Problémád van a fórum kezelésével? Írd ide...

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves goyo,
most már jó néhány napja működik a két fórum összevonása és csak megerősödött ama véleményem, ami a legelején is volt, hogy nem kellett volna. Legalábbis nem így. A Dumcsi régi tagjai nemigen barátkoztak meg az új társasággal és a CanadaHun társasága sem keresi a kapcsolatot. Legalábbis eddig ezt a tapasznyalatot szűrtem le.
Talán jobb lett volna, ha a két fórum a levelezőlistáknál, vagy a chat-nál jól működő "szobákban" folytatja tovább megszokott életét, és lehetőséget teremtettél volna, hogy ha valaki át akar látogatni a másik táborba, akkor azt úgy tehesse meg, mint most, ha chat-elni akar. Tehát: Főoldal-Fórumok és ott CanadaHun és Dumcsi. Kevesebb zavarral járt volna. Végső soron minden nehézség nélkül ez még most is megvalósítható, minden veszteség nélkül.
A másik problémám a zene. Nem tudok zenét feltölteni, pedig minden szabályt betartok. A feltölteni kivánt file kisebb, mint a limit és csak egyet teszek fel egyenlőre. Van, hogy negyed órán keresztül semmi nem történik, aztán valami olyasmit ír ki, hogy az általam követni kivánt file nem létezik, dumáljam meg az adminisztrátorral.
 
andika

Állandó Tag
Állandó Tag
Efike írta:

Én is probálkozom, több kevesebb sikerrel!:(
 
goyo

Adminisztrátor
Fórumvezető

Tobbszor leirtam...most utoljara.

A Dumcsi-t nem tudtam es nem is akartam tovabb csinalni, ugy, hogy kozben segitettem a Melittanak es a CanadaHun-bol egy normalisan mukodo (a dumcsinal fejlettebb) oldalt keszitettem. Ket konkurens, profiljaban azonos oldal fejlesztesere sem idom sem energiam (a Dumcsi szerver allando finanszirozasara pedig penzem) nincsen es ott van masik 20 oldal amelyel foglalkoznom kell. Azt szerettem volna, hogy mindket tabornak jo legyen es csak egy oldalt kelljen tovabbvinni. Ez van, nem ugy sult el, ahogy gondoltam, de ez nem rajtam mulott es ezt nem reszleteznem...Idovel mindenki megtalalja a maga helyet...

Zenefeltoltes: Karesz-t kellene megkerdezned (ez szerverbeallitas kerdes) es orulni, hogy egyaltalan adott a lehetoseg :p, mar szep szammal toltottek fel zeneket ide is...javasoltam, ha fontos esetleg probald meg mas bongeszovel, mert nalam pl.-ul firefox-al megy a feltoltes..
 
Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
goyo írta:

Na épp ez ami dühít, hogy látom amint mindenki töltöget én pedig nem tudok. Firefoxolok én is.
 
katamama

Állandó Tag
Állandó Tag
goyo írta:
Nalam jo most is..en nem valtoztattam semmit...mennie kell...ha priviben megirod, pontosan mi nem megy, igyekszem segiteni...

Szia Goyo!

Írtam prívit,de nem kaptad meg!:(
A Régi Dumcsira betudok menni,de csak az utolsó 10 hozzászólást látom.A vezérlőbe,a tagok listájába,a naptárba,a leveleimhez bejutok,de egyetlen egy topikot se tudok megnézni,még az utolsó 10-hozzászólásba se tudok belemenni!!:( Az első napokban jó volt,de aztán egyszercsak nem jó!:(
Kérlek nézd meg! Már böngészöt is cseréltem,de semmi változás!

Kérlek-kérlek nézd meg ,és segíts!!!
 
katamama

Állandó Tag
Állandó Tag
katamama írta:

AZT IGÉRTED SEGÍTESZ!!!!:(
 
goyo

Adminisztrátor
Fórumvezető
katamama írta:
Szia Goyo!

AZT IGÉRTED SEGÍTESZ!!!!:(

Katamama nalam minden megy...ahhoz, hogy megnezhessem, hogy nalad pontosan mi nem mukodik a Te neveddel kellene belepnem...kerlek irj egy privit... :rolleyes:
 
PappLaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia goyo!

Nem tudom, hogy mindenkinél így müködik-e, de nálam minden oldalváltásnál elöször jobbra ugrik az egész oldal, majd középre. Meg lehetne ezt oldani valahogy?
BUÉK Neked is!
 
Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
PappLaci írta:

Érdekes ! Nekem is. Eddig fel sem tűnt :shock:
 
C

csocsike

Vendég
PappLaci írta:
Szia goyo!

Nem tudom, hogy mindenkinél így müködik-e, de nálam minden oldalváltásnál elöször jobbra ugrik az egész oldal, majd középre. Meg lehetne ezt oldani valahogy?
BUÉK Neked is!

Aha, oldalvaltasnal, a valtassal egy idoben jobbra rantod a monitort:rolleyes:
 
C

csocsike

Vendég
Amig a lap keszitoje elo nem kerul, sajnos nem tudok jobb megoldast, esetleg vetodj balra, de csak ovatossan, tudod a bordak:rolleyes:
 
PappLaci

Állandó Tag
Állandó Tag
andika írta:
Rendben hazaértetek?

Kösz jól vagyunk! Nem volt baleset. Ez még karácsony elött történt. Szó szerint dobtam egy hátast a jeges utunkon. Fiam mellettem csak azt látta, hogy repülök lilul a fejem és nem kapok levegöt. Zsuzsa az ablakból látta a produkciót. Szépet reccsent, de szerencsére nem mozdult el.\\m/
A másik tavalyi esetemet majd valahol máshol leírom.

Addig is csak kapkodom a fejemet, ha másik oldalra ugrálok.

Sziasztok
 
Elnézést kell kérnem a feleségedtől mert elfelejtettem a nevét és mindenhol mint Laci feleségét tüntettem fel!

Kedves Zsuzsa, bocsánat, és BUÉK!

Gyógyulj meg Laci és akkor ez mégnagyobb dolog hogy ennek ellenére is eljöttetek.Jó volt!:22:
 
Oldal tetejére