Hírek Oroszország és a NATO közti háborúvá fajulhat a konfliktus

A NATO vezetője aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között − írta meg a The Independent.

Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük

− mondta Jens Stoltenberg az NRK norvég műsorszolgáltatónak nyilatkozva.

Stoltenberg, Norvégia volt miniszterelnöke az interjúban azt mondta, hogy „kétségtelen, hogy lehetséges egy teljes körű háború”, hozzátéve, hogy fontos elkerülni egy olyan konfliktust, amely több európai országot érint.

A Kreml szerint a NATO is a konfliktus része​

A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken videokapcsolaton keresztül több volt szovjet ország védelmi és biztonsági vezetőjéhez intézett beszédében ismét azzal vádolta a Nyugatot, hogy Ukrajnát eszközként használja országa ellen.

A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot

Kovács Ferenc

1670679980487.png

A patthelyzet is elhangzott
Csak nem tudom mit oldalaznak?
Ők a hivatásosak én azt idéztem
A kormány vezetőjét idéztem
Te meg az oldalazást nem figyelted
Hogy bevádolták az oldat.Propagandistáik
Pont abban amit hoztál
Miközben egy a véleményük
Arra nem válasz egy videó
Ez a video valasz!
A politikusaink szepen feloltoznek, nyakkendot kotnek, borzaszto intelligens keppel tárgyaljak meg a legembertelenebb dolgokat is.
Fegyvereket nyomnak a fiatal srácok kezébe, és biztatjak oket hogy öljönek!
Sőőőt!
Az olés az dicsoseg lesz!
Elvenni mas emberek életét, megolni qaz apjukat, meggyalazni a feleséguket, a gyerek fejét a falhoz verni, e34z mind mind dicsoseg!

A 21.sz-ban élunk, és semmi nem valtozott!
Mint hajdanan gorogorszagban, amikor az anyák elengedik a gyerekeiket: pajzzsal, vagy pajzson!

Ez lenne a m i kulturánk?
Tankokat adunk meg repuloket, hogy hatekonyabban gyilkoljon a masik az mastol kap tankot meg repulot meg dront meg ki tudja meg milyen intelligens szerkezetet amiket botzaszto okos emberek terveztek a még hatákonyabb gyilkolasra!

Xarok én a politikara nagy ivben!
 
Ez csak a rutin válasz: "kell a pénz"
De ennél több: erőt mutatni
Igen
Megerősítjük az országot
figyelem kb 4-5 éves politikai stratégia(a honvédelem) a "megvédünk"-höz tartozik
Ugyanakkor lehet valós félelme is, a máig létező "kisantant"-tól
Elrettenteni szándékszik
Bár elemzők szerint
Amíg egy katonai tömbön belül vagyunk
Nem fog feléledni a" kisantant"
Erőt mutatni? Kinek? NATO tagok vagyunk.
A saját lakosság félelemben tartására megy ki a dolog.

Orbán: Aki azt állítja, hogy a NATO megvéd bennünek, az téved

Ő az aki megvéd bennünket.

A hatvanas évek végétől rendszeresen kilátogató szüleim jutnak eszembe.
Azon rágódtak, hogy Nyugat le akarja támadni a kommunista blokkot.
Ezt duruzsolta a fülükbe az akkori propaganda.
Orbán jó tanítvány volt.

Ui.

A 12 100 tiszttel. összességében a svájci hadsereg létszáma 152'000 ; közülük csaknem 1780 nő.
2015-höz képest mintegy 17,3 százalékkal nőtt a hadsereg létszáma.
Van 130 harckocsijuk, 30 F/18 vadászgépük.(Tavaly rendeltek meg 36 darab F35-öset)
és beismerték, hogy képtelenek lennének megvédeni országukat.
Szövetséget nem köthetnek. Az a mázlijukra NATO országokkal vannak körülvéve. :D
 
Utoljára módosítva:
CasaLoma ,
én láttam már csunyább külügyminiszterasszonyt mint Frau Baerbock , de azok legalább okosabbak voltak !
Nem tudom miért mondjátok.
Tiszta Novák Katalin itt
Hazánk utazó nagyasszonyára emlékeztet.
1677395127038.png
 
Erőt mutatni? Kinek? NATO tagok vagyunk.
A saját lakosság félelemben tartására megy ki a dolog.

Orbán: Aki azt állítja, hogy a NATO megvéd bennünek, az téved

Eben sajnos igaza van.
Mert alapvetöen konfliktusunk csak NATO tagorszaggal keletkezhet (kiveve Ausztriat, a szerbeket az ukranokat meg termeszetesen Eszak Koreat.)
Es lasd a görög-tötök viszalyt...
Ő az aki megvéd bennünket.
Ebben viszint szerintem teved.
A hatvanas évek végétől rendszeresen kilátogató szüleim jutnak eszembe.
Azon rágódtak, hogy Nyugat le akarja támadni a kommunista blokkot.
De hisz így volt! Meg szerencse, hogy a nyugat a szakadek szélen volt (mi meg egy lepessel előttük), igy nem ertek ra velünk foglalkozni.
Ezt duruzsolta a fülükbe az akkori propaganda.
Orbán jó tanítvány volt.

Ui.

A 12 100 tiszttel. összességében a svájci hadsereg létszáma 152'000 ; közülük csaknem 1780 nő.
2015-höz képest mintegy 17,3 százalékkal nőtt a hadsereg létszáma.
Van 130 harckocsijuk, 30 F/18 vadászgépük.(Tavaly rendeltek meg 36 darab F35-öset)
és beismerték, hogy képtelenek lennének megvédeni országukat.
Szövetséget nem köthetnek. Az a mázlijukra NATO országokkal vannak körülvéve. :D
De nem félsz ilyen komoly hadititkokat kifecsegni?
En meg nem merem leírni, hogy a bekeletszamuk 29000 fő, vagy 14 db JAS39-esünk van...
 
Xarok én a politikara nagy ivben!
Mondtad te már ezt Orbánra is meg az aktuálpolitikára.
Akkor sem hittem neked.

Valahogy mind a világpolitikában mind orbán ügyben előkerülsz
Most ez épp kettősen érintett volt.
Te link-állításod szerint a bal oldal adta és mondta azt a béke kiáltványt és tartalmat ami elemzett is
És ebben az elemző, konklúzió levonásban
Tartal
milag és majdnem betű szerint is.
Megegyezett Orbán beszéddel (felfogással)
És nem akarod látni, hogy épp semmi értelme nem volt a link-állításodnak oldalazni!!
Mert dehogy ejtesz te a politikára csak bebújsz ha elvetetted a sulykot.
Oldalazásokban állást foglaltság után.
 
Utoljára módosítva:
De nem félsz ilyen komoly hadititkokat kifecsegni?
En meg nem merem leírni, hogy a bekeletszamuk 29000 fő, vagy 14 db JAS39-esünk van...
OFF

Még a hetvenes években a Zürich melletti katonai repülőtéren (már megszűnt a lárma miatt) nyilvános bemutatót tartott a svájci légierő.
A tömeg a hangárok és a kifutó pálya között állt.
Eccer csak szóltak, hogy menjünk már egy kicsit arrébb és kihúztak egy vadászgépet hangárból.
Melletünk, a nadrágján piros csikkal egy nagyon magas rangú katonatiszt ált a családjával.
A szintén magyar barátom beszélgetésbe elegyedett vele. A tisz lelkesen magyarázott nekünk a vadászgépről.
Ezt hívják néphadseregnek.
-------
Vasárnap van, lazítsunk :)
Elmesélek nektek egy "kalandomat" a svájci hadügyminisztériummal.

Vállalatunknál kávé szünetben Tell Vilmosról és az alma lövésről ment a beszélgetés.
Pontosabban arról, hogy eltekintve az embertelen szigortól, jogos volt e a büntetés.
Tell azért kapta a büntetést mert nem tett eleget a Habsburg-helytartó parancsának, miszerint az altdorfi főtéren egy botra feltűzött kalapja előtt ugyanúgy kellet volna tisztelegnie, mintha ő maga állna ott.

Szerintem jogos volt, mert a felsőbbségek kalapjának köszöntése az akkori előírások szerint kötelező volt.
Sőt, ez az értelmetlen előírás a katonaságnál a modern korig megmaradt.
Ha egy kiskatona bement egy vendéglőbe, tisztelegni kellet neki a fogasra felakasztott tiszti sapka előtt.
Mondtam én. :)
Parázs vita lett belőle. Svájcban sorkatonaság van. Egyik férfi sem ismerte ezt az előírást.

Igen, de én ezt valamikor egy nemzetközileg is tekintélyes svájci újságban olvastam.
Mivel svájciakkal szembe nem szeretek vitát veszteni, felhívtam Bernben a hadügyminisztériumot.
A telefonos nő azonnal kapcsolt egy férfihez, aki jót mulatott történetemen.
Amikor megjegyeztem melyik újságban olvastam (Neue Zürcher Zeitung, a konzervatív svájci "Pravda" :D), mondta várjak.
Pár perc után közölte, hogy ezt meg kell vitatnia kollégáival. Felírta nevem és telefonszámom.
Nem hívott vissza, de három nap múlva kaptam egy csomagot a minisztériumtól, benne egy több mint száz éves könyvvel.
Szolgálat előírásokat tartalmazott. Az ide tartozó előírásokat megjelölték.
Sajnálták, hogy nem tudták állításomat igazolni, küldjem vissza ha elolvastam.

Annak ellenére, hogy akcentussal beszélem a németet nem érdekelte őket mi fajta vagyok.
Persze utána néztek, hogy ki meg mi vagyok mert jött a csomag, pedig a lakcímemet nem kérdezték.
ON
 
Micsoda szégyen! :)
Egy tabornok es alldogal. Meg egy sámlit sem adtak neki...
A szintén magyar barátom beszélgetésbe elegyedett vele. A tisz lelkesen magyarázott nekünk a vadászgépről.
Ezt hívják néphadseregnek.
Nalunk ezt ugy oldottak meg, hogy keszitettek egy filmsorozatot (Őrjárat az égen). Mellesleg nekem anno nagyon tetszett. Megneztem vagy fel evvel ezelőtt (azaz vagy 50 ev utan újra) és meg mindig tetszett. Igaz tudtam volna kritizalni szakmailag, de nem azert neztem.
Persze értem én a nyiltsag, az nyíltság.
-------
Vasárnap van, lazítsunk :)
Azert irok en is ironikusan. :)
Elmesélek nektek egy "kalandomat" a svájci hadügyminisztériummal.

Vállalatunknál kávé szünetben Tell Vilmosról és az alma lövésről ment a beszélgetés.
Pontosabban arról, hogy eltekintve az embertelen szigortól, jogos volt e a büntetés.
Tell azért kapta a büntetést mert nem tett eleget a Habsburg-helytartó parancsának, miszerint az altdorfi főtéren egy botra feltűzött kalapja előtt ugyanúgy kellet volna tisztelegnie, mintha ő maga állna ott.

Szerintem jogos volt, mert a felsőbbségek kalapjának köszöntése az akkori előírások szerint kötelező volt.
Sőt, ez az értelmetlen előírás a katonaságnál a modern korig megmaradt.
Olyannyira, hogy az amcsi katonak pl. a csapatzászlonak igen komolyan tisztelegnek.
Ha egy kiskatona bement egy vendéglőbe, tisztelegni kellet neki a fogasra felakasztott tiszti sapka előtt.
Mondtam én. :)
Parázs vita lett belőle. Svájcban sorkatonaság van. Egyik férfi sem ismerte ezt az előírást.
Látod, nalunk ez sokkal szervezettebben lett megoldva. A tiszti kantinba sorkatona nem mehet be.
Sőt! Lehet ezert is szüntettek meg a sorkatonaságot, hogy ha civil ruhaban bemegy egy étterembe, ne kelljen tanyersapkat keresgélni. :)
Igen, de én ezt valamikor egy nemzetközileg is tekintélyes svájci újságban olvastam.
Mivel svájciakkal szembe nem szeretek vitát veszteni, felhívtam Bernben a hadügyminisztériumot.
A telefonos nő azonnal kapcsolt egy férfihez, aki jót mulatott történetemen.
Amikor megjegyeztem melyik újságban olvastam (Neue Zürcher Zeitung, a konzervatív svájci "Pravda" :D), mondta várjak.
Pár perc után közölte, hogy ezt meg kell vitatnia kollégáival. Felírta nevem és telefonszámom.
Elvben nalunk is felállitotrak egy CIMIC (civil military connection) reszleget, miota NATO tagok vagyunk, de, hogy funkcional-e, nem tudom.
Nem hívott vissza, de három nap múlva kaptam egy csomagot a minisztériumtól, benne egy több mint száz éves könyvvel.
Szolgálat előírásokat tartalmazott. Az ide tartozó előírásokat megjelölték.
Sajnálták, hogy nem tudták állításomat igazolni, küldjem vissza ha elolvastam.
Na ilyentől nálunk nem kell tartani. Legfeljebb mindenfele szemet ujságokat küldözgetnek (obsitos, jókor...), mert valamelyik ner lovagnak jokora zsiros haszna lehet rajta.
Annak ellenére, hogy akcentussal beszélem a németet nem érdekelte őket mi fajta vagyok.
Kepzelem, mi lett volna, ha retoromanul kerdezed. :)
Egyer eltöltöttem egy rövidebb időt egy svajci alezredessel egy tanfolyamon. Ő meselte, hogy bizony a retoroman is egyike a svajci nyelveknek.
Persze utána néztek, hogy ki meg mi vagyok mert jött a csomag, pedig a lakcímemet nem kérdezték.
ON
Az adohatósag mellett a seregnek van általában a legkomolyabb nyilvantartasa.
 
Utoljára módosítva:
Elképesztő, milyen mélyre züllesztették ezt a díjat.
Moór Marianna[(Budapest, 1943. február 5. –)
Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
1677407700824.png

A képen Huszti Péter és Moór Marianna Az ember tragédiájában.Mindketten Kossuth díjasok
És még ugyanabban Mensáros László mint Lucufer
Vessük össze A Nagy Feró Kossuth szolgai díjával
 
Utoljára módosítva:
Egyéébként többen részrehaljónak tartanak és bevallom, az ukránok pártjan állok.
Nézd már mit írtál
De tartalmára válaszolok.
Valójában akár mindannyiunk az ukránok pártján alhatna, mert ő a védekező fél.
De mivel a háborúban az ukrán csak eszközzé vált.
És már nem ők állnak az oroszokkal szemben.
A háború kiteljesedését, reménytelenségét első pillanattól fogva érzékeltem.
Ez állított a látszólagos, gyors befejezés mellé.
Ez pedig a feláldozása az Ukrajnának.
Persze ez valamiféle gyávaság is(reális gyávaság)
Ma is azt írom mint első pillanatban:
A nagyhatalmak viselkedése szerint cselekszik az orosz.
Ebben nem más mint bármelyik nagyhatalom.
És kicsit sem értem miért lenne más Ukrajna mint Erdély helyzete
Mármint élnek egy vele szomszédos nép uralma alatt.
Erdély is állandóan mások uralma alatt volt.
De van még sok ilyen Baszkok Katalánok...
Most hirtelen nem jut eszembe több
Állj az ukránok mellett.
(Mi én) sem állunk az orosz mellett.
De a háborút be kell fejezni.
Percről percre értelmetlenebb az ellenállás
Ha mégis győznek majd megtapsoljuk hősi ellenállásukat.
Miután eltemették a halottakat.
 
Utoljára módosítva:
Lassan elvesztik az eszüket…
És erre sose gondoltál?
Ha csak a sarokba szorított vadállatra gondolsz.
Ugyan miként viselkedik?
Ez is benne van a pakliban:
Ők is fenyegetve érzik magukat.
Ugyan még hogy te nem gondolsz ilyenre, mert messzi vagy kibicként kijársz a tóra reggelizgetni a nagy békében..
De miért nem gondolnak a nagy támogatók:
Ennek nem lesz jó vége.
Mire a sok ostoba politikus és elemző?
 
Ne dramatizáld itt a "sarokba szorított és fenyegetett" oroszok helyzetét, mert nevető görcsöt kapok.
Szemét agresszív zsaroló banda.

Te sem vagy más mint valahol "biztonságban" élő pártos kibic.
 
Utoljára módosítva:
Gumelig ,
mond én mi mindannyian mi vagyunk , ha Lucanot kibicnek nevezed ?? Te ott vagy Ukrajnában fegyverrel a kezedben ?? Nehogy már !
 
Gumelig ,
mond én mi mindannyian mi vagyunk , ha Lucanot kibicnek nevezed ?? Te ott vagy Ukrajnában fegyverrel a kezedben ?? Nehogy már !
Először is ő nevezett engem kibicnek, ha elolvasnád amit írt, másodszor pedig se Te se ő nem vagytok Ukrajnában fegyverrel a kezetekben. Nehogy már... ;)
 
Nem látom miként kapcsolódik
Teljesen más eset.Az elítélők is emberiesség elleni bűneiért ítélték el és Mi Zelenszkijről beszéltünk
Vagyis sehogy se kapcsolódik elutasítalak
Majd talán sok évvel a háború után a megölt oroszokért
Valaki csinál egy látványpert
Az pedig megint a győzők hazugsága lesz.
Hisz mindkét fél bűnös
"Hisz mindkét fél bűnös" érdekes megàllapitàs részefröl..Szerinted a megtàmadott fél,aki nem adott rà okot,hagyja,hogy a tàmado azt csinàljon,amit akar az orszàgàval,a néppel??
 
Utoljára módosítva:
Először is ő nevezett engem kibicnek, ha elolvasnád amit írt, másodszor pedig se Te se ő nem vagytok Ukrajnában fegyverrel a kezetekben. Nehogy már... ;)
Gumelig ,
én senkit nemneveztem kibicnek , de látom irásod szerint Te már Kievben állsz mint tanácsadó , ha nemharcolsz ! Magam öregnek tartom már magam harcolni énnekem elég volt a 2 év Zalaegerszegen mint bokorugró !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére