Pénzügyi Válság

Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
Ennek belső és külső gazdasági okai is vannak, főleg belső. Eddig a forint a többi régiós devizával nagyjából együtt mozgott, de ez az utóbbi hetekben már nem így volt, erre írta azt az egyik gazdasági újság, hogy a forint másik ligába igazolt át. Ennek az egyik fő oka a kormány "unortodox" gazdaságpolitikája, amire még kormányközeli ember is azt mondta, hogy "tankönyvszerűen megvalósíthatatlan". A másik pedig az a hír volt, hogy a Moody's bóvli kategóriába rakja magyarországot. Ehhez még hozzájárulhatott gyanúm szerint a befuccsolt kötvénykibocsátás is. Persze ennél sokkal több kisebb nagyobb oka van, de én főleg az első kettőt látom fő oknak.
 
hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
A háború a bankokkal, IMF-fel, EU-val, meg mindenkivel sokba kerül. Mindent be kell vetni, nyugdíjj, rokkantellátás, özvegyek segítésének csökkentése, EVA, ÁFA és jövedéki adó emelés, kórházak, oktatás stb. pénzelvonása!
Különösen, ha kevésbé fontos dolgokra is jelentős összegeket költ a kormány (pl. utcák, terek átnevezezése, stadion átépítés, díszkiválágítás, asztalok, képek megrendelése, ajándék alkotmány, részvény vásárlás, stb.).
A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. (Montecuccoli)
 
Qeem an

Állandó Tag
Állandó Tag
A gazdasághoz csak annyit értek, hogy valamennyivel kevesebbet szabad költenem mint amennyi a fizetésem.Sajnos a világbizonyos országaiban ezt nem tudják,ez már elég kellmetlendolog.De még nem ok a fél világ válságára,sőt még az sem hogy nincs ember vagy gazdasági szakértőcsoport,akik átlátnák a világban,vagy egy országban,esetleg egy városban zajló gazdasági folyamatokat.Az viszont már ok,hogy bizonyos országok,több mint tiz éve folyamatosan vívják háborúikat.Egyszer ez ellen egyszer az ellen.Legtöbbször kreált okokból,lehet csak kiéheztek a győzelem mámorára.Ami nagyon sokba kerül nekik,pénzbe anyagi javakba,szép lassan válságba keveredtek,ez a győzelem ára.Tulajdonképpen ez komoly veszteség mindenkinek.Ezen okok vezettek a világgazdaság válságához.
 
seelvuple

Állandó Tag
Állandó Tag
Én egy jóismerösömtől hallottam, hogy:

ha államcsődöt jelentünk - akkor befagyaszák a magánszámlákat MO-n ---- vegyem ki a pénzem és vagy rakjam aranyba vagy más devizába vagy külföldi számlára.

Ez igaz? Kell ettől félni? Vagy csak pánik keltés?
 
Ez lesz az utolsó dolog amit meg fognak tenni. Már csak azért is mert ez az intézkedés valószínűleg az életük végét jelentené, a magyar birka nép, de veszélyessé válik ha már nincs mit veszítenie. Előtte adókkal kivéreztetik és elkergetik az országból az adófizető réteget, lenyúlják ("megvédik") az ÖNYP-ket, lakáscélú megtakarításokat, TBSZ-eket, NYESZ-eket, tehát mindenféle hosszútávú megtakarítást.
Egyébként a lenyúlt forintokat egy államcsőd esetén a hiperinfláció röhögve elvinné.
Részemről az euró se biztos hála a sok csődközelben lévő tagállamnak. A válság óta folyamatosan csak csökken az értéke, és egy magyar államcsőd az uniót is magával rántaná a mélybe, ez pedig az euró további elértéktelenedéséhez vezetne.
Inkább a dollárt részesíteném előnyben, igaz, hogy ahhoz képest is egy rakat sz.r a forint, de ott úgy tűnik, hogy a politikusok értelmesebbek mint Európában.
Az arany nem rossz, most elég nagyot esett, de már kezd visszaerősödni, javasolnám a fizikai befektetési aranyat. Vételnél inkább az árfolyam számít, az euró árfolyam nem nagyon látszik meg az árán. Könnyen mozgatható, a világ minden részén eladható és nem inflálódik, tehát nem hat ki rá egy esetleges hiperinfláció.
 
tsz

nem akarok/merek tanácsot adni, csupán némileg cizellálni a fentebb vázolt képet:

1. nem tudom, hogy a kormányzat befagyaszthatja-e a Ft bankbetéteket, -- a bankok nem az ő tulajdonában vannak, a náluk elhelyezett betétekhez elvileg semmi közük. Ezért a "veszélyessé váló birkák" csak egy vizió -- a kormányt nem érdemes, az igazi döntéshozókat nem könnyű "megharapni", lévén hogy ehhez Bécsbe, münchenbe, Amsterdamba vagy a fene tudja hova kéne menni...
2. az infláció nagy veszély, de semmi köze az esetleges államcsődhöz (az á.csődöt az állam valutában való fizetésképtelensége esetén KELL bejelenteni, hiszen Ft -- kis túlzással-- annyi áll az állam rendelkezésére az MNB-től, amennyit akar.) A jegybanktörvény megváltoztatása óta (a MNB fő célja NEM a Ft értékének védelme, hanem a hiányok finanszírozása -- pénznyomtatással) meg pláne... Úgy tünik, kormányunk ezzel a "szerepátírással" próbálja a Ft-ban jelentkező á.-háztartási hiányt kézben tartani. Ha ezt felelőtlenül teszi, elszabadulhat az infláció és akkor nem lesz jó a megtakarításokat Ft-ban tartani... De akkor miben?
3. ajróban igen kockázatos, mert jó esélye van, hogy az ajró, mint fizetőeszköz, hamarosan megszünik. A dollár se sokkal jobb, mert az a veszély, hogy azt is elinflálják, hogy az US többtrilliós adóságát könnyen kifizethetővé tegyék...
Az is sanszos, hogy rögtön ennek megtörténte után a dollárt is lehúzzák a vécén, és létrehozzák a világvalutát (intergo?)
4. arany? Sokan mondják, hogy a kereslet megugrása rövid távon megemelte az arany árát, ma kb. 50%-kal a reális(hosszútávú) ár fölött jár (cca. 1600USD/uncia). Tehát ha ez igaz, és semmi csunya dolog nem következik be a közeljövőben, könnyen lehet 50%-ot vesziteni rajta. Ha viszont kezdenek jönni a csunya dolgok, a kereslet ismét megugrik és akkor jó, ha aranyban van a megtakarítás... Másrészt viszont képzeld el, hogy minden tönkrement, a nép éhezik,minden romokban vagy lángokban,
fosztogató bandák az utcákon, az emberek egymást ölik egy falatért, te pedig közelítesz egy közérthez, zsebedben az aranyrudaddal, hogy bevásároljál...

5. hát akkor mi??
- működőképes vállalkozás megvétele, ami még akkor is képes eladható értéket (élelmiszert?) termelni, amikor a csúnya dolgok történnek,
- ingatlan, amit akkor is el lehet adni v. bérbe lehet adni, ha minden kötél szakad,
- tulajdonrész (részvény) olyan cégben, ami akkor se csuklik össze, ha a világot végigsöpri a tőzsdekrach-ok hulláma...
 
Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
A furcsa az, hogy az arany ára forintban nem változik, hiába csökkent a világpiacon 20-30 százalékkal.

Ha jól emlékszem 1800 dollár volt a csúcs és onnan pattant vissza 1525-re, most jelenleg 1616,6, ami ~10%-os esés. Egyébként, hogyha megnézed csökken az ára ha esik az árfolyam, csak sosem annyit mint amennyit kellene.
 
Kedves Cadderly!

Az világos számomra, hogy a dollár árfolyam változott, emelkedett, azután nagyot csökkent, azt viszont érdekesnek tartom, hogy az arany forintárfolyama ennek ellenére nem esik vissza az utóbbi időben soha egy bizonyos szint alá. Lehet, hogy csak a véletlenek játéka, de ez is lehet, hogy van valami mélyebb összefüggés.
 
Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
Hol nézed a forintárfolyamot? Egyébként előfordulhat, hogy a megnövekedett magyarországi kereslet miatt nem csökkent a a forintban számolt ára, vagy csak minimálisat, persze ez csak spekuláció.
 
rhino

Állandó Tag
Állandó Tag
Én most rákerestem, hogy "arany árfolyam forint" és amit kidobott oldalt, ott ingadozott az árfolyama.

Cadderly-nek igaza van, hogy a megnövekedett kereslet hatással lehet rá, mert most rengetegen vesznek aranyat. Meg mellette az, hogy nem forintban kereskednek vele, így ott is eléggé rátarthatnak.
 
Direkt rákérdeztem az egyik mo-i aranyforgalmazónál, azt mondták, hogy az eur/ft árfolyam csak nagyon minimálisan befolyásolja az árát.
 
rhino

Állandó Tag
Állandó Tag
Direkt rákérdeztem az egyik mo-i aranyforgalmazónál, azt mondták, hogy az eur/ft árfolyam csak nagyon minimálisan befolyásolja az árát.

Ha forintban forgalmazza, akkor már eleve rákalkulálják a többi költséggel együtt. Amit a tőzsdén látunk az eltér mindig a befektetési tömböknek az árától.
Mondjuk én olyan cégről tudom csak, hogy milyen dolgok vannak rajta, akik euróban forgalmaznak. Ott is valahol átváltódott a forint.

Gondolom akivel beszéltél, eleve beépített az árrésbe egy %-ot, hogy ne jelentsen problémát kisebb ingadozás.
 
rhino

Állandó Tag
Állandó Tag
Direkt rákérdeztem az egyik mo-i aranyforgalmazónál, azt mondták, hogy az eur/ft árfolyam csak nagyon minimálisan befolyásolja az árát.

Közben ezt találtam:

Hogyan képződnek a nemesfémek árai forintban?

Az arany és más nemesfém világpiaci árát hagyományosan amerikai dollárban, USD, adják meg. Ma már egyidejűleg euróban és angol fontban is meghatározásra kerülnek az árak a világ aranytőzsdéin. A különböző pénznemek között a mindenkor érvényes váltási árfolyamon kerül az ár átváltásra. Innen kerül átváltásra az ár forintra is, természetesen mindig az éppen érvényes árfolyamon. Tehát az ár két kockázati tényezőtől függ. A nemesfém árváltozásától és a pénznemek egymáshoz viszonyított árfolyam változásától.

Forrás: aranypiac.hu
 
Malex

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy tűnik, a világ nem tud kikeveredni a válságból :(
Magyarországon meg még az átlagosnál is rosszabb a helyzet.
 
Válság ide, válság oda

Sziasztok, nálunk nem igen tudott kárt okozni a válság, mert idehaza már a 40-es évektől válság van. Így hát csak az ujságokból tudjuk igazán, hogy nagy a baj. :D
 
Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, nálunk nem igen tudott kárt okozni a válság, mert idehaza már a 40-es évektől válság van. Így hát csak az ujságokból tudjuk igazán, hogy nagy a baj. :D

Ez így van, a gond az, hogy ebben az országban mindig van lejebb. A magyar már csak olyan, hogyha elérte a gödör alját akkor elkezd még mélyebb gödröt ásni.
Ez nem is fog változni amíg az előző rendszerben szocializálódott inkompetens hülye gyerekek irányítják az országot, de ha sikerült átörökíteni a gondolkodásmódjukat a következő generációnak -vagy csak egy részének- akkor baj van.
 
Oldal tetejére