Ovodásokat térdeltetettek a hideg aszfalton, mert a polgármester úr megérkezett

Csepregen felújították az Alkotmány utcát, ahol a burkolat megújítása mellett a vízelvezetőt is rendbe tették.

Az Alkotmány utcát két másik utcával együtt, 133 millió forintból, kormányzati pénzből hozták helyre. Tegnap pedig át is adták azt, avatóbeszéddel, és persze a kimaradhatatlan szalagvágással.

Tegnap azonban a polgármester Vlasich Krisztián beszédén kívül egy egészen abszurd performansznak lehettek tanúi az idelátogatók. Egy kis kupac szalmán térdelnek az óvodások, tetőtől talpig felöltözve, ahogy a szülők is, az újonnan átadott jéghideg aszfalton. Mindez a Luca-napi műsor keretén belül, de nem az óvoda területén, hanem a Nagy Politikai Eseményen, vagyis a szalagvágó avatáson – adja hírül az esetet a nyugat.hu.


Ezen a fotón is jól látszik, hogy az ovisok milyen rendkívül jó biodíszletek tudnak lenni.

szalag-1-1024x682.jpg



A nyugat.hu kereste a csepregi polgármestert, aki azt mondta, az Alkotmány utca felújítása 30 éve húzódik, így most a város nagyon örült annak, hogy végre elkészült. A gyerekek örömmel jöttek, a szüleik örültek neki, hogy szerepelnek az utca avatóján és a pedagógusok is szívesen foglalkoztak a műsor betanításával.

Bár hideg volt, a polgármester elmondása szerint a forró teával várták az óvodásokat, és az aszfaltra is szalmát tettek, amin végül térdeltek a gyerekek.

Szerintünk pedig ez gyerekek kihasználása politikai célokra, ráadásul az egészségüket is kockáztatva. Gratulálunk az úthoz, polgármester úr, de ha lehet, legközelebb Ön térdeljen!

Jabronka Richárd

csepreg-696x464.jpg
 
Ugyan már! Ha a lányom egyházi iskolába jár, és részt vesz a körmeneten, akkor az biodíszlet; ha egy kamasz politizál, és aktivista munkát végez valamelyik párt mellett, akkor az már biodíszlet; ha egy szülő magával viszi a gyerekét egy pártrendezvényre, ahol például gyerekeknek szóló programok is vannak, akkor az már biodíszlet?! Hagyjuk ezt! Nem élünk politikamentes életet! Bizonyítja ezt az a propaganda, amit te csinálsz. És nincs ezzel semmi baj, legfeljebb nem feltétlenül elegáns!
Én szeretek komolyan válaszolni annak aki beidéz.
Még akkor is ha egyetlen szót volt képes kiragadni üzenetemből annak tartalma helyett
Itt most te a biodíszlet szón ragadtál le
Felteszed a komoly kérdést mikor biodíszlet valami
Röviden válaszolok és példával illusztrálom
Bio díszlet akkor valaki valami ha csak azért van ott hogy hitelesítsen egy politikai aktust.
Lényegében nem főszereplő beleszólása nincs nem is azért vitték oda
a példa pont ilyen volt Szili Katalin Pozsgay Imre amikor beemelték a nemzeti alaptörvény köré a hitelesítési szándékkal
Menyegében a fotóztatáson kívül semmi szerepük nem volt
Mellékszereplők a biodíszletek a hátteret színezik ez a szerepük
A körmeneti szereplők biodíszleteke nem tudom. Ha az egyház politizál akkor gyanús
Amennyiben politikai eseményként jelenik meg a körmenet akkor biodíszlet a fiatal rózsás fotogén arc.
Külön elmagyarázom milyen a fotogén arc.
Minden kornak megvannak a jelképei.Lehet ez parasztbácsi lehet ez kopasz rákos gyerek.Értenek hozzá
Lehet ez boci szemű menekült kisgyerek
a körmenetben a fiatalok azért fontosak mert jelképe annak: nem csak az öregek a körmenetezők
............
ha egy kamasz politizál, és aktivista munkát végez valamelyik párt mellett, akkor az már biodíszlet
kérded
Akármilyen megdöbbentő a kamaszokat biodíszletként használják fel igen gyakran
Ha meg komoly politikai erővé vált és velük szemben is politizál akkor meg úgy jár mint a halhatói önkormányzat
Kiléptek biodíszlet szerepükből feleslegesekké váltak
Hozzál még példákat megmutatom mikor biodíszlet valami
De leírtam a definíciót.Lényegében háttár statiszta mondhatnám még így
Az összeset vedd egyben ne kiragaj valamit
Szili Katalin és Pozsgay Imre tipikus példa.Felhasználták egy aktusra és félrelökték
 
Utoljára módosítva:
Ezt az alábbi üzenetemre írtad:

Kezdjük ott a bajnak csíráját meglátni ahhoz képesség kell.
Egy folyamat hová vezet azt többféle módon láthatjuk előre
Saját tapasztalatainkból történelmi tapasztalatokból
A fenyegető bajt meglátni azt kimondani a figyelmet rá felhívni kötelességünk.
Ezzel szemben aki okozza annak barátai híveinek éppen ellentétes a szándéka
A fenyegető cselekedet, program hátulütőit a cselekedetnek Tompítani elrejteni igyekeznek
Ezt teszi az aki azt mondja ebben nincsen semmi rossz ez szerinte veszélytelen
Semmi rossz szándéka nincs aki a programot az akciót kiáltatta
Most éppen Riomare aki a soros képet se találja ízléstelennek
Vagyis helyesli amit a kormányt esz ezt úgy általában tesz
Saját erkölcsi érzék és kritika nélkül elfogad semmiben nem lát veszélyt
A vallás mire jó a történelem során kiderült mire hasaználják a hatalmon levők
Az iskolai oktatás óvodai nevelés illetve félrenevelés mire használható a hatalom szempontjából erről hallottál.
Mint anya a gyermekeid jövője idomítottsága csak izgat nem?

Önálló egyéniséget kapnak vagy idomítottan szolgákká nevelődnek nem mindegy.
Meglátod-e hogy mikor és miként ölik ki a személyiséget a gyerekedből?
Meglátod e miként idomítják pártpolitikához a gyermekeidet?
Megláthattad-e 1945 után hogy mikébnt használták fel a gyerekeket a jövő nemzedék ideológiájának támaszára?
Mi akik tudjuk miként lehet idomítani gyerekeket mert láttuk átéltük.Tanuljuk.Dokumentum filmekben feldolgozták
Tudjuk mennyi aljas rezsim használja ideológiájára gyerekeinket
Csak ismeretül mondom: a koreai diktatórikus rezsim elvakulttá idomítja a gyerekeket.
A sztálini rendszer az tette a 1939 es német rendszer ez tette
Nem kell azt mondani rosszat látunk: a gonosz ott van aki a gyerekeket ideológiára idomítja.
Mindez igaz megtörtént
Amit írtam ez:

Belemagyarázás hosszabban. Aki kiragadta a közösségi oldalról a fotókat és ezzel a körítéssel előadta, annak pontosan az volt a célja, amit nálad, és sokaknál el is ért.

http://www.csepregiovoda.hu/hirek/2017/nyilatkozat.html
 
Sajnos az előszele már érezhető volt és én más topikban is szeretnék veled beszélgetni- találkozni szoktunk a menüsön is-számomra fontos a barátság-a véleménykülönbség belefér-de ezért elmarasztalást kapni nem illdomos.
Tornandónak volt igaza (megint).

Azt hiszem, ezt a hozzászólást nekem szántad.
Nem tudom, minek az előszelét érezted, és miért.
Nekem is fontos a kulturált véleménycsere, és a vélemény különbségért valóban nem illik elmarasztalni a másikat. Ezért is furcsálltam, hogy személyeskedést rósz fel nekem, miközben ezt írtad:
"Nem vagy Te annyira értetlen, mint ahogy itt előadod."
 
Belemagyarázás hosszabban. Aki kiragadta a közösségi oldalról a fotókat és ezzel a körítéssel előadta, annak pontosan az volt a célja, amit nálad, és sokaknál el is ért.

http://www.csepregiovoda.hu/hirek/2017/nyilatkozat.html
Majd eltelik 15 év ha annyi lesz egy rendszerváltás jön egy új politikai propaganda messzebbről leszel képes vissztatekinteni
akkor fogsz rájönni ez itt nem a Luca napról szólt hanem a polgármesterről
Az én adtam nektek nézd milyen jók vagyon.
A Magyarország jobban teljesít sikerpropagandához tartozik egy ünnepeltetés
Önfényezés
De ezt csak akkor fogod észrevenni ha már nem Fidesz a propaganda
Megérsz eltelik 15 év
Mikor vetted észre hogy az Állami áruház c film egy gyomorforgató termelési film?
szépem volt csomagolva nebes színészekkel dalokkal vidám nem vehetted észre csak amikor már új szelek fújtak
Na meg kellett hozzá egy Bacsó Péter nevű rendező hogy ésrevedd milyen propaganda idők voltak!!!!!!
 
Valójában semmi köze Lucához
Letérdeltetni gyerekeket politikai performance-on az politikai esemény
A sikerek harsonáztatása a beruházások politikusok általi átadása nem más mint egy politikai performance.

Milyen politikai performance? Eltúlzod.
Nem harsonázta az senki, helyben megünnepelték a maguk módján (népszokással) a település számára fontos eseményt, egy helyi hírmondó kitett három pillanatképet a Facebook oldalára, aztán eköré kerített egy hangulatkeltő cikket a Nyugat újságírója, aki ott sem volt.

Ha ezt az eseményt politikai performansznak tekintjük, akkor minden ünnepélyt, sőt, még az iskolai évnyitókat, évzárókat is annak tekinthetjük, ha gyerekek vesznek részt rajta, a helyi polgármester jelenlétében.
 
Akkor térdeljenek a felnőttek, akik már tudják mi a „népsszokás” ilyenkor. Közülük is csak azok akik önként teszik és benne vannak a mókában. Gondolod hogy egy ovis tisztában van az efféle idióta néphagyományokkal?! Azt azonban ő is tudja mi a térdelés, és megalázónak érezheti. Én biztos annak érezném. Kétlem azt is, tudatosan beleegyezését adta volna hozzá. Legfeljebb ENGEDELMESKEDIK, mint az idomított kutya.

A hagyomány szerint nem felnőttek csinálják. A képen egyébként látszik, mennyire megalázónak érezték...
 
Ha ezt az eseményt politikai performansznak tekintjük, akkor minden ünnepélyt, sőt, még az iskolai évnyitókat, évzárókat is annak tekinthetjük, ha gyerekek vesznek részt rajta, a helyi polgármester jelenlétében.
Tökéletesen igazad van közönséges eseményt felhasználják
a politikusok saját maguk népszerűsítésére akkor politikai esemény
Nagyon kényes ügy
Ismered mennyit képes szónokolni egy meghívott pártember
Kihasználva azt ott sok ember van!!
És akik meghívják őket azok pedig azzal a szándékkal hívják meg őket hogy biztosítsák saját támogatásukat.
Ez nem új ez a politikai karrier része
 
Várj csak, ha a képviselők eldugott TOJÁSAIT keresik, azt is ovisoknak kell majd, kislányoknak elsősorban, de majd megmagyarázzák az itteni fidesznyikok azt is hogy az ám nem megrontás és pedofília amikor az ovis kislány a képviselő gatyájába nyúl a képviselő úr parancsára, ez csak NÉPSZOKÁS, hiszen húsvét van, ilyenkor azt lehet, mert ő csak TOJÁSOKAT KERES, ez ugye egy nemes hagyomány amit ápolni kell...
Ne hülyíts engem eddy ha te nem látod.
Már az óvodások kivezénylése dicsóítő énekeltetése is az.
Megtörtént
Óvónénik dajkák aktív részvétele mellett
Aki meg tiltakozott nem kapott béremelést

Puszta feltételezés.
 
A hagyomány szerint nem felnőttek csinálják. A képen egyébként látszik, mennyire megalázónak érezték...
Hamár olyat idéztél amiben ott van az idomított kutya szó-kapcsolat
visszautalok naiv megjegyzésedre:
képen egyébként látszik, mennyire megalázónak érezték
Láttál te már olyan idomított "kutyát" akin látszik az amit emlegetsz?
Nem veszi az észre ha játékba csomagolták
 
Figyelj ide kispajtas, cikk nem a Nyugat.hu rol van . Ha nincs olvasasi nehezseged alairas is ott van
Írta Jabronka Richárd .
Ha jobban kutakodsz a
pestibulvar.tol valo a cikk.
Nem tudod a net mukodeset ne itt probalkozzal. Minden hirportal lehozta a cikket sot a tv sokasaga Mo es kulfoldon.
Ugy latom velemenyed nincs semmirol , idemasolsz mas altal irt velemenyt, jo ha tudod itt mindenkinek sajat velemenye van jo vagy rossz , tetszo vagy kevesbe tetszo, de kritizalnod nem kell, foleg ugy hogy a hasadra utsz semmi alapja nincs.Senkinek a irasat nem szoktam reszben lehozni , meg ha olya hihetetlen szamodra maximalisan korekt tajekoztatas hive vagyok.
Tovabb kutakodsz a neten megtalalod a gyerek jogaszok tiltakozasat is, ha ennyire erdekel a tema.

A Nyugat.hu írt róla először, a Trió TV Dunántúl Facebookon közzétett fotói alapján. Minden más portál tőlük vette át a hírt, sokan meg is írták, ahogy az itteni cikkben is ott van a hivatkozás linkje.
 
Teljesen különutas kérdésem
Egyáltalán mi a fenéért kell egy út átadást hírveréssel ünnepélyesen átadni politikusok jelenlétében?
Az utcákat folyamatosan az élet részeként kell csinálni.
Erre van az adó beszedik, csinálják meg.
Ha megcsinálták magáért beszél a dolog.
Ám a politikusok saját ünnepeltetésükre szeretik felhasználni
Beírni magukat a történelembe??!! holott ez a dolguk csinálni azt amire szerződtek.
Vagyis a közért dolgozni
 
Ugyeanezt látom én is.Ezért írtam idomítást.Meg azt a lelküket féltem nem a testüket
A fogékony korban beléjük szoktatott dolgok már nem könnyen heverhetők ki
Ideológiai célra tilos felhasználni gyerekeket
Ezt a önkontrollos szabályt lépi át a Fidesz
Belehazudik átcsomagolja a népszokást
Ami már nem is népszokás
Átír annyit használ fel belőle ami a mai és saját dicsőítésére kell.
Ettől még aljasabb.
Nem csak a térdepeltetést látom erkölcstelennek
Hanem főleg a biodíszletként használt gyerekeket

A gyerekek lehet észre se veszik hogy kihasználva vannak
De a szülők Nem látják Ők és gyerekeik statiszták egy politikai bemutatóhoz
Mindben diktátor a gyerekekkel is dicsőítette magát
Már soroltam:
A kiscserkészektől a leventén át úttörőig a komszomolistákon át az ifjúgárdáig
Koreától Németországig hogyan nevezték itt vagy ott az mindegy van ahol jugendnak van ahol honvédő egyletnek
A németben volt egy nagyon idomított hely.
Most nem jut eszembe ott már baba korban kezdték

Biodíszletek?

vona1-e1433327794862.jpg


D__TT20131029041-300x199.jpg


Batthyany%20szobor%20felavatasa%20_2008%20aprilis%2015_S_043jv_600x450.jpg
 
Teljesen különutas kérdésem
Egyáltalán mi a fenéért kell egy út átadást hírveréssel ünnepélyesen átadni politikusok jelenlétében?
Az utcákat folyamatosan az élet részeként kell csinálni.
Erre van az adó beszedik, csinálják meg.
Ha megcsinálták magáért beszél a dolog.
Ám a politikusok saját ünnepeltetésükre szeretik felhasználni
Beírni magukat a történelembe??!! holott ez a dolguk csinálni azt amire szerződtek.
Vagyis a közért dolgozni

A polgármester jelenlétében adták át. Nem parlamenti pártok politikusai voltak ott. Ki adja át egy település elkészült beruházását, ha nem a polgármester?
Talán azért kerítettek feneket a dolognak, mert állítólag 30 éve nem tudták az utcáikat felújítani, így ez nekik esemény volt.
Miért is fáj neked, ha valahol valakik örülnek valaminek?
 
A polgármester jelenlétében adták át. Nem parlamenti pártok politikusai voltak ott. Ki adja át egy település elkészült beruházását, ha nem a polgármester?
Talán azért kerítettek feneket a dolognak, mert állítólag 30 éve nem tudták az utcáikat felújítani, így ez nekik esemény volt.
Miért is fáj neked, ha valahol valakik örülnek valaminek?
Az fáj ha a politikusok nem teszik a dolgukat
Amikor nagy nehezen tettek valamit akkor önfényezésbe kezdenek
Ez a pocsék
 
Utoljára módosítva:
Egyáltalán mi a fenéért kell egy út átadást hírveréssel ünnepélyesen átadni politikusok jelenlétében?
Az utcákat folyamatosan az élet részeként kell csinálni.
Erre van az adó beszedik, csinálják meg.
Ha megcsinálták magáért beszél a dolog.
Ám a politikusok saját ünnepeltetésükre szeretik felhasználni
Beírni magukat a történelembe??!! holott ez a dolguk csinálni azt amire szerződtek.
Vagyis a közért dolgozni

Erre van az adó beszedik, csinálják meg.
Mert szedik rendesen
 
Luca napon volt az útavatás.
Egy háttel hamarább nem lehetett volna csak kérdem.
Vagy mi van ha szerda napjára napra lesz készen?
Volt már olyan is kis túlzással mondom de tényleg volt Mátyás 60 születésnapjára időzítették
Az út használatba vétele sokszor annyi: elkészült használjátok
Senki nem ebből akar külön magának fényezni
Ilyen is van.
 
Utoljára módosítva:
Légyszives a képek készítésének helyszínét körülményét milyen alkalomból készültek akkor tudok válaszolni

Az első kép Vona Gábor 2015-ös országjárása alkalmával, ózdi óvodalátogatásán készült.
A második kép:
Budapest, 2013. október 29. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője gyerekekkel játszik az őszi szünet idejére kialakított átmeneti családi napköziben a párt parlamenti irodájában 2013. október 29-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Harmadik kép:
Állami vezetők avatták fel a Batthyány szobrot 2008. április 15-én

De hogy legyen ilyen is:

5765604_39b1d95651825dcedc7636730bbc9afc_x.jpg



Sőt. Amerikai politikusok:

polr_hillary.jpg


polr_giuliani.jpg
 
Egy háttel hamarább nem lehetett volna csak kérdem.
Vagy mi van ha szerda napjára napra lesz készen?
Volt már olyan is kis túlzással mondom de tényleg volt Mátyás 60 születésnapjára időzítették
Az út használatba vétele sokszor annyi elkészült menjetek
Senki nem ebből akar külön magának fényezni
Ilyen is van.

De miért akkor, miért ők, miért úgy? Hadd döntse már el egy település maga, hogy akarja csinálni. Fogalmunk se lenne róla, ha Facebook-vadászok nem körítenek egy jó kis balhés sztorit az ott lelt képek köré.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére