Priscilla Presley is támogatja a budapesti Elvis szobor felállítását

Priscilla Presley is támogatja, hogy Budapest szoborral tisztelegjen Elvis emléke előtt. A rock and roll legenda volt felesége, egyetlen gyermekének édesanyja nyáron látogat Magyarországra a Wonder of You turné keretében.

A Magyar Elvis Klub évek óta küzd azért, hogy Budapesten az Elvis Presley-ről elnevezett park közepén egy Elvis szobor álljon, felkeresték az önkormányzatot és gyűjtést is szerveztek annak érdekében, hogy összejöjjön a terv megvalósításához szükséges összeg.

Priscilla Presley a budapesti koncert szervezőitől értesült a magyar rajongók erőfeszítéseiről, sőt arról is, hogy közterületet neveztek el a magyar fővárosban néhai férjéről.

"Ez hihetetlen. Ebből is látszik, hogy milyen hatással volt Elvis a világra. Bár már több mint 40 éve nincs köztünk, zenéjével, személyiségével olyan nyomot hagyott, amelyet nem lehet kitörölni. Ő maga valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy évtizedekkel a halála után Magyarországon felavatnak egy róla elnevezett teret, egyszer pedig talán szobrot is állítanak neki" – fejezte ki örömét Priscilla Presley, a világsztár örökségét ápoló Elvis Presley Enterprises egyik alapítója. "Fantasztikus dolognak tartom, hogy a város vezetősége támogatta, hogy Elvisről nevezzenek el egy parkot. Köszönöm a rajongóknak is, hogy szorgalmazzák a szobor felállítását, remélem sikerrel járnak".

20171222exhibition-displays-elvis-presley-belongings7.jpg

Priscilla és Elvis Presley esküvői fotójaForrás: Agęncia Estado/Copyright © Agęncia Estado. Todos os direitos reservados/Marcio Fernandes
Elvis életművének halhatatlanságát jelzi, hogy a Wonder of You turné koncertjei világszerte stadionokat töltenek meg. Budapestre június 6-án érkezik meg a showműsor. Elvis hatalmas kivetítőkön idézik meg és egy teljes szimfonikus zenekar kíséri majd az énekét. Azon szerencsések, akik látták Elvist a színpadon, felidézhetik élményeiket, a többség pedig most először érezheti át, hogy milyen lehet egy igazi, élő Elvis koncert.

A főváros 2011-ben döntött arról, hogy Budán Elvis Presley-ről nevezzenek el egy közterületet. Amellett, hogy az énekes a XX. század talán legnagyobb hatású könnyűzenei ikonja volt, segítséget nyújtott a nélkülözőknek és kiállt az 1956-os forradalom mellett is, emiatt 2011 óta a főváros díszpolgára. Egy amerikai műsorban több tízmillió néző figyelmét hívta fel a szabadságharcra és kérte, hogy gyűjtsenek pénzt a nehéz helyzetbe került magyaroknak.

Life.
 
Teljesen fölösleges még egy ronda szoborral csúfítani a várost...
 
Utoljára módosítva:
Így is lehet látni. Végeredményben a pamut gomolyaggal játszó cica festmény is szép...:)
*
Kedves Gumelig, még mindig nem tudom kit ábrázol ez a szobor?! Írjad meg, mert enélkül nem élet az élet :oKéptelen vagyok rádöbbenni. Remélem a Király szobra, sokkal szebb lesz és azonnal ráismerek. A cicák a gombolyaggal valóban szépek, egy időben milyen divat volt, majd minden házban volt ilyen kép, no meg az üveghal? Emlékszel az üveghal divatjára? A tévék tetejére tették az üveghalat. Hááát, végtelenül oda passzolt. No persze, a régi tévékre még horgolt terítő is ráfért, mert nagy volt azoknak a doboza. A maira már nem lehet sem terítőt de még üveghalat sem tenni :rohog: Kérlek, írjad meg, kit ábrázol a szobor, enélkül még aludni sem tudok, homályosíts fel, köszönném :dr_24::)
 
Marton László: Kiskirálylány

Csatolás megtekintése 1588603

Ez egy jó szobor.
Van még egy-két úgy-ahogy.
*
Ez a szobor nagyon tetszik. De van még egy jó pár, azoktól a szobrászoktól kellett volna megrendelni, akik már bizonyítottan szépet alkottak.
Ez is nagyon szép szobor, megrendítően szép:
Radnoti%20szobor_Nagymezo%20utca_2010%20marcius%2019_050jv_600x400.jpg


Ez pedig egy nagyon kedves szobor Kati néniről, Székesfehérváron:
upload_2018-1-30_22-36-40.jpeg


Ez a szobor is milyen csodaszép, elkapta azt a pillanatot, amikor József Attila nézi a Dunát...
dad47549f711e8137fdc73888c111ac2_4.jpg


itt nem kellett tippelgetnem, hogy kit is ábrázol a szobor? Azonnal "ráismertem" az ismert fotók alapján.
 
Na vegre kiderult ki is o, en sem jottem ra kit abrazol a szobor.
Kivalo pofozogep sok embert szorakoztatott ano, de milyen magyar vonatkozasa van?
Korda Kertesz a Hollywood fimipart elinditotta neki nincs szobor?
Elvisnek is elveulhetetlen erdeme 1956 megmozditotta Amerikat a magyar szabadsagharcert.
Szerintem semmilyen magyar vonatkozása nincs, viszont évtizedek óta nagyon népszerű.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,608
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére