Párkapcsolat - nőknek (1.)

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Szilveszter elmúltán több egyedül élő, ma már a szinglik között egyre többen határozzák el, hogy jövőre párra találnak. A család, mint olyan, egyre sérülékenyebb. Több a válás, a párkapcsolatok főként azért bomlanak, mert körülöttünk minden felpörgött. Az életünk is, s ez nem mindig jó és üdvös dolog. A férfiak még hatvan év felett is huszonéves barátnőkről álmodoznak.

Csak arra volnék kíváncsi, milyen témában tudnak beszélgetni, szexben igaz, nagy segítőjük a kék tabletta, de ez nem megoldás. Idejüket – közösen! – hogyan töltik? Virágzanak a különböző társkeresők, a neten s a neten kívül is. A televízióban is látni olyan műsort, hogy egyedül álló nők – egy-egy vacsorára alapján választa(ná)nak párt. Reménykedve csengetnek be a jelölt ajtaján, majd elköltenek egy vacsorát, melyet az étlap szerint választottak. Aki mindazt elkészítette, az egy ügyes, vállalkozó, párra vágyó férfi. Ebben a tévéműsorban láttam már fiatalt, középkorút, sőt idősebbet is. Az ötlet jó, a hölgy (a választó) három férfi közül reméli életének jövendőbeli párját. Többnyire ez sem jön össze, mert a műsor három hónap múlva visszatér a párokhoz. Bizony, bizony a tapasztalatok. siralmasak és lehangolóak. Miért is van ez?


Nem játszanám a nagy okost, de sokadik betöltött X-em után, vannak tapasztalataim, többet láttam, hallottam, mint a nálam fiatalabba, így bátorságot gyűjtöttem, hogy itt és most megosszam ezeket.

A legnagyobb baj az, hogy saját magunkkal és vágyainkkal nem vagyunk tisztában. Milyenek is vagyunk? Mennyire vagyunk toleránsak, tudunk-e bármiben veszíteni, akár egy döntésben is, vagy mindig csak a nyerő oldalon akarunk állni? Elhisszük-e azt, hogy a szerelem egy idő után – jobb esetben – szeretetté minősül. S, bizony bárhogyan is tagadjuk, a szeretet békésebb, biztonságosabb és akár egy életen át tartó kapcsolat. Felbonthatatlan.

A szerelem? Kémia. Ezt már oly régen bebizonyították. Amikor érezni akarjuk a kiválasztott férfi bőrének illatát, látni akarjuk tekintetének ránk csodálkozását. Pontosan tudom, mert éreztem, milyen érzés az, amikor a Párom még nem is meg, de én már éreztem azt a furcsa, gyomorszorító érzésemet, ami a jöttét jelezte, a szívem szinte az asztalon dobogott, no meg úgy mellékesen a torkomban...

Itt és most felsorolom a férfi típusokat. No, ettől sokkal nagyobb a „választék”, gazdagabb a paletta. A teljesség igénye nélkül, mert nem férne bele a „választék” még a net újságba sem.

*

Tehát kik a nehéz esetek: a játékszenvedéllyel megáldottak,- a skalp gyűjtők, - az önzők – akik egy tévékészülék előtt több korsó/doboz sörrel csak a különféle meccsek okán üvöltöznek, a lakásunkba csődített barátaikkal. – Még nem is szóltam a mindig „betegekről”. Mármint nem betegek, csak beképzelik maguknak, hogy azok. Folyamatos ápolást, megértést, tutujgatást várnak tőlünk. – No és még a világjárókról. Akiknek rövid idő után forró a talaj a talpuk alatt, és más városba, más világrészre, kalandokra vágynak. S, azt várják el tőlünk, hogy kövessük őket a sivatagba, a tenger mellé, a hegycsúcsok tetejére stb. stb. eszement kalandjaikban vegyünk részt, teljes mellszélességgel, megértéssel.

*

A következő részben pedig azt taglalnám, hogy mi nők, milyenek vagyunk és mire vágyunk? Vágjunk a közepébe! Itt „tálalaom” a férfi típusokat, akik közül NEM szeretnénk beválasztani.

*

Az özvegy :cool2: – Temetőt járva, visszük a virágot rokonaink, férjünk sírhalmára. Felfigyelünk, mert udvariasan, de elküldhetetlenül jön mellénk egy magas, csínos, jó arcú férfi. Halkan kérdezi, mikor veszítettük el, hogyan viseljük az egyedüllétet, van-e gyermekünk? Közben könnyet morzsol a szeme sarkában, s egyfolytában regél elhunyt asszonyáról. Szó, szót követ majd cukrászda, vacsora és kellemes találkozások követik egymást. Hajlamosak vagyunk elhitetni magunkkal, hogy Ő lesz az igazi, még azt is magunkba magyarázzuk (képesek vagyunk erre), hogy a Sors küldte nekünk ezt a jó embert.

No az, hogy mennyire jó és főleg nekünk, az az alábbiakból kitűnik. (Arra később döbbenünk rá, hogy Ő nem nekünk, nem a számunkra született).

Több hónapig tart a temetői találkozás, majd egyéb randevúk, amíg végre rászánjuk magunkat arra, hogy egy kellemes vacsora után – az udvarias és szívélyes kérésre, felmegyünk – az özvegy férfi lakására.

Bár ne tennénk! Minden takaros, tiszta, az éjjeli szekrényen éjszakai- arc- és kézkrém. A fürdőszobában hófehér fürdőköntös, többféle pipere, el is csábulunk. Egy márkás parfümöt magukra szórunk, majd a habos-fürdőzés után, minden lelkiismeret-furdalás nélkül belebújunk a fürdőszoba ajtaján lógó köntösbe. Igaz, a köntösre kék fonallal van ráhímezve, hogy „Anna”. Illatosan, kedves mosollyal lépünk ki a fürdőszoba eme „szentélyéből”, s mit látunk? Ágy megvetve, ágyneműn ott virít u.az a hímzés: Anna. Ez már erősen „leveri a lécet”, amit a lelkünkben érzünk. Georg, mert ez az özvegy neve rendezgeti a gyümölcsöket és az italt, poharakat az asztalon. Majd torkot köszörülünk, hogy vegye észre már a szépségünket is… Hiszen ott vagyunk, loknis hajjal, mosollyal arcunkon és reményekkel.

Mi történik erre?

Georg feje belilul és üvöltözni kezd:

- Azonnal vedd le ezt a köntöst, EZ Annáé! S, mit képzeltél, a parfümjét is használhatod, csak azért, mert feljöttél? Itt minden Annáé, semmi közöd semmihez, soha… Az arc- és kézkrém is az övé…!!!!!!

Szemünk elé sötét fátyol, önérzetünk felébred és vissza is kiabálunk.

- Nekem is volt veszteségem, az élet – az életért üvölt. – folytatod: - Miért lököd el? Legfőképpen miért rángattál bele ebbe a megalázó helyzetbe?! Stb. stb. stb. Ruháinkat magunkra rángatjuk és keserű szájízzel csapjuk be magunk után a kaput.

A mulatozós:dr_173:– Balatonfüreden, barátnővel nyaraltunk – Klára pergeti le a „filmjét” előttem . A kedves, jó hangulatú vendéglőből messzire hallatszik a cigányzene. Az első asztalnál egy jóképű férfi ül és szívből, érzésből a legszebb magyar nótákat énekli. Csak úgy a maga gyönyörűségére. Előtte pogácsa és egy üveg bor és ásványvíz, de alig iszik. A prímást folyamatosan „foglalkoztatja”, régi és még régebbi csodaszép nép- és műdalokat, operett részleteket énekel. Minden porcikájában érzi a muzsikát. Később fel is áll, s csak úgy magában csárdásozik, figurázik a lépéseivel. A cigányzenekar vezetőjének, a prímásnak a homlokára szorítja az 5 ezer forintosokat. Gyors, egymásutánban.

Barátnőnk feljajdul:

- Óh, mintha egy régi film elevenedne meg! Milyen jó dolog lehet is, egy ilyen vidám, mulatozó emberrel az élet?! Áh! Ha az én párom lenne, sürgősen megváltoztatnám (Részemről a figyelmeztetés: senkit és soha nem tudunk megváltoztatni. Más emberré tenni).– vallom. – A mai világban nem szórhatnánk így a pénzt, hiszen nem grófi famíliába születtünk, birtokunk sincs, csak a havi fizetésünk, no meg a rezsi, amit ki kell fizetni. Nem mondhatjuk a szolgáltatóknak, most nincs pénz, mert elmulattuk.

A jóképű és mulatozó férfi észreveszi mértéktartó, de mégis rendkívül szexi és ezért feltűnő ruhánkat, csinos, feltűnő alakunkat, kedves arcunkat. Tudjuk, hogy ma nagyon csínosak vagyunk mindketten, s élünk is a „játékkal”, ami ilyenkor szokásos. A kacsintásra felemeljük kissé a poharunkat, s észre sem vesszük, pasi már asztalunknál. Prímás nekünk húzza a nótát „csak egy asszony van a világon”-t. Zárásig maradunk, majd kiülünk a sustorgó hullámokat vető Balaton partjára. Romantikázni. Pasi nemcsak csínos, de csókolni is jól tud. Mi reménykedünk. No ez már nem is kalandocska lesz, de párkapcsolat. (Így indul be a „remény-vonat). Nem ez történt.

Az idő kereke gyorsabban fordul, barátaink, szüleink legnagyobb megdöbbenésére mulatós pasi négy bőrönddel barátosnőmhöz költözik.

S, mi történt ezután?

Fizetéskor, mármint amikor Ő kap fizetést, vacsorával várja… várja… és várja. Titkon sejti, hogy újdon került párjának „fontos elfoglaltsága van, valamelyik cigány zenészes” vendéglátó helyen. Dühös és fogadkozik. Nem, nem, ezt nem tűrji, majd mi megváltoztatja.

Ebből csak a mondat első fele teljesül be, mármint a „nem tűrji” rész. A pasi megváltoztatására reményünk sincs. No igen, a mulatós ember hajnalban haza is kerül, nagy csokor virággal a kezében. Valamelyik parkban szedhette össze és vidor, önfeledt mosollyal az arcán. Nem, nem ittas, csak boldog. Fékezhetetlenül. Ő most egyedül ünnepelte azt, hogy én vagyok. Én, igen, de otthon és vacsorát főztem neki. Ettől lett oly boldog, meg kellett ünnepelnie. Mi történt? Vacsora szemétbe landolt, hadd fájjon a szíve és bőröndökbe gyorsan és lehetőleg „összegyűrve” lazán beledobáltam a finom, vasalt ingeit, a féltett és szép, drága öltönyeit stb. stb.

Egyedül maradtam ismét, keserves hangulatából közös barátnőnk tépte ki, „vadászatra fel” – bíztatással.

A piperkőc :rolleyes:

S.A-val egy baráti összejövetelen ismerkedtem meg. Rendkívül ápolt férfi. A keze manikűrözve, a cipője ragyog, az öltönyének nadrágja élére vasalva, az ing makulátlan. No, gondoltam, reméltem, Ő lesz életem párja – de örökre.

Ismét „homokra futottam”. Az első együttlét előtt a kádba töltött habfürdős víz hőmérsékletét is megméri, a csapokat használat után száraz ruhával kifényesíti és közli, hogy nála ez a rend. Minden élésre vasalva, még a lepedőt sem tudtam összegyűrni vele – panaszkodik Ella, - majd a pasi a mérlegre áll, vérnyomást mér és az értékeket gondosan füzetébe írja. Ellának felszalad a szemöldöke, mindenre készült, de erre soha. Ezek után a teljes megaláztatás következett, amire a hölgy nem is számított. S.A. a „szerencsés” választott férfi Ella a levetett ruháihoz lép, majd a bugyiját gondosan, lámpa alatt tanulmányozza át.

Ella a továbbiakat már nem várta meg, hiper gyorsasággal öltözött fel és a házból kilépve, autójának kulcsát alig tudja a zárba csúsztatni. Ideges, de olyan nagyon, hogy még a szeme is remeg. No igen, akkor itt sem termett babér. Nem lett IGAZI párkapcsolat.

A munkamániás :dr_9:

Angéla lelkendezve meséli, hogy egy IGAZI sebész orvosra lelt. Igaz, hogy K.A. (a kiválasztott) elvált, felnőtt gyerekei Európa különböző pontjain, egyetemen. Gond nincs velük, a tanulásra és egyéb költőpénzeiket a sebész orvos, nevezzük K.A-nak rendesen fizeti. Jönnek az emailek, nem hozzá, az apucihoz a skypeon lefolyt rövidke, velős beszélgetéseket már csak kibírja. Tehát Ő lesz a kiszemelt, az IGAZI.

Nem így történt. K.A. sokat ügyelt a klinikán. Az ok és indok megvan, kevés az orvos, sok a beteg. Fáradt, rendszerint fejfájással és lábaiban érzett izomlázzal érkezik Angéla lakásába. Vacsoráját magába sepri, röviden megkérdezi, hogyan van? Választ sem várva, Angéla íróasztala mögé ül és olvassa a legújabb és a még újabb orvosi lapokat, könyveket. Tervet készít a másnapi operációra. Éjfél után pár perccel a paplan alá csusszan.

Angéla hiába érezteti, hogy vannak szexuális ötletei, feltámadtak a vágyai.

K.A. leinti, fáradt. Több ember helyett is dolgozik, ha igaz párja akar lenni, meg kell tanulnia – tolerálnia! – a munkáját, hívatását, tovább képzését, amit a különböző lapokban és a neten talál.

A kertészkedő :confused:

Társkereső útján ismerte meg W. I.-ét. Viszonylag gyorsan összejöttek, közös érdeklődési kör, sőt Imre arról puhatolódzott, hogy Erzsi hol is született. Vidéken, volt a válasz, szüleim gazdálkodó parasztemberek voltak.

- Hű, ez nagyon jó, akkor Neked Szivikém, nem kell magyaráznom a gaz és a hasznos növény közötti különbséget? Akkor Neked a kezedbe beleillik a kapa?! Sőt bele is nőtt J– W.I. így örömködött.

Erzsinek ezek a mondatok még mindig nem ébresztették fel a gyanúját.

A gyanú – beigazolódott. W.I. a következő randevújukon autójával „Pusztakutykuruttyra” vitte, majd gyors reggeli után, a szerelemre vágyó hölgyet beállította kapálni, kapáltak mindketten a tűző napon, a 36 fokban. Erzsi időnként leállt, beült a hűvös szobába, mert a régimódi parasztháznak csudi hűvös szobája volt. Limonádét is készített, amikor éppen szürcsölni kezdett, W.I. villogó szemekkel jelent meg:

- Aki nem dolgozik eleget, ne is egyék! – felkiáltással az ízes limonádét a tornác földjére loccsantotta.

Erzsi a fejét verte volna a falba, hogy nem a saját autójával jött. W.I. nagy hanggal, indulatosan csapkodta az ajtókat és Erzsitől azt követelte, hogy kapáljon tovább, mert annak meg ennek a sornak meg kell lennie! – szerinte. – Erzsi pedig menekülésre fogta a „figuráját”. Felöltözött és a szomszédot megkérve és meg is fizetve kivitette magát a pályaudvarra. Azt sem tudta, hogyan szedje magát össze. Napokig szenvedett az izomláztól.

- No, látjátok, ismételten megjártam! – panaszkodta.

A segítőkész :(

Berni óvatosabb volt. Már fél éve jártak H.E.-vel, amíg megengedte, hogy (a férfi a saját albérletét fenn tartva), de pár bőröndjével a kedves kis házába költözhetett. H.E. gyorsan át is telepítette magát.

S, mi tartozott a legfontosabb holmijához? Soha ki nem találjuk. Egy terepasztal. Előbb csak kis méretben, majd napok alatt nagyobb és nagyobbá vált, no nem a pasi, de az az „átkozott terepasztal”. H.E. későn éjszakáig építette, majd mikor csak oldalvást lehetett a nagyobbik szobában közlekedni, Berni egyre ingerültebb lett. A már működő terepasztal ott terpeszkedett,

Berni a szokásos időben munkába ment. Nem is remélte, mekkora meglepetésben lesz része, amikor este, majd belép az előszoba ajtaján.

Eljött az este, fáradtan, de tettre készen boltból ki – és boltba be – vásárolt. Szatyrok megtömve, nyitotta az előszoba ajtaját.

Felsikoltott.

A szép barack színű előszobájának fala – liba-fos zöldre „váltott”. A nagy szoba pedig sárgára, amikor annak színe reggel még halovány kék volt. A földön festékes vödrök, mindent a por lepett be. Festék illat terjengett.

Berninek a szemei és a lábai is összeakadtak. Szó nem jutott ki a száján, ezt képtelen volt megemészteni. Az ő lakása, az ő fala, a színei, s ráadásul a terepasztalon vidoran körköröző mozdony, mely fáradhatatlanul járta a terepasztal alagutjait és egyéb pályáit. „Újdonsült” párja pedig a festékes ruhájában ott téblábolt a hatalmas terepasztal mellett.

Mindenütt festékpacák, por és mérhetetlen kosz. A bútorok hegyekben stb. stb.

Berni összeszedte magát és a hangját is. Sivítva követelte, hogy perceken belül takarodjék az önjelölt masiniszta és felkéretlen festő az ő lakásából. Költözés még az éjszaka leple alatt meg is történt.

Berni sem kérte a segítőkész festő „szerelmét”, de a barátságát sem, vad gondolatai támadtak a terepasztal ellen. Legszívesebben darabokra törve dobálta volna ki a kertbe. Egy valamiért nem tette, nem akarta, hogy a szomszédok a szájukra vegyék.

A tény. Ő is egyedül maradt.

A „szenvedő”:dr_4: 2016.01.01. mentés 013.png

Márta a metrón ismerte meg - M.O.-t . U.abban az időben utaztak reggelente. A férfi kedves volt és őrületesen jóképű. Szó-szót követett, majd randi. Ez még télen volt. Zökkenő mentesen meg is történtek a találkozások, végül a kapcsolat intimitásba fordult. Márta hiába kérte M.O.-t, hogy a hétvégén, ünnepen is találkozzanak. M.O. – a kérdések elől válaszaival – gondosan tért ki. A férfi benyögte, hogy tíz napra elutazik a családjával. Többet erről nem mondott, Márta hiába vallatta.

A tíz nap után egy forró szerető férfit ölelt az ágyában, M.O. volt. majd az együttlét után „párja” a cigarettája után nyúlt, rágyújtott. Márta a kezére nézett rá. Bizony ott volt egy FEHÉR SZÍNŰ karika nyom – a jegygyűrű letagadhatatlan nyoma.

Márta fel is tette a kérdését:

- O. Te nős vagy? Ott a nyoma a gyűrűdnek!

- Igen, de ez nem jelent semmit. A gyűrűt csak ünnepkor meg utazáskor használom.

A feleségem egy beteg asszony, „szenvedek” mellette, szex semmi, csak az örökös panaszkodásának meghallgatása. A kíméletes életmódjának megszervezése. Hidd el, „szenvedek” ebben a kapcsolatban. De nincs mit tenni, a ház, az autó közös. Hogyan is lépnék ki egy fél házzal, egy fél autóval ebből a házasságból? Veled olyan jó hét közben, mert el tudod felejtetni a nyomorúságos életemet.

Márta szemrevételezte a férfi bronzbarna színű bőrét, a vidám kacsintást a szeme sarkában. Azonnal határozott.

- Befejeztem. Nem leszek másodhegedűs! Pakolj, pucolj! – adta ki a parancsot.

M.O. nem volt elkeseredve, búcsúzóul egy „kedves megjegyzésével” oda is szúrt a csalódott asszonynak:

- Nehogy azt hidd, hogy el vagyok keseredve! Minden ujjamra találok hétköznapi szeretőt, talán szebbet is, mint amilyen Te vagy!

*

Tökéletes párkapcsolat nincs! Mindig valamit be kell áldoznunk, az időnket, a véleményünket, a pihenésünket, a munkánkat – mindenből egy picit! – de nem az egészet. Az egyéniségünket pedig végképp soha nem tudjuk feladni, pláne akkor, ha több ideig már egyedül éltünk. Nehéz megszokni azt, hogyan is igazodjunk más ember munkájához, életéhez, életciklusaihoz, vérmérsékletéhez, az életfilozófiájához, az érdeklődéséhez.

Nehéz és nem is mindig sikerül.

Mi a megoldás?

Valamiképpen megalkudni?! Nem, ezt soha nem tanácsolnám. Azt viszont igen, hogy nyitott szemmel válasszuk ki elkövetkezendő „áldozatunkat”. Amennyiben vágyunk igazi párkapcsolatra. Aki erre teszi fel az életét, kívánom, hogy sikerüljön. Legyen öröme, boldogsága, sok-sok szeretet és szerelem. Semmi csalódás, mert a rossz dolgoknak elébe kell menni, berekeszteni, időben azokat.

A második részben a férfi olvasóknak kedvezek. Leírom, mi nők, időnként milyen kibírhatatlanokká válunk, ha párként választ magának – minket egy-egy „rendes” és jóravaló férfi. A következő részben a férfiak lesznek a szenvedő felek – s ők pedig tőlünk szenvednek… Mert mi is tudunk ám meglepetéseket okozni.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mindenbol egy kicsi.....ossze kellene gyurni es kijonne belole az idealis ferfi...vagy nem.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
:cool: hogy én erre nem gondoltam?! Tehát maradjunk a "gyúrásnál"?! Való igaz, nem könnyű a párunkat megtalálni. Többször azért, mert nem adjuk fel önmagunkat, (én sem) - van akinek sikerül. De ez akkor jó, ha felváltva gyakorolják a bólintgatást. Akkor "kerek" és igaz az egész kapcsolat.
 
Oldal tetejére