Pompeo: "Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.

Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".

Kifejtette, hogy sajnálja az együttműködés hiányát Pekinggel a koronavírus-járvány eredetének feltárását illetően.

"Továbbra is akadályozzák a nyugati tudósok, a legkiválóbb orvosok bejutását, pedig muszáj bemennünk. Még mindig nincsenek vírusmintáink"- fogalmazott.

A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat "mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben" az új típusú koronavírusról. Úgy vélte, a Kínai Kommunista Párt "klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket" tett az orvosok elhallgattatására és a riporterek eltávolítására a vírusról szóló információk korlátozása érdekében.

Mint fogalmazott: ezek a lépések "óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat" okoztak szerte a világban. "Megerősíthetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a világ ne tudja meg időben, mi történik" - mondta. Leszögezte, hogy Kína "úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek".

A külügyminiszter hangsúlyozta: "Trump elnök nagyon világos volt. Elszámoltatjuk majd a felelősöket, és ezt a számunkra megfelelő időben megtesszük".

Donald Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.A Trump-kormányzat korábban többször is Kínát okolta azért, hogy magatartásával hátráltatta a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, mondván Peking nem szolgáltatott elég gyorsan pontos információkat a vírus terjedéséről. Amerikai lapok helyszíni tudósítói - köztük a The Wall Street Journal munkatársai - még a járvány kitörésekor arról tudósítottak, hogy Kínában megbüntették a koronavírusra figyelmeztető orvosokat. A The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal című lapok munkatársait a múlt hónapban kiutasították Kínából.

upload_2020-5-4_1-47-37.jpeg
 
6000 diplomata útlevél ... vajon hány millió vendégmunkás dolgozik az Egyesült Arab Emírségekben?
Őszintén? Fogalmam sincs, de nem is érdekel.
Mellesleg Dzsudzsákot "barokkos túlzás" dolgozónak (de még vendégmunkásnak is) titulálni...
 
Utoljára módosítva:
igen, félreértettél valamit, mert Dzsudzsák Balázs diplomata útleveléról volt szó, hogy a focista is a 6000 kedvenc migráns közt van aki diplomata útlevelet kapott az arab emírségektől.
Te valamit nagyon benézhettél...
Dzsudzsáknak a magyar külügy biztosított diplomata útlevelet (6000 másik csókos mellett), hogy szabadon (VÁM, sorbanállás, kúlföldi büntethetőség nélkül) élvezhesse a kintlétet.
 
óóóó elnézést, ezt nem tudtam ... akkor tényleg félreértettem. Törlöm is az ezzel kapcsolatos hozzászólásaim.
 
Utoljára módosítva:
"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter
apró érdekesség, hogy a koronavírus-pandémia szimmulációját a Johns Hopkins Egyetem egészségbiztonsági központja a Világgazdasági Fórummal, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal együttműködve futtatta le 2019. október 18-án New Yorkban. A 201. Esemény néven
 
Igen érdekes de, a szakértőknek ez nem volt meglepetés. Évek óta figyelmeztettek hogy lesz és volt is a sars és a madárinfluenza most ez keményebben ütött.
Főleg azért mert a jóllakott fehér embert kapta telibe....a magabiztosságunk odalett.
Hogy milyen véletlenek vannak..?? Nos olvasgattam régebbi 70-80-as IPM eket és az egyikben azt szimulálták hogy mi történne ha utasszállító repülőgép csapódna épületekbe...
Ezzel azt akarom mondani hogy ez véletlen is de előre látás is egyben.
sajna bejött.
 
sőt vannak akik azt állítják, hogy az emberi DNS földönkívüliek alkotása
A probléma, hogy Kasler és a Magyar kormány azt állítja, hogy közvetlen kapcsolatban áll az általad említett fantázialénnyel.
Az én meggyőződésem, hogy az emberek fantáziája csinálta az isteneket és nem fordítva.
-
Tudtad, hogy minden élőlény a Földön ugyan azon az elven működik, ami a rokonságot igazolja?
Tudtad, hogy az ember része a bioszférának és a többi élőlény nélkül nem jött volna létre?
-
Az emberek azt sem tudják, hogy védjék ki az egyik természeti katasztrófát, betegséget a másik után?
Az életünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy mentjük magunkat a fránya baktériumok, vírusok elöl.
Az ember nem állt mindig ott ahol ma van, évezredeken keresztül az ember állt az állatok étlapján.
Mind a mai napig bolhák, szúnyogok hordozta infekciók ölik meg a legtöbb embert...
Nem látok semerre egy jóindulatú teremtőt.
-
Orbánisztán egy keresztény Istenállam, amelyben a kormány "fabel-lényekre" hivatkozik a parlamentbe,
a gondolkodást hittel akarják pótolni.
-
és ez ma is pontosan így van sajnos, de ez van ... az orvostudomány tehetetlen
-
Ne mond már nekem, hogy a vallásos hit egy alternatíva lenne a tudományokkal szemben?
-
A szenteltvíztartót nem ok nélkül csapolták le a templomokban.
Mit gondolsz hol lenne az epidémia, ha meglettek volna tartva a húsvéti körmenetek, a locsolás ?
-
Ha túl leszünk a veszélyen, mert cselekedtünk, mert a kognitív gondolkodó ember egy gyógyszert vagy védő oltást produkált, újra megfognak telni a templomok és a hívek "hálát adnak az isteneknek", hogy nem ők patkoltak el. Ez nevetséges.
-
Tehetetlenek a papok, a teológusok akik mesékkel szórakoztatják a híveket vész idején,
mig az ápolok, az orvosok és a tudomány többi szakában dolgozok mentik ami menthetöt.
-
és ez ma is pontosan így van
-
Szerencsére nem úgy van, mert
ma nincsenek a betegeket, a testi és szellemi problémával küszködök kiszolgáltatva a szerencse kerekének, hanem iparkodunk őket beilleszteni a közösségünkbe, lehetővé tesszük a számukra az életet, egy kellemes életet.
-
Nem olvastam az Evangéliumba, hogy Jézus egyetlen amputáltat is meggyógyított volna
Az un. Isten fia, előbb utóbb meghalt volna a keresztre feszítés nélkül is hiszen az élettartam akkor nem volt több mint a majmoknál, 30 évnél.
-
Gondolj bele mit jelent egy szemüveg, amire minden ember egyszer rá lesz szorulva az életében és Jézus ilyeneket sem osztogatott.
-
de most gondolom, tudományok alatt nem az orvostudományra gondolsz.
-
Az orvostudomány a természettudományok egy része.
Ráolvasással, imával nem tudod senkinek visszaadni a szeme világát, söt az elsö hasmenés, vakbélgyulladásba belehal.
-
Vedd már észre, hogy az emberiség ösztudásáról beszélek, a lélegeztető gépet, a művesét, a röntgent, a CRT-t ... a tudósok, mérnökök, technikusok armada hozta létre, nem a fohászkodás egy földönkívülihez.
 
Utoljára módosítva:
Na nehogymá!
Én és a kacsacsőrű emlős?

Minden élőlény szénhidrogénekre épülő sejtekből áll, ahogy az ember is.
Minden sejtben található egy leírás amiből a sejt tudja, hogy ö milyen fajta sejt és mi a feladata.... :)

Igazad van, hogyan próbáljam megmagyarázni bizonyos embereknek, hogy a majmok az unokatestvéreik,
amikor ök sakkfiguraként a földre helyezett fajokban hisznek, egy államilag elrendelt idegengyűlölet áldozatai.
 
Teljesen eltértünk a témától.
Ernő neked :
"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? (...) A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna. (...) Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat." Ady Endre
 
Te valamit nagyon benézhettél...
Dzsudzsáknak a magyar külügy biztosított diplomata útlevelet (6000 másik csókos mellett),
hogy szabadon (VÁM, sorbanállás, kúlföldi büntethetőség nélkül) élvezhesse a kintlétet
.
and , szabadon szatyorban sokmillios tetelben kilapatolhatja barhova a lopott elszamolhatatlan magyar forintokat tisztara mosas celjabol
 
még jó, hogy legalább (és kizárólag) a demokraták igazmondóak ... kész szerencse, hogy nem egy elfogult politikai nézőpontról van szó.

"Magyarországon nincs már demokrácia", állítják nyugati politológusok és az érveiket nem lehet visszautasítani.
-
A Fidesz demokratikusan lett megválasztva,
- de úgy visszaélt a hatalmával, hogy megfosztotta az ellenzéket a jogaitól,
- elvette tőlük a kormányváltás lehetőséget

Máshol is előfordul, hogy egy párt hosszabb ideig kormányoz de Magyarországon alá van ásva a jogállamiság
Ezért szükséges, hogy az Európai Unió ne adja fel a megkezdett eljárást és vizsgálja ki közelről a helyzetet.
 
"Magyarországon nincs már demokrácia", állítják nyugati politológusok és az érveiket nem lehet visszautasítani.
nem tudom miről beszélsz, mik lehetnek azok az érvek ... én a legnagyobb demokrácia exportőrének az elnökét (mr. Trump) láttam, hallottam amint gratulál és tetszését fejezi ki.
A Fidesz demokratikusan lett megválasztva,
de hányszor ... sokszor 2/3 -os többséggl a parlamentben, ez a népszerüség
Ezért szükséges, hogy az Európai Unió ne adja fel a megkezdett eljárást és vizsgálja ki közelről a helyzetet.
ezzel nem is lenne semmi baj, ha azonos mércét használnának minden tagállam esetében ... például a spanyol tüntetők verési módszere lenne az etalon, vagy a francia rendkívüli állapotok bevezetése ... csakhát kettős mércét alkalmaznak "Quod licet Iovi, non licet bovi".
 
nem tudom miről beszélsz, mik lehetnek azok az érvek ... én a legnagyobb demokrácia exportőrének az elnökét (mr. Trump) láttam, hallottam amint gratulál és tetszését fejezi ki.

Jól mondod, Amerika a demokrácia egyik "legnagyobb exportálója".
Épp most ünnepeltük a fasiszta nemzetiszocialista rendszer alól való felszabadulás 75. évfordulóját.

Holott Amerikában még faji megkülönböztetés volt, képesek voltak Európában ettől mentes demokráciákat installálni.
A világ hálás érte, csak a magyar kormány nem hajlandó a mai napig 1945-öt a felszabadulásnak nevezni.
Ma ez a kormány teret ad neonáci nosztalgiásoknak, akik az "ellenállást", a "félszabadítással" szemben ünneplik.
-
A jelenlegi magyar kormány viszonya Amerikával szemben már régóta nem jó.
Nemcsak azért mert Orbán azt a "tengernagyot" majmolja akinek nem volt tengere de hadat üzent Amerikának.
-
A Trump előtti amerikai elnök, akit kétszer is megválasztottak, és az amerikai adminisztráció csak a harmadik világ béli diktátorok nevével összhangban említette Orbán nevét. Úgy kezelték öt mint egy „páriát”.

Trump színre lépésével úgy látszott változni fog a helyzet, a választások idején Orbán volt az egyetlen Európai Trump-Fan.
Szégyenletes volt nézni ahogy a magyar államfő talpalt Trump kegyeinek az élnyerése érdekében, telefonált, nyüzsgött, forgott.

Azt hitte ö lesz az első akit megfog hívni az elnök a Fehér házba, de nem ez történt.
Erre Orbán nekiment Trump egyik kritikusának, további babérok gyűjtése érdekében de nem számolt azzal,
hogy Trump nem szereti ha Amerikai intézeteket kitessékelnek egy országból.

Végül egy szerencsés véletlen folytán, Trump elnökségének az utolsó évében csak sikerült neki eljutnia Amerikába.

Az alkalom a NATO-ba lépés 20. évfordulójával esett össze, egy formalitás találkozás amit felfújsz.
A találkozás fényét az is csorbította, hogy az amerikai adminisztráció, ahogy ez demokratikus országokhoz illik,
a kormányfő mellett magyar ellenzék képviselőket is fogadott.

Töprengek, hogy mit értesz te „gratuláció és dicséret alatt”.
„Mr. Orbán nagy munkát végez ”- mondta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke - "Kemény, de jót tesz az embereknek. Az emberek respektálják őt. "

Ez szerintem túl kevés egy szenté avatáshoz. De miért is venné a keblére az egyik nacionalista a másikat?
Trump szeretné Oroszországot és Kínát sakkba tartani, Orbán pedig üzletel velük a Trump féle „Deal stílusban”.
-
Egy további ok a nagy megtiszteltetésben kételkedni, hogy Trump a tervezett 45 perces találkozóból csak 20 percet vett igénybe, az ezt követő sajtótájékoztatón pedig az újságírók Kináról, Afrikáról és US-belpolitikáról faggatták az amerikai elnököt.
-
Újságírók szerint a fogadás elérése érdekében kitett csali a kilátásba helyezett amerikai légvédelmi rakéták vásárlása, esetleg folyékony-földgáz, holott az Orosz olaj olcsóbb.

de hányszor ... sokszor 2/3 -os többséggl a parlamentben, ez a népszerüség

Tudod a népszerűség egyedül nem érv egy kormány mellett,
- Gondolj csak bele milyen népszerű volt Hitler, Sztálin, Rákosi, Honecker, Kádár, Frankó...
- Mind egypártrendszert vezette kormány volt és a választási eredmények még a Fideszénél is jobb volt.
- Orbán a "kárpátok géniuszának" a babérjaira törekszik?

ezzel nem is lenne semmi baj, ha azonos mércét használnának minden tagállam esetében ... például a spanyol tüntetők verési módszere lenne az etalon, vagy a francia rendkívüli állapotok bevezetése ... csakhát kettős mércét alkalmaznak "Quod licet Iovi, non licet bovi".
-
Te egyszerűen nem akarod érteni mi a probléma az Orbán-izmussal!
A Spanyoloknak megvan a lehetőségük az országukban történő jogtalanságok ellen fellépni, a magyaroknak nincs.
 
Teljesen eltértünk a témától.
Ernő neked :
"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? (...) A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna. (...) Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat." Ady Endre
Na ezért vetik ki jó-páran magukból Ady Endré-t.
Nem is tartják a nemzet részének.(nemzetellenes)
Mert képes nagyon őszinte és igaz lenni.
Ami az uralkodó réteg aki lakosság egy része csapán, azoknak nem tetszik
Fő vadállat ideológusaik az alábbit is mondják
Épp úgy mint Ady Endre esetében

Tudod a népszerűség egyedül nem érv egy kormány mellett,
- Gondolj csak bele milyen népszerű volt Hitler, Sztálin, Rákosi, Honecker, Kádár, Frankó...
- Mind egypártrendszert vezette kormány volt és a választási eredmények még a Fideszénél is jobb volt.
Jól mondod nem akarja érteni mi a baj az orbánizmussal.
Az e-felett betett videó éppen ugyanazt mutatja.Mi a baj az orbánrezsimmel.
vadhajtások.Olyanoktól mint a házmester.Mit a kormány is magáévá tett.
(Miniszterelnökséget vezető miniszter)
Gulyás Gergely pedig beszédre még a normálisak közé tartozik
Nincs visszaút egy bizonyos pont után.
 
Utoljára módosítva:
Azt hitte ö lesz az első akit megfog hívni az elnök a Fehér házba, de nem ez történt.
Erre Orbán nekiment Trump egyik kritikusának, további babérok gyűjtése érdekében de nem számolt azzal,
Meg kell hajolni, tájékozottságod és emlékező képességed előtt.Grafikonjaid gyakori feleslegességeit megbocsájtom.
 
A jelenlegi magyar kormány viszonya Amerikával szemben már régóta nem jó.
Nemcsak azért mert Orbán azt a "tengernagyot" majmolja akinek nem volt tengere de hadat üzent Amerikának.
Nem tudom mi a gondod a" tengernagyi" titulussal, a Magyar Királyság kormányzója valóban az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt.

A kormányok viszonyával kapcsolatban még emlékszem Obama idején, nagy volt az ellenzék támogatása, a belpolitikába való beavatkozás. André Goodfriend amerikai ügyvivő képes volt még az ellenzéki tüntetések első sorában virítani. Miután hazapaterolták azonnal javultak a kapcsolatok.
...de nem számolt azzal,
hogy Trump nem szereti ha Amerikai intézeteket kitessékelnek egy országból.
itt nem tudom miről beszélsz, csak sejtem, hogy a Central European University vagy a Közép-európai Egyetem a téma, de egyik sem amerikai tulajdonu, midkettő magán tulajdonu ... az ilyesmit már tisztáztuk Li Sufu, a kínai Geely autógyártócég tulajdonosa esetében is.

Te egyszerűen nem akarod érteni mi a probléma az Orbán-izmussal!
A Spanyoloknak megvan a lehetőségük az országukban történő jogtalanságok ellen fellépni, a magyaroknak nincs.

Te nem akarod a valóságot elismerni, pedig csak meg kellene nézd a helyhatósági választások eredményeit, hogy kikben bíznak a választók.
Elnézve a spanyol belpolitikát ahol súlyos börtönre ítélik a politikusokat amiért a választóik akaratát képviselik és Te ennek tapsolsz, vagy embertelenül ütlegelik a polgárokat mert követelik a jogaikat és ezt helyesled, akkor mást értünk demokrácia alatt.

felétek látom, koronavírus idején (érintsük már a fórum témáját is) nem kell a maszk se ... ilyesmi a demokrácia, csak tudnám miért veszik el a hölgy ruháját.
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom mi a gondod a" tengernagyi" titulussal, a Magyar Királyság kormányzója valóban az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt.

A kormányok viszonyával kapcsolatban még emlékszem Obama idején, nagy volt az ellenzék támogatása, a belpolitikába való beavatkozás. André Goodfriend amerikai ügyvivő képes volt még az ellenzéki tüntetések első sorában virítani. Miután hazapaterolták azonnal javultak a kapcsolatok.

itt nem tudom miről beszélsz, csak sejtem, hogy a Central European University vagy a Közép-európai Egyetem a téma, de egyik sem amerikai tulajdonu, midkettő magán tulajdonu ... az ilyesmit már tisztáztuk Li Sufu, a kínai Geely autógyártócég tulajdonosa esetében is.

Te nem akarod a valóságot elismerni, pedig csak meg kellene nézd a helyhatósági választások eredményeit, hogy kikben bíznak a választók.
Elnézve a spanyol belpolitikát ahol súlyos börtönre ítélik a politikusokat amiért a választóik akaratát képviselik és Te ennek tapsolsz, vagy embertelenül ütlegelik a polgárokat mert követelik a jogaikat és ezt helyesled, akkor mást értünk demokrácia alatt.

felétek látom, koronavírus idején (érintsük már a fórum témáját is) nem kell a maszk se ... ilyesmi a demokrácia, csak tudnám miért veszik el a hölgy ruháját.

A fenti írásomban:
- igazoltam, hogy a magyar kormány és az Amerikai adminisztráció viszonya Trump alatt sem javult meg.
- bemutattam, hogy a populizmus, az egypártrendszer nem a demokráciák jellemzője, ellenkezőleg.
- rámutattam, hogy egyszerűen nem fogtad fel mit kritizál a világ a magyar kormány viselkedésében

Nem látom, hogy valamiféle érvet hoztál volna a magyar kormány felmentésére.
- ezzel ellentétben görcsösen kutatsz hasonmások után, amik a te meglátásod szerint Orbán nívón vannak.

Kérlek próbáljál érvelni.
 
Utoljára módosítva:
[QUOTE="Ernoe, post: 5575873, member: 3085"
........Kérlek próbáljál érvelni.[/QUOTE]
Magam is szenvedője vagyok a hazai viszonyoknak, úgyhogy távol áll tőlem védeni vezetőinket.
Ettől függetlenül, könnyű így győztesen kikerülni a vitából, hogy ellenfeled érveit sorozatban kiradírozzák.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére