbol szarmazo nem orosz) pusztan véresre vernek.

Szóval elóbb a sajat portan lellene rendet rakni...
Mit fog szolni az az orosz katona akkor, amikor szemben á-ll majd egy Leopard harckocsival, mikor a nagyapja egy tigris lovedéke miatt égett halálra?
Hany ukran tank/raketa/repúló is tartozkodik orosz területen?
Amugy az nem zavarja, hogy nemet audin, mercin,bmw-n... furikaznak (meg maga Putyin car is)?
Még a legradikalisabb oroszban is ott él a fasizmussal szembeni mély ellen zés, és a hosok tisztelete!!
Viszockij a BVrezsnyev idok leginkabb elitelt eloadoja volt! Elitelte ő is a kommunizmust a szovjetunio rengeteg visszasagat, de meg obenne is csak az volt, amit Hobo forditásalbumán énekel tole:

Mint irta Petófi, mas szemeben a szalkat is megleli, a magaéban...
Egy sluszpoen a vegere:

A bekes lakossagra nem lövóldözo oroszok a sajatjaik szetint sem tisztessegesek

(Akik nem tudnak vagy mar elfelejtettek oroszul az utlevelet elegeto nő orosz allampolgar, akinek a fétje volt katonakent az oroszok ellen harcol.)
 
Utoljára módosítva:
Ugyan n nekem cimezted de nem tudom megallni, hogy ne reagaljak.

Mint ahogy Ukrajnaban is (meg az ázsiai volt szovjet államokban is, sőt, az ukranoknak neparanyosan több volt a vesztesege mint az oroszoké...

Milyen blokád az, ahol kifele lehet a lőszert szallitani, de befele az elelmiszer sulyat mar nem birta el a Ladoga tó?

És?
Ettől még ha így is lenne egy idegen államban, mi közük hozza?
Vagy ha akkora az öntudatuk, akkor Írorszagtol a spanyolokig miert is nem lepnek közbe masutt is?
Mellesleg, ha anno Carlost (a sakalt) megtűrték, sót bujtattak, nem hivatkozhatnanak erre.

Mert ez nem lehet érv egy idegen orszag megtámadására.
Ha egy orosz ajkunak nem tetszett az ukran élet, minden tovabbi nelkül elköltözhetett Oroszorszagba de valahogy Ogyesszatol Harkovig nem tülekedtek otthagyni a lakhelyeiket az emberek. A korabban belinkelt cikkben Kovacs alezredes is kifejtette, hogy az elegedetlenseget egyértelműen és bizonyithatóan orosz ügynökök szították. Eleg pl. Girkinre utalni (aki orosz SZFB tisztkent anno lelőtte a holland repülőt), Talan nem alaptalanul ítelte el erte a nemzetközi birósag. Az msr más kerdes, hogy röhög a markaba es eli világat, mert az oroszok nem adjak ki.

Az ugye megvan, hogy az Azov zaszlóalj majd ezred az ukran hadsereg hivatalos alakulata, ami Marjupol védelmére volt rendelve. Ja es 80 %-uk orosz ajkú (csak ezt valahogy elfelejtik az orosz hirforrasuk.
Amugy valami bizonyitek, hogy az azovistak irtottak az orosz ajkú ukranokat? Vagy eleg a Bandera emlitése? (Bar közük vajmi keves hozza, de az orosz propaganda működik.)
Es ha mar itt tartunk a Wagneristak is netan ezzel magyarazhatók? (Egyaltalan nem a 200000 rubeles fizu, hanem a fasizmus ellenesseg motivalja,az amugy az orosz alkotmany elleneben múködő csapatot igaz?)

Jaj ne!
Ha ez fáj, előbb a moszkvai fasisztakkal kezdjenek valamit.
(Ez csak az első talalat. Rogozsim minden evben felvonultatja a fiúkat.)
De ideteszek egy masik videót, amelnek a veget ajanlom figyelembe. Egy kaukázusit (aki ebben az ertelemben nem feher ember, hanem a kaukazusbol szarmazo nem orosz) pusztan véresre vernek.

Szóval elóbb a sajat pirtan lellene rendet rakni...

Hany ukran tank/raketa/repúló is tartozkodik orosz területen?
Amugy az nem zavarja, hogy nemet audin, mercin,bmw-n... furikaznak (meg maga Putyin car is)?

Mint irta Petófi, mas szemeben a szalkat is megleli, a magaéban...

Szerintem pont a legfontosabbast nem értetted, vagy nem akartad megérteni!

Nem mentegetni probalom az oroszok tetteit!
Nem megmagyarazni akarok dolgokat!

Amit szerettem volna leirni az az, az átlag orosz nem az eszevel reagal ezekre a dolgokra, hanem a szivevel!

Probald no megmagyarazni egy nonek, hogy ne szeressen valakit, mert az egy reszeges asszonyvero link!
Az esetek zomeben ez nem fog sikarulni hidd el!
Akkor mikor valaki az erzelmeit helyezi eloterbe akkor az ertelemnek nincs szava!
A szovjetuniobeli nevelés - amihez hozzajon a csaladon beluli is!! - elnyomja az emberekben az ertelem hangjat!

Akkor, amikor az orosz emberek tetteid akarod ertékelni, ne azt magyarazd el, hogy a logika mit mond, hanem azt hogy odaut, mert ezt diktalja a nevelése, a tapasztalata!
 
Flamingo ,
látod pont TE erösited meg a saját irásoddal kettös nézöpontotokat ! AZ orosz nemtámadhat meg más országot ! De a te új barátaid azzok igen ! Lásd libiát ahol szépn porrig bombáztatok mindent tönkretettétek az egész infrastukturát , nincsen egészségügy , kultura és még az ország aranyát is elszállitották amerikába ! Ugyan ugy megtámadtak egy hazug háborúval Irakot , létrehozták az ISIS és porrig bombázták Falludzsát , még a mai napig lopják észak sziriából az olajat ! Ugye ezt szabad ! Persze a demokrácia nevében !
Mi ezt tizen évesen tettük néha a XI. kerületbe , hogy át átjártunk a csilibe , vagy az angyalföldre , de hogyan is meséljem el neked ?
 
PSzerintem pont a legfontosabbast nem értetted, vagy nem akartad megérteni!

Nem mentegetni probalom az oroszok tetteit!
Nem megmagyarazni akarok dolgokat!

Amit szerettem volna leirni az az, az átlag orosz nem az eszevel reagal ezekre a dolgokra, hanem a szivevel!

Probald no megmagyarazni egy nonek, hogy ne szeressen valakit, mert az egy reszeges asszonyvero link!
Az esetek zomeben ez nem fog sikarulni hidd el!
Akkor mikor valaki az erzelmeit helyezi eloterbe akkor az ertelemnek nincs szava!
A szovjetuniobeli nevelés - amihez hozzajon a csaladon beluli is!! - elnyomja az emberekben az ertelem hangjat!

Akkor, amikor az orosz emberek tetteid akarod ertékelni, ne azt magyarazd el, hogy a logika mit mond, hanem azt hogy odaut, mert ezt diktalja a nevelése, a tapasztalata!
A Szovjetunio több mint 30 eve nincs. Felnőtt ket generacio a total orosz kapitalizmusban. Szóval erre nem igazan lehet hivarkozni.
Mellesleg te is a nagy honvedó haborút irtad es nem a II. Vh.-t holott ugye a buli 1939-ben kezdődött, amikor a szovjetek es a nemetek puszipajtaskent ketteosztottak Lengyelorszagot. Szoval megintcsak alsagos erre hivatkozni.
Bar az igaz hogy ma mar az atlag orosz is ugy tudja, hogy nagy honvedo haboru volt csak...
Azt, hogy előtte még 1941 majusaban is közösen paradeztak, felejtős:

 
Flamingo ,
látod pont TE erösited meg a saját irásoddal kettös nézöpontotokat ! AZ orosz nemtámadhat meg más országot ! De a te új barátaid azzok igen !
Hol irtam en olyat hogy barmely orszag megtamadhat egy masikat?
Lásd libiát ahol szépn porrig bombáztatok mindent tönkretettétek az egész infrastukturát , nincsen egészségügy , kultura és még az ország aranyát is elszállitották amerikába !
Az amik legalabb adnak a latszatra. ENSZ felhatalmazádt kaptak Szetbiatol Sziriaig minden idegen hadmúvrletre. Ezzel szemben az ukranok 13-szer kertek bekefenntartokat, az oroszok meg ugyanennyiszer megvetoztak....

Ugyan ugy megtámadtak egy hazugl háborúval Irakot , létrehozták az ISIS és porrig bombázták Falludzsát , még a mai napig lopják észak sziriából az olajat ! Ugye ezt szabad ! Persze a demokrácia nevében !
Mi ezt tizen évesen tettük néha a XI. kerületbe , hogy át átjártunk a csilibe , vagy az angyalföldre , de hogyan is meséljem el neked ?
Azert ez picit komolyabb mint a Moszkva teri-Blahas ellentét.
 
Az amik legalabb adnak a latszatra. ENSZ felhatalmazádt kaptak Szetbiatol Sziriaig minden idegen hadmúvrletre. Ezzel szemben az ukranok 13-szer kertek bekefenntartokat, az oroszok meg ugyanennyiszer megvetoztak....
Tehat a MINSZKI megallapodasok nem szamitanak
Ertem én. Ha akarom vemhes ha nem akarom nem vemhes
 
Flamingo ,
Eddynek válaszolva , amikor ugye az orosz egy idegen országot /ukrajnát/ megtámad !
Természetesen igaza van amerikának ,, mint mindig a hazug alapokra épitve ! Kezdek benned öregem csalodni hasonlóan mint Gumeligben ! Az Azovosok rendezték Odesszában a szakszervezet székházában a mészárlást a nök megeröszakolását éleven való felgyújtását ! Ja tudom szerinted ök maguk fojtották meg magukat és tettek eröszakot magukon !
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,657
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére