Pályázatok, tanfolyamok

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
GYERMEKVASUTAS TANFOLYAM INDUL

A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút felvételt hirdet a 4., 5. és 6. osztályos tanulók számára a 2008. szeptember 27-én 9.00-kor, Hűvösvölgyben induló Gyermek*vasutas tanfolyamára. A jelentkezés feltétele a 4., 5., vagy 6. iskolai osztály, a szülő és az iskola írásos hozzájárulása, legalább 4,00 tanulmányi eredmény és orvosi alkalmasság. Jelentkezési lap beszerezhető a Gyermekvasút állomásain és a budapesti iskolákban, illetve letölthető a gyermekvasut.hu internetes oldalon.ffice:office" /><o>:p></o>:p>
A négyhónapos képzés heti egy nap elfoglaltságot jelent, felváltva pénteken délután a belvárosban, illetve szombaton egész nap a Gyermekvasút valamelyik állomásán. <o>:p></o>:p>
A februári vizsgák után a gyerekek önálló szolgálatot látnak el a Gyermekvasúton jegyvizsgáló, pénztáros, váltókezelő, forgalmista, hangosbemondó beosztásokban, az iskolai tanítási időszakban 15 naponként (havi két nap), a nyári szünetben pedig kéthetes tábor keretében. <o>:p></o>:p>
A gyerekeknek a szolgálatokon kívül rengeteg hangulatos programot is szervez a gyermekvasút. A szolgálatok és az egyéb programok során a gyerekek sok-sok tapasztalatot gyűjthetnek és a valóságban felhasználhatják az iskolában tanultakat.<o>:p></o>:p>
További információ:<o>:p></o>:p>
- www.gyermekvasut.hu (pl. a tanfolyam részletes időbeosztása stb.)<o>:p></o>:p>
- vagy Füstös István (vezető oktató): [email protected], illetve telefonon: 06 + 20 – 331 4011 számon. <o>:p></o>:p>
Az érdeklődőket szeretettel várjuk 2008. szeptember 21-én az Autómentes Napon a MÁV Zrt. standjánál is (Andrássy út - Nagymező u. sarok), ahol személyes találkozásra, tájékoztatásra lesz lehetőség. <o>:p></o>:p>

<o>:p> </o>:p>


Kavalecz Imre<o>:p></o>:p>


sajtófőnök<o>:p></o>:p>


<o>:p> </o>:p>


MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatóság<o>:p></o>:p>


Sajtóosztály<o>:p></o>:p>


<o>:p> </o>:p>


H-1062 Budapest, Andrássy út 73-75<o>:p></o>:p>


Telefon: (+36) 1 511 4658<o>:p></o>:p>


Mobil: (+36) 30 221 32 74<o>:p></o>:p>


www.mav.hu
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Palyazat

Palyazat

A Határon Túli Magyarok Információs Központja Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány „Galériám” címmel fotópályázatot hirdet tetszőlegesen megválasztható témákban.
Beküldési határidő: 2009. december 31.
A saját készítésű fotókat a www.htmik.hu oldalra várják. A regisztrált tagok a „Galéria“ menüponton keresztül tölthetik fel a fotóikat az ott kiválasztható mappákba.
A beküldött képek folyamatosan láthatóak és egy hónapon keresztül értékelhetőek a látogatók számára az oldalon. A látogatói értékelések alapján kialakult sorrend, a művészi érték és az egyediség lesznek alapul véve a helyezések megállapításakor.
Eredményhirdetés 2010. február első felében történik.

Díjazás:
A nyerteseknek a Harmat Kiadó (www.harmat.hu), a Family magazin (www.family.hu) és Csanádi József társasjáték tervező (www.integraljatek.hu) ajánlott fel díjakat.

  1. díj: Harmat könyvcsomag 15.000 Ft értékben
  2. díj: Harmat könyvcsomag 10.000 Ft értékben
  3. díj: „Lovagkor” társasjáték az összes kiegészítővel együtt
  4. díj: Harmat könyvcsomag 5.000 Ft értékben
  5. díj: „Charta Bellica” társasjáték
  6. díj: „Atilla vagy Aetius?” társasjáték
  7. díj: „Sub Rosa” CD
  8. díj: „Reneszánsz” magyar kártya „A lovagkortól a reneszánszig” című könyvvel együtt
  9. díj: „Ne engedj a negyvennyolcból!” kártya és könyv
A fentieken kívül az első 10 helyezés 1 éves Family magazin előfizetést kap ajándékba.

A Harmat Kiadó azért ajánlott fel könyvajándékot, mert fontosnak tartja, hogy a határon túli olvasókhoz is jusson el minél több igényes, keresztény értékrendet tükröző irodalom.
A Family magazin olyan családi és párkapcsolati magazin, amely egyben lehetőséget is adhat - a szerző engedélyével - néhány nyertes fotó közlésére is. Elsősorban a Portrék mappába érkező képek jönnek szóba, amelyeket egy-egy megfelelő cikkhez a magazin fel tudna használni.

Csanádi József olyan társasjátékokat tervez, amely a magyar történelem világába kalauzolja a játékosokat. Ezt az élményt szeretné megosztani a nyertesekkel.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Határon Túli Magyarok Információs Központja Alapítvány pályázatot hirdet
"Családi történelem" címmel.
Olyan családi események, életutak bemutatását várjuk amelyek mögött
érdekes és fontos 1970 előtti történelmi események különleges részleteit
is megismerhetünk. A történet bármelyik országban játszódhat.
Idős emberek elmondásaiból származó régi különleges történeteket
szeretnénk összegyűjteni.
A történelmi részeket illetően tárgyilagos leírásokat várunk, kérjük az
egyéni minősítéseket, politikai véleménynyilvánításokat kerüljék.
A munka készülhet riport formájában, de leíró vagy bemutató formában is.
Ha lehetőségünk lesz rá, az összegyűlt anyagokat nyomtatott formában is
szeretnénk megjelentetni.
Az írásokat a www.htmik.hu oldal "Családi történelem" rovatába várjuk. A
témához kapcsolódóan régi fényképeket is várunk. Ha egynél több fotót
szeretne mellékelni, akkor a Galéria rovatban az Életképek/Családi képek
mappába beküldve teheti meg.
Beküldési határidő: 2011.március 31.
Eredményhirdetés: 2011. április
A legjobb pályamunkákat beküldők jutalomban részesülnek.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Házhoz jönnek a német munkák

3.jpg
Bejárják Magyarországot a bonni munkaügyi központ munkatársai márciusban. Németül beszélő turisztikai és vendéglátó-ipari szakembereket toboroznak. Nemcsak a pályázatokat gyűjtik be, hanem információkat is nyújtanak a németországi munka- és életkörülményekről.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet bonni központja egy kétoldalú államközi egyezmény keretében szervez munkaerő-toborzást hazánkban március 8. és 17. között. A két ország közötti megállapodás már húsz éve él, és a német partnerszervezet évente egy-két toborzást rendez Magyarországon. Eddig főként a fővárosra koncentráltak, ám az idén először meglátogatják a nagyobb városokat is.

Konkrét állásokat a toborzás során nem szoktak ajánlani, általában csak az egyes szakmákra pályázhatnak a magyar munkavállalók. Szaktudással rendelkező, németül jól beszélő jelentkezőket várnak, és a közvetítés teljesen ingyenes.
Információs túra és toborzás

Az úgynevezett Info-tour során az érdeklődők első kézből tájékozódhatnak a németországi élet- és munkakörülményekről, a munkavállalási lehetőségekről és az engedélyek beszerzésének módjáról.

Szállodai szakembereket, felszolgálókat és szakácsokat toboroznak. Mindhárom szakmánál kötelező a vendéglátó- vagy szállodaipari szakképesítés és a szakmai gyakorlat. A szállodai szakembereknek (feladatok: reggeli szerviz, felszolgálás, szobaszerviz, illetve recepció) és a pincéreknek nem elég németül beszélni, előnyt jelent az angol nyelv ismerete. Szakácsnak azonban már gyengébb némettudással is jelentkezhetünk.

Az érdeklődőket az alábbi napokon és városokban várják:


- 2010. március 8., 9 órakor: Szombathely (helyszín: Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Hunyadi János u. 45.). További információ: Murai Adrienn, 06-94-522-760
- 2010. március 8. 15 órakor: Zalaegerszeg (helyszín: Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Mártírok útja 42-44.). További információ: Radnótiné Sándor Ildikó, 06-92-549-480
- 2010. március 9.: Veszprém. További információ: Kis Tímea, 06-88-423-245
- 2010. március 10.: Szeged (helyszín: Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szegedi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Bocskai u. 10-12., I. em. 40.). További információ: Bíró Tímea, 06-62-561-535
- 2010. március 10.: Szolnok (helyszín: Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Kossuth L. út 6-8., III. em.). További információ: Paraginé Boros Ágnes, 06-56-523-944
- 2010. március 11.: Eger (helyszín: Művészetek háza (volt Ifjúsági ház), Széchenyi I. u. 16.). További információ: Surányi Géza, 06-36-522-789
- 2010. március 12.: Nyíregyháza (helyszín: Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyházi Kirendeltség és Szolgáltató Központ, Szabadság tér 2. III. em.). További információ: Türk Emese, 06-42-594-041
- 2010. március 12.: Miskolc (helyszín: Tudomány és Technika Háza, Görgey A . u. 5.) További információ: Frank Tamás, 06-46-513-286
- 2010. március 16-17.: Budapest (helyszín: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest VIII. kerület, Kálvária tér 7.). További információ: Somlyay Beáta, 06-1-303-0810/1/134


Kizárólag szakképzett munkásokat keresnek

A jelentkezőknek német nyelvű önéletrajzot, esetleg a szakképesítésről szóló bizonyítvány másolatát kell magukkal vinniük.
A német munkákra pályázók adatai a Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet adatbázisába kerülnek, ahonnan a helyi munkaadók kiválaszthatják a magyar dolgozókat. Általában néhány hónap alatt kaphatnak ajánlatot a jelentkezők. Az ÁFSZ korábbi tapasztalatai alapján a német nyelvtudás szintje határozza meg leginkább a közvetítés sikerét.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a német munkaadó veszi fel a jelölttel a kapcsolatot, és egymás között megtárgyalják az alkalmazás részleteit. Ritkán ragaszkodnak ahhoz, hogy a munkavállaló kiutazzon (például próbamunkát végezni), a legtöbbször személyes találkozás nélkül kötik meg a munkaszerződést. A munkáltatók próbaidőre alkalmazzák az embereket, így biztosítják be magukat. Ezalatt természetesen a dolgozó is felmondhat, ha talál egy jobb állást. A német cégek néha az útiköltség és a szállás díját is megelőlegezik, majd levonják a későbbi keresetből. Így tehát akár komolyabb anyagi megterhelés nélkül is elindulhat a külföldre vágyó magyar munkás.

170 ezer állást kínálnak


Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) együttműködési hálózatot azért hozták létre, hogy az Európai Gazdasági Térségen belül elősegítse a munkavállalók szabad áramlását. A munkáját az Európai Bizottság koordinálja.

Az EURES partnerei között találhatunk országos foglalkoztatási szolgálatokat, szakszervezeteket és munkáltatói szervezeteket is. A honlapján jelenleg is csaknem 880 ezer európai állásajánlat - ebből 170 ezer németországi - közül válogathatunk. Az adatbázis szerint a német munkaadók például ötezernél több szakács, illetve közel 4500 pincér jelentkezését várják. Recepciósként pedig 384 helyre küldhetjük be az önéletrajzunkat.
 
Oldal tetejére