Hírek Oroszország és a NATO közti háborúvá fajulhat a konfliktus

A NATO vezetője aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között − írta meg a The Independent.


Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük

− mondta Jens Stoltenberg az NRK norvég műsorszolgáltatónak nyilatkozva.


Stoltenberg, Norvégia volt miniszterelnöke az interjúban azt mondta, hogy „kétségtelen, hogy lehetséges egy teljes körű háború”, hozzátéve, hogy fontos elkerülni egy olyan konfliktust, amely több európai országot érint.

A Kreml szerint a NATO is a konfliktus része​


A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.


Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken videokapcsolaton keresztül több volt szovjet ország védelmi és biztonsági vezetőjéhez intézett beszédében ismét azzal vádolta a Nyugatot, hogy Ukrajnát eszközként használja országa ellen.


A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot

Kovács Ferenc

1670679980487.png




 
GYarmatositas, teruletszerzo hoditasok arra gondol az ember elmult regen volt, ma a XXI.sz.-ban csak nem terunk vissza a verzivataros oldoklesekhez a haborukhoz. Tanulni kene a tortenelembol es nem ismetelni.
A vilag legnagyobb orszaga hozza kepest egy kis nepet lerohani, erofolenyet kihasznalva, ugyan ki fogja visszatartani a kovetkezo haboru kirobanasaert?
Joga van vedekezni, segitseget kerni es kapni minden bekeszereto orszagtol akit igy lerohanak.
Se politikailag, se teruletileg se gazdasagilag nem teheti meg. Nem lehet visszameni szazevekkel a tortenelmi serelmekert. Akkor minden bekeszerzodes felborulhat ha senki nem tartja be a lerogzitett hatarokat.
Add vissza a babaruhat a sok hadi sarcot amit kifizettek az orszagok ha csak azt nezuk hogy II.vh. utan kapott a Szovetunio , most fordul a kocka es felboritanak mindent akkor most neki kell fizetni, vagy visszafizetni ?
Aki elindit egy haborut annak szamolni kell vele hogy nem fognak melle allni az orszagok. Az oroszok se tudjak csokkenteni a hatarorizetuket mert se perc alatt a szomszedaikkal osszetuzesbe kerulne.
Az ukranok vedik orszagukat de ezzel vedik a mi hatsonkat is es Europat is.
 
Utoljára módosítva:
"Kit érdekel az évek óta tartó jemeniek gyilkolása ?? Azért nem jár ugye a szátok ?! Ja azzok nem europában vannak , na meg mi is volt a szerbekkel , irakkal ?? ja azok meg mivoltunk ! Na hagyjuk már Ibolykát ! Ti ugy forgatjátok ahogy nektek megfelel ! "
Ne keverjük már a szezont a fazonnal.
Itt van egy óriási katonai erővel bíró ország aki azért támadta meg a szomszédját hogy területeket csatoljon a sajátjához .A példának felhozott háborúk nem területszerzésre indultak. Inkább az agresszorokat tolták hátra.
Például ez is a különbség.....
 
diplomáciai huzavona azon áll.
Mint egy alku ami magasról indul és lassan megegyeznek.
Orosz se akar arcvesztés nélkül kijönni kell kapjon valamit
Ukrán sem akar teljes vereséget szenvedni.
Kell engedjen valamit.
pl korlátozott autonómiát az orosz területeknek
Teljes nyelvhasználatot.A nyelvtörvényt visszavonni
Kötelezettséget vállalni.Nem lép be a NATO-ba
Persze nem elsőre megígérni mindezt de az ENSZ és a nyugat dolga ez nem a fegyverkezés
EU csatlakozás miatt új nemzetiségi törvényt fogadtak el, vagy fogadnak el. Megígérték, már tavaly, hogy nem lépnek be a NATO-ba. De: az oroszok hamismegnépszavaztatták az elfoglalt területek Oroszországhoz csatolását. Szerinted visszakoznak majd? Nem hiszem. És Ukrajna sosem fogadja el, hogy annektálják a részeit. Ami szerintem érthető. És lehet az is, hogy más is van a háttérben. Szétverték az acéliparukat, annektálták a szénbányáikat, sóbányáikat, most az atomra fáj a foguk. Zsarolták a világot azzal, hogy nem engedték át a gabonájukat - vagy ellopták, mint erre bizonyíték van. Ezek kőkemény gazdasági érdekek mentén folytatott háborúra utalnak, a többi - a fenyegetettség, az orosz ajkúak elnyomása, stb. - lehet, hogy csak maszlag, elvégre Orbánnak is mindig bejött a nemzeti, migráns, fúj, EU, veszélyezteti a nemzeti szuverenitásunkat, stb. - kártya.
Amíg az oroszok megszállva tartják az ukrán területeket, nincs realitása a béketárgyalásoknak, mert P. csak akkor köt békét, ha - mint korábban kifejtettem - Ukrajna behódol. Akkor sincs miről tárgyalni. Ha az ukránoknak sikerülne kiverni az oroszokat, akkor lehetne tárgyalni, de miről? Csakis a jóvátételről. Ilyen körülmények között az egész helyzet kilátástalannak tűnik számomra.
 
Igen Viktor tudom.
De, hogyan??
Putyin kezdte, ő vethet véget neki, azzal, ha kivonul Ukrajnából és óriási jóvátételt fizet. Ha téged kirabolnak az utcán, és agyba-főbe vernek, és a rendőr vagy a bíróság azt mondja, te vagy a hibás, miért nem adtad át mindened és hagytad, hogy üssenek anélkül, hogy védekeztél volna, miért nem hagytad te abba a verekedést, mégis, mit szólnál?
 
Ettol maszok a falra, mikor valaki ennyit jegyez meg, igen Viktor...

Akkor menjen tovabb!
Gyilkoljon meg mind a két fél meg tobb embert, romboljak a hazakat, szalljanak az égb e a gyárak, rettegjen az egesz vilag egy atomarmagennotol...

Mindent bele, xarunk a bekewwre, mert Viktor is békét akar, hat szo sem lehet rola
Tévedsz ÉN is békét szeretnék de, nem foglalkoznak velem.
csak az a baj hogy ami pusztítás ott van onnan nagyon nehéz valamiféle békét megkötni. Biztos hogy lesz .
 
Putyin kezdte, ő vethet véget neki, azzal, ha kivonul Ukrajnából és óriási jóvátételt fizet. Ha téged kirabolnak az utcán, és agyba-főbe vernek, és a rendőr vagy a bíróság azt mondja, te vagy a hibás, miért nem adtad át mindened és hagytad, hogy üssenek anélkül, hogy védekeztél volna, miért nem hagytad te abba a verekedést, mégis, mit szólnál?
Először is Ukrajna áll vesztésre nem az oroszok. Miért is vonulna ki?
Ki kényszerítené arra hogy jóvátételt fizessen??
 
Putyin kezdte, ő vethet véget neki, azzal, ha kivonul Ukrajnából és óriási jóvátételt fizet. Ha téged kirabolnak az utcán, és agyba-főbe vernek, és a rendőr vagy a bíróság azt mondja, te vagy a hibás, miért nem adtad át mindened és hagytad, hogy üssenek anélkül, hogy védekeztél volna, miért nem hagytad te abba a verekedést, mégis, mit szólnál?
Egy hosszabb elemzés ha érdekel olvasd el!
Tovább romlott az ukrán hadsereg pozíciója Bakhmut körül az elmúlt napokban és amennyiben nem sikerül minimum megállítani, az orosz térnyerést, akkor néhány héten belül reális lehetőségGé válik az oroszok számára a város elfoglalása.
Szoledar bevétele után lassult az orosz előrenyomulás ezen a területen, de így is folyamatosan szorítják vissza az ukránokat a Bakhmutovka folyó nyugati partjára. Az utolsó kulcspozíció számukra Kraszna Hora, ahonnan már aknavetővel is belőhető a Bakhmutba vezető M03-as főút.
A harcok súlypontja Szoledar után délre helyeződött át, Kliscsivka környékére. Az ukránok a települést nem is nagyon védték, hanem visszahúzódtak a tőle nyugatra lévő magaslati pozíciókba, a jelek szerint viszont ezt sem tudták tovább tartani egy hétnél. Az oroszok folyamatosan próbálták megkerülni a dombokat, ami mérsékelt sikerrel járt, de ez is elég volt, hogy végül a pozíciók feladására kényszerítsék az ukrán hadsereget.
A következő napokban a Konsztantinovkát és Bakhmutot összekötő T0504-es útért folynak majd a harcok. Ha az oroszoknak sikerül stabil állásokat kialakítani legalább az Ivanivszke - Csasiv Jar útkereszteződés körül, vagy elfoglalni magát Ivanivszkét, akkor az egy kraszna horai sikerrel együtt gyakorlatilag Bakhmut műveleti bekerítését jelenti. A két település között 12 kilométer a távolság légvonalban, ez pedig már lehetővé teszi a Bakhmutba vezető össze út tűz alatt tartását.
Hacsak nem történik egy komolyabb ukrán ellentámadás Kliscsivka környékén, akkor ez a helyzet másfél - két héten belül előállhat, ami kemény döntések elé állítja majd az ukrán hadvezetést.
Az őszi offenzívák után a nyugat elaludta a támogatások felpörgetését, az elemzők jelentős része pedig elbagatelizálta az orosz mozgósítás jelentőségét. A Bakhmut körüli helyzet így nagyon hasonlóvá vált Szeverodonyeck védelméhez. Az oroszok óriási erőforrásokat fordítanak a front egy kis szakaszára, ahol nagy veszteségekkel, de lassú előrehaladást tudnak elérni.
Az ukránoknak időt kell nyerniük az eszközök beérkezéséhez és az országban zajló mozgósítás lebonyolításához. Nyáron Szeverodonyecknél rengeteg időt nyertek a város feladása előtt amíg biztosították a nyugati támogatásokat. Kérdés, hogy most is felvállalják-e a városi katlanharcot, hogy húzzák még az időt.
Bakhmut elvesztése azonnali stratégiai következményekkel egyébként nem jár, viszont megnyitja az utat az oroszok számára Kramatorszk felé. Emellett lehetőséget teremt a számukra, hogy dél felől nyomást helyezzenek a Szvatove - Kreminna vonalon lévő ukrán alakulatokra, ami végül azt is eredményezheti, hogy hátrébb kell vonulniuk innen, részben feladva az őszi offenzíva során elfoglalt területeket.
Végül ejtsünk szót a Szoledar bevételét követően indított zaporizzsjai orosz támadásról, amelytől hangos volt a Moszkvából finanszírozott globális szélsőjobb hazai propagandagépezete is. Az orosz hadsereg több ponton felderítés jellegű támadásokat indított kis létszámú alakulatokkal, amelyek nem értek el sikert.
Újra megpróbálták eltolni a frontot a Donyecket és Melitopolt összekötő vasútvonaltól a Vuhledarnál. A magaslati pozícióban lévő ukrán állásokat viszont itt továbbra sem sikerült feltörni, a közösségi médiában terjedő videók alapján pedig a támadó orosz alakulatokat csúnyán szétlőtte az ukrán tüzérség.
(KARD)
 
Csakis a jóvátételről. Ilyen körülmények között az egész helyzet kilátástalannak tűnik számomra.
Gondolkodj jozan é.sszel, és kicsit valtozik a kép!
Kinek jo az ami most van?
Az ukránoknak? Nekik ez nagyon rossz!
Az oroszoknak? Az oriasi embervesztesegek, gazdasagi pénzkiesés...nekik sem jo!
Europanak? El van vágva az asvanykincsektol, ipari felkesztermékektol, mezogazdasagi cikkektol
Amerikanak? Barmennyire szajkozzak sokan, nekik sem jo!

Senkinek nem érdeke a haboru elhuzodasa.

Ugyan akkor jozan ésszel sem ukrajna, sem oroszorszag nem fog elfogadni olyan megallapodast, ami kimon dja akar az egyik, akar a masik vereségét, m ert az a vezetések számára egyenlo lenne a bukassal.
Nem beszelve arrol, hogy oroszorsdzag az egesz vilag szemében egy olyan legyozott hatalom lenne,m am i csak árnyéka onmaganak.
Ukrajna pedig egy olyan legyozott nép, akit siman pofozhat a nagy szomszed.

Barmelyikuk veresége annak a teljes bukasat vonna maga utan, és ezt tudjak ok is!

Oroszorszagnak kemeny gazdasagi erdeke, hogy a termekeikre kivetett embargo elmulljon.
Ukrajnanak erdeke, hogy vegre beke legyen, lehessen épiteni!

A partvonalon állo orszagoknak ezt kell kihasznalniuk, és "rákényszeriteni" oket a targyalasokra, és a megegyewzésdre!

Tetszik, nem tetszik!
Ezzel igazabol azt kenyszeritik ki, hogy azok ketten azt csinaljak amit mnindenketto akar, de egyik sem mondhat ki arcvesztes nelkul!
 
Inkább csak lesznek (mármint Ukrajnában).
Oroszországban már ünnepelnek hisz kilőtték az első Abrams-ot...
1674979682142.png

Ja ...ez Irakban készült.
 
Nem nyugat cikizése ezt is félreérted
Hanem mérlegre tétele az érveidnek és a médiában elhangzottaknak.(hogy ne hidd fennköltnek azt a világot. Jobb mint a kelet, de erkölcsi fölénye nincs.
A nyugat is elkövetett ugyanolyat vagy hasonlót. (faji, népcsoporti, nemzeti vallási szisztematikus kiirtást)
Épp csak becsomagolta más színbe. Pl már a vallás terjesztésekor
Hogy a barbárságot kineveljék belőlük.Egy igaz istennel ismertessék meg
Mindent elkövettek
És pont a hittérítők készítették elő a talajt a leigázásra a kizsákmányolásra.
Nem volt ott semmi nemes: Közönséges hódítás gazdasági érdekből
Földrészeket népeket tüntettek el.

Ez a közelmúltig is tart.
És ezért nincsen erkölcsi alapja magát magasabb erkölcsűnek tekinteni
Álságos és hazug olyannal vádolni mást amit maga is elkövetett.
gátlástalan, mohó és nyereségvágyó mindennek a motivációja.
A magas erkölcsöt hazudó legmaibb dolog demokrácia védelem.
Ezen a címen más uralmat tesz az ottani eddigire.
Lehetőleg a gazdasági magához kötést a ottani kincsekért gyakorlatilag kifosztja a megmentett országot
Semmiben sem változott a világ. A cél a másik kifosztása önállóságának megszüntetése.
Ha az orosz most ugyanezt teszi.
Azért vannak felháborodva mert nem férnek hozzá.
Pedig Ukrajna nem önálló a nyugattól.
Sem gazdaságilag sem a föld adta értékek elvesztése, kivásárolása miatt
Most sem volt már Ukrajba az Ukránoké.
Csak annyira mint Irán az irániaké a sah ideje alatt
Mohammad Reza Pahlavi iráni sah
Nem az ország királya volt
Hanem az amerikaiak kiszolgálója és egy korrupt tolvaj.
85 milliárd dollárt nyelt el 1973-tól
Amiből nem az ország profitált
Itt nem tudott a nyugat demokráciát terjeszteni
Hisz teljesen más vallású és kultúrájú ország
Tette hát pénzel magához édesgetve a vezetőt
Látszólagos vezető, de egy báb is ugyanakkor
1979 tartott az állapot
Semmiben sem változott a világ. A cél a másik kifosztása önállóságának megszüntetése.
Nem értek félre semmit.
Hányingerem van a "józan és mérlrgelő" magyarázkodásaidtól. Ugyan úgy Eddy
-étől.
Nem győzitek a Nyugatot szapulni, de mégis oda simultok ha pénz kell, nem bíztok a NATO-ban, de jó ha van.
13 éve csak romboljátok Európát.
 
A vilag legnagyobb orszaga hozza kepest egy kis nepet lerohani, erofolenyet kihasznalva,
Épp ezt vetjük a nyugati nagyhatalmak szemére is!!
Csak előbb gazdasági lerohanást tesznek, de nem idegen a katonai beavatkozás sem
Annyival jobban előkészítik a talajt.Kijárják befolyásukkal az ENSZ felhatalmazást.
De hírszerzés meghamisításától sem riadnak vissza.
Ja a talaj előkészítéshez, még hozzá tartozik a média kampány.
Mert a lakosság nem nyelné le egykönnyen.
 
Oroszországban már ünnepelnek hisz kilőtték az első Abrams-ot...
Csatolás megtekintése 1907065
Ja ...ez Irakban készült.
Annyit tegyunk hozza, hogy amerikai irakban csak barati tuztol, vagy aknara futas miatt vesztett Abramsot!

Ami viszont elgondolkodtato a nyugati pancelosok alkalmazasaval kapcsolatban az a torokok 2016-os Eufrateszi pajzs hadmuvelete, és ez részben magyarazza a viszonylag nagy orosz harckocsivesztesegeket is eddig!

A torokok ugy veszitettek tobb mint 10 Leopard 2-t hogy a kézifegyverekkel harcolo isis és a kurd fegyveresek átltak vele szemben.
Aktiv védelem nélkul ugy néz ki, hogy ma már a harckocsik sebezhetoek a loveszek által hasznalt eszkozokkel szemben.
Az amerikai TOW és az orosz Komet raketak átutik ezeknek az eszkozoknek a páncélzatát, és Trophy vagy a nemet ADS nélkul vagy az oroszok által fejlesztett aktiv védelem nélkul ezek a harcjarmuvek sebezhetoek!
 
Nem értek félre semmit.
Hányingerem van a "józan és mérlrgelő" magyarázkodásaidtól. Ugyan úgy Eddy
-étől.
Nem győzitek a Nyugatot szapulni, de mégis oda simultok ha pénz kell, nem bíztok a NATO-ban, de jó ha van.
13 éve csak romboljátok Európát.
Azert ne altalanosíts!
A 10 millio magyarbol (tudom nincs anny, de kerekítek), ĵó, a 10 ezer, sőt talan annyi sem a rombolok aranya.
Ha leszamítom a gyereketet a 8 millioból a negyedük, ha orban hivő, de ezek zöme is politiksi analfabeta. Igaz ettől meg nem lehet felmenteni a (szerintem valósan nem is létező) ellenzeket, csak amig nincs igazi összefogás, addigmiert is vennek számitasba barhol is óket.
 
13 éve csak romboljátok Európát.
üzenetenként kevered hol az oroszt hol Magyarországot
A "romboljátok" pedig még az üzenetíróra is beáltalánosítasz.
Nagy személyes gyűlölet alakult ki már benned.
Kezdődött az illiberális-nál de azt is Orbán fogalmazta
Aztán jöttek a nem szeretik a melegházasságokat
De azt is a kormány fogalmazta
Az EU és a Soros hibáztatást se a lakosok teszik.
Te igen beáltalánosítod Orbán politikáját.
Az orosz ukrán háborúban például nem ítélte el az oroszt.
Mi lakosok megtesszük
De nem védjük Zelenszkijt sem.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,639
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére