Georgina Bojana levelei
Párkapcsolat – FÉRFIAKNAK !
Levelemet a FÉRFIAKNAK címzem, de természetesen a nőknek (is) írom.
A férfiak között is egyre többen azon és arra panaszkodnak, hogy nem találnak a párjukra.
Mi lehet az oka ennek?
Ismételten megemlítem, mint az első részben, hogy magunkat NEM ismerjük.
Most nem azt írom, hogy órákon át, köldökünket nézve erősen meditáljunk azon, hogy valójában milyenek is vagyunk? Saját korlátainkat viszont jó volna ismerni, sőt beismerni.
Nem, játszom a nagy okost, sőt!
Legszívesebben minden férfit és nőt attól óvnék meg, ne csalódjon. Azt tudnunk kell, hogy egy szakításkor, egy váláskor soha sem "csak" az egyikünk a hibás.
Olyan nincs, az viszont van, hogy nem tudunk időben saját magunkkal, hibáinkkal, apróbb-nagyobb bűneinkkel szembe nézni.
Hogyan is van ez?
Rábólintunk dolgokra, melyeket később párunk szemére hányunk.
Mi nők pedig ne ringassuk magunkat abba a tudatba, hogy minden hibánk, kimondott sértésünk el van felejtve. Nem, egy párkapcsolat nem így működik…
De most a férfiaknak szánt soraimat írom, tehát (most) nem szórok hamut fejemre és nem gyakorlom a bűnbánatot.
*
A NYÁVOGÓS
Mindenért nyafog és mindenkor
. Először a férfiakban felébreszti a segítés, az óvás „arkangyalát”, a „majd én mindenben, ebben is, abban is segítek” – ingert. De ezzel a nyávogással előbb v. utóbb a férfiak agyára megy.
Az ilyen lányoknak/asszonyoknak minden baj. Legfőképpen az Élet, az, ami fáj. Ha süt a Nap, az, ha felhős az ég, akkor az. Ha megdicsérjük (mintha férfi lennék úgy írom) a küllemét, hogy csínos, fitos stb. stb. (Hű de nehéz férfi módra írni…- G.B.) azonnal támadásba lendül és a nem létező „hurkáikat” mutogatja, hogy itt is, meg ott, még mindig kövér. Ne vígasztaljuk, tudja ő pontosan, hogy randa. Stb. stb. stb. Napunkat, kedvünket elkeseríti. Már a szexhez sincs ingerünk.
Ha virágot viszünk, akkor azzal támad, van valakink, s furdal minket a lelkiösmeret. Fel sem merül benne, hogy azt a virágot azért vásároltuk, mert csakis őt szeretjük, s gondoltunk rá.
A SZOMSZÉDOLÓS
Bármilyen furcsa (mi nők) ilyenek is vagyunk. A férj, az életünk párja dolgozni, bárhová megy, s mi alig várjuk, hogy áttopogjunk a szomszédba. Jól ki lehet pletykálni ezt meg azt, no meg, hogy ki miért és hogyan? Az ebéd, a takarítás pedig vár(hat) – gondoljuk. S, amikor észbe kapunk, már idő van, akkor rohanunk, s tesszük a dolgainkat a helyére. Betoppanó férjünk, párunk mit lát? Rendetlen szobát, félig kész, odakozmált ételt.
Kapcsolat elején ezt még tolerálja, később megmorogja, de eljön az idő, amikor üvöltözéssel válaszol – szomszédba topogásunkra. No kedves férfiak, itt is szükség van a türelmetekre.
A SZÁMÍTÓGÉPELŐS
Hjaj, mindig van valami új a Facen, valaki – valakinek írt és mit? Azon kívül terítve van a receptkönyvek garmadája, no meg a hírek, hogy mi és hogyan történt. A blogokat még nem is említettem, no meg a jósdák, a horoszkópok! Igazi kincsesbányák. A YouTube-n bitang jó filmeket is találhat az aki keres. Hölgyeményünk keres is, no meg talál is.
Férj hazaérve u.azt találja, mint fent. Reakciója, u.az mint az előbbiekben megírtam.
Végeredmény: mi vagyunk (nők) megbántva, hogy életünk párja (a férfi) nem értékeli kellően a kultúra utáni olthatatlan vágyainkat.
Az ANYA
Nehéz az egészséges vonalat meghúzni, de szükséges. Ha egy nőnek gyermeke születik, az a természetes, hogy nemcsak anya, de édesanyává is válik. Éjjel és nappal szolgálatban van. Több nő nem tudja meghúzni azt a bizonyos egészséges vonalat, amikor – időnként! - már a saját, sőt párjával közös életét kellene megélniük.
Időnként el kellene utazni, ha csak pár napra is, gyereket nagyikra bízva, csak kettesben és egymásnak élni. Kell és szükséges a feltöltődés, hogy tovább és akadálytalanul guruljon a család „kereke”. Ne
csikorogjon, olajozza azt meg a szerelem és a szeretet. Mivel egyik sem hullik a pár ölébe, így meg kell ezért is dolgozni. Méghozzá, ha szükséges, erőnek erejével.
A gyereknek is jót tesz egy pár nap a nagyiknál, nagynéninél, megtanulja a máshol és másként viselkedést, sőt beilleszkedést.
Vannak nők, akik képtelenek az elszakadásra. Sőt arra vetemednek, hogy gyermekük mellé fekszenek, akár a másik szobába, hogy „szegény” ne legyen egyedül.
Férj tombol, dühöng és előbb, no meg utóbb (biztos), hogy rátalál egy másik asszonyra, aki őt kényezteti, őt szeretgeti. Attól, hogy apává tettek egy férfit, attól még vannak egyéb igényei is.
Vannak nők, akik ezt semmibe veszik, majd panaszkodnak, hogy férj, életük párja kimarad, nem is értik, hogy miért.
Jó lenne, ha ezeket a sorokat olyan asszonyok is elolvasnák, akik így viselkednek.
Nem azokat morgom meg, hogy édesanyákká váltak, szó sincs róla, jómagam is az vagyok.
Azt viszont igen, hogy akinek köszönhetik az anyává válást, no pontosan őt mellőzik, ok és indok nélkül. (No persze mindig lehet okot is, meg indokot is keresni, sőt találni is, de nem tanácsos).
A TISZTASÁGMÁNIÁS
Minden ragyog, fénylik, csillog. A szobában még egy süteményt sem lehet elfogyasztani lelkiismeret furdikálás nélkül még kistányérról sem, mert, hogy a morzsa stb. stb. stb. A konyhában sem lehet nyugodtan enni, mert ha leesik ez vagy az, akkor jönnek a hangyák. Úgy enni, hogy közben életünk párja lesben ül/áll, hogyan is eszünk, bizony, bizony bitang nehéz. Sőt még az étvágyunk is elmegy.
Cipőben lakásba bejönni?! E cselekedettel akár a „helyi akasztást” is kiérdemelhetjük.
Saját lakásunkban zokniban, esetleg papucsban lehetünk. A szőnyegeken védőruha, a fotel karfáján védőhuzat, minden és mindenkor „védve” van a kezünktől, talán még a tekintetünktől is.
Az ilyen „maszkban” beöltöztetett lakásban mindent lehet, csak élni nem… Egyet lehet, repülni, mint az ide behozott kis figura:
repülni, még akkor is, ha nem érezzük szentnek magunkat.
A VÁSÁROLÓS
Hiába szűk az otthoni költségvetés, a vásárolós hölgy, aki hozzánk tartozik fáradhatatlanul járja az üzleteket. Ha már a fizetésünkből nem maradt, akkor vidor arccal veszi elő a hitelkártyát, s azzal fizet. S, ha már megvásárolta a 25. táskáját, cipőjét, stb. s nem fér a lakásba a mind összes cucca, akkor azért „ostoroz” minket, hogy kicsi a lakás. Ő nagyobbat vár(na) el, húzzunk fel egy nagyobb gardrobot, vagy cseréljük el megszokott otthonunkat, hiszen „nékije” vannak igényei, nem tűri a szűkösséget.
S, ha nagyon szeretjük a hölgyet, mindent megbocsátunk, még akkor is, ha erősen megcsappan egyéb kiadásra szánt pénzünk.
A FŐZŐS
Hölgyünk folyamatosan „háborúra” készül… Kamrában sorakozik a több kiló füstölt kolbász, liszt, cukor, nyáron a konyhába sem léphetünk be, mert befőzés van. A hétköznapokon és az ünnepekkor viszont folyamatosan kitesz magáért. Jó és finom ételeket rak elénk és elvárja, hogy pukkadás utánig együnk
. Ha nem tesszük, megsértődik. Kilóink gyarapodnak, sörhasunkat toljuk magunk előtt és levegőért hápogunk. Barátaink szóvá is teszik átalakulásunkat, s edzőterembe hívnak.
Be is indulunk, de ott kifulladunk, így gyorsan hazavánszorgunk, ahol már asztalon gőzölög az finom húsleves a sok-sok, még több kifőzött cérnametélttel. No a cérnametéltet beseperjük a nagyobb mély tálba, mert úgy szeretjük, hogy a kanál is megáll, s ezek után folytatjuk testünk ily módon való „meggyalázását”: pörkölt nokedlival, sok, még több nokedlival, jó piros szaftosan, esszük ezt kanállal, kézzel és lábbal, mert finom. Tagadhatatlan.
A kilóink is tagadhatatlanul rakódnak minden testtájunkra.
Ezek után beszédelgünk elfáradva az evéstől a tévé elé
, ahol kényelmes heverőnk már az ejtőzésünket várja. Feleség, v. életünk párja hozza is a még langyos almás pitét, kistányért, hogy együnk, együnk, mert így a finom, még langyosan.
Saját anyánk sem ismer ránk fél év múlva, amikor vidékre utazunk hozzá.
Mondja is:
- Fiam, fiam, orvoshoz kellene menned, úgy feldagadtál, tán valami rejtett bajod van? Vizes vagy, biztosan. Az ilyen alattomos, a víz. Kérjél vízhajtót, az majd megsegít.
Hazaérve belenézünk a tükörbe és elkeseredünk. Hjaj, nem víz ez, hanem háj, háj tetején, amit „szeretetből-szerelemből” pakolt ránk asszonyunk.
AZ UTAZÓS
Télen már a nyárra gondol. Szabadságunkra, hová megyünk. Hová menjünk? Légyen az kül- vagy belföld, ő mindig megtalálja a legérdekesebb célpontot.
Felkészül, hónapokkal előbb nemcsak spórol, még a cigaretta adagot is lecsökkenti, borotva habból is az olcsóbbikat vásárolja, mondván, kell a pénz az utazásra.
Végre eljött a nagy nap!
Bőrönd és táska itt meg ott, Siva Istent (Wikipédiából kimásolva: Sivának több funkciója és megjelenési formája is van. Ő birtokolja a tama-gunát is, ami a tudatlanság kötőereje. Három szeme van: a Nap, a Hold és a tűz. A nagy hatalmú istent szokás 4, 6, 8, 10 vagy akár 32 karral ábrázolni. Siva a „pusztító”, Visnu a „megtartó”, Brahma a „teremtő” istenek hármasa (Trimúrti) határozza meg a hinduizmus alapjait).
Mi a Sivát irigyeljük a sok karja miatt. Nekünk csak kettő adatott meg, s azzal a kettővel igencsak akadályozott a több bőrönd, táska és szatyor cipelése. Végre autóval, busszal, vonattal, bármivel, de elérjük a célt. Szisztematikusan, amúgy férfiasan kipakolnánk, majd zuhany, pihi esetleg rövidke szundikálás.
De ez nem adatik meg!
Asszonyunk városnézésre készült. Kezében útikönyv, sietve hajt minket, hogy mielőbb induljunk, mert ezt meg azt meg kell még ma néznünk.
Az utazásba, a mindenbe belefáradva unottan kócolunk mellette. Füleinkkel halljuk amint olvassa az úti „bibliáját”, de az eszünk máshol jár. Ott, ott igen, szemben felfedezünk egy szerszámboltot, becélozzuk és arra indulunk.
Feleség sápítozik:
- No, de fiam, ott nincs semmi látnivaló!
Neki nem, ezt jól tudjuk. De nekünk! Kincsesbánya. Micsoda fúrók, elektromos kütyük és mindenféle beállításokhoz a különféle szerszámok és segédeszközök. Rá is mutatunk a kirakatban az egyikre. Hölgyünk felháborodva sivítja, hogy erre sem pénzünk, sem időnk, mert az ilyen meg olyan romokat, múzeumot meg kell néznünk.
Két lehetőség van: vagy lakatot teszünk a szánkra és hangtalanul mellette ballagunk és hallgatjuk a (számunkra oly érdektelen) előadást, vagy már a megérkezésünk első napján ledorongoljuk. Erőszakkal bemegyünk az üzletbe és megvásároljuk az óhajtott kütyüt, szerszámot, miegyebet. Ez utóbbi tettünket később irgalmatlanul megbánjuk, mert a nap 24 órájában azt halljuk, hogy eldorbézoltuk azt a pénzt, amit ő másra szánt.
A gyaloglásban fáradhatatlan, nekünk már a nyelvünk is izzad, fagylaltot ennénk, de nem lehet, mert spórolni kell a következő múzeumi belépőre. Titkon minden múzeumot, képtárat elátkozunk, mi a jó fenének kellett ezeket a (számunkra értéktelen) kincseket megőrizni? Kérdésünkre mi magunknak és magunkban meg is adjuk a választ: az ilyen férjek bosszantására, mint mi vagyunk.
A tanácsom mi lenne?
Amikor párválasztásra adjuk a fejünket, előbb nézzünk szembe önmagunkkal és csak ezután „vadásszuk” le a számunkra legmegfelelőbb hölgyet. Életünk párjául. Kritikusan nézzünk önmagunkkal szembe. Véletlenül sem úgy, mint a képen szereplő cicus - aki oroszlánnak látja magát. S, ha ennek látja, akkor úgy is viselkedik. S, ennek egyenes következménye, hogy a Sors, vagy álmai asszonya előbb v. utóbb az orrára koppint.
Ha így tennénk, kevesebb lenne a szakítás és a válás.
Mindezek leírása után sem mondom azt, hogy jómagam okosan éltem az életem, mert nem. Emberből vagyok, tehát hibáztam és hibázom, de legalább felismerem, hogy mit és mikor.
Az okos a más kárából, a buta a sajátjából tanul. No én többször a buták közé sorolnám magam, mert a saját hibáimból tanultam.
Az viszont tény, hogy tanultam. Még egyszer u.azt nem követem el. De más hibát? No igen, arra mindig képes vagyok/leszek.
*
Végezetül: férfiaktól tudom, hogy JÓ DOLOG FÉRFINAK lenni. Szenvedéllyel levadászni a szép vadat, azt, amit remélünk, hogy a Sors nekünk szánt:
Párkapcsolat – FÉRFIAKNAK !
Levelemet a FÉRFIAKNAK címzem, de természetesen a nőknek (is) írom.
A férfiak között is egyre többen azon és arra panaszkodnak, hogy nem találnak a párjukra.
Mi lehet az oka ennek?
Ismételten megemlítem, mint az első részben, hogy magunkat NEM ismerjük.
Most nem azt írom, hogy órákon át, köldökünket nézve erősen meditáljunk azon, hogy valójában milyenek is vagyunk? Saját korlátainkat viszont jó volna ismerni, sőt beismerni.
Nem, játszom a nagy okost, sőt!
Legszívesebben minden férfit és nőt attól óvnék meg, ne csalódjon. Azt tudnunk kell, hogy egy szakításkor, egy váláskor soha sem "csak" az egyikünk a hibás.
Olyan nincs, az viszont van, hogy nem tudunk időben saját magunkkal, hibáinkkal, apróbb-nagyobb bűneinkkel szembe nézni.
Hogyan is van ez?
Rábólintunk dolgokra, melyeket később párunk szemére hányunk.
Mi nők pedig ne ringassuk magunkat abba a tudatba, hogy minden hibánk, kimondott sértésünk el van felejtve. Nem, egy párkapcsolat nem így működik…
De most a férfiaknak szánt soraimat írom, tehát (most) nem szórok hamut fejemre és nem gyakorlom a bűnbánatot.
*
A VEZÉRÜRÜ
No igen az ilyen tipusu férfi nem tűri az ellentmondást. Ő hordja a kalapot igazából is, no meg képletesen is. Jó lenne, ha időnként magukba mélyednének és átgondolnák, milyen pocsék érzés a párjuknak az örökös hozzájuk igazodás.
Igaz, a nők (főként) az ilyen férfiakat kedvelik, sőt keresik. Csak akkor koppannak, amikor rájuk talál a „szerencse” egy ilyen férfi kapnak a Sorstól, - VEZÉRÜRÜ képében. – Akkor már visszakoznának, de már késő.
Az is igaz, majd minden nőnek az a mániája, hogy majd ő, majd ő „megváltoztatja” választott párját.
Hahahaha! – nevetnem kell. Ez soha nem fog sikerülni.
A férfiakat és a nőket is már „készen kapjuk” a Sorstól. Önálló gondolkodással, akarattal, mániákkal, szokásokkal, ízléssel stb. stb. Ha a kapcsolat elején erről, vagy arról választott hölgyünk lemond, ne higgyünk a „csodában”. Ez a „beetetés” időszaka.
Összegezzünk, milyen típusú nőket fújhat elénk a Sors szele?No igen az ilyen tipusu férfi nem tűri az ellentmondást. Ő hordja a kalapot igazából is, no meg képletesen is. Jó lenne, ha időnként magukba mélyednének és átgondolnák, milyen pocsék érzés a párjuknak az örökös hozzájuk igazodás.
Igaz, a nők (főként) az ilyen férfiakat kedvelik, sőt keresik. Csak akkor koppannak, amikor rájuk talál a „szerencse” egy ilyen férfi kapnak a Sorstól, - VEZÉRÜRÜ képében. – Akkor már visszakoznának, de már késő.
Az is igaz, majd minden nőnek az a mániája, hogy majd ő, majd ő „megváltoztatja” választott párját.
Hahahaha! – nevetnem kell. Ez soha nem fog sikerülni.
A férfiakat és a nőket is már „készen kapjuk” a Sorstól. Önálló gondolkodással, akarattal, mániákkal, szokásokkal, ízléssel stb. stb. Ha a kapcsolat elején erről, vagy arról választott hölgyünk lemond, ne higgyünk a „csodában”. Ez a „beetetés” időszaka.
A NYÁVOGÓS
Mindenért nyafog és mindenkor
. Először a férfiakban felébreszti a segítés, az óvás „arkangyalát”, a „majd én mindenben, ebben is, abban is segítek” – ingert. De ezzel a nyávogással előbb v. utóbb a férfiak agyára megy.Az ilyen lányoknak/asszonyoknak minden baj. Legfőképpen az Élet, az, ami fáj. Ha süt a Nap, az, ha felhős az ég, akkor az. Ha megdicsérjük (mintha férfi lennék úgy írom) a küllemét, hogy csínos, fitos stb. stb. (Hű de nehéz férfi módra írni…- G.B.) azonnal támadásba lendül és a nem létező „hurkáikat” mutogatja, hogy itt is, meg ott, még mindig kövér. Ne vígasztaljuk, tudja ő pontosan, hogy randa. Stb. stb. stb. Napunkat, kedvünket elkeseríti. Már a szexhez sincs ingerünk.
Ha virágot viszünk, akkor azzal támad, van valakink, s furdal minket a lelkiösmeret. Fel sem merül benne, hogy azt a virágot azért vásároltuk, mert csakis őt szeretjük, s gondoltunk rá.
A SZOMSZÉDOLÓS
Bármilyen furcsa (mi nők) ilyenek is vagyunk. A férj, az életünk párja dolgozni, bárhová megy, s mi alig várjuk, hogy áttopogjunk a szomszédba. Jól ki lehet pletykálni ezt meg azt, no meg, hogy ki miért és hogyan? Az ebéd, a takarítás pedig vár(hat) – gondoljuk. S, amikor észbe kapunk, már idő van, akkor rohanunk, s tesszük a dolgainkat a helyére. Betoppanó férjünk, párunk mit lát? Rendetlen szobát, félig kész, odakozmált ételt.
Kapcsolat elején ezt még tolerálja, később megmorogja, de eljön az idő, amikor üvöltözéssel válaszol – szomszédba topogásunkra. No kedves férfiak, itt is szükség van a türelmetekre.
A SZÁMÍTÓGÉPELŐS
Hjaj, mindig van valami új a Facen, valaki – valakinek írt és mit? Azon kívül terítve van a receptkönyvek garmadája, no meg a hírek, hogy mi és hogyan történt. A blogokat még nem is említettem, no meg a jósdák, a horoszkópok! Igazi kincsesbányák. A YouTube-n bitang jó filmeket is találhat az aki keres. Hölgyeményünk keres is, no meg talál is.
Férj hazaérve u.azt találja, mint fent. Reakciója, u.az mint az előbbiekben megírtam.
Végeredmény: mi vagyunk (nők) megbántva, hogy életünk párja (a férfi) nem értékeli kellően a kultúra utáni olthatatlan vágyainkat.
Az ANYA
Nehéz az egészséges vonalat meghúzni, de szükséges. Ha egy nőnek gyermeke születik, az a természetes, hogy nemcsak anya, de édesanyává is válik. Éjjel és nappal szolgálatban van. Több nő nem tudja meghúzni azt a bizonyos egészséges vonalat, amikor – időnként! - már a saját, sőt párjával közös életét kellene megélniük.
Időnként el kellene utazni, ha csak pár napra is, gyereket nagyikra bízva, csak kettesben és egymásnak élni. Kell és szükséges a feltöltődés, hogy tovább és akadálytalanul guruljon a család „kereke”. Ne
csikorogjon, olajozza azt meg a szerelem és a szeretet. Mivel egyik sem hullik a pár ölébe, így meg kell ezért is dolgozni. Méghozzá, ha szükséges, erőnek erejével.A gyereknek is jót tesz egy pár nap a nagyiknál, nagynéninél, megtanulja a máshol és másként viselkedést, sőt beilleszkedést.
Vannak nők, akik képtelenek az elszakadásra. Sőt arra vetemednek, hogy gyermekük mellé fekszenek, akár a másik szobába, hogy „szegény” ne legyen egyedül.
Férj tombol, dühöng és előbb, no meg utóbb (biztos), hogy rátalál egy másik asszonyra, aki őt kényezteti, őt szeretgeti. Attól, hogy apává tettek egy férfit, attól még vannak egyéb igényei is.
Vannak nők, akik ezt semmibe veszik, majd panaszkodnak, hogy férj, életük párja kimarad, nem is értik, hogy miért.
Jó lenne, ha ezeket a sorokat olyan asszonyok is elolvasnák, akik így viselkednek.
Nem azokat morgom meg, hogy édesanyákká váltak, szó sincs róla, jómagam is az vagyok.
Azt viszont igen, hogy akinek köszönhetik az anyává válást, no pontosan őt mellőzik, ok és indok nélkül. (No persze mindig lehet okot is, meg indokot is keresni, sőt találni is, de nem tanácsos).
A TISZTASÁGMÁNIÁS
Minden ragyog, fénylik, csillog. A szobában még egy süteményt sem lehet elfogyasztani lelkiismeret furdikálás nélkül még kistányérról sem, mert, hogy a morzsa stb. stb. stb. A konyhában sem lehet nyugodtan enni, mert ha leesik ez vagy az, akkor jönnek a hangyák. Úgy enni, hogy közben életünk párja lesben ül/áll, hogyan is eszünk, bizony, bizony bitang nehéz. Sőt még az étvágyunk is elmegy.
Cipőben lakásba bejönni?! E cselekedettel akár a „helyi akasztást” is kiérdemelhetjük.
Saját lakásunkban zokniban, esetleg papucsban lehetünk. A szőnyegeken védőruha, a fotel karfáján védőhuzat, minden és mindenkor „védve” van a kezünktől, talán még a tekintetünktől is.
Az ilyen „maszkban” beöltöztetett lakásban mindent lehet, csak élni nem… Egyet lehet, repülni, mint az ide behozott kis figura:
repülni, még akkor is, ha nem érezzük szentnek magunkat.A VÁSÁROLÓS
Hiába szűk az otthoni költségvetés, a vásárolós hölgy, aki hozzánk tartozik fáradhatatlanul járja az üzleteket. Ha már a fizetésünkből nem maradt, akkor vidor arccal veszi elő a hitelkártyát, s azzal fizet. S, ha már megvásárolta a 25. táskáját, cipőjét, stb. s nem fér a lakásba a mind összes cucca, akkor azért „ostoroz” minket, hogy kicsi a lakás. Ő nagyobbat vár(na) el, húzzunk fel egy nagyobb gardrobot, vagy cseréljük el megszokott otthonunkat, hiszen „nékije” vannak igényei, nem tűri a szűkösséget.
S, ha nagyon szeretjük a hölgyet, mindent megbocsátunk, még akkor is, ha erősen megcsappan egyéb kiadásra szánt pénzünk.
A FŐZŐS
Hölgyünk folyamatosan „háborúra” készül… Kamrában sorakozik a több kiló füstölt kolbász, liszt, cukor, nyáron a konyhába sem léphetünk be, mert befőzés van. A hétköznapokon és az ünnepekkor viszont folyamatosan kitesz magáért. Jó és finom ételeket rak elénk és elvárja, hogy pukkadás utánig együnk
. Ha nem tesszük, megsértődik. Kilóink gyarapodnak, sörhasunkat toljuk magunk előtt és levegőért hápogunk. Barátaink szóvá is teszik átalakulásunkat, s edzőterembe hívnak.Be is indulunk, de ott kifulladunk, így gyorsan hazavánszorgunk, ahol már asztalon gőzölög az finom húsleves a sok-sok, még több kifőzött cérnametélttel. No a cérnametéltet beseperjük a nagyobb mély tálba, mert úgy szeretjük, hogy a kanál is megáll, s ezek után folytatjuk testünk ily módon való „meggyalázását”: pörkölt nokedlival, sok, még több nokedlival, jó piros szaftosan, esszük ezt kanállal, kézzel és lábbal, mert finom. Tagadhatatlan.
A kilóink is tagadhatatlanul rakódnak minden testtájunkra.
Ezek után beszédelgünk elfáradva az evéstől a tévé elé
, ahol kényelmes heverőnk már az ejtőzésünket várja. Feleség, v. életünk párja hozza is a még langyos almás pitét, kistányért, hogy együnk, együnk, mert így a finom, még langyosan.Saját anyánk sem ismer ránk fél év múlva, amikor vidékre utazunk hozzá.
Mondja is:
- Fiam, fiam, orvoshoz kellene menned, úgy feldagadtál, tán valami rejtett bajod van? Vizes vagy, biztosan. Az ilyen alattomos, a víz. Kérjél vízhajtót, az majd megsegít.
Hazaérve belenézünk a tükörbe és elkeseredünk
. Hjaj, nem víz ez, hanem háj, háj tetején, amit „szeretetből-szerelemből” pakolt ránk asszonyunk.AZ UTAZÓS
Télen már a nyárra gondol. Szabadságunkra, hová megyünk. Hová menjünk? Légyen az kül- vagy belföld, ő mindig megtalálja a legérdekesebb célpontot.
Felkészül, hónapokkal előbb nemcsak spórol, még a cigaretta adagot is lecsökkenti, borotva habból is az olcsóbbikat vásárolja, mondván, kell a pénz az utazásra.
Végre eljött a nagy nap!
Bőrönd és táska itt meg ott, Siva Istent (Wikipédiából kimásolva: Sivának több funkciója és megjelenési formája is van. Ő birtokolja a tama-gunát is, ami a tudatlanság kötőereje. Három szeme van: a Nap, a Hold és a tűz. A nagy hatalmú istent szokás 4, 6, 8, 10 vagy akár 32 karral ábrázolni. Siva a „pusztító”, Visnu a „megtartó”, Brahma a „teremtő” istenek hármasa (Trimúrti) határozza meg a hinduizmus alapjait).
Mi a Sivát irigyeljük a sok karja miatt. Nekünk csak kettő adatott meg
, s azzal a kettővel igencsak akadályozott a több bőrönd, táska és szatyor cipelése. Végre autóval, busszal, vonattal, bármivel, de elérjük a célt. Szisztematikusan, amúgy férfiasan kipakolnánk, majd zuhany, pihi esetleg rövidke szundikálás.De ez nem adatik meg!
Asszonyunk városnézésre készült. Kezében útikönyv, sietve hajt minket, hogy mielőbb induljunk, mert ezt meg azt meg kell még ma néznünk.
Az utazásba, a mindenbe belefáradva unottan kócolunk mellette. Füleinkkel halljuk amint olvassa az úti „bibliáját”, de az eszünk máshol jár. Ott, ott igen, szemben felfedezünk egy szerszámboltot, becélozzuk és arra indulunk.
Feleség sápítozik:
- No, de fiam, ott nincs semmi látnivaló!
Neki nem, ezt jól tudjuk. De nekünk! Kincsesbánya. Micsoda fúrók, elektromos kütyük és mindenféle beállításokhoz a különféle szerszámok és segédeszközök. Rá is mutatunk a kirakatban az egyikre. Hölgyünk felháborodva sivítja, hogy erre sem pénzünk, sem időnk, mert az ilyen meg olyan romokat, múzeumot meg kell néznünk.
Két lehetőség van: vagy lakatot teszünk a szánkra és hangtalanul mellette ballagunk és hallgatjuk a (számunkra oly érdektelen) előadást, vagy már a megérkezésünk első napján ledorongoljuk. Erőszakkal bemegyünk az üzletbe és megvásároljuk az óhajtott kütyüt, szerszámot, miegyebet. Ez utóbbi tettünket később irgalmatlanul megbánjuk, mert a nap 24 órájában azt halljuk, hogy eldorbézoltuk azt a pénzt, amit ő másra szánt.
A gyaloglásban fáradhatatlan, nekünk már a nyelvünk is izzad, fagylaltot ennénk, de nem lehet, mert spórolni kell a következő múzeumi belépőre. Titkon minden múzeumot, képtárat elátkozunk, mi a jó fenének kellett ezeket a (számunkra értéktelen) kincseket megőrizni? Kérdésünkre mi magunknak és magunkban meg is adjuk a választ: az ilyen férjek bosszantására, mint mi vagyunk.
A tanácsom mi lenne?
Amikor párválasztásra adjuk a fejünket, előbb nézzünk szembe önmagunkkal és csak ezután „vadásszuk” le a számunkra legmegfelelőbb hölgyet. Életünk párjául. Kritikusan nézzünk önmagunkkal szembe. Véletlenül sem úgy, mint a képen szereplő cicus - aki oroszlánnak látja magát. S, ha ennek látja, akkor úgy is viselkedik. S, ennek egyenes következménye, hogy a Sors, vagy álmai asszonya előbb v. utóbb az orrára koppint.
Ha így tennénk, kevesebb lenne a szakítás és a válás.
Mindezek leírása után sem mondom azt, hogy jómagam okosan éltem az életem, mert nem. Emberből vagyok, tehát hibáztam és hibázom, de legalább felismerem, hogy mit és mikor.
Az okos a más kárából, a buta a sajátjából tanul. No én többször a buták közé sorolnám magam, mert a saját hibáimból tanultam.
Az viszont tény, hogy tanultam. Még egyszer u.azt nem követem el. De más hibát? No igen, arra mindig képes vagyok/leszek.
*
Végezetül: férfiaktól tudom, hogy JÓ DOLOG FÉRFINAK lenni. Szenvedéllyel levadászni a szép vadat, azt, amit remélünk, hogy a Sors nekünk szánt:
