Példátlan ítélet: 27 évnyi házimunkát kell megfizetnie a férjnek

Ezzel elismerték, hogy a házimunka is munka.

Egy argentin bíróság eddig példa nélküli ítéletet hozott egy válási ügyben. A 70 éves férjnek 8 millió pesót (körülbelül 52 millió forint) kell fizetnie volt feleségének a 27 évnyi házimunkáért cserébe.


Victoria Famá bírónő gondosan mérlegelte a körülményeket: a 30 évnyi házasságban nagyon világosak voltak a szerepek. Az asszony (közgazdasági diplomáját a szögre akasztva) otthon maradt, gyereket nevelt, és a háztartást vezette, míg a férje eljárt dolgozni. Majd, mikor a nő 60 éves lett, férje elhagyta – ekkorra pedig esélytelen volt, hogy újra dolgozni tudjon, és nagyon kevés nyugdíjat kapott. „A feleségek gazdasági függése a férjüktől egyike a fő okoknak, amiért a nők alárendeltek a társadalomban” – jelentette ki a bírónő az ítéletében.

A pár 2009-ben költözött szét, és két évre rá váltak el. A férfi azóta is jól él, a felesége viszont anyagi nehézségekkel küzd.

Az ítélet nagyon új szemléletet tükröz, mert elismeri, hogy a házimunka és a gyereknevelés is munka, mert idő, erőfeszítés és rátermettség kell hozzá – mondta Lucia Martelotte, a Latin-Amerikai Igazság és Társadalmi Nemek Csoport megbízott igazgatója. – Ez azonban láthatatlan munka, és a nők nem kapnak érte fizetséget.

O. Réti Zsófia

12648240-6953891-image-m-11_1556089677338-9.jpg
 
Színes és érdekesnek szánták.
Megint kinyit egy férfiakat sújtó leendő tönkre tételt.
A feleség tartás anomáliáival egyetemben.
Már eddig is sok életet tett tönkre a feleség tartás óriási összegei.
Az elvi kérdésben igaza van a probléma felvetőnek.
A háztartási munka az munka
Az indoklás is sok esetben igaz.(alárendelt szereppé válás) a gazdasági függőség miatt
Az azonban logikai ellentmondás az indoklásban: "Ez azonban láthatatlan munka, és a nők nem kapnak érte fizetséget.
8 millió pesót (körülbelül 52 millió forint) kell fizetnie volt feleségének a 27 évnyi házimunkáért cserébe.
Hogy jött ez ki?
És közben mennyi egyebet kapott a feleség?
Előtte pont arról volt szó anyagi függőségben élnek.Gondolom a férjüktől.
Vagyis sokba(annyiba amennyibe) került a feleség.
Ez pedig mutatja nem fizetség nélkül éltek.
Nem tudom miként lehet megállapítani mennyi óráért mennyi pénz járt volna És azt vajon bőségesen megkapta e?
Így az egész egy olyan ügy, ami lehetetlen és kibogozhatatlan.
Millió igazságtalanságot hordoz kitalálásával.
Lesznek helyzetek ahol másokat tesz tönkre az egyik látszólagos megmenésével.

Itt ezek után bárki ír mindenkinek lesz valamennyi igaza.
Előbb a nők jönnek akik szeretik a pénzt.
És nem az igazság két oldalát nézik.
És jönnek akik jönnek
A "kígyók meg kígyóznak":hurra:
 
Utoljára módosítva:
Ha házastársak egyike lemond a magánéletéről és a családjának szentei az idejét míg a másiknak megmarad a magánélet de, ő hozza a pénzt a kapcsolatba ott igen is jogos ez az itélet mert ha elválnak akkor tényleg az egyik anyagi helyzetén nem lesz változás.
Csak azt nem tudom akkor mi lett volna ha a kereső társ elhalálozik?
Akkor kitől kérnék a pénzt?
 
A legtöbb férfi a "te itthon vagy, ráérsz" bűvöletében él.
Jópár évvel ezelelőtt, amikor utoljára tv-t néztem, láttam egy angol sorozatot...házaspárok 2-3 gyerekkel, anyu otthon, apu dolgozik.
Az eléggé leharcolt anyákat elvitték wellnesbe egy kis feltöltődésre, kényeztetésre, apu pedig otthon maradt a gyerekekkel és a házimunkával.
A nők írtak listát a napi elvégzendőkről, a gyerekek programjairól, stb., tehát nem hagyták ott a férjet tudatlanul.
Kivétel nélkül, éjszakáig végezve (ha ugyan eljutottak a teendők végére) a napi feladatokat, a férjek hullafáradtan dőltek ágyba....és kivétel nélkül maximálisan elismerték a nejük teljesítményét, amikor az hazatért és ők végre vissza mehetettek a kényelmes napi 8 óra munka, utána otthon alul-felül kivagyok szolgálva életükhöz, sőt legtöbben megfogadták, a jövőben besegítenek a háztartási munkákba, a gyereknevelésbe.
Ennyit a pénzéhségről.

A magyar nők többsége mindezt munka mellett zsonglőrködi végig, ráadásul egy hímsoviniszta közfelfogás közepette.
Vannak persze férfiak, akik neveltetésük, józan belátásuk okán egyenlő társként kezelik a nejüket és segítenek neki, főleg a fiatalok között, de a többség sajnos nem ilyen.
Lehet ezzel vitatkozni, de a tények makacs dolgok...
 
Lehet beszélni az anyagi részéről, mert ez látványos, noha nehezen számosítható, főleg nem egzakt módon. Én sokkal erősebbnek érzem a hűség kérdését és azt, hogy az ide vezető hosszú és egészen biztosan küzdelmes és fárasztó úton már jóval korábban elveszíthette egymást a két ember. Nem kértek időben, vagy nem akartak, vagy szégyelltek, vagy nem mertek segítséget kérni. Vagy tényleg túl későn vették észre, hogy baj van... Az árulás és az elhagyottság a nő számára, az ítélet a férfi számára megalázóbb. A per mindkettőjük számára az. Létezik a "tűzoltásnak" szánt, de inkább a folyamat kísérte lelki sérülés terén némi kármentést adó intézmény, a mediálás, de a megelőzés, vagy az idejében való "gazolás" lehetősége és módja egy sokkal kevésbé explicit folyamat... Lehet részt venni még a házasság előtt jegyesoktatáson, házasságra való felkészítésen, később szülő-tanfolyamon, baba-mama klubban, stb., aztán ott van a gyerekek kamaszkora ami idegölő - az életközepi válsággal - amikorra - vagy amikor, ha addig még nem - az éppen semmire sem elég energiákból minden korábbinál többet kell - muszáj - érdemes egymásra is odaszánni... Közösséget vagy közöset találni egymásban és egymáson kívül... - és egyben hiteles ( és lehetőleg nem elrettentő) mintává is válni a kamaszok, fiatal felnőttek számára... Ha ezek a pillanatok nincsenek tudatosan, közösen megharcolva, a gyerekek felnövésével gyorsan elmúlik valami, ami szép volt, de a múlté lett, és túl az ügyön ott van két egymásra alig ráismerő, vagy ráunt, törődött ember... Egyforma a felelősség... - megpróbálni figyelni... Mindig annak jobban, aki jobban érzi azt, hogy a másiknak mennyire nehezen megy ez éppen...
 
Az otthon végzett munka is munka, csak sokak szerint a második műszak természetesen női kötelesség. Azt, hogy otthon a sokrétű munkát nem számolják semmibe nagyon nehéz elviselni. Ez az Úr is csak most döbbent rá, hogy a házi munkának is van értéke, amit nehéz lehetett megemészteni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,985
Üzenet
4,512,831
Tagok
597,503
Legújabb tagunk
Zengő Noémi
Oldal tetejére