Potápi: A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek

A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek - fogalmazott Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a kanadai Edmonton magyar közösségének március 15-i ünnepségén elmondott beszédében.

81000.jpg


Az államtitkár az Edmontonban, majd a Calgaryban élő magyar közösségekkel emlékezett szombaton és vasárnap az 1848-49-es magyar forradalomra és szabadságharcra.

Beszédében "a márciusi ifjak haza iránti rendíthetetlen hűségét, a szabadság iránti olthatatlan vágyat" emelte ki. "Ezért készek voltak mindenáron, akár életük árán is megcselekedni, amit megkövetelt a haza" - fogalmazott.

A politikus, felidézve a 171 évvel ezelőtti történéseket, március 15-ét a magyar szabadság születésnapjának nevezte. Hangsúlyozta, hogy "a szabadság népe mellett a soha fel nem adás népe vagyunk, és ezért lehetséges, hogy az anyaországtól több tízezer kilométernyire szép számban összejöhetünk, anyanyelvünkön beszélhetünk, nemzeti ünnepünket ünnepelhetjük".

Potápi Árpád mindkét kanadai városban hangsúlyozta, hogy az 1948-as hősök leszármazottainak lenni nemcsak kiváltság, hanem kötelességgel is jár, hiszen szabadságunk és nemzeti öntudatunk az ő erőfeszítéseiknek is köszönhető. "Rajtunk a sor, hogy megóvjuk mindezt. Májusban újra választásra kerül sor, ahol döntünk arról, meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy központi tervet" - hangoztatta a politikus. Hozzáfűzte: mi magyarok "nem szeretjük, ha más mondja meg nekünk, miképpen éljünk, nem szerettük 1848-ban, és nem szeretjük 2019-ben sem. Cselekedjük meg mi is, amit megkövetel a haza!"


Az államtitkár vasárnap ellátogatott az alig ezer lelket számláló albertai Bashaw településre, amelyet 1894-95-ben a dunaföldvári Mráz János vezetésével magyarok alapítottak. Kanada más vidékeiről és az Egyesült Államokból érkező dunaföldvári, tolnai, somogyi magyarok hívták életre a városkát, ahol ingyen kaptak földet a kanadai államtól.

Potápi Árpád az MTI-nek telefonon elmondta: a településen vasárnap emléktáblát avattak, s bár ma már a magyarok leszármazottai is angolul beszélnek, több mint százan jelentek meg, akik büszkék magyar gyökereikre. "Jó érzés és megható volt látni, hogy ugyan angolul beszéltek, de magyarként vettek részt az emléktábla-avatási ünnepségen" - idézte fel az ünnepi pillanatokat az államtitkár.

Potápi Árpád Edmontonban és Calgaryban is találkozott a magyar szervezetek vezetőivel, felkereste a magyar templomokat és hétvégi iskolákat. Az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagy élmény volt, hogy a kisgyermekek kiválóan beszélnek magyarul, esetenként jobban, mint a szüleik. Ez a magyar kormány támogatásával működő hétvégi iskoláknak is köszönhető, és azt jelenti, hogy nemcsak sikerül megtartani a magyarságot, hanem 60-70 év múlva e távoli vidékeken továbbra is magyar szó csendül majd" fel.

atv.hu/MTI
 
az uszításból meg ez lesz, amit "keresztény", "hívő" emberek mondanak. orbánnak sikerült őket félrevezetni

https://index.hu/video/2019/03/15/m...rkerdes_megemlekezes_szabadsagharc_ultimatum/
Nem hinném hogy mindenki megőrült
Néztem a videót ki beszél két koros nő
Már köztudott Orbán szekta vezető sámán
azt is tudjuk kiket láttunk mindég templomban mióta az egyház van
A nők
És abból is a korosabbja?
nem tudom ők hajlamosabbak papot csodálni?
A keresztény egyház papjai a szószéken szépet beszélnek jóságról
Ha ezt szeretik a koros nők megértem
De most ez a szekta pap Orbán nem szépet jót beszél hanem a gonoszt hozza ki mindenkiből
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére