Pálya Tamás: Egy infarktus fejezetei

Ille István (HaR) témája a 'Irodalom' fórumban , 2016 Január 8.

Ille István (HaR) - 2016 Január 8, 19:42
  1. Ille István (HaR)

    Ille István (HaR) Állandó Tag

    Mottó: nem filozófustól, költőtől, egy réges- régi játékfilmből, hogy vidám legyen! "Élsz békés boldogan, de egy nap semmi sem megy úgy, mint tegnap!"

    Fotelban ül az ember, negyedszer méri a vérnyomását, módjával kapkod be néhány előírt csökkentőt,de hiába, szédület nyomja a homlokot és köd ereszkedik lefelé a szobában... meg aztán a levegő... 220 per 100. Arrogáns érték és csak fölfele ment egész délután. Négy óra van. Fiam alszik a kanapén. Ébresztem. Aztán telefon a kézben: mentők! Ijedten néz a gyerek...ha már én mentőt hívok, aggodalom tükröződik a szemében. Hamar jön a mentő, fiatal orvos, alapos, ekg a fotelben,fröccs a nyelv alá, utolsó ekg-t kér nézi, hát itt van, mondja a görbére csapva. Kórházba megyünk,készül az asszisztencia a sofőr, szedegetjük elő a holmikat papucs pizsama, ami kell. Már én is segítek, mert jobban vagyok. Csak nem tudom mitől? Péterfi utca, mondják,de aztán hoppá, javítanak vasárnap a Bajcsi az ügyeletes. Máris szerencsém van! Nem a Péterfi, ahol februárban meghalt a feleségem....

    Ám ahogy tolnak a sötét folyosón egy ajtóban függöny lebben, mosolygós kis arc néz ki ránk, egy csöpp nővér, középkorú és vidám, pedig hajnali fél négy van, vezet minket a tizenketteshez, ott van egy szabad ágy. Egy percnyi átadás- átvétel, megbeszélés Göndörkével ,cuccom le,ülök az új ágyam szélén. Elnézést,rebegek a három bentlévőnek, akik, kezdenek mocorogni jövetelemre. Mondom a nevemet, válaszként ők is mormognak valamit, szóra sem érdemes, mondja a hátsó ágyas, papucsba bújik, kezd kifelé csoszogni. Úgyis ki kell mennem--mutat a hátsójára,--csőgörényzésem volt, fel vagyok bolygatva.. Későbbiek folyamán tudom meg, végbéltükrözése volt a szobatársnak. A többiek is gyorsan mindent elmesélnek magukról, így eltelik az idő a nagyvizitig. Most még különleges nekem, ahogy hierarchia szerint bevonulnak, és mennek ágyról ágyra, --dacolva az orvosi titoktartással, mindenkiről mindent megtud az ember --nem sejthettem, hogy az elkövetkező időkben még a vizit is vizitből fog állni. Tehát hozzám érnek,főorvos úr - enyhén mosolygós markáns arcú - érdeklődik hogy létem felől, mondtam prímán vagyok, semmi gond nincsen, próbáltam sugallni, hogy semmi keresnivalóm nincs itt nekem, múló rosszullét, mit rosszullét, volt már ilyen nekem sokszor, túlléptem rajta, különben is, tévedés ez az egész kérem szépen. Az ultrahangos doktornővel, Göndörkével beszél a főorvos néhány szót, mondják, hogy döntetlen a helyzet. Aztán markáns arcú teljesen határozott lesz, és azt mondja: ha már itt van, katétert! Készítsék elő az urat! jesszus!!!

    jovunk.jpg
     
    Melitta kedveli ezt.

Hozzászólás

Ille István (HaR) témája a 'Irodalom' fórumban , 2016 Január 8.

    1. Ille István (HaR)
      Ille István (HaR)
      Vizit után jön a fiam,ülünk az ágy szélén, mondom neki katéter, komor arccal nézünk magunk elé. Mindkettőnknek eszébe jut, amikor úgy 84 tájékán anyámat látogattuk a Kardiológiai Intézetben és szobatársának csinálták a műveletet, aki tiltás ellenére kiment a mosdóba, rosszul lett, kiküldtek bennünket a kórteremből, egy óráig harcoltak az életéért. Meghalt.

      Újabb doktornő érkezik, ő is csinos, fiatal, rövid kis köpeny, szűk farmer A kevésbé szépek, már úgy látszik, Londonban vannak,villan az agyamba. Elénk áll és olyan értelmesen, kedvesen magyarázza a katéterezés okát és mikéntjét, hogy nem lenne csoda, ha valaki kedvet kapna hozzá! Alig beszélünk pár szót a farmeres távozása után erőteljes alkatú zöldműtős érkezik, szállító kocsival, felkap és ráhelyez a járgányra, tol is kifelé, fiammal megszorítjuk egymás kezét. Nem tudom, mit érezhet, csak azt, hogy nekem eléggé nyomorult érzéseim vannak. Liftbe be. Föl vagy két emeletet és már kis kanyarok után hűvös műtőszobában vagyunk, pizsamát lekapják rólam és tesznek föl az munkapadra, ahol aztán fekszem, rendkívül illedelmesen, vacogva. Kisvártatva nagyon energikus látszólag bemosakodott orvos érkezik, katonásan bemutatkozik, érdeklődik hogylétemről. Rebegek én is valamit,félénken, mert látom a jobbomhoz asszisztencia érkezik: csuklómat dörzsöli és matatja, mintha valamit fröccsentenének rá. Itt a jobb karjába vezetjük fel, és a bal oldali vénában megyünk le a szívhez - közvetít a doktor -, amit aztán érzek is az alkarban, ahol eléggé göröngyösen indul a katéter, de aztán sima lesz a dolog, már nem is érzek semmit. Csak egy kis remegés van az erőben! Néhány perc műveleti csend, nehéz szögből látom néhány pillanatra a monitort, de aztán valami járulékos eszköz eltakarja előlem. Mindegy, úgysem értek belőle semmit..Hát kérem Tamás,--szól fennhangon a doktor,-- nagy csúnyaságok vannak itt! Ezt sürgősen műteni kell. Beleegyezik a műtétbe? Ha muszáj, mondom döbbenettel.-- Hétfőn, vagy pénteken sor kerülhet rá --nyugtat meg. Pizsama föl, kocsira át, kifelé, liftbe be,le a földszintre. Elhúzunk a kórtermem előtt, kérdően nézek a műtősre. Az intenzívre!!!--mondja szigorú hangon...

      Sziréna, ahogy kell és gurítanak be a sürgősségi várakozók kíváncsi érdeklődése mellett. Főhelyet kapom egy széles kezelőágyon. Csinos göndörke doktornő, védőmaszkban kérdi, hogy mit érzek. Bal karomba már egy rezidens fiú preparálja befele a kanül csatlakozást, majd megdörzsöli a csuklómat is, leül mellém és pici tűvel keresgélni kezdi a vénámat. Vérgáz?--kérdem. Az, ha sikerül--bólint. Honnan tudja? --kérdi. Vészhelyzet.--utalok a filmre. Csak mi nem vagyunk oly gyorsak--mondja. A kis tű le-lecsúszik a véna oldalán, jól fáj, de juszt se szisszenek. Másik fiatal doktorandusz ül a jobb oldalamra, kapja a csuklómat, már ketten csinálják. Vidáman beszélgetnek, én meg tartom vissza a lélegzetemet, de aztán sikerül a jobboldalinak. Én nyertem,--mondja és a kis fiolában fogja föl az eredményt. Megtudom, hogy a vérgáznak karból nem vesznek anyagot. Aztán ekg, majd hallgatódzást végez a kis göndörke, utána kivisznek egy sötét szobába, két- három ágy van benne, olyan purgatórium- féle, ahol az ember várja a sorsának további alakulását. A holmim táskában mellettem, fülembe teszem a rádióm fülesét, hallgatom a világ híreit. Később fiamnak telefonálok. Ideges a hangja, nyugtatom, maradjon, nincs semmi baj, még élek. Éjfél van, mire megtudom, az egyik leletem negatív, a másik meg pozitív, aztán egy betegszállító ember felpakol egy gurulóágyra és göndörke felügyelete mellett nekivágunk a kórházi folyosóknak. Vasárnap lévén felkeltenek a " kedvemért "egy ultrahangos” szakdoktort, aki egy helyes nő , és a körülményekhez képest teljesen emberséges. Majdnem egy óráig vizsgál, de semmi eredmény. Kérdésére, hogy ha elengednének, haza tudnék-e menni, a fiam bármikor értem jön, közlöm reménykedve. A göndörke és a rövidhullámos, rövid megbeszélés után döntenek. Betesznek az osztályra és a holnapi vizit eldönti a továbbiakat.

      korhaz05.jpg
    2. Ille István (HaR)
      Ille István (HaR)
      Íntenzívre, futu reá! Három ágy, vagy inkább ápolóhely van a teremben, függönyök jelzik az ágyak közötti intim távolságokat , ahová a műtős gladiátor begörget, könnyedén átemel az ablak melletti szélső fekhelyre: Az ablak nyitva, áramlik befele a friss tavaszi levegő és mintha egy félénk rigó is fütyörészne valahol a közelben.

      Pár pillanat pihegés után, duci nővér jelenik meg a függöny mögül és már húzza is le rólam a pizsamámat. Ez intenzív osztály,--magyarázza parancsolóan,-- itt meztelenül vagyunk. Maga miért nem?--, kérdem pofátlanul. Nem mosolyog, nem szól vissza, mintha nem is hallaná. Megedződött, gondoltam magamban, miközben próbáltam elrejteni két tenyeremmel az intim részeimet. Ugyan már,- mondja szánakozó hangon és fürgén nyomkodja rám a tappancsokat, hogy az ekg észlelje új vendég érkezett, észrevétlenül kerül rám a vérnyomásmérő mandzsetta is, ami majd néha úgy határoz, felfúvódik, lassú szuszogással méri a vérnyomásom, és már rajta is vagyok egy monitoron, amely a fejem felett villog.

      Mondhatom, nagyon unalmasan telik az idő. Holmim a régi helyemen, rádió sincs, hallgatom a neszeket, a sóhajokat, nyögéseket a másik teremből. Szerencsém van, mellettem üres a fekhely, gondolataimba könnyedén elmerülök, latolgatom azt, amiről halvány fogalmam sincsen Teljesen elveszett ember vagyok, állapítottam meg, valami köztes állapotban leledzem, két történés között. Tegnap előtt még sétáltam a Városliget majális forgatagában. Ma pedig mered rám a bizonytalan jövő. Aztán felberreg az apró kompresszor, fújja fölfele a mandzsettát, szorít kissé, majd mintha megkönnyebbülne, elereszti a szufláját. Hátra pillantok, kissé erőlködve, a vérnyomásom száztíz per hatvan. Ja így könnyű, ha belém töltöttek egy rakás gyógyszert !

      Intenzív mágia. A belső ágy álláson időnként nagyokat jajgat egy asszony,de utána szusszanásaiból ítélve alszik egy kicsit. Majd ismét jajgat. A duci nővér szól neki néha, hogy jól van Margit, nyugi, nyugi. Szólok én is, mennem kéne vécére. Nagy?--kérdi egy hang, Mondom, kicsi! Duci hozza a kacsát, hajtaná felfele a takarót. Megoldom-- nyújtom a kezem védekezőn. Óvatosan,--hagyja jóvá,--be van kötve! Nagyon furcsa az aktus az üvegkacsával, nem is mesélek többet erről. Csak az ágy mellé állítom,a végeredményt, mert megállt a talpán. Micsoda öröm! Vánszorog az idő. Lassan alkonyodik, Margit jajgat, felfúvódik a mandzsettám, száztíz per hatvan. Kiváló! Valakit hoznak befelé ide mellém,a függönytől nem látni, ahogy teszik fel az ágyra. Hány éves Erzsébet néni?-kérdi valamelyik nővér.-- Nyolcvanöt, --hangzik a válasz. Fiatalos, csengő hangon válaszol a többi kérdésre. Most majd felviszik katéterezésre,--ismerem meg a duci nővér hangját--, aztán jön a doktornő, felveszi az adatait. Margit jajgat, mandzsettám felfúvódik, százhúsz per hetven. Csodás!

      Kissé elpilledtem,arra ébredtem, hogy hozzák vissza Erzsikét, elhelyezik, be akarják kötni a rendszerbe,de nem bírnak vele. A függönyön lévő árnyakból ítélve sokan állják körül az ágyát. Felváltva kérlelik, forduljon oldalt, emelje fel a kezét.. Orvosnő jön hozzá, bemutatkozik, kérdi a nevét. És akkor az asszony furcsa szavakat kezd kiejteni. Sok mássalhangzó van a mondatokban, kissé dallamos ütemekben, lágy oroszos részek váltogatják egymást, de nem orosz, nem szláv, nem román, nem tudja senki, miféle nyelv ez. Döbbenten állják körül. Találgatják, értelmezik. Hívnak telefonon különféle orvosokat, ápolókat, akik valószínűleg valamilyen nyelvtudással bírnak, de semmi. Erzsébet csak beszél, beszél, nagyon szép kiejtéssel, művészi hangsúlyozással, mint egy megszerkesztett rádió regény felolvasója lenne. Később valahogy többen lefogják és vélhetően bekötik az intenzív megfigyelő rendszerbe. Elhallgat..

      Lassan csend lesz, már késő éjjelre jár, már csak hárman vagyunk a függönyökkel elválasztva.... Amikor is Erzsébet asszony megszólal azon a rejtélyes nyelven, majd egy mondatnyi idő után, csodálatos magyar nyelven elkezdi: Drága Szűz Máriám, tekints le rám, áldj meg engem, tudom, itt vagy velem, édes asszonyom, érzem, hogy nem hagysz el soha,drága szép asszonyom...És mondja, mondja folyamatosan, kitartóan, nagyon-nagyon sokáig. Én pedig bőgtem egy ideig, mert sok minden eszembe jutott, míg teljesen kábán bele nem zuhantam a mély álomba.....

      Csatolt fájlok:

      Melitta kedveli ezt.
    3. Ille István (HaR)
      Ille István (HaR)
      KIFELÉ AZ INTENZÍVRŐL! Reggel van, Duci nővér a lavórt hozza,mosószeres tubust fehér géz törlővel, állna neki takaróm lerántásának,de mondom neki, megoldom, akár csak a pisilést,csóválja a fejét, kissé mosolyog szégyenlősségemen,de bele egyezik a dologba.

      Felülök, lábamat jobboldalt lelógatom,csak a tappancsokra kell vigyáznom,mert a vérnyomás mérő mandzsettáját a nővér ideiglenesen eltávolítja.
      Mosdom tehát boldogan, egyedül, azt hiszem rám is fér hogy ne legyen lassan oroszlánszagom. Meglepetésemre a katéteres Baconi főorvos úr jelenik meg a függöny mögül utcai ruhában, aktatáskásan, úgy látszik első útja ide vezetett, minden rendben van- e velem, kérdezi, és nagyon jól esik az érdeklődése. Közli, hogy valószínű, nap közben megyek vissza az osztályra.

      Hurrá! Tényleg, úgy tizenegy lehet délelőtt, amikor jön egy betegszállító, guruló székkel én pedig előkapom polgári pizsamámat, miután megszabadulok intenzíves vezetékeimtől,rántom fölfele magamra és már tolnak is a folyosón, ülök a székben, boldogan,felszabadultan. Időközben áttelepítettek a tizenkettesből a hetesbe,a holmimat már gyalog viszem át, akár egy egészséges, berendezkedem a kettes ágyba.

      Három személyes a kórterem, Gyula mutatkozik be, övé a hármas, az egyesen meg a csőgörényes kolléga fekszik,az első éjszakai ismerősöm. Elkezdjük így hárman a kórházi életet. meséljük egymásnak bajunkat, latolgatjuk a bizonytalan jövőt, várjuk, hogy hozzák a vacsorát,az esti gyógyszereket, és nekem a hasamba a vérhígító injekciót, amire mától, minden nap reggel és este jogosult vagyok. Lefekvés után, amikor minden csendesebb lesz, eszembe jut, hogy a hetes kórterem kettes ágyán fekszem. Feleségem februárban, a Péterfi utcában, a hetes szoba kettes ágyán halt meg. Különös érzés. Torokszorító...

Megosztás