A pedofília nem szexuális irányultság, hanem egy mentális és viselkedési zavar. A Btk. szerint azonban bűncselekmény, az utóbbi évek szigorításai alapján, már nem is évülnek el a fiatalkorúak sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények. S, ennek így kell(ene) törvényileg is lennie. Attól még, hogy a pedofíliát nagyrészt a körülmények idézik elő, nem jár felmentés a pedofil erőszaktételért, mert a tettért nem a körülmény, hanem a cselekvő felel. Aki pedig a pedofilok bűne előtt szemet csuk, az bizony cinkos.
Vérlázító, hogy a Vatikán és az igazságszolgáltatás, képtelen ezzel a bűnnel megbirkózni. Vérlázító, ahogyan papokról és egyházi személyekről, ha ki is tudódik a vétkességük, nem minden esetben mutatnak ajtót. Össze-vissza helyezgetik más-más régióba. S, félő, hogy ott is egy darabig ismét, csendben, de vétkez(het)nek, aztán ismét robban a dolog. Ez nem egy gordiuszi csomó, amit nem tudnak normál módon megoldani. Hanem egy olyan ügy, melyhez törvények, §-sok kellenének, amelyekkel "átvágják" mindörökre azt a csomót és nem gombolyítják tovább, a megoldatlan ügyek ide-oda tologatásával, elfedésével.
Az írás - sajnos! - ma is aktuális, mint ahogyan ennek a bűnnek, történelme van. S, miért nem akarják, miért nem tudják végképpen fel- és mindörökre leszámolni? No ezért is hoztam be több részletben, mert olvasata figyelmet érdemel. (G.B.)
*
Urfi Péter tollából
Antal atya története: harminc év hallgatás (1.)
A 15 éves fiúnak pont nem jutott már fekhely, ezért kénytelen volt az atya ágyában aludni. A fiatal szerzetestanár, akit ebben a cikkben Antalnak hívnak, vidéki nyári táborba hívta néhány diákját a Piarista Gimnáziumból. Amit éjszakánként csinált a fiúval a plébánia párnázott ajtajú szobájában, azt szexuális felvilágosításnak nevezte.
A nyolcvanas évek közepén járunk, Pest legrégebbi középiskolájában, a vallásellenes szocialista rendszerrel szemben összezáró közösségben. A fiú részben ezért sem tett panaszt, amíg egy baráti kiránduláson, a négyszemközt elmondott történetére úgy nem reagált egy másik piarista diák, hogy igen, vele is ezt tette Antal atya. Majd szintén ezen a kiránduláson egy harmadik diákról is ugyanez derült ki. A fiú ezután mondta csak el az édesanyjának, aki egyből azt tanácsolta, hogy akkor másnap menjen be a tartományfőnökhöz. A fiú és Jelenits István közti beszélgetés után vizsgálat indult.
Ezen a ponton véget érhetett volna Antal atya karrierje a katolikus egyházban.
Az atyák bűnei
Kalazanci Szent József élettörténetét minden piarista diák ismeri. A rend úgy emlékszik alapítójára, mint az egyszerű spanyol papra, aki a római Trastevere negyed egyik kis parókiájának oldalában nyitotta meg a kontinens első ingyenes népiskoláját 1597-ben. A szegény gyerekeket praktikus ismeretekkel felvértező „kegyes iskolák” álltak az új rend tevékenységének középpontjában, de támogatták az egyház által üldözött Galileit is. Ez a bátor kiállás belső működési zavarokkal párosulva a rend átmeneti lefokozásához vezetett 1646-ban. De hamarosan folytathatták tevékenységüket, és az elitképzés felé forduló iskoláikból olyan zsenik kerültek ki, mint Mozart, Schubert, Haydn, Goya és Victor Hugo.
Kalazanci József kanonizációs eljárása néhány évvel halála után megindult, halálának 100. évfordulóján boldoggá, 1767-ben pedig szentté avatták. „Minden szent élete, tevékenysége valamiképpen a Gondviselés üzenetét közvetíti... Válasz és megoldás a kor kérdéseire, egyben eligazító pont a következő nemzedékeknek” - írják róla a magyar piaristák. 1948-ban XII. Piusz pápa a keresztény népiskolák égi pártfogójának nyilvánította.
De van egy párhuzamos történet, amely szerint Kalazanci Szent József a gyerekmolesztálási ügyek eltussolásában is példát mutatott a következő nemzedékeknek. Diarmaid MacCulloch akadémikus, az Oxfordi Egyetem egyháztörténet professzora állítja: a piaristák első vezetője ugyanazon szempontok szerint (az egyház jó hírének védelme) és ugyanolyan stratégiával kezelte a pedofil papokat az 1620-as években, mint ahogy azt a 20. századi botrányokból ismerjük:
- megpróbálta titokban tartani, ami történt,
- külső erőket hibáztatott,
- molesztáló papokat pedig a lebukás után áthelyezte új szolgálati helyre, ahol folytathatták a visszaéléseket.
MacCulloch sommás megállapítása szerint e gyakorlatában a katolikus egyház „meglehetősen következetes” volt az elmúlt 400 évben.
Először és legalaposabban Karen Liebreich tárta fel a rend első évtizedeinek árnyékos oldalát, miután laikusok előtt is megnyitották az inkvizíció archívumát. Fallen Order című 2004-es könyvében a piaristák belső levelezéséből kigyűjtötte, hogy többen felszólaltak egyes paptársaik és fiú tanítványaik „tisztátalan barátsága” ellen. Kalazanci azonban eltussolta ezeket a botrányokat, közülük többet a promoveatur ut amoveatur, vagyis az előléptetéssel elmozdítani elvét követve. A legelvetemültebb pedofilként számon tartott Stefano Cherubini atyát tetteinek részletes megismerése után először iskolaigazgatóvá, majd felügyelővé emelte. Miután Kalazanci Szent Józsefet félreállították, helyét éppen a befolyásos családból származó Cherubini vette át.
A történész tizenöt évvel későbbi, idén februári cikkében arról írt, hogy rengeteg hasonló ügy heverhet feltáratlanul az aktákban, és hogy ennek a múltnak megismerése talán segíthetne megérteni, hol tévesztett utat az egyház.
Négy szerzetes
A magyar tartományfőnök a piaristák impozáns központjában fogad az Erzsébet híd lábánál. Ebben az épületegyüttesben találjuk a Kalazanci Szent Józsefről elnevezett rendházat és a nevét viselő kápolnát, illetve a rend könyvtárát, levéltárát, múzeumát – és a gimnáziumot, ahol egykor Antal atya is tanított. Szilvásy László, az idén megválasztott, sokat mosolygó provinciális olyan nyíltsággal ül neki az interjúnak, amilyet magyar egyházi vezetők közül eddig csak a pannonhalmi bencéseknél tapasztaltam. A Gellért-hegyre néző, letisztult kis irodában mentegetőzés és másokra mutogatás nélkül beszél az eddigi ügyeikről és azok vitatható kezeléséről.
Faludi Imre/MTI/MTVA A Piarista köz Fotó: Faludi Imre/MTI/MTVA
Hiteles információkkal a rendszerváltás előtti évektől rendelkeznek: az elmúlt 35 év irattári anyagai alapján hat szexuális visszaélés gyanúját felvető esetet tart számon a nyolcvanas évek végén nagyjából 130-140, ma 62 szerzetesből álló magyar piarista tartomány.
Négy szerzetes és két világi munkatárs ellen érkeztek bejelentések, és valamilyen következménye mindegyiknek lett.
Szilvásy László eleget tesz a kérésemnek, hogy most először egyesével ismertesse ezeket az ügyeket, de nyilvánvalóan óvatosan kell fogalmaznia, hiszen bírósági ítélet csak egyetlen alkalommal született, világi hatóságoknak tett bejelentés is csak az esetek felében, az irattári anyagok alapján pedig nehéz megalapozott véleményt mondani.
A nyolcvanas évek közepén-végén
Antal atya volt az első, akivel szemben a rendnek el kellett járnia. A nevét Szilvásy tartományfőnök nem mondja ki. Úgy fogalmaz: róla „kiderült, hogy molesztált fiatalkorút. Először felfüggesztették, elküldték pszichológusi vizsgálatra, illetve kiküldték bő egy évre külföldre. Amikor hazatért, egy újabb pszichológusi alkalmassági vizsgálat után úgy döntöttek az elöljárók, hogy maradhat tanítani.” Antal atya ezek után egy vidéki piarista gimnáziumba került, de néhány hónappal később, „amikor egy második eset is felmerült, az akkori tartományfőnök végleg eltávolította az iskolából.” Nem zárták ki a rendből, a jegyzőkönyv szerint az akkori tartományfőnök, Jelenits István arra kérte, hogy lépjen ki, és javasolta neki, hogy idős gondozással foglalkozzon.
A kilencvenes évek közepén
történt esetet a többivel ellentétben „véleményesnek” nevezi a tartományfőnök. „Pszichés nyomás érhetett egy diákot a szerzetestanár részéről, aminek lehetett szexuális töltete, de ez nem eldönthető. Amikor a második jelzés is befutott egy bizonytalan megítélésű helyzetről, az illetőt felfüggesztette az akkori tartományfőnök.”
A kétezres évek második felében
egy „konkrét molesztálás” rögtön ki is derült. Ekkor már volt a piaristáknak saját eljárásrendje, ennek megfelelően a szerzetest felfüggesztették, és ügyét továbbították az illetékes vatikáni hivatalnak. A Hittani Kongregáció azután fel is mentette a papi szolgálat és a szerzetesi fogadalmai alól, vagyis a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. A rend jogásza megvizsgálta, kell-e feljelentést tenniük hivatalból, de arra jutott, hogy erre a szülőknek van lehetőségük. Felajánlották nekik az együttműködésüket, de végül nem fordultak világi hatóságokhoz. Az áldozat pszichológusi segítséget kapott a rendtől, és Szilvásy reméli, hogy legalább ennyivel hozzá tudtak járulni a feldolgozáshoz. Azt mindenesetre jó jelnek tartja, hogy a fiatalember nem iratkozott ki, maradt a gimnáziumukban.
(Vége az 1. résznek, folytatása következik)
Vérlázító, hogy a Vatikán és az igazságszolgáltatás, képtelen ezzel a bűnnel megbirkózni. Vérlázító, ahogyan papokról és egyházi személyekről, ha ki is tudódik a vétkességük, nem minden esetben mutatnak ajtót. Össze-vissza helyezgetik más-más régióba. S, félő, hogy ott is egy darabig ismét, csendben, de vétkez(het)nek, aztán ismét robban a dolog. Ez nem egy gordiuszi csomó, amit nem tudnak normál módon megoldani. Hanem egy olyan ügy, melyhez törvények, §-sok kellenének, amelyekkel "átvágják" mindörökre azt a csomót és nem gombolyítják tovább, a megoldatlan ügyek ide-oda tologatásával, elfedésével.
Az írás - sajnos! - ma is aktuális, mint ahogyan ennek a bűnnek, történelme van. S, miért nem akarják, miért nem tudják végképpen fel- és mindörökre leszámolni? No ezért is hoztam be több részletben, mert olvasata figyelmet érdemel. (G.B.)
*
Urfi Péter tollából
Antal atya története: harminc év hallgatás (1.)
A 15 éves fiúnak pont nem jutott már fekhely, ezért kénytelen volt az atya ágyában aludni. A fiatal szerzetestanár, akit ebben a cikkben Antalnak hívnak, vidéki nyári táborba hívta néhány diákját a Piarista Gimnáziumból. Amit éjszakánként csinált a fiúval a plébánia párnázott ajtajú szobájában, azt szexuális felvilágosításnak nevezte.
A nyolcvanas évek közepén járunk, Pest legrégebbi középiskolájában, a vallásellenes szocialista rendszerrel szemben összezáró közösségben. A fiú részben ezért sem tett panaszt, amíg egy baráti kiránduláson, a négyszemközt elmondott történetére úgy nem reagált egy másik piarista diák, hogy igen, vele is ezt tette Antal atya. Majd szintén ezen a kiránduláson egy harmadik diákról is ugyanez derült ki. A fiú ezután mondta csak el az édesanyjának, aki egyből azt tanácsolta, hogy akkor másnap menjen be a tartományfőnökhöz. A fiú és Jelenits István közti beszélgetés után vizsgálat indult.
Ezen a ponton véget érhetett volna Antal atya karrierje a katolikus egyházban.
Az atyák bűnei
Kalazanci Szent József élettörténetét minden piarista diák ismeri. A rend úgy emlékszik alapítójára, mint az egyszerű spanyol papra, aki a római Trastevere negyed egyik kis parókiájának oldalában nyitotta meg a kontinens első ingyenes népiskoláját 1597-ben. A szegény gyerekeket praktikus ismeretekkel felvértező „kegyes iskolák” álltak az új rend tevékenységének középpontjában, de támogatták az egyház által üldözött Galileit is. Ez a bátor kiállás belső működési zavarokkal párosulva a rend átmeneti lefokozásához vezetett 1646-ban. De hamarosan folytathatták tevékenységüket, és az elitképzés felé forduló iskoláikból olyan zsenik kerültek ki, mint Mozart, Schubert, Haydn, Goya és Victor Hugo.
Kalazanci József kanonizációs eljárása néhány évvel halála után megindult, halálának 100. évfordulóján boldoggá, 1767-ben pedig szentté avatták. „Minden szent élete, tevékenysége valamiképpen a Gondviselés üzenetét közvetíti... Válasz és megoldás a kor kérdéseire, egyben eligazító pont a következő nemzedékeknek” - írják róla a magyar piaristák. 1948-ban XII. Piusz pápa a keresztény népiskolák égi pártfogójának nyilvánította.
De van egy párhuzamos történet, amely szerint Kalazanci Szent József a gyerekmolesztálási ügyek eltussolásában is példát mutatott a következő nemzedékeknek. Diarmaid MacCulloch akadémikus, az Oxfordi Egyetem egyháztörténet professzora állítja: a piaristák első vezetője ugyanazon szempontok szerint (az egyház jó hírének védelme) és ugyanolyan stratégiával kezelte a pedofil papokat az 1620-as években, mint ahogy azt a 20. századi botrányokból ismerjük:
- megpróbálta titokban tartani, ami történt,
- külső erőket hibáztatott,
- molesztáló papokat pedig a lebukás után áthelyezte új szolgálati helyre, ahol folytathatták a visszaéléseket.
MacCulloch sommás megállapítása szerint e gyakorlatában a katolikus egyház „meglehetősen következetes” volt az elmúlt 400 évben.
Először és legalaposabban Karen Liebreich tárta fel a rend első évtizedeinek árnyékos oldalát, miután laikusok előtt is megnyitották az inkvizíció archívumát. Fallen Order című 2004-es könyvében a piaristák belső levelezéséből kigyűjtötte, hogy többen felszólaltak egyes paptársaik és fiú tanítványaik „tisztátalan barátsága” ellen. Kalazanci azonban eltussolta ezeket a botrányokat, közülük többet a promoveatur ut amoveatur, vagyis az előléptetéssel elmozdítani elvét követve. A legelvetemültebb pedofilként számon tartott Stefano Cherubini atyát tetteinek részletes megismerése után először iskolaigazgatóvá, majd felügyelővé emelte. Miután Kalazanci Szent Józsefet félreállították, helyét éppen a befolyásos családból származó Cherubini vette át.
A történész tizenöt évvel későbbi, idén februári cikkében arról írt, hogy rengeteg hasonló ügy heverhet feltáratlanul az aktákban, és hogy ennek a múltnak megismerése talán segíthetne megérteni, hol tévesztett utat az egyház.
Négy szerzetes
A magyar tartományfőnök a piaristák impozáns központjában fogad az Erzsébet híd lábánál. Ebben az épületegyüttesben találjuk a Kalazanci Szent Józsefről elnevezett rendházat és a nevét viselő kápolnát, illetve a rend könyvtárát, levéltárát, múzeumát – és a gimnáziumot, ahol egykor Antal atya is tanított. Szilvásy László, az idén megválasztott, sokat mosolygó provinciális olyan nyíltsággal ül neki az interjúnak, amilyet magyar egyházi vezetők közül eddig csak a pannonhalmi bencéseknél tapasztaltam. A Gellért-hegyre néző, letisztult kis irodában mentegetőzés és másokra mutogatás nélkül beszél az eddigi ügyeikről és azok vitatható kezeléséről.
Faludi Imre/MTI/MTVA A Piarista köz Fotó: Faludi Imre/MTI/MTVA
Hiteles információkkal a rendszerváltás előtti évektől rendelkeznek: az elmúlt 35 év irattári anyagai alapján hat szexuális visszaélés gyanúját felvető esetet tart számon a nyolcvanas évek végén nagyjából 130-140, ma 62 szerzetesből álló magyar piarista tartomány.
Négy szerzetes és két világi munkatárs ellen érkeztek bejelentések, és valamilyen következménye mindegyiknek lett.
Szilvásy László eleget tesz a kérésemnek, hogy most először egyesével ismertesse ezeket az ügyeket, de nyilvánvalóan óvatosan kell fogalmaznia, hiszen bírósági ítélet csak egyetlen alkalommal született, világi hatóságoknak tett bejelentés is csak az esetek felében, az irattári anyagok alapján pedig nehéz megalapozott véleményt mondani.
A nyolcvanas évek közepén-végén
Antal atya volt az első, akivel szemben a rendnek el kellett járnia. A nevét Szilvásy tartományfőnök nem mondja ki. Úgy fogalmaz: róla „kiderült, hogy molesztált fiatalkorút. Először felfüggesztették, elküldték pszichológusi vizsgálatra, illetve kiküldték bő egy évre külföldre. Amikor hazatért, egy újabb pszichológusi alkalmassági vizsgálat után úgy döntöttek az elöljárók, hogy maradhat tanítani.” Antal atya ezek után egy vidéki piarista gimnáziumba került, de néhány hónappal később, „amikor egy második eset is felmerült, az akkori tartományfőnök végleg eltávolította az iskolából.” Nem zárták ki a rendből, a jegyzőkönyv szerint az akkori tartományfőnök, Jelenits István arra kérte, hogy lépjen ki, és javasolta neki, hogy idős gondozással foglalkozzon.
A kilencvenes évek közepén
történt esetet a többivel ellentétben „véleményesnek” nevezi a tartományfőnök. „Pszichés nyomás érhetett egy diákot a szerzetestanár részéről, aminek lehetett szexuális töltete, de ez nem eldönthető. Amikor a második jelzés is befutott egy bizonytalan megítélésű helyzetről, az illetőt felfüggesztette az akkori tartományfőnök.”
A kétezres évek második felében
egy „konkrét molesztálás” rögtön ki is derült. Ekkor már volt a piaristáknak saját eljárásrendje, ennek megfelelően a szerzetest felfüggesztették, és ügyét továbbították az illetékes vatikáni hivatalnak. A Hittani Kongregáció azután fel is mentette a papi szolgálat és a szerzetesi fogadalmai alól, vagyis a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. A rend jogásza megvizsgálta, kell-e feljelentést tenniük hivatalból, de arra jutott, hogy erre a szülőknek van lehetőségük. Felajánlották nekik az együttműködésüket, de végül nem fordultak világi hatóságokhoz. Az áldozat pszichológusi segítséget kapott a rendtől, és Szilvásy reméli, hogy legalább ennyivel hozzá tudtak járulni a feldolgozáshoz. Azt mindenesetre jó jelnek tartja, hogy a fiatalember nem iratkozott ki, maradt a gimnáziumukban.
(Vége az 1. résznek, folytatása következik)