Pákh Imre a Golgotáról: most már bármi megtörténhet

Az amerikai-magyar üzletember elárulta, miből él, kinek köszönheti a vagyonát, és azt is, hogy mostanában az amerikai marihuánaüzletben lát befektetési lehetőséget. Pákh Imre arról is beszélt lapunknak, miért éppen Munkácsyt gyűjti, és miért tartja fontosnak a népszerűsítését külföldön is.

A Kúria iránymutatását követve a bíróság nemrégiben hatályon kívül helyezte az állami védettséget Munkácsy Mihály Golgota című festményén. Mindez azt jelenti, Pákh Imre tulajdonos bármikor kivihetné az országból a képet. Ő ezt nem akarja, szerinte a képnek állami tulajdonba kellene kerülnie. Hatalmas, kítűnő ízlésel berendezett újlipótvárosi lakásában beszélgettünk Pákh Imrével üzletről, festményekről, életútjáról.

Sokak szerint ön a leggazdagabb magyarok közé tartozik, bár egy évtizede nem sorolták be a TOP 100-as listába. Szeretne rajta lenni?

Nem szeretek listákon szerepelni. Úgy nőttem fel a Szovjetunióban, hogy a listázott ember az megbélyegezett ember. Bár, gondolom, nem lenne különlegesen nehéz felkerülnöm a magyar gazdaglisták előkelő helyeire, ez nem célom.

Első milllióját a rendszerváltás környékén szerezte orosz-ukrán műtrágya exportból. Kritikusai szerint üzlettársával együtt lefizettek ukrán politikusokat, köztük Julia Timosenkot, hogy kereskedhessenek a műtrágyával Amerikába.

Mi biztos, hogy nem fizettük le Timosenkót. Ellenünk ilyen vád soha nem merült fel. Nem is találkoztam vele. Amikor aktívan üzleteltem, ő még nem is volt hatalomban.

kr_20180531_0184-800x533.jpg

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Azt tudja, mekkora vagyona van jelenleg?

Nem tudom. Már csak azért sem, mert ez változik. Az ember nem úgy kezdi a napot, hogy leül és megszámolja a pénzét. Ezt inkább a vagyonkezelőmre, a brókereimre hagyom.

Magyarországon egy teszhalott kft.-t leszámítva jelenleg nincs érdekeltsége. Külföldön milyen befektetésekből származnak a bevételei?


Például annak az amerikai cégnek, amelynek egyik alapító részvényes vagyok, az alapításkor évi 600-700 millió dolláros bevétele volt. Ebben az évben már 12 milliárd dolláros bevétele várható. De ne kérdezze a részesedésem, mert azt úgyse mondom el.

Melyik ez a cég?

Ez az amerikai Traxys, amelynek egy ingatlanalap, a Carlyle Group az egyik tulajdonosa. A cég nyersanyagokkal, színesfémekkel foglalkozik. Bányásznak, feldolgoznak, forgalmaznak. A világ kobalttermelése évi 120 ezer tonna, ennek 15 százalékát mi állítjuk elő. Kobaltot raknak például a mobiltelefonok, elektromos autók akkumulátorába.

Rossz nyelvek szerint a karrierjét főként annak köszönheti, hogy jól házasodott. Első felesége vezette be önt a magasabb körökbe.

Ez részben igaz. Sokat köszönhetek Lindának, akivel 17 évet éltünk együtt. Nagy diákszerelem volt a miénk, sajnos ő meghalt rákban a kilencvenes években. Már nem éltünk együtt, elváltunk.

kr_20180531_0219-800x533.jpg

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Mivel magyarázza még az anyagi sikereit?

Amikor megy a nagy osztás fentről, akkor valaki kap, és van, aki nem kap. Az ember elkezd gondolkodni, hogy miért kap vagy miért nem kap. Azt hiszem, nekem nincs racionális magyarázatom az okokat illetően. Az biztos, hogy nagyon szerencsésnek tartom magam.

Eddigi üzletemberi pályáját elnézve inkább a saját területén játszik. Egyéb befektetései ritkák, ezekben mintha inkább érzelmi alapon döntene. Ezt jól látjuk?

Jól. Ami nem az én profilom, vagy ami nem érint meg érzelmileg, azzal nem foglalkozom. Napi szinten kapok üzleti ajánlatokat, és amiben fantáziát látok, azt továbbadom a csapatomnak, döntsenek ők róla, mennyire megalapozott üzletileg a terv.

Miben lát most fantáziát, ami nem a saját területe?

Most az amerikai marihuánabizniszben látok nagy lehetőségeket, mert ez a leggyorsabban fejlődő üzletág ma az USA-ban. Be is fektettem egy jelentős összeget nemrégiben.

Egy hazai őssejtklinikába is befektetett, amiből büntetőügy lett, nem jogerősen el is ítélték. Tiszta a lelkiismerete az ügyben betöltött szerepe miatt?


Igen. Amiért minket 2007-ben megvádoltak, ma már elfogadott eljárás sok helyen a világban. Mi amolyan Semmelweisként jócskán megelőztük a korunkat ezzel.

A bíróság szerint a klinikát nem kizárólag az orvosi kutatás vagy a gyógyítás szándéka vezette, hanem egyúttal a gyors haszonszerzés is.

Én nem vettem részt ezekben az eljárásokban. Befektettem egy orvosi vállalkozásba, mert fantáziát láttam bennük, de ennyi. Most is azt mondom, hogy az őssejtkutatásé a jövő. Az én apámról 91 évesen lemondtak az orvosok, utána kapott őssejtet, és 104 évig élt.

Hol tart most a büntetőügy?

Másodfokon fogják másodszor tárgyalni az ügyet. Lehetséges, hogy lesz ítélet ebben az évben, de az is, hogy csak jövőre.

Esetleg most is vannak őssejttel kapcsolatos befektetései?

Már nem foglalkozom ezzel, de a pozitív véleményem az megmaradt.

kr_20180531_0153-800x533.jpg

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
A világon ön a legnagyobb Munkácsy-gyűjtő. Miért pont őt szereti?

Őszintén megmondom, hogy ez nálam színtiszta lokálpatriotizmus. Munkácsy is Munkácson született, ott ahol én. Ha Kaposváron születek, valószínűleg Rippl-Rónait gyűjtenék. Amúgy azért is szeretem őt, mert rendkívül sokoldalú festő volt. Egyaránt magas színvonalon alkotott portrékat, tájképeket, csendéleteket, zsánerképeket, és persze a történelmi sorozatait.

Gyűjtők azért is szerethetik Munkácsyt, mert az életmű nagyjából fele lappang, így mindig kerülnek elő új képei.

Így van, és főként az USA-ban, a második hazámban. Hiszen Munkácsy párizsi műhelyéből tömegesen áramlottak a képei Amerikába a híres, gazdag családokhoz. Talán kevesen tudják, de Munkácsy minden idők legjobban fizetett élő festője volt. Mai léptékben gyakorlatilag milliárdos volt. Állítólag neki volt előszőr a rezidenciáján elektromos világítása Párizsban. Többszáz fős partikat adott rendszeresen.

Néha felbukkannak hamis művei is. Önnek van hamis Munkácsyja?


Három olyan darabom van, amelynek kérdéses az eredetisége, ezek valószínűleg hamisak. Nem tagadom ezt, már többször lenyilatkoztam. Munkácsy ugyanis akkora festő volt, hogy már 19. században is hamisították. Érdemes volt hamisítani, hiszen drága volt.

kr_20180531_0246-800x533.jpg

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Az igaz, hogy a nagyjából ötven Munkácsy-kép magyarországi menedzselésére összerakott cégbirodalma és alapítványa tavaly összeomlott?

Annyi történt, hogy a Munkácsy Alapítvány elvesztette közhasznú státuszát, illetve törölték a nyilvántartásból az alapítványt kiszolgáló két gazdasági társaságot is. Utóbbi társaságokban nem voltam tag, és nem folytam bele a működésükbe. A külföldi működésemet ezek nem érintik. Továbbra is az a célom, hogy megismertessem a világgal Munkácsyt, és hogy elnyerje méltó helyét az egyetemes művészettörténetben. Ezért rendeztem kiállításokat Bécsen, Sanghajban, és most Szentpéterváron, az Ermitázsban. És tervben van Párizs, London és New York is.

A szentpétervári kiállítás hogy sikerült?

Minden képzeletemet felülmúlta. Soha ennyi látogatót nem vonzott még Munkácsy, még a budapestit is felülmúlja, pedig az is rekord volt a 400 ezres látogatószámával.

Ennyire tetszik az oroszoknak Munkácsy?

Igen, de nyilván sok turista is megnézte a kiállítást. Szerintem a múzeumlátogatók rájöttek arra, hogy a 19. században is voltak kiemelkedő művészek. Talán sokkal többet is megértenek Munkácsyból, mint egy Picassóból. De mindenképpen többet látnak, hiszen egy kiállításon belül kapnak többet, tájképet, portrét, történelmet, mindent.

Várja ismét a Magyar Nemzeti Bank ajánlatát a Golgotára?

Nem, én most már nem várok ajánlatot senkitől. De ettől eltekintve, ha van érdeklődés, akár az MNB-től, akár mástól, állok rendelkezésükre. Hiszen az én véleményen a Golgotáról és a Trilógiáról nem változott. Utóbbit egy helyen kell tartani, legmegfelelőbb erre Debrecen, a Déri Múzeum. A hosszú távú megoldást mindenképpen az állami tulajdonban látom.


Három éve az MNB 6 millió dollárért (1,6 milliárd forintért) megvette volna öntől a képet. Akkor 9 milliót kért érte, álllítólag 7 millióért vette. Ragaszkodik még ehhez az összeghez?

Én kilencért szeretném eladni. Nem azt mondom, hogy ez egy kőbe vésett ár, de azt sem, hogy kevesebbért odaadom. Nekem jó a mostani állapot, hogy ki van állítva Debrecenben, de hosszú távon gondolkodom, így bármi megtörténhet.

Interjúnk felvétele után néhány nappal Pákh Imre új információkkal lepte meg a közvéleményt a Golgotával kapcsolatban. Úgy nyilatkozott, hogy június 4-én reggel kapott egy levelet, amelyben tájékoztatták őt a kép védettségének visszaállításáról. Szerinte ezzel továbbra is korlátozzák tulajdonosi jogait. A műgyűjtő Azurák Csaba műsorának felvételén arról is beszélt, hogy emiatt a festményt még júniusban újra lepellel takarják le a debreceni Déri Múzeumban. „Abban a percben, amikor a jogaim gyakorlásától el vagyok tiltva, én ezt a képet lopottnak tekintem, és lopott képet nem illik kiállítani múzeumban” – indokolta a tervezett lépést a műgyűjtő.

Névjegy
Pákh Imre 67 éves, amerikai-magyar kettős állampolgár. Munkácson született, amely akkor a Szovjetunió része volt. Gazdagságát a rendszerváltás környékén alapozta meg Ukrajnában és a FÁK országaiban, például Kazahsztánban. Műtrágyát forgalmazott Kelet-Európából. Részesedését 2000-ben eladta, azóta befektetésekkel és műgyűjtéssel foglalkozik. Többnyire New Yorkban és Budapesten él. Második felesége német-orosz származású modell. Két gyermekük van, humán érdeklődésű lányuk idén érettségizik, fiuk hamarosan diplomázik üzleti tanulmányokból az USA-ban.

Ember Zoltán
 
Ki kellett volna vinnie az országból a képet azon nyomban, amikor megszűnt a védetté nyilvánítása. Én biztos ezt tettem volna a helyében. Igazán lehetett volna ennyi esze, hogy többé nem bízik a magyar kormányban. Ha kiviszi, most nem védethették volna le megint. Bár nem értem, miként mehetett ez ismét: ha egyszer kimondta az Alkotmánybíróság hogy ez törvénytelen, miként lehet megint megcsinálni?!

Nem civilizált ország ez az Orbanisztán az biztos, hanem csak a Balkán legészakibb bugyra.
 
Ki kellett volna vinnie az országból a képet azon nyomban, amikor megszűnt a védetté nyilvánítása. Én biztos ezt tettem volna a helyében. Igazán lehetett volna ennyi esze, hogy többé nem bízik a magyar kormányban. Ha kiviszi, most nem védethették volna le megint. Bár nem értem, miként mehetett ez ismét: ha egyszer kimondta az Alkotmánybíróság hogy ez törvénytelen, miként lehet megint megcsinálni?!

Nem civilizált ország ez az Orbanisztán az biztos, hanem csak a Balkán legészakibb bugyra.
A "volna" szó ekkora vagyon mellett ismeretlen fogalom. Ennek a körnek bizonyos tagjai megengedhetik maguknak, hogy néhány milliót veszni hagyjanak, ha úgy adódik.
Csak egy példa:
Néhai ismerősöm rendelkezett egy olyan repülőgéppel (Gulfstream G550) amely "egy ugrással" képes volt a BUD-LAX utat megtenni. Ezzel a géppel megengedhette magának a hétvégi kiruccanást, hogy néhány milliót elveszítsen valamely ottani kaszinóban. Amikor visszajött egyetlen alkalommal se mondta, hogy: nem kellett "volna".
Hát, ennyit a "volna" értelmezéséről. :)
 
"Az állam kész megvenni, Pákh Imre hajlandó eladni 10 millió euróért Munkácsy Mihály Golgotáját. Az ismert műgyűjtő lapunknak azt mondta, készséggel Gulyás Gergely kezébe csap, már csak az időpontról és a helyszínről kell egyeztetniük."

Napi.hu, 2018. június 6. szerda, 12:25
 
Ki kellett volna vinnie az országból a képet azon nyomban, amikor megszűnt a védetté nyilvánítása. Én biztos ezt tettem volna a helyében. Igazán lehetett volna ennyi esze, hogy többé nem bízik a magyar kormányban. Ha kiviszi, most nem védethették volna le megint. Bár nem értem, miként mehetett ez ismét: ha egyszer kimondta az Alkotmánybíróság hogy ez törvénytelen, miként lehet megint megcsinálni?!

Nem civilizált ország ez az Orbanisztán az biztos, hanem csak a Balkán legészakibb bugyra.
Ugyan Zoléé, ne is izgasd magad emiatt. Lásd, az embereket sem érdekli ez a téma. Van " színesebb".
Szegény festő. Használhatott volna harsányabb
színeket...esetleg még 1- 2 nm-t hozzátoldhatott volna, akkor talán érdekesebb lett volna a mai közönségnek.
 
VARGA FERENC JÓZSEF: HABONY-TRILÓGIA

Nem vitázik tovább a kormány Pákh Imre műgyűjtővel. Egyszerűen törvényt hoznak a festményekre vonatkozóan, mely szerint Habony Árpádé lehet mindhárom alkotás. A hosszas perpatvart kiváltó festményhármas utolsó darabja, a Golgota is végre hazai tulajdonba kerülhet – nyilatkozta Kósa Lajos, a jelenleg Debrecenben látható trilógia termében. Habony Árpád a Déri Múzeum több termét is kébérelte annak okán, hogy itt szeretné megünnepelni az első Gucci táska megvásárlásának évfordulóját.

2016-05-kamu-3-580.jpg


Amikor meglátta a három festményt, azonnal felajánlotta, hogy némi összeg fejében bizonytalan időre kibérelné őket, és az egyik fürdőszobájában akasztaná őket a falakra. Orbán Viktor rábólintott a számára ismeretlen férfi ajánlatára, és utasításba adta, hogy a parlament hozza meg a szükséges törvényt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,916
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére