Potápi: A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek

A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek - fogalmazott Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a kanadai Edmonton magyar közösségének március 15-i ünnepségén elmondott beszédében.

81000.jpg

Az államtitkár az Edmontonban, majd a Calgaryban élő magyar közösségekkel emlékezett szombaton és vasárnap az 1848-49-es magyar forradalomra és szabadságharcra.

Beszédében "a márciusi ifjak haza iránti rendíthetetlen hűségét, a szabadság iránti olthatatlan vágyat" emelte ki. "Ezért készek voltak mindenáron, akár életük árán is megcselekedni, amit megkövetelt a haza" - fogalmazott.

A politikus, felidézve a 171 évvel ezelőtti történéseket, március 15-ét a magyar szabadság születésnapjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy "a szabadság népe mellett a soha fel nem adás népe vagyunk, és ezért lehetséges, hogy az anyaországtól több tízezer kilométernyire szép számban összejöhetünk, anyanyelvünkön beszélhetünk, nemzeti ünnepünket ünnepelhetjük".

Potápi Árpád mindkét kanadai városban hangsúlyozta, hogy az 1948-as hősök leszármazottainak lenni nemcsak kiváltság, hanem kötelességgel is jár, hiszen szabadságunk és nemzeti öntudatunk az ő erőfeszítéseiknek is köszönhető. "Rajtunk a sor, hogy megóvjuk mindezt. Májusban újra választásra kerül sor, ahol döntünk arról, meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet" - hangoztatta a politikus. Hozzáfűzte: mi magyarok "nem szeretjük, ha más mondja meg nekünk, miképpen éljünk, nem szerettük 1848-ban, és nem szeretjük 2019-ben sem. Cselekedjük meg mi is, amit megkövetel a haza!"

Az államtitkár vasárnap ellátogatott az alig ezer lelket számláló albertai Bashaw településre, amelyet 1894-95-ben a dunaföldvári Mráz János vezetésével magyarok alapítottak. Kanada más vidékeiről és az Egyesült Államokból érkező dunaföldvári, tolnai, somogyi magyarok hívták életre a városkát, ahol ingyen kaptak földet a kanadai államtól.

Potápi Árpád az MTI-nek telefonon elmondta: a településen vasárnap emléktáblát avattak, s bár ma már a magyarok leszármazottai is angolul beszélnek, több mint százan jelentek meg, akik büszkék magyar gyökereikre. "Jó érzés és megható volt látni, hogy ugyan angolul beszéltek, de magyarként vettek részt az emléktábla-avatási ünnepségen" - idézte fel az ünnepi pillanatokat az államtitkár.

Potápi Árpád Edmontonban és Calgaryban is találkozott a magyar szervezetek vezetőivel, felkereste a magyar templomokat és hétvégi iskolákat. Az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagy élmény volt, hogy a kisgyermekek kiválóan beszélnek magyarul, esetenként jobban, mint a szüleik. Ez a magyar kormány támogatásával működő hétvégi iskoláknak is köszönhető, és azt jelenti, hogy nemcsak sikerül megtartani a magyarságot, hanem 60-70 év múlva e távoli vidékeken továbbra is magyar szó csendül majd" fel.

atv.hu/MTI
 
Az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagy élmény volt, hogy a kisgyermekek kiválóan beszélnek magyarul, esetenként jobban, mint a szüleik. Ez a magyar kormány támogatásával működő hétvégi iskoláknak is köszönhető, és azt jelenti, hogy nemcsak sikerül megtartani a magyarságot, hanem 60-70 év múlva e távoli vidékeken továbbra is magyar szó csendül majd" fel.
Ez a pali hazudni,(fényezni) és ön dicsérni előbb tanult meg mint bilire ülni.
 
Sziasztok,

Elképedve olvastam, hogy "...döntünk arról, meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet" Az EU egy elnyomó hatalom, ill. bábként kell végrehajtanunk egy központi tervet?

Egyetlen magyar politikus sem nyilatkozhat így! Elvégre vicces, de mi csatlakoztunk EU-hoz és nem fordítva. No és éppen ebből kifolyólag persze vannak játékszabályok, amelyeket ez a közösség, az EU fórumrendszere (ahol biztosított a magyar részvétel) hoz meg, és amelyet illik betartani nem csak nekünk magyaroknak, hanem a bármely más tagállamnak is.
Mi ebben a furcsa és érthetetlen? Tagjai vagyunk egy közösségnek a maga előnyeivel és kötelezettségeivel. Elnyomó európai hatalomnak nevezni azt a szervezetet, amelyhez önkéntesen csatlakoztunk?

Az utóbbi időben volt már néhány hasonló politikai megnyilatkozás egyre inkább látható az eredménye. Országon belül lehet kommunikálni, de az kérdés, hogy Európa nagyobbik fele miként ítéli meg, és meddig lehet feszegetni még ezt a helyzetet.
 
A kormány be illetve külpolitikailag két féle dolgot propagál...mindenkinek a szája szerint.
Megteheti hogy saját magának is ellent mondjon mert a támogatók csak mennek utána.
 
Anyám férje járásvezetőként mondott beszédében szó szerint ezt mondta egy kis vas megyei faluban. De szó szerint!!! Megdöbbenve olvastam. Tudtam, hogy megmondják nekik, mit mondjanak, de ez durva.
 
A kormány be illetve külpolitikailag két féle dolgot propagál...mindenkinek a szája szerint.
Megteheti hogy saját magának is ellent mondjon mert a támogatók csak mennek utána.
Nem kettő az
A populista demagógia tud akárkinek ígérni mint az 1933-ban ugyanezzel a módszerrel hatalomra jutott mester
 
Anyám férje járásvezetőként mondott beszédében szó szerint ezt mondta egy kis vas megyei faluban. De szó szerint!!!
Nem kéne égetned magad azzal az ürgével: egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet

Bocs de Nem te tehetsz róla hogy a pártitkárok előkerültek
és nincs önálló gondolatuk
 
Parancsra tettem.
A pártitkárok világa nem csak az
Az a mondat inkább a háborús bűnösök szájából hangzott el
Ez amit írtál az nem a pártitkárok világa
Nem ismerted működését annak a rendszernek?
a túllihegő önkéntesség játszotta a legtöbbnek a jellemét
Nem csak a parancs
És az szerintem rosszabb.
Mert a jelleme még rosszabb mint aki megfélemlítettség alapján cselekszik
A túllihegő önkéntesség sokkal többet árt
Ennek legjobb példája Rezsi Szilárd
És a Kásler
 
már megint egy elmebajos nyilatkozat. nem érti, hogy az uszítás nem vezet sehova, csak a teljes bezárkózáshoz. egyszer már a megoldások felé kellene menni, nem mindig ugyanazt a narratívát szajkózni, ami még a vízcsapból is folyik. persze a mondókájában benne van hogy "más", arra kellene már rájönni, hogy ő is, orbán is, az egész klientúrát beleértve "más".
"más" ne mondja meg. majd mindenki eldönti erkölcse, neveltetése, jogi környezete, szocializációja szerint, ami reményeim szerint magába foglalja mások tiszteletét, megbecsülését is.
 
M
Sziasztok,

Elképedve olvastam, hogy "...döntünk arról, meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet" Az EU egy elnyomó hatalom, ill. bábként kell végrehajtanunk egy központi tervet?

Egyetlen magyar politikus sem nyilatkozhat így! Elvégre vicces, de mi csatlakoztunk EU-hoz és nem fordítva. No és éppen ebből kifolyólag persze vannak játékszabályok, amelyeket ez a közösség, az EU fórumrendszere (ahol biztosított a magyar részvétel) hoz meg, és amelyet illik betartani nem csak nekünk magyaroknak, hanem a bármely más tagállamnak is.
Mi ebben a furcsa és érthetetlen? Tagjai vagyunk egy közösségnek a maga előnyeivel és kötelezettségeivel. Elnyomó európai hatalomnak nevezni azt a szervezetet, amelyhez önkéntesen csatlakoztunk?

Az utóbbi időben volt már néhány hasonló politikai megnyilatkozás egyre inkább látható az eredménye. Országon belül lehet kommunikálni, de az kérdés, hogy Európa nagyobbik fele miként ítéli meg, és meddig lehet feszegetni még ezt a helyzetet.
Tudod,ők a választóik fele komunikálnak már...vagy oda sem.És inkább az EU mint a KGST .Kötelezetség a politikusainknak?Egyszerü lenne ha nem is érné meg nekik:Nyilvános közbeszerzés,már nem is érné meg nekik.és a tüz közeliben élőknek sem.Érdekes módon(nem szoktam nézni) az m1-en a szerbiai tüntetésekről nem sok szó esik például.de a szlovákiai választásokrol sem.arrol meg végképpen nem hogy az EU-s ügyészség (Laura Kövesi...)Hogy mi baj ezzel az orszáéggal?az hogy ilyenekből bőségesen megéllnek és hatalmon maradhatnak!Egyébként a magyar oktatás már béka segge alatt van.sajnos.Biorobot gyártók már csak.tudást alig alig ad.
 
Nem kéne égetned magad azzal az ürgével: egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet

Bocs de Nem te tehetsz róla hogy a pártitkárok előkerültek
és nincs önálló gondolatuk
Ha égő, ha nem, akkor is anyám férje. Ami azért releváns, mert hitelesen mondhatom, ezek a szerencsétlenek őszintén hiszik, amit mondanak. Borzasztó ezt látni. Ha idegen lenne, talán azt gondolnám, csak az érdek vezeti. De ő HISZ és rajong a miniführerért....
 
Azt hogy ezt elég sokan vallják.
Nem tudok számokkal jönni de, ha egy beszélgetésben felmerül akkor eléggé a hazaárulózás cimke kerül elő...Szerintem ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Ugyanúgy ahogy most a terrortámadások hatására hollandiában is erősen feljött a szélső vagy csak a jobboldal..mert aki azt mondja hogy annyira jó hogy az utcán a metrón a koncerten félnem kel az valószínüleg nem mond igazat.
 
Ami azért releváns, mert hitelesen mondhatom, ezek a szerencsétlenek őszintén hiszik, amit mondanak. Borzasztó ezt látni. Ha idegen lenne, talán azt gondolnám, csak az érdek vezeti. De ő HISZ és rajong a miniführerért....
Beidéztél ott párttitkárok világát írtam
És ezt nem mindenki érti
Nem értette az se akinek válaszoltam
Olvasd el: #12
A kulcs szót talán ki is emeltem
És ma betettem egy keresztény videót onnan még jobban kiderül mi történik az Országban
beteszem újra:Olvasd a betűket nem mond ellent neked se
És a pártitkárok világának sem

Már csak a megszabadulás tőle nehéz
 
Utoljára módosítva:
A Novák Katalin az eddigieknél is a legrosszabb. Leggyalázatosabb némber Ő már az új tenyészet
A videóban elhangzik Éltető eleme a gyűlölet állam
Novák Katalin pedig az eszköze
eltudom képzelni mint a véresszájú Wittner Mária 1956-ban amint ávóst lincsel
Vagy mint volt az 1950 -években a vad-kommunista xxx Mária nálunk városunkban
Aki olyan bigottan volt kommunista még az 1970 után is hogy lőtte volna a népköztárasság ellenségeit. Ez munkásőr volt 1956-tól szúrósszerű nagyon-buta.Bármire kapható
Ez a Novák Katalin is egy olyan bigott
Nagy bajban az ország
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,948
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére